Tesztelési jegyzőkönyv 2


Szerkesztette:

dr. Arató András
E-mail: arato@sunserv.kfki.hu
Vaspöri Teréz
E-mail: vaspori@sunserv.kfki.hu

TARTALOMJEGYZÉK


Feladatok

A munka első fázisában az ötletgyűjtés zajlott. Vele párhuzamosan a próbalapok tesztelése is folyt. Az akadálymentes munkacsoport tagjai a vakadmin@mek.oszk.hu levelező listán cserélték ki tapasztalataikat, ötleteiket. Legeza Ilona és Csapó Endre elkészítették a rendszertervet. A munkacsoportban a vakos használatot Legeza Ilona, Csapó Endre és Vaspöri Teréz figyelték.

Látó szempontból Vitéz Gáborné, Drótos László, Moldován István, Arató András teszteltek a fejlesztés során. A tesztelésbe bevontunk néhány látássérült felhasználót és sok mozgássérültet is.

Első bátorító megjegyzések és kérések a felhasználóktól

Már június elején az alábbi tartalmú levél érkezett Drótos László részére dr. Kiss Lászlótól:

Kedves Laci,
bár csak minden kívánság ilyen gyorsan teljesülne, visszamentem még böngészni, és meglepődve tapasztaltam, hogy a "Fejlesztés alatt..." szövegrész egy sorba került. Amit még szerettem volna elmondani: a banner kék logója nagyon szép munka, kifejező, ötletes, megadja a lap hangulatát. A kék táblácskás linksorhoz nagyon illik, melyek - túl azon, hogy jól mutatnak, hasznosak és a mellékoldalakon is jó szolgálatot tesznek.
A lexikonoknak és kézikönyvek hírének külön örülök, mert bár szép kis könyvtáram van, de a nyaki gerincsérülés miatt nyaktól lefelé lebénultam, több műtét után (izmokat helyeztek át) viszonylag jól tudom mozgatni a kezeimet, de könyvet lapozni nem tudok.
Hát ezért oly fontos nekem a MEK.
Üdvözlettel: Kiss lászló

Egy másik levélben ezt írja:

Nemcsak jól használható az oldal, hanem a maga puritánságában is hangulatos, esztétikus. A tartalmat illetőleg is csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok munkájukról. Szívből gratulálok, és a továbbiakban is eredményes munkát kívánok.

A fő feladatok részleteinek megvitatásában hosszas levélváltások folytak. A gyorsbillentyűk megvalósításával kapcsolatban több javaslat merült fel, több módosítás után Vitéz Gáborné elkészítette a Java nyelvű programot. Drótos László javaslatára a főoldalon megszünt az újdonságok a MEK- ben felirat. Így jónak tűnt az oldal, mert a tematikus oldalakig belefér minden a 800x600-as felbontásba, és a tematikus listákhoz is csak egy page/down kell, a második page/down pedig már az oldal végére visz, két lapozással áttekinthető az egész. (A legnagyobb betűmérettel és Arial betűtípussal is csak 5 page/down.)

Drótos László javasolta a nyitólap alján és az impresszumban a tükörszerverek feltüntetését (a környező országokban is élnek magyarul beszélő sérült emberek). Ez a módosítás is elkészült.

Az alábbi levél példa arra, hogy különböző sérültek igényeit nem mindig könnyű összehangolni Tillmann Józsefet, aki látássérült, a logo letöltési ideje zavarta:

Nagyon jó lett a VMEK! Itt, a munkahelyemen kevés időm van a böngészésre, otthon viszont modemes elérésem van, a hétvégén találtam rá erre a változatra (egy levelező listán ajánlották). Egy apró észrevételem volna ezzel kapcsolatban: a nagyméretű banner elég lassan töltődik be. Ez csak apróság, hiszen a grafikus felületre - ehhez képest - iszonyú sokat kell várni.
Még egy kérés-kérdés: megoldható-e, hogy a vendégkönyvi üzenőablak a lap tetejére kerüljön? De ezek csak apróságok, a lényeget tekintve kiváló az oldal, elképesztő, mennyi beállítási lehetőséget kínál, amihez foghatóval még nem találkoztam.
Nagyon köszönjük, hogy figyeltek ránk!

A bannerre vonatkozó megjegyzéshez kapcsolódva Drótos László írja: Azért lett képként feltéve a "Magyar Elektronikus Könyvtár / akadálymentes változat" felirat, hogy a vakoknak ne kelljen felolvastatni? Esetleg még annyit lehetne csinálni, hogy interlaced GIF-ként menti el Anita a bannert, akkor fokozatosan töltődik le, nem egyszerre.

Renkecz Anita az interlaced GIF-kénti tárolást elkészítette, és a méretet kicsit csökkentette.

Beállítható felületek megvalósítása a dokumentumok szintjén

Ez az egyik legtöbb munkával megoldható feladat még a HTML lapok esetében is. A fő probléma, hogy nagyon sokféle HTML stílusban folyik az anyagok archiválása. A nehézség másik oka a nagy számú dokumentum.

Vitéz Gáborné írta: Készülve a további fejlesztésre keresgéltem a mek2 htm(l) fájlok egy részét, nevezetesen, ha azok html dir alatt indulnak. Az eredmény: 11375 file. Az lenne a kérdésem, hogyan elemezzem őket? Az első hány sorát vizsgáljam? Vagy csak a -et keressem? Vagy a elé próbáljak irni majd? Vagy van-e mindegyikben ilyen sor: Vannak-e olyanok, melyeket ki kell hagyni a halmazból valami oknál fogva?Drótos László válaszai: nemcsak az a 11375 fájl van. Vannak még majd az 1 db. HTML file-ból álló dokumentumok is. Elég a vagy vagy után beszúrni a CSS hivatkozást. Ez legkésőbb a harmadik sor elején biztosan megtalálható. (De az előfordulhat, hogy még más is van ebben a sorban, nemcsak a ) Ahol esetleg nem sikerül a -et megtalálni, azt a file-t egyszerűen ki kell hagyni. (Olyan is előfordulhat ugyanis, hogy sem sem nincs benne, néhány régebbi, máshonnan átvett anyagnál.)
Az nem biztos, hogy mindegyik dokumentumban van ilyen sor: meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=iso-8859-2" Elvileg kellene, de néhol más kódolás van valamilyen speciális ok miatt, illetve hiányozhat ez a sor (pl. ahol csak egy kép van a HTML file-ban), vagy nem pontosan ilyen a szintaxis.
Az egyik kérdés, hogy mi van akkor, ha saját CSS is tartozik a HTML fájlhoz? Illetve ha saját stílusdefiníciók vannak benne? A másik probléma a jogosultságokkal lehet. Nem biztos, hogy minden fájl jó csoportosításban került fel.
Gondot okozhatnak esetleg a hosszú sorok is, nehogy levágódjanak mentéskor. Vannak olyan fájlok, amelyekben egy- egy bekezdés egyetlen sor. Ha majd megtörténik a CSS beillesztés, akkor attól kezdve nekem is be kell majd tennem ezt a sort minden új könyvbe:


Moldován István következő üzenete is arra példa, hogy minden elfogadott eredményt azonnal közkinccsé is tesz a MEK egyesület: belinkelnéd majd ezeket a grafikus ajánlásba is? http://vmek.oszk.hu/vmek2/ajanlas.phtml Azért is kérdezem mielőbb, mert - ma már nem, de - holnap küldeném ki a MEK Hírlevelet, ezeket már mind megírnám benne. A MEK Hírekbe is felvennénk.


Drótos László: annyit lehet csinálni, hogy bekerül a vmek.php3 CSS hivatkozás a file-okba, egyéb formázásokat nem lehet automatikusan megoldani, annak kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Fontos, hogy csak a VMEK felől nézve változzon a külalak, ha valaki a mek.oszk.hu szervert használja, akkor ugyanúgy jelenjen meg minden, mint eddig. Az eldöntendő dolgok a következők:

- Ha van saját külső vagy belső CSS-definíció a dokumentumban, akkor is beletegyük-e a VMEK CSS-re való hivatkozást a file-okba? (Szerintem igen, mert bár akkor bizonytalan lesz az eredmény, de ha legalább részben érvényesül a VMEK-ben beállított stílus, az is több, mint a semmi.)

- Ha van saját külső CSS hivatkozás a dokumentumban, akkor ez elé vagy inkább után tegyük a VMEK CSS-re való hivatkozást, vagy mindegy?

- Mit tartalmazzon pontosan a VMEK CSS? (Az az ötlet, hogy gyűjtsük össze a dokumentumok saját CSS file-jait, és az azokban definiált stílusokat írjuk át a VMEK CSS-ben, szerintem nem járható út, például azért, mert jövőben ezt akkor mindig aktualizálni kellene, amikor egy új dokumentum kerül fel egy új CSS-sel, amire nem lesz kapacitás.)


Vitéz Gáborné válasza a mit tartalmazzon a VMEK CSS kérdésre: ez már eldőlt. Ehhez alapvetően nem nyúlunk, mert a tesztelők jónak, hibátlannak találták. Pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ezt tervezte, finomította egy hónapig Legeza Ilona, ezt valosítottam meg eddig programmal. Apróbb javításokat el tudok képzelni, de gyökeres változtatást nem.

Egybillentyűs forrógombok elsősorban mozgáskorlátozottaknak

A projekt egyik átütő sikert hozott részeredménye az egybetűs forrógombok voltak. Egy kis alapötletből, a felhasználók állandó visszacsatolásai és ösztönzései révén egy fontos funkcióvá lépett elő, hogy a VMEK oldalai billentyűkről is könnyen kezelhetők legyenek. A böngészők egykezes vezérlését (pl. TAB) kiegészítve a magyar nyelvű rövidítéseket követő egybetűs gombokkal, intenzív levelezés során sikerült kialakítani.

Külön gondot fordítottunk a megfelelő súgó kialakítására, hogy a forrógombokat mind a böngészés közben, mind pedig egy külön, e célból létrehozott lapon meg lehessen ismerni. A súgó formátumának kialakításában, mint eddig mindig, Legeza Ilona javaslatai voltak a döntők. Ezeket minden betűméretben és fonttal le kellett ellenőrizni, hogy a gyengénlátók, de a mozgássérültek is távol ülve az asztaltól jól el tudják olvasni minimális görgetéssel, ugyanakkor megfelelően is át lehessen a sorokat tekinteni.


Legeza Ilona: A nyitólapon lenne egy SÚGÓ link, a gyorsgombok listáját tartalmazná. Két kis kérdőjel grafika van hozzá, meg lehet tekinteni, melyik jobb. Gyorsgombja az s betű lenne, az volna kívánatos, hogy bárhonnan elérhető legyen, mert első látogatáskor - bár nem lesz sok belőle - nem biztos, hogy mind azonnal rögzül. A Keresés az állományban linkkel egy sorba tettem, hogy ne növeljük a sorok számát. Másrészt ez a rövid link nem biztos hogy jól mutatna külön sorban. Melyik legyen? Maradhat-e egy sorban?
A súgó első változata 1 oszlopos http://legeza.oszk.hu/mek/alapert/fooldal1.htm A második 2 oszlopos http://legeza.oszk.hu/mek/alapert/fooldal.htm A grafika is különböző. Melyik jobb?
A Keresőkérdés eltárolását nem kellene a főoldalra kiíratni, viszont gyorsgombbal bárhonnan elérhetővé kellene tenni azt is.

Drótos László: A 2 oszlopos jobban áttekinthető. (Jó, ha ráfér a képernyőre, könnyebb megjegyezni.) Az ikonok közül az első a jobb, a második más stílusú, mint a többi, árnyéka van.

Moldován István: először is szerintem nagyon jó, ügyes, hasznos ez a Súgó oldal a gyorsbillentyűkről.
Ékezetes betűt ne használjunk. Ebben igaza van Vitéz Ildikónak. Az is jó szempont, a gyakrabban használt billentyűk legyenek könnyen elérhetőek. Nem baj, ha a betű egyből nem utal, rendszeres használatnál meg lehet tanulni. Persze kinek melyik billentyű könnyebb.
Látónak a két hasáb jobb, egyből belátom. Kérdés, nagy betűnél, nem csúszik-e át egy szó új sorba, hogyan viselkedik a két hasáb. Hogy a vakok számára melyik könnyebben használhatóbb, azt mondják meg ők.
Sugó-gyorsgomb is jó lenne mindenhol, ahogy Drótos László javasolta. A lapozógombok is hasznosak lennének, bármilyen, lehetőleg két egymásmelletti, vagy egy billentyű-közeli billentyűkkel. Pl. A - előre, + hátra.

Vitéz Gáborné első kísérletére utal ez a levele: Sokat olvasgattam, teszteltem a JavaScript eseményvezérlési lehetőségeit. Első próbálkozásom: http://vmek.oszk.hu/~mekvi/vmekbill.phtml

Moldován István: Hát ez már így is nagyszerű! Mintha épp erről beszéltünk volna ;-). A design-t biztos a többiek majd változtatják, de igy már abszolút működőképes egy-egy betűvel!

Vitéz Gáborné Legeza Ilonának: Szerintem a tervezésnél nélkülözhetetlen vagy. A billentyű vezérlést nélküled nem applikálom be sehova. Érintene minden oldalt. El kellene tervezni, melyik oldalra, milyen navigálás kell stb. Ezt nem fogom kitalálni, én nagyon számítok Rád.

Vaspöri Teréz: Ezek az egy billentyűs forrógombok nagyon kényelmesek. Amit eddig beterveztetek, az könnyen megjegyezhető. Még javasolnám a b-t a beállításokra, de nemcsak a főoldalról, hanem az alsóbb szintű oldalakról is, a k-t a keresésre, az f-t a főoldalra való visszatérésre, természetesen az alsóbb szintű oldalakon is.

Vitéz Gáborné: az volt a kérés, hogy egy billentyű lenyomáshoz probáljak meg eseményt kapcsolni. Dokumentációk, és cikkek (Shashank Tripathi, David Koenig cikke: http://www.faqts.com/knowledge_base/view.phtml/aid/11802) alapján sikerült egy viszonylag rövid JavaScript-et írni, amely elkapja a leütött billentyűt, és egy kapcsolóval (switch) több irányban elágazva különböző oldalakra tudja eljuttatni a felhasználót. Egy-egy redirekciót újabb kis JavaScript programmal oldottam meg. Külön gondot okozott a böngészők inkompatibilitása. http://www.quirksmode.org/js/events_compinfo.html

Drótos László: még javasolnám a listákat tartalmazó oldalaknál a lapozást előre és hátra. Mivel általában 10 tétel van csak egy oldalon, ezért ez gyakran szükséges.

Vaspöri Teréz: a forrógombokra az én javaslatom a főoldalon: B=beállítások, K=keresés, H=humán területek, T=természettudományok, R=társadalomtudományok, M=műszaki,gazdasági ágazatok, l=teljes lista, X=letölthető teljes lista textben, I=könyvismertetők. Az alsóbb szintű oldalakon: b=beállítások, K=kereső, F=főoldal, C=előző 10 találat vagy előző 10 bejegyzés, V=következő 10 találat vagy következő 10 bejegyzés.

Legeza Ilona: a forrógombokat ugyanígy osztottam ki én is. Először az Előre gombra c betűt tettem, de abból a meggondolásból lett mégis a b, mert a billentyűzeten előrébb van (persze, ahogy vesszük: jobbról vagy balról előrébb?) Javítom majd a b-t c-re.
Most milyen a látvány x-large betűméretnél. Azt már én is megtapasztaltam, hogy a három szavas linkek három sorban vannak. Éppen ezért most keretes táblázatban vannak, hogy vezesse a szemet, mi tartozik össze. Itt már nem vagyok róla meggyőződve, hogy rövidebb lenne, mint soronként. Majd megszámolom. http://legeza.oszk.hu/mek/xfekete/fooldal2.htm
Az imént teszteltettem Mezei Lászlóval. Ő a large betűméretet használja, azt mondja, neki mindenképpen jobb a 2 oszlopos változat. Ezek szerint a látóknak is, a mozgássérülteknek mindenképp, a vakoknak mindegy, egyedül az aliglátóknak lehet zavaró.

Vitéz Gáborné: A d-re jön fel a "tárolt kérdésű keresés".

Legeza Ilona Arató Andrásnak: igazad van, a help szövegének két oszlopba való rendezése miatt az x-large betűméretnél nagy az össze-visszaság. A 3-4 szavas linkek egymás alá törnek. Mégis maradni kellene a 2 oszlopnak, mert az 5 felhasználói rétegből négynek így jó: a mozgáskoordinációs zavarokkal küzdőknek feltétlenül, a large betűméretet használó gyengénlátóknak, a gyenge kapcsolattal rendelkező ép látásúaknak is, a vakoknak mindegy, az aliglátóknak gond ez így. Ők kénytelenek megtanulni a nyitóoldalról. A nyitóoldal gyorsbillentyűvel bárhonnan elérhető, de talán még a help is használható számukra így is valamennyire.

Arató András: Telefonon L. L. a lapokrol a következő véleményt mondta: 4-5 ember tesztelte. Nagyon jo, hogy ilyen nagyra ki lehet nagyitani a betűket. Sokan nem tudnak közel ülni, beállni a kerekes székkel, így távolról kénytelenek olvasni a monitort. Tetszettek az egyszerű forrogombok. Sajnálták, hogy az almenüknél már nem voltak. Ha már így megnyitották a dokumentumokat, akkor már tudták olvasni a nyilakkal és a page/up, page/down-al. Jó a túlmozgásos embereknek is. Igaz, hogy lehet az egéren állítani, de egyeseknél az kevés. L. L. személyesen hiányolta, hogy kevés könyvet talált elektronika témában.
Összbenyomásuk, hogy bárcsak minden honlap ilyen lenne!

Vaspöri Teréz: Szeretném kérdezni, hogy lehet-e még forrogombot módosítani? Én a főoldalon is szeretném a b-t a beállításokra, az i-t pedig a könyvismertetőkre.

Vitéz Gáborné: A Terike tegnapi javaslatát beépítettem, i könyvismertető, b beállítások. Jelenlegi helyzet: http://vmek.oszk.hu/vmek2/help.phtml

K. J.: Eleget téve a Szakály Józsinak tett felkérésének, én megnéztem a MEK oldalt. Szerintem nagyon jól használható és jól kivitelezett, minden jól müködik rajta, az egykezes kapcsolások is jók, igaz én sem látássérült, sem pedig a kezeim mozgásában nem vagyok korlátozva, viszont az utóbbi időben egyre többet foglalkozom az akadálymentes weboldalakkal, lévén jómagam mozgássérült vagyok, és informatikus hallgató a GDF -en, mivel alapvetően weboldalakat szeretnék készíteni ezért, ez a téma is érdekel! Kérem fogadja elismerésemet és tiszteletemet ezért a munkáért. Üdvözlettel K J.

D. V.: A MEOSZ levelező listán olvastam a felhívást. Nem tudom, van-e külön tesztlap, amit ki kellene tölteni, majd megnézem az ajánlottlinket. Egyelőre csak annyit, hogy én már évek óta használom a "könyvtárt" sőt az utóbbi időben a 18 éves fiam is ott olvassa vagy innen tölti le a kötelező és ajánlott olvasmányokat, pedig neki nem is én mondtam. Bővebbet legközelebb, mert most nincs sok időm. Üdv D. V.

T. G.: A Mozgásjavító Általános Iskola 5.b osztályának két tagja tesztelte az Önök által fejlesztett online könyvtár akadálymentes változatát.
Az egyik gyermek végtaghiányos, de jól kezeli a számítógépet, a másik súlyos izomsorvadásban szenved; számára a mozgások kivitelezése komoly erőfeszítésbe kerül.
Mindketten könnyen használták az oldalt egér segítségével. Az egyetlen negatívum (a számos pozitívum mellett - már a kezdeményezést is melegen üdvözöljük), hogy az egygombos navigálás magyarázata egy belső oldalon található. Szerencsésebb lenne rögtön az első oldalon tájékoztatni a felhasználót erről a könnyítésről.
Amúgy az oldal áttekinthető, a betűk nagyságának változtathatósága nagyon jó ötlet, a kereső gyorsan és átláthatóan működik.
Az iskolában minden tantermi gépen Win ME operációs rendszer van. A böngésző a beépített IE megfelelő változata.

Vaspöri Teréz: Szerintem maradjon a beállításokra a b, mert általában a magyar megnevezésről memorizáljuk a betűket. Az aloldalakon pedig a c lehetne az előző 10 találat és a v a következő 10 találat.

Vitéz Gáborné: akkor c és v lesz a navigálás.

Arató András: L. L. ma újra tesztelte a vmek oldalt. Most is jónak mondta a rendszert, rendben működött neki. Újra kihangsulyozta, hogy a teljes oldalas nagyítás sokkal jobban használható, mint az amit a Windows ajánl fel, mert ott sok olyan kiírás van, amit csak hunyorogva tud elolvasni távolról.
Kérdezte, hogy hogyan tudna egészen a dokumentumokig eljutni csak billentyűzet használattal. Mivel aki főleg csak egérrel dolgozik általában nem tudja, így elmagyaráztam neki, hogy a Tab-al lehet előre lépkedni úgy, hogy eljusson a link-ekig. Visszafele a Shift-Tab megy. A link-et ha már rajta vagyunk (ezt jelzi a pont vonalas keret) az Enter-el lehet rámenni. A Backspace pedig egy szintet visszalép.Ezt a magyarázatot valahova érdemes lenne beírni? Szerintem sokan vannak még Lacin kívül, akik ezeket a dolgokat nem ismerik. A vak ernyőolvaso felhasználók persze tudják.

Vaspöri Teréz K. C. levelét továbbította: Kérésére megnéztem az ön által kért oldalakat, a következő rendszerrel: Microsoft Windows XP operációs rendszer és a benne foglalt internet explorer változatával néztem. Ez a rendszer a legfrisebb, mert én mindig frissítem a netröl. Tapasztalataim: Rosszak: A keresésben beírott szóra 406 találatot talált, de csak nehézkesen lehet előcsalni a listát. Amikor az egérrel rámegyek a menüre, az megnő. Ez nekem nem tetszik, de ez szubjektív. Nem minden link vezet akadálymentes oldalra, de remélem ez még nem a végső változat.
Jók: A lap célszerű. Könnyen áttekinthető. A színek jól ki vannak választva. Alapjáratba jó benyomást kelt. A forró billentyűk nagyon jók. Javaslat: Több szín, méret és betűtípus beállítási lehetőség kellene, de ezeket az operációs rendszerből is el lehet végezni.
Remélem hasznosak voltak önnek az én tapasztalataim.
Mély tisztelettel: K. C.

Gyorsbillentyű javítás a vendégkönyv oldalakon

Mezei László: Szerettem volna beírni a VMEK vendégkönyvbe, de már az e-mail címem begépelése is lehetetlenné vált, mert a "k" betű begépelésére jött a Keresés oldala, ha gyorsan egymás után ütöttem be kétszer, visszatérve a keresés oldalról az egyik k betű azért ottmaradt. De elég keserves lett volna így végigírni egy bejegyzést, hiszen ha a szóban a gyorsbillentyű betűi szerepeltek, begépelésükkor az adott oldalon találtam magam.
K. A.-nénak szeretnék segíteni, de inkább a vendégkönyvben tenném meg, hátha másoknak is segít. Nem kellene neki újratelepíteni az IE 6.0-át, elég, ha az Eszközök menüben az Internetbeállításokat választja, majd a Kisegítő lehetőségeket. Itt 4 jelölőnégyzetet talál:

weblapok színeinek figyelmen kívül hagyása
weblapok betűtípusainak figyelmen kívül hagyása
weblapok betűméreteinek figyelmen kívül hagyása
dokumentumok formázása saját stíluslappal

Valószínűleg ezek nála mind be vannak jelölve. Ha a VMEK-et akarja használni, ne jelöljön be semmit. Nem a Microsoft hibája ez, legkevésbé a VMEK-é, hanem az övé.

Vitéz Gáborné a fenti hibát kijavította: A vendégkönyvből kivettem a gyorsbillentyű menüt.
Ha a vendégkönyvben is szeretnénk a gyorsbillentyűket használni, ketté lehetne választani az inputot tartalmazó részt az eddigi bejegyzésektől. Mi a véleményetek?

Vaspöri Teréz: Ha neked nem sok munka, akkor én jónak tartanám a vendégkönyvben is a gyorsbillentyűket.

Vitéz Gáborné:a lapozó billentyűket felélesztettem a vendégkönyvben is. Most már 10-esével végig lehet sétálni a v billentyű lenyomással előre, és a c-vel visszafele.
Kettéosztottam a vendégkönyvet. Az első oldalon lehet olvasgatni a bejegyzéseket, és működik a gyorsbillentyű menü. A másodikon lehet üzenni, itt az input miatt nem lehet gyorsbillentyűt használni. Ez utóbbi: http://vmek.oszk.hu/vmek2/vendegkonyv/uzen.phtml Ilikét kérdezem, szóljon, jó lesz-e, vagy dúsítsuk fel valahogy?

A keresés megkönnyítése kereső string tárolással

Drótos László egy újabb forrógombos funkciós ötlete: egy kedvenc gyorskereséshez lehetne egy billentyűparancsot rendelni. Ez még rugalmasabb lehetőség volna. Olyasmire gondolok, hogy beállítható lenne, hogy pl. egy szerző="Rejtő Jenő" vagy egy téma="Zenetörténet" stb. keresés lefusson.
Azoknak hasznos ez, akik többnyire csak egy dolgot keresnek a MEK-ben és időnként meg akarják nézni, hogy van-e már valami új könyv az adott témában vagy szerzőtől. Ha a cookie- ban el van tárolva ez a keresés, akkor a VMEK kezdőlapról egyetlen gombnyomással elérik, nem kell navigálni és gépelni. Persze lehetne mondjuk 3 db. szabadon konfigurálható gombot is megengedni, ha van annyi szabad billentyű.

Csapó Endre válasza: úgy gondolom, hogy az a gyorskereső funkció, amiről szó van, bár maga az ötlet nem rossz, de a mostani honlapszerkezetbe nem illeszthető be igazán. Akárhová tennétek is a billentyűbeállító panelt, elcsúfítaná a mostani kiegyensúlyozott megjelenést.
Ha nagyon ragaszkodnánk hozzá, akkor bizony egy külön billentyűzet-beállítások oldalt kellene nyitni, a mostani beállítások linket meg átkeresztelni képernyőbeállításokra.
Viszont olyan jól kezelhető felhasználói interfészt nyújtani egy ilyen többlépcsős beállításra, hogy az az egyszerű, mezei felhasználónak is egyértelmű legyen, nem könnyű.

Arató András módosító javaslata: mi lenne, ha az egész tárolt keresés új lapját úgy ahogy van kihagynánk, de a kereső string-eket mindig visszakapnánk az edit box-okban. Ezeket utána lehetne javítani, vagy csak simán újra elindítani. Ilyet szoktak csinálni a programokban. Az ember- gép kapcsolati interfész lényegesen leegyszerűsödne, és még csak help-et sem kellene írni.

Csapó Endre: az ötlet jó. A keresőoldal jelen állapotában a vakoknak sokat fecseg. Ha a keresőoldal meghívása azonnal előáll a legutóbbi keresés értékeivel, akkor sok gomb eltüntethető a lapról, elég lesz egyetlen "Töröl" gombbal kiegészíteni, hogy ne kézzel kelljen visszatörölni a feldobott mezőértékeket és semmilyen magyarázatot sem kell hozzáfűzni, mert a user is látja hogy miről van szó, maximum rácsodálkozik: jé, emlékszik rám az oldal? Ezzel megőrizhető a keresőfelület korábban kialakított egyszerűsége, áttekinthetősége és majdnem úgy fog kinézni, mint amilyenekkel a Weben általában találkozni szokott. Programban sem nehéz megvalósítani, hiszen a form kidobásakor dinamikusan beilleszthetők a cookie-ból vett korábbi mezőértékek (ha voltak).

Arató András: A javaslatom csak az ember-gép kapcsolati megoldásra vonatkozott. Az alapötlet a tied. Igaz, hogy ezzel csak az utolsó keresés tárolható. Ez fontos megjegyzés volt. A döntésnél majd figyelembe kell venni.

Vitéz Gáborné próbaképpen elkészítette a tárolt keresés programját egyelőre nem egykezes forrógombbal: http://vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres22.phtml itt ki lehet próbálni a "tárolt kereső kérdés" működését. Ha lenyomjuk a "Keresőkérdés eltárolása" gombot, a keresés lefut, és ha visszamegyünk a főoldalra, meg kell jelenjen egy linksor: Keresés egyénileg tárolt paraméterekkel (alt-t) Az alt+t együttes lenyomására újra beindul az eltárolt keresés. Ha nem nyomjuk le a "Keresőkérdés eltárolása" gombot, semmi változás nem lehet az eddigiekhez képest.
Újabb változat Drótos László ötletére, Arató András javaslatát figyelembe véve. http://vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres23.phtml A két verzióról várom a vélemények összefoglalását.

Moldován István: Vaspöri Terikéék tesztelési, teszteltetési véleményére, tapasztalataira is kiváncsi volnék az eltárolt keresőkérdés kapcsán.

Vaspöri Teréz: a forrogombokról szólnék. Ildikó által javasolt forrógombokat jónak és elégségesnek találom. Nagyon örülnék annak, ha az eddigi alt-os gombokat, (alt-k, alt-x, alt-v, alt-i) is alt nélkül lehetne használni.

Arató András: sikerült egy végtelen ciklusba vezérelnem a programot. Szerző szerint (Rejtő Jenő) kerestettem ezen a lapon: http://vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres22.phtml. ;br: Mikor megtalálta mind a 35 címet, átnéztem őket. Ezután nem töltöttem ki egyetlen mezőt sem újból, csak klick-eltem a "Keresés a kérdés eltárolásával" nyomógombra. (Előtte nyomtam egy Refresh-t is.) Erre olyan végtelennek tűnő ciklusba került, melyből a IE Stop parancsával tudtam csak kikerülni.

Vitéz Gáborné a hibát lokalizálta és több menetben kijavította.

Drótos László: még egy apróság: azt meg tudjuk oldani, hogy a Kereső oldalra lépve a kurzor azonnal a Szerző input mezőjébe kerüljön?

Vitéz Gáborné: igen, kész.

Drótos László: igen, most jó, köszönöm. A lapozó gombok működnek nálam is. A keresésnél a kurzor egyből a szerző mezőbe ugrik. A súgó oldal is nagyon jó lett.

Drótos László: Annyit tennék hozzá a http://vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres22.phtml verzió "védelmében", hogy ennél nem jelenik meg semmilyen plusz felirat, sem a kezdőlapon, sem a keresőoldalon, mindaddig, amíg nincs eltárolt keresőkérdés. EEgyetlen keresőűrlap van csak és azon két gomb, amivel az egyik eltárolja a kérdést, amit azután egyetlen forrógombbal le lehet futtatni a kezdőlapon. Így ha valaki rendszeresen ellenőrizni akarja, hogy a kedvenc témájában vagy szerzőjétől megjelent-e valami új könyv, akkor belép a VMEK kezdőlapra és megnyomja ezt az egy forrógombot és máris megjelenik a találati lista. A másik variációnál viszont csak visszaíródik neki a keresőkérdés az űrlapba, amin még végig kell navigálnia (ha vak), és meg kell nyomnia a Keresés gombot is, hogy a találati listához jusson.;br: Azon a kényelmetlenségen, hogy a http://vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres22.phtml oldalon fel kell olvastatni a "Keresés a kérdés eltárolásával" eliratot előbb, ahhoz, hogy egy vak eljusson a Keresés gombhoz, úgy lehet segíteni, hogy megcseréljük a kettő sorrendjét, a hosszabbik feliratú gombot a sima "Keresés" alá vagy mellé tesszük, így nem kell felolvastatnia annak, aki csak simán keresni szeretne. A feliratot egyébként rövidíteni is lehet még, pl. "Kérdés tárolása", hogy ne legyen csúnya a hosszú gomb a rövid alatt/mellett.De természetesen a tesztelők véleménye az érdekes, hogy mennyire könnyen érthető az egyik vagy a másik megoldás logikája, illetve melyiket könnyebb kezelni.

Legeza Ilona: Egy vélemény a sok közül: Laci, így jó lesz, ha a "Kérdés tárolása" gomb a keresés alá kerül. Azért is jobb, ha rövid, mert látványnak így gomb formája lesz. Ha egy kezdő vak (vagy látó) felhasználó nem tudja, mire való az alsó gomb, a szokásos "Keresés" gombot használja. Ha megjön a bátorsága, majd kipróbálja az alsót is és rájön, hogy mire való. Esetleg a Segítség a kereséshez c. oldalra majd írsz róla pár sort.

Vaspöri Teréz: Most csak magam teszteltem a kereséseket, már az iskolában nincsenek gyerekek, de azért valami teszt eredményt az egyik tanártól fogunk kapni. A d-vel előhívható keresésnél az utoljára eltárolt kereső stringeket a töröl gombbal ki tudtam törölni, akkor üres stringre kerestettem, majd amikor utána újra kerestetni akartam, akkor a kereső stringek nem voltak üresek, hanem még emlékezik az előző keresésre. jo-e ez így? Ha k-val hívom elő a keresést, akkor nem tudok visszajönni a főoldalra backspaceval vagy a főoldalra linkről, ez lehet, hogy csak a fejlesztés ideiglenes következménye.

Vitéz Gáborné: Igen, ez volt az egyik variáció, hogyha d-t nyomunk, mindig visszateszi a program az input mezőbe az előző keresés paramétereit. Ha nem kell az előző paraméter, akkor a töröl gombbal el lehet tüntetni. Ez az András ötlete volt. Ha nem érdekel minket az előző keresésünk paramétere, akkor a k gombbal kérhetjük a keresést. A két eset kezelését nem vittem végig a rendszeren, mert várom a vélemények összefoglalását. Szóval, hogy melyik megoldás a legkönnyebben érthető, és kezelhető.
Van még a Laci javaslata, az a vmek.oszk.hu/vmek2/vkeres22.phtml. Ez is ugyanígy működik, csak a felületi megoldás más.

Arató András: L. L. a kereséseket még nem próbálta, de elmagyaráztam neki, hogy a két különböző fajta próba keresés hogyan működik. Miután megértette, az automatikusat választotta, mivel ezt más programok is így csinálják. Talán majd még képes lesz tesztelni is ezeket.

Vitéz Gáborné: Figyelembe véve András és Laci javaslatát, véleményét, leszűrtemés összegeztem az eddigi tapasztalatokat, módosítottam a keresési eljárások felületét és kezelését.

- Főoldalról indul az előző keresés lefuttatása, a szöveg azonban a jelenlegi, de a keresés azonnal lefut. Ezt Laci kérte így, én azt javaslom, legyen elég ez a rövid szöveg hozzá: Legutóbbi keresés (d)

- A vkeres2.phtml a (k) billentyűre jön, mindenképpen eltárolja a keresési paramétereket, és bele is teszi az input mezőkbe legközelebb. Tehát alapból tárol, és 1 gomb lenyomásával törölhetők az input mezők. Ez kis gomb, bal oldalon van, tehát jobban elkülönül. mintha a Keresés gomb alá jönne még egy tárolásra ösztönző gomb. A vkeres2.phtml nem tartalmazza a Legutóbbi keresés (d) linket, hogy ne legyen sok a szöveg. Azonban ez bárhonnan elérhető lehet, ahol a d billentyűt engedjük érvényesülni. Felesleges a szöveget több helyre kitenni. A help.phtml-ben és a főoldalon ott van.

A keresés megkönnyítése a formátum szerinti szűréssel

Drótos László: a felület annyiban változna, hogy a Formátum lenyíló menüje feljebb kerülne a Téma input mezője alá és a "Minden" szó lenne beállítva defaultnak ebben a menüben. De ha a felhasználó kiválaszt egy formátumot, akkor arra kell szűkíteni a keresést.

Vitéz Gáborné: Ehhez a gyorskeresőt át kell írnom. Ha kész az összes megkezdett VMEK-es feladat, hozzáfogok.
Laci legutobbi 2 javaslatát is érvényesítettem, kibővítettem a keresést a formátumra való szűréssel, és egy kereső program létezik csupán.
A formátumra való szűrés még kevéssé tesztelt, de vakoknak és gyengénlátóknak nagyon hasznos funkciónak látszik a belső néhány kísérlet alapján.

Az MVGYOSZ hangoskönyveinek tárolása kísérleti jelleggel

Szerkesztői megjegyzés a hibrid hangoskönyvekről

A MEK archiválási és szolgáltatási funkciói minőségileg nagyot léphetnének előre, ha a látássérültek, idősek, diszlexiások és mások (text disabled) számára hibrid formában történne a hangoskönyvek előállítása. Reméljük, hogy ezt a közeli jövőben újabb támogatásokkal sikerül megvalósítani.

Hagyományos hangoskönyvi tesztek

Moldován István: Parai Sándor - akivel megbeszéltem a dolgainkat. A listájukban (DHK) kazettáról digitalizált művek vannak 96 bps-s tömörítésben fél órás adagokban, átlag 25 Mbyte-os méretekben. Most kezdenek el ők is egy fejlesztést, hogy a műveket fejezetekre, értelmes részekre tördelik és egy felolvasóprogramot készítenek hozzá. A jövőben már digitálisan készítik a hangfelvételeket.

Moldován István meghozta az első hanganyagmintát, (Zsoldos Péter: A viking visszatért), és azt írja:
Csáki Zoltán kollégámat kérném, nézze meg, meddig lehet csökkenteni hallható minőségromlás nélkül a tömörítést, mert ha még úgyis túl nagyok a file-ok, akkor még jobban daraboltatni kell az anyagot.

Csáki Zoltán: Ide felraktam az újratömörített fájlokat, http://mek.oszk.hu/~csaki/mp3-proba/ én a nem annyira HI-FI fülhallgatómon igazából csak a 16kbs-os tömörítést hallom túl durvának a többinél elhanyagolható a különbség tehát nagyjából a felére vagy még kisebbre lehetne csökkenteni a fájlokat nagyobb tömörítéssel.
az eredeti beállításai:
- hangminta formátum: 16 bit
- mintavételezési frekvencia: 44100 Hz
- bitsűrüség: 96 kbs
- mono

a feltöltött mintákban csak a bitsűrüséget csökkentetten, 56kbs-tól lefelé a mintavételezési frekvenciát a program automatikusan csökkentette, próbáltam 8 bit-es hangminta formátummal is de a méret nem lett kisebb mint a 16 bites változat viszont sokkal zajosabb lett így azokat fel se raktam. belehallgatással el kellene dönteni, hogy a MEK meddig kíván elmenni a tömörítésben (szerintem a 40kbs még elég jól szól).

Drótos László: Szerintem is jó ez a 40kbs-es, bár a 32 is elég lenne talán, de inkább egy kicsit fölé tervezzünk a lehetséges minimumnak a jövő gyorsabb vonalaira gondolva. A 40-es már most is kellő tempóban jön egy ADSL vagy Chello vonalon, folyamatosan hallgatható. A leghosszabb fejezet ennél a regénynél eredetiben 39 mega, ha ezt is kevesebb mint a felére sikerül konvertálni, akkor az egy elfogadható file-méret.Moldován István: ha jól összegzem, az MVGYOSZ stúdióvezetőjétől 40 kbs tömörítéssel kellene kérnem szolgáltatásra, de jó lenne elkérni az eredeti (tömörítetlen?) változatot is archiválási célra.

Legeza Ilona: Meghallgattam én is a hangmintákat, a 16 kbs nem jó valóban, mert erős a kvantálási zaj, valamint az affrikáták (s, cs zs) és az f és a h tompa.
A 32 kbs már fonetikailag tisztának mondható, viszont kiváló Sony fejhallgatóval még hallható az mp3 tömörítésre jellemző visszhang, amit minden olyan hangfolyamba beletesz, ahol sok a csendszakasz, pl. ilyen a beszéd is.
A 40 kbs mintában ez a visszhang már elhanyagolható, hangszórókon hallgatva pedig egyáltalán nem észlelhető.
Egy Sony multimédiás LCD monitorba épített hangszórókon keresztül hallgattam meg, ami jó közelítéssel megfelel a szokásos asztali hangszóróknak, illetve a jobb minőségű laptop hangszóróknak. Fejhallgatónak egy igen jó frekvenciamenetű és basszusarányú csontvezetéses fejhallgatót használtam.
A nagyon nagy méretű könyveket - helytakarékosságból - nyugodtan lehet a 32 kbs tömörítéssel kódolni, a rövidebb művekhez talán megengedhető a 40 kbs tömörítést is, már ha az egységes jelformátumot nem tekintjük alapvető követelménynek. Ha igen, akkor én is a 40 kbs-re szavazok.

Moldován István: Beszéltem Parai Sándorral, a MVGYOSZ stúdió vezetőjével, - abban maradtunk, hogy számunkra 40 kbs-es tömörítéssel készíti el a következő anyagokat. Beszéltünk róla, hogy archiválási céllal átvehetnénk az eredeti hanganyagot, talán az OSZK tárolószerverén tudnánk helyet biztosítani.

Egyéb javítások

Fülszöveg, impresszum, vendégkönyv javítások

A fülszövegek átalakítása is külön programozási feladatot jelentett. Ezekre is átöröklődnek a sérült emberek speciális igényei szerinti beállítások.

Vitéz Gáborné írja: ennyit tudtam tenni a VMEK-szerű fülszöveg megjelenéséért. http://vmek.oszk.hu/html/vgi/vkereses/ful.phtml?id=864 Amit láttok, az adatbázisból jön, és a vmek.css mellett röptében írom át a bevésett Renkecz Anita: főleg az állíthatóságot nézem. Hát a szerző sajnos a legutóbbi sablonnal Explorer alatt fix marad (kb 800-tól fölfelé). Font-size:11pt-t lát a stílusból. A font size +1 itt még jó is, mert ezzel ignorálja a stílust, Explorer alatt is. A szöveg jó mindenhol.

Vitéz Gáborné: ezt én teszem bele. Úgy fixen, mint a többi kék menünél van. Változtassam? Mi lenne jobb?

Renkecz Anita: a 11 pt-t? Azt inkább ne, mert az Explorernél nem hagy zoomolni. A font size=+1 OK, az Explorernél is mobil.

Vitéz Gáborné: most ez van: font-size:120%; jobb-e?

Drótos László: a szerző neve most szép nagy lett, de a könyv főcíme nem növekedett arányosan. Ha a szerző 120%, akkor a címnek 150% kellene körülbelül.

Legeza Ilona: kellene nézni x-large-nál, mert ott most 7 sor a szerző és cím. Beszéltem Mezei Lacival, megnézettem a Súgót a legnagyobb betűmérettel. Mindjárt megpróbálom átcsoportosítani, szerinte elég siralmas volt a látvány, összefolytak a szavak. Majd számolgatom a menük betűit, hogyan lenne jobb. Ez gyorsan fog menni, csak blokkozgatni kell. Néhány változatot megnézetek vele, és a - viszonylagosan - jót teszem majd fel. Akkor majd a fülszöveget is a figyelmébe ajánlom.
Teszteltettem Mezei Lacival, így már x-large betűméretnél is el lehet rajta igazodni. Fel is tettem az új változatot. Ő Netscape 7.0 böngészőt használ, azt is nézettem, nincs-e elcsúszás, most már az Impresszum is rendben van, megkértem nézze meg ezt is. A fülszövegnek nagyon örült, azt mondja, nemcsak olvasható, de szép is lett. Neki elég a large - arial, de megnézte ezt is a legnagyobb betűmérettel is. A szerző-cím táblázat ennél a betűméretnél már elfoglal egy teljes képernyőt, de azt mondja, nem baj, a lényeg, hogy olvasni lehessen, ennél a betűméretnél már sokszor kell lapozni, aki ezt használja, már megszokta. Egy szóval: elégedett!

Moldován István: Zimányi Magdának igaza van. Még egy apróság. A közben felkerült MEK Egyesület névre az egyesületi honlapot is kérném belinkelni.
Továbbá az Egyesületi honlapján, a pályázatok között majd kellene erről az NIIF-es pályázatokról is egy rövid tájékoztató oldal. A két összevont fogyatékos projektről, ennek rövid projekttervéről és eredményeiről. Ahogyan a korábbi egyesületi pályázatról készült.

Moldován István: Gondolom a fülszövegek miatt valami furcsa dolgot produkálnak a legújabb tételek :-? A 1878-as borítója közli: A cigányság társadalomismerete A 1878 számú dokumentum már nem létezik! Fülszövege nem jön. (A többi, PDF, PDF-ZIP viszont igen) Ugyanez van a 1877-esnél is. A 1876-os már jó. Utóbbi pénteki katalogizálás, a két újabb, mai. A hétvégi fejlesztés kapcsán, amiatt történhetett a zűr.A forrás-file-okban nem látok különbséget. Nem lehet, hogy Andinak kell a fülszöveg gyártáskormódosítania annak a sablonját?Ildikó: a fülszöveg adatbázisba kerülését nem tudtam még rendszerességgel inditani. Próbáltam, de nagy file-ok esetén nem tudom mek2 admin menüből indítani, mert timeout-ol időnként.
Szóval shell-ből kell mennie, de ezen még dolgoznom kell: mikor töltsön, hol hagyta abban, és meddig menjen. Egyelőre ki akarom küszöbölni a figyelmeztetés kiírását a VMEK borítóról. Sajnos, sokkal több időt vesz el ez a fejlesztés, mint látszott. Pedig már jún. 1-én elkezdtem a htm, html-ek editálásához az előkészületet. Közbe jött néhány kívánság, egymással nem összehangolva. Most türelmet kérek Tőletek, dolgozom egyszerre több szálon.

Legeza Ilona a vendégköny kinézetéről: a fehér-fekete változatban a BODY sorban megszüntetjük a BACKGROUND-COLOR: #ffffff Ha nem adunk meg semmit, akkor a böngésző az alapértelmezett háttérszínt választja. Itt akkor betűszínt sem kellene megadni, ha nincs a böngészőben beállítva semmi, úgyis fekete lesz (a háttér fehér), tehát a Beállításokban maradhat minden a régiben.

Hasznos programok, dátum, keresés linkek

A fejlesztő csoport június 19.-e körül munkaértekezletet tartott, ahol összegezték a szükséges teendőket. A "Hasznos programok látásssérülteknek" oldalt át kell nézni, és át kell rendezni a táblázatot. Három oszlop kell, az elsőbe a most is meglévő leírások mennének, a másikba a MEK-es letöltési lehetőség linkje, a harmadikba az eredeti letöltési forrás. Át is kell csoportosítani a kategóriákat, a konvertereket és a megjelenítőket külön táblázatba kell tenni.

A /vmek/-en belül létre kell hozni egy könyvtárat a letölthető programoknak. Bővíteni kell a listát pl. az Endre által említett ADOBE-szoftverrel, ahhoz is kell egy egymondatos ismertető. A "Pályázati oldalak" (Vakbarát MEK pályázati anyagok) oldalt tartalmilag egyeztetni kell Istvánnal. Van itt egy betűhiba a "A VMEK 2.0 akdálymentes változat tesztelési eredményei"-ben az akadálymentesből hiányzik egy "a".

A "Bemutatkozás" (A MEK története...) szöveget ki kell egészíteni ennél a mondatnál: "Pályázati keretből 2003 végére elkészült az úgynevezett "vakos" belépési hely vmek.oszk.hu címen", valami ilyesmivel: "melynek 2.0-ás változata az "akadálymentes MEK" 2004 júniusától működik" Az Irattárral kapcsolatban szükséges módosítás végül is a főoldalon van, a címet így kéne írni: Irattár: a MEK-kel kapcsolatos dokumentumok és publikációk. Javítani kell a teljesszövegű keresőt.

Vitéz Gáborné: Sikerült kijavítanom a teljes szövegű keresőt a VMEK-en. A VMEK borítón most a következő formátumokra számítok: HTML,Word,RTF,PDF,LIT,JPEG zip-pelt: HTML, Word, RTF, PDF, DVI Elég lesz-e, vagy keressek további formátumok után?

Legeza Ilona szerint nem kellene a dátum a nyitólapra, hosszú végighallgatni: balzárójel kettőezernégy mínusz nulla hat mínusz huszonöt jobbzárójel, mindezt háromszor, amikor ott van a borítón a feltöltés dátuma.

Drótos László: Alapvetően azért merült ez fel, hogy a kezdőlapon legyen valami dátum, látszódjék, hogy ez egy "élő" oldal, folyamatos a feltöltés. De lehet máshogy is. Például ha nem lennének zárójelek és évszám? Csak "06.25" formában íródna ki a dátum? Vagy csak egy dátum lenne: a legfrissebb könyv felkerülésének időpontja a "Legújabb dokumentumok:" felirat után így: "Legújabb dokumentumok (2004-06-25):" Ha egyik sem tetszik, akkor a lap aljára lehetne egy "Frissítés dátuma: 2004-06-25" felirat, ott nem zavar senkit. (Igaz, nem is nagyon látszik.)

Moldován István: - az alsó menüben a dátum és az Info cím szerintem jó, nekem is tetszik. Nem zavaró, de informatív. A tesztelési javaslatban a választható számú találati lista véleményem szerint felesleges plusz terhelés, ezt ne vállaljuk be.

Csapó Endre írja Drótos Lászlónak: Ildikó - kérésedre - jó hosszúra kicserélte az irattár linkjét, ez szemmel könnyen átugorható. Ha visszakerülhetne az "Irattár: Dokumentumok és publikációk" linkszöveg, erre ha rálinkel valaki, az első mondat úgyis tudósítja, hogy a MEK-kel kapcsolatos dokumentumokról és publikációkról van szó. Az új linkszöveg ez volt: "Irattár: a MEK-kel kapcsolatos dokumentumok és publikációk"Drótos László: Azért kértem a változtatást, mert a "Dokumentumok és publikációk" félrevezető, mivel magában a MEK gyűjteményében is "dokumentumok" és "publikációk" vannak. Ha már rákattint valaki, akkor persze rájön, de a menüneveknek önmagukban is tájékoztató jellegűeknek kellene lenni, hogy ne kelljen mindegyikre rákattintani. Rövidítsük akkor "Irattár: a MEK-kel kapcsolatos dokumentumok"-ra, a grafikus felületen is ez van az "Irattár" gomb tooltip- jében.

Vitéz Gáborné: Az irattár szó kimaradt, Lacival egyeztetve rövidítettünk. Ez volt a leghosszabb link.

A letölthető programok látássérülteknek oldal átszervezésre került, a programokat csoportosították, és számukat bővítették. A programok archiválásra is kerültek. Ezzel kapcsolatban Drótos László válasza Legeza Ilona kérdésére, hogy a megjelenítőket külön csoportba tegye-e, a következő:

Ha több megjelenítő program is lesz, akkor érdemes nekik egy külön csoportot csinálni. Ha felkerül az Acrobat Reader is, akkor már igen. A http://www.mek.iif.hu/porta/ruhatar/doswin/ címen még DOS-os verzió is van belőle, talán az is hasznos lehet. Van egy Multivox kliensünk is (Istvánnak írom: a helkán a limbo/bin/ alatt), azt nem tudom, hogy nyilvánosan terjeszthető-e?

Tabulátorral történő lépkedés kijelzése

A tesztelők azt kérték, hogy a böngészőkben a TAB-al járkálva is váltson inverzre és nagyobb betükre a link. Ezt Legeza Ilona és Vitéz Gáborné végül sikeresen megvalósították. Ez a módosítás azért izgatta a mozgássérült tesztelőinket, mert ők a kerekes székükkel sokszor nem tudnak a monitorhoz elég közel ülni, így kihasználva a VMEK remek betűnagyítási és egykezes forrógomb lehetőségeit már kényelmesen képesek a böngészőt vezérelni és jól tudják követni a monitor változásait. Ehhez hiányzott a TAB gomb kontrasztos visszajelzése.

Arató András: L. L. ma megint csak egyedül tesztelte a VMEK- et. A főmenü forrógombjaival elégedett, de amikor már a link- eken kell lépkedni Tabulátorral, akkor hiányolja, hogy a link-re lépve nem elég erős a vizuális visszajelzés. Csak egy pontsor veszi körbe a link-et, amit távol ülve az ernyőtől nem lát jól meg. Az egér inverzes visszajelzését hiányolja, ami nagyon jó kontrasztos. Meg lehet oldani vajon ezt a gondját? Javasoltam neki, hogy használja a fekete- sárga beállítást. Ezt probálta is, de ekkor a BEÁLLÍTÁSOK GRAFIKUS VÁLTOZAT ÚJDONSÁGAINK IMPRESSZUM sorok színe marad a régi, így nem látja jól hol tart a TAB nyomogatással.

B.S.: Az jó ötlet, hogy mikor az egér rákerül a menü gombjaira, akkor megnagyobbodnak azok, de amikor a TAB billentyűvel irányítottam az oldal fókuszát nem történt semmi. Csak a státuszsorból lehet kikövetkeztetni, hogy melyik gombon van a fókusz. A linkeknél észre lehet venni, mert a link körül egy vékony keret jelenik meg, s elszíneződik, de ez a gomboknál nincs így. A keretet csak akkor lehet észrevenni, ha nagyon megnézi az ember a gombot: a keret is és a gomb háttérszíne is sötét. (Egyébként én a TAB billentyűt böngészéskor nem szoktam használni, de lehet, hogy más igen.)

Legeza Ilona: Kérdezném az Internet Explorer-rel böngészőket, Mezei Laci szerint a nagyobb, s főleg a legnagyobb betűméretet választva a vízszintes menüsor kék cellája magasabb lesz, a linkszöveg úgy néz ki benne, mintha függőlegesen nem lenne középre centírozva, ettől a szöveg fölött több a kék. (Alapértelmezettnél nem mutatkozik ez a jelenség.) Ezt a változást azután észlelte, amikor a vmek.css-be be kellett tenni táblázatra vonatkozó újabb utasítást azért, hogy a MEK állományának összes dokumentumára rákényszerítsük a vmek.css-t, ezt sikerült is elérni 95%-ban, a beállítások érvényesülnek a dokumentumok szintjén is, de ettől viszont az Internet Explorer - large és x-large - betűméret esetén - a fent leírt módon "belerondított" a kék menüsorba. Netscape, Mozilla nem mutat változást, ezekkel a böngészőkkel minden betűméretnél rendben van a kék linksor.

Renkecz Anita Válasza: nézem, amit én látok, az, hogy ilyenkor a beállítást az a:hover értékéhez viszonyítja. Ezt az explorer gyakran csinálja, ha ebben az álclass-ben betűméret van (akármilyen). De ez ittt egyáltalán nem zavaró, neke nem is tűnt volna fel, ha nem szólsz. Ildikóval kicsit kiegészítettük a "menu" class stílusokat, ezzel: "vertical-align: middle" és megnéztük Exploreren, most jónak tűnik.

Arató András írja: Megnéztem több színnel és betümérettel. Most jól jelez vissza a TAB. Nagyon jó!

Moldován István: menüben a TAB-bal már látom nagyobbodnak a betűk.

További tesztelések és intézkedések

A VMEK előző fejlesztései során külső tesztelőként vak és gyengénlátó felhasználókat kértünk fel, mert elsősorban számukra történt a fejlesztés. Most csak 6 látássérültet kértünk a VMEK tesztelésére, de kettőtől nem érkezett válasz. M. L. és K. A.-né (gyengénlátók) teszteléséről már szóltunk az előzőekben. F. T. (ugyancsak gyengénlátó) telefonon mondta el véleményét. Neki a VMEK használhatósága nagyon tetszett, minden rendben, hibátlanul működött. Nagyon elégedett volt a beállításokkal, a gyorsbillentyűkkel. Gyakran meg fogja látogatni ezt a könyvtárat.

M. N. vak tesztelő véleménye szerint az oldalak jól áttekinthetők, könnyű rajtuk a tájékozódás. A gyorsbillentyűk megnyerték a tetszését, az alsóbb szintű oldalakon is még többet szeretne használni. Említette pl. a megtekinthető verziók oldalán az m-t a megtekinthető verziókra, l-t a letölthető verziókra.

Mivel ebben a fejlesztésben a mozgássérültekre is gondoltunk, ezért a VMEK logoját vakbarát változatról akadálymentes változatra módosítottuk. A gyorsbillentyűk bevezetését a mozgáskorlátozottak miatt határoztuk el, de a beállítások is jól szolgálják az ő igényeiket is. Ezért külső tesztelőként most több, súlyosan mozgássérült, a kezüket nehezen használó embert kértünk fel. A Mozgásjavító Általános iskola egyik tanárának értékelését már olvashatták két gyerekkel a tesztelésről. Megkerestűk a MEOSZ egyik vezetőjét is, tőlűk is kaptunk két véleményt. A Mozgáskorlátozottak Intézetében a Marczibányi téren az internet kávézóban 4-5 ember tesztelte a VMEK-et. Felkerestünk még 4, kezét nehezen használó fiatalembert, közülük K. C. beszámolóját már olvashatták. Most következik még 3 vélemény.

G. G.: Szétnéztem a http://vmek.oszk.hu oldalon, és kipróbáltam a műveleteket amiket kért tőlem. Az oldalon böngészés közben jó ötletnek tartom ,és nekem nagyon tetszik, hogy a linkeket ellehet érni bizonyos billentyűk (gyorsbillentyű) segitségével (nagy segitség azoknak, akik nehezen irányitják az egeret).
Az oldallal kapcsolatosan van egy észrevételem, hogy vannak olyan linkek amire ráklikkelve egy olyan oldal jön elő, hogy azok nem elérhetőek: http://vmek.oszk.hu/vmek2/kapcsolat.phtml oldalon található a kapcsolatfelvételnél az alatti linkek nem elérhetőek! - olvasóknak, - támogatóknak, - linkelőknek, - dokumentumküldőknek Erre a 4 db linkre gondolok. Sajnos még teljesen nem tudtam szétnézni az oldalon! Amint meg tudok nézni mindent az oldalon, jelezni fogok! A weboldalt Internet Explorer v.6.0 böngészővel néztem meg. Operációs rendszer: Win98se.

M. R.: A kezeim nem mindig működnek megfelelően! Tudom kezelni a sz.gépet, mind billentyűzetet mind az egeret, csak egy kicsit több időt igényel, mint egy egészséges embernek! Leteszteltem a weblapot és találtam némi hibát a weboldalon, de még mielőtt ismertetném szeretném elmondani milyen programokat használok. Az operációs rendszerem Microsoft Windows Xp professional 2002-es verzioja. A böngészőm pedig az Internet Explorer 6.0-ás verziója.
Most pedig ismertetném a tapasztalataimat a weblappal kapcsolatban. Ami nagy kényelmet jelentett, az a gyorsító gombok, de azt vettem észre, hogy csak főmenüben működnek. Szerintem ki kéne terjeszteni a többi menüpontra is! A "Segítség a különböző formátumok kezelésében" menüpontban ha pl.. az Acrobat Reader menüpontra kattintok, akkor hibaüzenetet kapok, aminek lényege, hogy ez a lap nem megjelenithető! Ezt orvosolni kéne! A többi ilyen linkre clikkelve is ezt a hibát tapasztaltam!
Ha már van felolvasási lehetőség, akkor szerintem a vak embernek is kell jutnia addig a szolgáltatásig! Javasolnám hogy az egész honlap legyen hangos, vagy kérdezzen rá, amikor letölti a weboldalt, hogy hangos legyen vagy sem! A kereső nem úgy működik, ahogy kéne, vagy csak én nem tudtam kiigazodni rajta! úgyanis ahól szerző nevet ill cimet kért, oda beírtam hogy Jókai Mór ill. Aranyember, Nem talált semmit, de ha a Teljes szöveghez írom az Aranyembert, akkor viszont talál egy csomót. Ez hogy működik? Remélem tudtam segíteni önöknek,és azt is remélem hogy hasznos dolgokat írtam! Ha máskor is lesz ilyen tesztelnivaló, nyugodtan írjon! Tisztelettel, M. R.

B. S.: Mivel Ön tesztelésre kért fel, ezért megpróbáltam minden kis hibát észrevenni. A Főiskolán tanították, hogy milyennek kell lenni egy könnyen kezelhető felhasználói felületnek. Teszteléskor Windows 98 SE operációs rendszert használtam, amire az Internet Explorer 6.0 verziója van feltelepítve. 384 Kbit-es ADSL internet-hozzáféréssel rendelkezem.
- Zavaró, hogy más a menü a főoldalon, mint az aloldalakon. Teszteléskor is többször előfordult, hogy a beállításokhoz akartam menni, de mivel a főablak menüjében ez nem a második gomb, hanem az első, ezért a grafikus változatnál kötöttem ki.
- A böngészőn csak akkor hajtódnak végre a beállítások, ha a gombmegnyomása után az F5-ös billentyűt is leütöm. Ez akkor iis így van, ha az összes süti engedélyezem. Meg kellene csinálni, hogy a gomb megnyomásakor az F5-ös billentyűhöz rendelt esemény is lefusson. Vagy ki kellene írni a beállítások oldalra, hogy ha nem frissül az oldal színe, akkor az F5-ös billentyűt kell megnyomni. A felhasználónak csak akkor kelljen menni a Tipp oldalára, ha az F5-ös billentyűre se frissül a honlap.
- A Keresés oldalon nem működnek a gyorsbillentyűk: A gyorsbillentyűknek a szövegdobozokban nem kell működnie, mert akkor lehetetlenné teszi a keresést, de a gombokon igen. Így működik az oldalon a backspace billentyű, ami vissza visz az előző oldalra.
- A találati listával több gond van: Az egyik, hogy a gyorsbillentyűk közül csak pár működik, a backspace-t se lehet használni. A másik, hogy akkor is ki van téve, hogy "előző" és "következő tíz találat", mikor csak egy van. Ez zavaró és félrevezető. A lista első oldalán nem szabadna megjelennie az "Előző tíz találatnak", az utolsóén a "Következőnek".
- Javaslom, hogy a Keresés lapnál lehessen beállítani, hogy mennyi találat jelenjen meg egy oldalon. Ez azért lenne jó, mert tegyük fel, hogy egy keresésre van ötven találat. Ezt a mostani állapotnál öt kattintással lehet megnézni, míg 50 vagy 100 megjelenő találatnál eggyel. Ekkora lista még átnézhető, s könnyebb a nyilakkal mozogni benne, mint kattintással. Arról nem is beszélve, hogy gyorsabban töltődik be egy nagy oldal, mint sok pici.
- Mivel az oldalt nem csak a vakok használják, ezért jó lenne a könyvek részletezésekor a borítót is megjeleníteni az oldalon vagy link formájában. Az is közöl információkat.
Ezek lennének az észrevételeim. Ha eszembe jut még valami, akkor megírom. Remélem, hogy tudtam valamit segíteni. A MEK- et már ismertem korábbról, de nem nagyon böngésztem. Most, hogy tesztelnem kellett, felfedeztem a kincseit, s valószínű a jövőben gyakran leszek látogatója. Sok sikert és örömöt kívánok ehhez a szép és nemes munkához. B. S.

Legeza Ilona: Átírtam úgy, hogy a TAB gombbal navigálva is felnagyítódjon a kék linksor. Jött olyan igény is a második tesztelőtől, melyet HTML utasításként nem lehet megvalósítani. A teljesíthető kéréseket természetesen igyekszünk figyelembe venni és igyekszünk megvalósítani.

A Mozgáskorlátozottak Marczibányi téri Intézetében L. L.a keresésről azt mondta, hogy az tetszik neki. Jól működik. A keresési paraméterek eltárolása is nagyon jó. Miután megtudta, hogy a TAB is úgy jelez inverzzel vissza mint az egér, ha rámegy, nagyon megörült neki.

Bár az utóbbi teszteredmények az utolsó napokban érkeztek, ezekre vonatkozóan már történtek intézkedések. A tesztelő kritikája nyomán Vitéz Gáborné a találati listákon alakított, ezért, ha 10-nél kevesebb a találat, nincs lapozás. A kifogásolt elérhetetlen linkek is javítva lettek. Az előző tesztelésekkor felmerülő lényeges, és az adott időkorláton belül megoldható problémákat a két fejlesztő, Vitéz Gáborné és Legeza Ilona a lehető legrövidebb időn belül rendre megoldották.

Végül egy legfrisebb vendégkönyvi bejegyzés:

Kedves MEK-könyvtárosok! A múlt hónapban, amikor a VMEK-en jártam, erősen gyengénlátó lévén már önállóan tudtam az egyéni beállításokkal tájélozódni. Akkor még a könyveket letöltöttem, és Brailab PC-vel hallgattam meg őket. Most újabb könyvért jöttem és nagyon meglepődtem - s egyben megörültem -, hogy most már a könyveknél is érvényesülnek a beállítások, ez óriási változás, gépi hang nélkül, önállóan tudok olvasni! A fülszöveg is olvasható már, állítható jó nagy betűmérettel, májusban még ez sem volt így. A gyorsbillentyűk is nagyon hasznosak nekünk, ezt a változást is azóta tapasztaltam. Köszönet érte a fejlesztőknek!!! H. Lévay Angéla

A jegyzőkönyv lezárva:   2004 július 1.