aug. 1. 2447,2 fkm. ...Ilyen lett. Csaszi éppen a vizet önti ki a hajóból. Ha ezt nem ismételtük volna meg néhányszor napközben, az esővíztől egyszerűen elsüllyedt volna. |  |
Hajnali 1/2 6-kor Kornél kiment a sátorból. Elmondása szerint az előtérben kb. 3 cm-es víz állt. El lehet képzelni, mi volt a sátor körül (ui. egy műanyag lap fekszik a sátor alatt, aminek a széleit fel lehet hajtani eső ellen - ezt meg is tettük mindig). Ásott egy kis folyómedret, amiben a közelünkben kialakult kisebb méretű tó vizét vezette a Dunába. Hömpölygött benne a víz. (Utánpótlásban nem volt hiány.) Azután visszajött a sátorba, kicsit pakolt, majd tovább aludt. Ekkor én is kinéztem és elszörnyedtem. A mindenem is vizes lett. A Selenia is, így elázott az összes könyv, köztük eme napló (eredetije) is. Hát így történt. Csaszi eközben kitartóan aludt. Utána én is, egészen délig. (Mivelhogy megállás nélkül esett az eső, és úgy döntöttünk, tartunk egy kényszerpihenőnapot.)
Ekkor már igencsak éhes voltam. A fiúk viszont azt mondták, hogy akkor esznek, ha hozok be vmit. Én már nem bírtam tovább, ezért hoztam is. Az esti lángos elázott. Kissé penészes rozskenyeret ettünk mindenfélével (Többek között szintén penészes szalonnával, bár ezt ekkor még csak én állítottam róla. Mármint hogy penészes. Olyat, hogy ez szalonna lenne, én soha nem mondtam. És még hol volt az a felemelő pillanat, amikor többszöri penésztelenítés után sikerült meggyőznöm őket - illetve akkor már csak Csaszit kellett - hogy szabaduljunk meg ettől az igen büdös izétől!)
Reggeli-ebéd után újra álomba merültünk. 1/2 4-kor egy hangra riadtunk. Egy német fickó jött, hogy jó lenne más táborhely után néznünk, mert a Duna el fogja önteni ezt. Ennek nagyon örültünk. Ugyanis a legközelebbi magasabb pont a Dunától 200 m-re egy, a folyóval párhuzamos kőgát volt. És a part így nézett ki, ameddig a szem ellátott.
Így esőben és őrületes nagy sárban pakoltunk. Én inkább benn pakoltam, nekem jobb volt. (Úgy sunnyog, mint aki már legalább 3 időszakot lehúzott.)
Mikor készen lettünk, ázottan-sárosan elindultunk lefelé a Dunán. Egészen a kb. 2 km-re levő vízerőmű-építkezésig (2445 fkm.).
Itt a már ismerős LÉBENSZGEFÁR és az újdonság erejével ható DURHFÁRT FERBÓTEN feliratok, valamint kedvesen vigyorgó halálfejek fogadtak bennünket. No de minket nem oly fából faragtak, hogy az ilyesmitől túlságosan megijedjünk. Bár az kissé furcsának tűnt, hogy a duzzasztómű után eltűnt a Duna, ezért merő kíváncsiságból kikötöttünk, és elindultam megkeresni az elveszett folyót. Meg is találtam, de nem sok örömem telt benne. Igaz, mindössze fél méterrel volt lejjebb, mint illett volna neki, és ezt a szintkülönbséget kb. 10 méter alatt küzdötte le, azt viszont igen látványos módon.
Ezt valószínűleg a mi hajónk sem bírta volna ki. Most mi legyen??
Megkerestem az építkezésen dolgozók szálláshelyét, ahol nagyon szimpatikus lakókonténereket találtam. Szimpátiámat csak növelte az eső, továbbá Csaszi alsó és felső fogsorának egy kilométerről is odahallatszó periodikus összeütődése.
Végre találtam egy munkást, akinek minden némettudásomat összeszedve ezt sikerült mondanom: "Guten ábend, vir zind Donauruderer. Vir möhten hír sláfen". Mire mit válaszolt a szerencsétlen? "Lángzámer, bitte, ih bin ausz Pólen". És ezek a polyákok olyanok, hogy megsértődnek, ha oroszul szól hozzájuk az ember.
Szerencsére elvezetett Uwehoz, aki a lengyel vendégmunkásokkal való viszonyában leginkább egy egyiptomi rabszolgahajcsár XX. századi reinkarnációjának tűnt. Valószínűleg nekünk is csak azért bocsátott rendelkezésünkre egy konténert, mert azt hitte, angolok vagyunk. (A lényeg az, hogy mindenkivel azon a nyelven beszélj, amit a legkevésbé ért. Így megőrizheted a fölényedet.) Amikor ez a szerencsés félreértés tisztázódott, már hál' Istennek nem tudott visszakozni.
Kérdésemre, hogy tényleg ingyen van-e a szállás, sértődötten felelte: "WE ARE GERMANS!". Nem voltam abban a pozícióban, hogy e témáról vitát nyissak. Végül is igaza van. Az a dilettáns festő a század közepén például osztrák volt, sörkedvelő kajakos barátunk pedig mérési hiba. (Az osztrákokra egyébként még visszatérek.)
A sok konténer közül megkaptuk az egyiket. Le is fényképeztük.
Én kicsit féltem egyedül, így mindig valakivel voltam, vagy ha a fiúk elmentek, bezártam az ajtót. (Ez Anikó. Csak egy kis időre egyedül hagyjuk, máris kikezd az összes lengyellel.)
A "szobában" volt egy hőfúvó gép. Ott szárítottam meg ezt a naplót is. Azóta pedig még szebb lett.
Este pedig zuhanyoztunk finom meleg vízben, és hajat is tudtunk mosni. Már ráfért! Ágyban aludtunk.
Vacsorára konzerveket melegítettünk. (Lengyel testvéreink aktív közreműködésével. Egyikük a színjózan emberekre annyira jellemző módon kb. tízszer elmesélte, hogy dolgozott a kabai cukorgyárban is. Állítólag a pápa, még Wojtyla korában, szintén járt Kabán, álruhában, mint Mátyás király. Őszentségére még szintén visszatérek.) Csaszi: lencsefőzelék, Kornél: zöldborsófőzelék + busa lecsós mártásban, én: szárazbabfőzelék szójakockával.
Szomorú helyzetünket csak egy üveg almabor elfogyasztása után láttam kicsit rózsásabbnak. Avval ugyanis tisztában voltunk, hogy másnap át kell cipelnünk a gáton az összes motyót.
Este írtam a naplót. Jót aludtunk. Előtte énekelgettünk.
