Reggel még mindig esett az eső. Vajon mi lett volna velünk, ha az előző táborhelyünkön maradunk? (Válasz: a Duna ugyan nem öntött volna el minket, mert éjjel csak fél métert jött följebb, viszont vizesek, koszosak és morcosak lettünk volna.)
Kb. 9 órakor keltünk fel. Összepakoltunk, reggeliztünk. A kenyér egyre penészesebb. A lehető legminimálisabb mennyiséget fogyasztjuk belőle. (Határértékben közelít a zérus mennyiségű, 100%-os penészhez.)
Búcsút vettünk szálláshelyünktől és elindultunk a csomagokkal a hajó felé.
Bepakoltunk és áteveztünk a túlpartra. (Gyászos umzeccánlágénk leendő helyszínére.) Eközben minden arra járó munkás hevesen hadonászott, és óva intett attól, hogy "lebukjunk". Nem tudták, hogy kikötünk. (Hehe.)
Utána kipakoltuk a hajókat, és a fiúk szétszedték. Míg ők a hajókat cipelték át egy jó magas gáton, addig én a csomagokkal "igyekeztem" át egy kis folyócskához, amit este találtak a fiúk (hozzánk képest Kolombusz egy kezdő volt), és a duzzasztó után ömlik a Dunába.
Miután sikerült mindent átszállítani, összerakták a hajókat, én meg kimostam őket (a hajókat). Végre kicsit rend lett!
Elindultunk lefelé. A víz olyan gyorsan folyt (9 km/h), hogy 1/2 2-es indulásunk ellenére megállással együtt mentünk 36 km-t. Ennyi jutott 1 napra.
A megállás egy falunál történt (2438 fkm., bal part). Addigra melegedtek meg a konzervek. Kornél: Globus lecsó (borzalmas), Csaszi: töltött paprika angol módra, én: bográcsgulyás szójakockával.
Miközben ettünk, néztük a vízen gyakorlatozó amerikai katonákat. Elég sok néger is volt közöttük. Jópofa volt. Utána Csaszival bementünk a faluba kenyérért és tejért. Elég drága volt, de kellett. Jön a hétvége.
Én ezalatt vízért mentem. Ugyanabba a házba kopogtattam be, mint tavaly. Hiába, a szokás alma alma alma alma alma alma. Előtte azonban lefényképeztem az amcsi hídászokat (merthogy azok voltak). Az alkalom úgy adódott, hogy a rocsójuk előtt lökdösött pontonhíd-elemmel majdnem elgázolták a parthoz kikötött katamaránunkat. Ha már így összeismerkedtünk, megkérdeztem, lefotózhatnám-e őket. Egyből beálltak pózba (egyikük például harciasan szorongatni kezdte a kikötőkötelet). Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam lefotózni azt a néger őrmestert, aki neonnarancssárga rejtőszínű mentőmellényben gubbasztott az egyik rocsóban. (Egyébként mintegy negyedórán keresztül néztem a hadmozdulataikat, de nem sikerült észrevennem benne semmilyen rendezőelvet. Arra sem tudtam rájönni, vajon összerakni, vagy szétszedni akarják a pontonhidat.)
 | aug. 2. 2421,6 fkm. Weltenburg |
Tovább eveztünk, miközben gyönyörű tájakat láttunk.
Tényleg.
"Ez a csiga tud beszélni."
"Tényleg??"
"Nem."
Most éppen egy sziklafal oldalában tanyázunk egy fél-barlangszerű képződményben (2417,8 fkm., bal part).
Csodaszép táj, vízcsobogás. Itt még gyorsabban folyik a Duna. Gyönyörű köveket szedtünk. (Amit majd elcserélünk a Fekete-tengeri bennszülöttekkel kagylóhéjra.)
Este erre járt egy házaspár, és a férfi magyarul köszönt. A dédapja magyar volt, és ezért tudott pár szót. Angolul beszélgettem vele. Ő volt egyébként az első, aki felismerte a magyar zászlót. Mindenki olasznak néz bennünket. (Én is csak azért nem tévesztem össze a német lobogót a belgával, mert Umann dédpapa német volt.)
Ma este krumplit sütöttünk, sült vagdalthússal és sült hagymával. Nagyon finom volt, csak a fiúk úgy beettek, hogy itt pihegnek mellettem fájó gyomorral. Rákszirmot is sütöttünk. Egész jó. Forralt bort ittunk.
Miután Csaszi is megfürdött, én is lementem a partra fürödni. (Bezzeg a Viki nem volt ilyen szégyenlős.) Ilyen szépet! (Nem Anikóról van szó.) A sziklák közt kanyarog sebesen a Duna. Kicsit csepereg az eső, félhomály, köd. Sejtelmes nagyon. De fantasztikus. Ez egy csodajó hely.
Azután felmentem a "barlangba". A fiúk már alszanak, én pedig örülök, hogy végre utolértem az időt a naplómmal. Még 20 napunk van. Napi 38 km-t számoltak ki a fiúk. Azért jó itt.
Na, megyek, én is lefekszem aludni. Elvégre holnap is nap lesz. Jó éjszakát!
Szép álmokat, Anikó!
