III.

A hódolt népek türelmi illetékéből alakult első állami egyenes adó, az idegen eredetű alsóbb társadalmi osztályok hadmentességi adója általános s a fejlődés legkezdetlegesebb fokán minden nép adótörténetében ismétlődő világtörténeti jelenség.

Fizetése kezdetben az államalkotás idején uralkodó terménygazdaságnak megfelelően természetben történt. Az adózók a gazdasági termények és nevelt állatok bizonyos hányadát voltak kötelesek beszolgáltatni.

Ilyen hányadadó alakjában jelentkezik a frank birodalomban agrarium és pascuarium, továbbá stuopha, medem s az alemannoknál fiscus néven ismert adó,^{40} a lengyel stroza^{41} s a frank, magyar és lengyel földön egyaránt szokásban volt állattized (decima porcorum, boves, vaccae).^{42} Ez utóbbiaknak tartós fennmaradása azt bizonyítja, hogy a pásztorosztály legtovább marad meg – pénz híján – a terménygazdaság nívóján. Hasonló természetű a magyar forrásokban csöbör néven (chibrio, acones) ismert szolgáltatás, mely a gabona- és bortermelés után fizetett hányad volt.^{43} Terményben fizették eleinte a cseh békeadót (mir) is.^{44}

Később – néhol már kezdetben – a primitív adórendszerek perszonális jellegének megfelelően fejadó (vagy az ezzel azonos jellegű füst-, vagyis családadó) alakjában tűnik fel. A legtöbb forrásban ilyen formában szerepel.

A szláv népeknél találkozunk terményben (nyestbőrben) fizetett fejadóval, mely – a nyestbőr állandó (pénz) értéket képviselvén – már átmenetet jelent a pénzgazdaságra. Dél-Oroszországban a meghódított szláv törzsek tűzhelyenként egy nyestbőr fizetésére köteleztettek^{45} s hasonló formában adóztak Szlavónia lakosai a magyar királynak. A marturina (nyestadó) a füstpénznek Szlavóniában dívó formája volt.^{46}

A mongolok (tatárok), mikor a XIII. század elején Georgiát [Grúzia], Aghwankot [a Kaszpi-tengertől nyugatra, Dagesztán-Azerbajdzsán területén] és Örményországot meghódították – a tartományt állandó hódításnak tekintvén –, a lakosokra gazdasági terményekből álló fejadót (thagar) vetettek ki.^{47}

A pénzgazdaságra való lassú áttéréssel bekövetkezett a terményadók pénzbeli tartozássá alakulása. A források túlnyomó része pénzben fizetett fejadókat említ. A lengyel stroza vagy podworowe, a cseh mir, a magyar csöbör, a szlavón marturina s a tatár thagar igen korán átalakultak pénzben kivetett adóvá.^{48} A frank census, a forrásokban csak említett, de kétségkívül hasonló természetű angolszász fumage és a magyar füstpénz (liberi denarii) pedig mindig pénzszolgáltatás alakjában szerepelnek.^{49}

Azonos természetű szolgáltatások a keleti népeknél, különösen a mohamedán államok mindegyikében az idegeneket, nem muzulmánokat, a katonai szolgálatra alkalmatlan keresztényeket, zsidókat és pogányokat terhelő fejadók.^{50} Törökországban a legújabb időkig fennmaradt az idegeneket terhelő dschisie [dzsizje] és charadsch [haradzs] néven ismert fejadó.^{51}

A középkori államháztartások kezdetleges állami egyenes adójával – eredetére és jellegére nézve egyaránt – teljesen azonos jelenség az ókori államok idegen eredetű, hódított népektől származó és teljes polgárjoggal nem bíró lakosságát terhelő védelmi díj, amilyen az athéni metoikok fejadója és a római királyság korában a plebset (aerarii) terhelő aes pro capite, tributum in capita.^{52}

A kezdetleges államháztartások bevételei közt első helyen állnak ugyan a domaniális jövedelmek, de az állami lét és gazdasági fejlődés legkezdetlegesebb fokán keletkezett adók jelentőségét bizonyítja, hogy a legfejlettebb államgazdaságok jövedelmei közt azokéhoz hasonló eredetű és jellegű szolgáltatásokat találunk. A gazdasági és kulturális fejlődés legmagasabb fokára emelkedett államok szükségleteit, ha kellő hatalommal rendelkeznek, ismét elsősorban idegen, hódolt népek szolgáltatásai fedezik. A gyarmatpolitika államgazdasági célja, hogy az állampolgárokat túlságosan megterhelő szükségletek egy részét és fedezését idegen, az állam kötelékébe szorosan nem tartozó népelemekre hárítsa.

Az óperzsa birodalom tartományaira kivetett adó lényegében azonos a frankoknál és másutt is a leigázott törzsekre egy összegben kivetett tributummal.^{53} A római tartományok capitalis censusa, a Német-Kelet-Afrika néger törzseire 1898-ban kivetett ház- és sátoradó, valamint az oroszok szibériai fejadói – hódolt, idegen eredetű népelemek türelmi díjából alakulván – a tárgyalásunk körébe vont kezdetleges adókkal azonos jelenségek.^{54} Habár az adóztató hatalom ez esetekben a gazdasági fejlődésnek sokkal magasabb fokán áll, semhogy az általa szedett államháztartási bevételek a kezdetleges államok jövedelmeivel együtt volnának tárgyalhatók, mégis figyelembe veendő, hogy ez esetben – különösen közvetlenül a hódítás után – ugyanazon primitív rendszer alapján adóztatja új alattvalóit, mint a kezdetleges államok. Ez mindenesetre indokolttá teszi az összehasonlítást – annál is inkább, mert a tartományok hódolt népessége rendszerint nem áll nagyobb kulturális magaslaton az állami fejlődés legprimitívebb fokán élő népeknél.

A középkori államok első egyenes adóját a középkori intézmények közös sorsa érte utol – magánjogi szolgáltatássá alakult. Immunitások mértéktelen osztogatása s a közjövedelmek elajándékozása következtében hovatovább az összes magánbirtokokon a földesúr szedette a fejadót saját hasznára. Az állami egyenes adó földesúri adóvá változott.^{55} Helyét az állami jövedelmek közt más – kezdetben csak rendkívüli alkalommal kivetett, utóbb rendes egyenes adóvá alakult – földadók, mint az angol danegeld, hydage, a német Bede, a francia adiutoria, exactio, a cseh pomoc és a magyar collecta fogadták el. Eredetükben mindezek hadiadó alakjában fellépő illetékek és kifejlésükben az első állami egyenes adó helyét töltötték be.