BALÁZS BÉLA
(1884-1949)

A Holnap antológiájában jelentkező és a Nyugat megindulásával szerveződő, Ady körüli nagy költőnemzedékből az egyetlen, aki mindenestül vállalja a forradalmi munkásmozgalmat, haladó polgári értelmiségből tevékeny kommunista értelmiségivé fejlődik - Balázs Béla. Pedig talán a legtávolabbról indult: korai költészete elvontabb, filozofikusabb, az általános közérthetőségtől távolabb álló volt, mint Nyugat-beli társaié. Egész művészi magatartása eredetileg elzárkózóan arisztokratikus. Politikai érzelemvilága pedig nacionalistább, sőt militaristább, mint a haladó polgári költőké. Az első világháború kezdetén önként jelentkezett katonának, maga kívánt kimenni a tűzvonalba, hogy élje a háború élményét. A nála eredetileg baloldalibb írók és költők gyanakodva is nézték. A szocialisták pedig egyenest a gőgös individualistát látták benne. Az is volt. Ebből a múltból váltott át - éppen a hajszolt élmények hatása alatt - a forradalmi magatartásra, amelyhez híven kitartott ugyanazzal a férfiassággal, ahogy korábbi éveiben vállalta a halálközelség romantikáját. Sokkal jelentékenyebb költő és jelentékenyebb egyéniség, mint amennyire közemlékezetünkben él. Arcképe nélkül nem lehet teljes a századelő magyar irodalmának sokszínű tablója.

Szegedi művelt polgári családból származott, az apja tanár volt, ő maga gyermekkorától művelt embernek készült. Diákévei szülővárosában és a szepességi Lőcsén teltek. Ezt a diákkort idézi fel később megragadó önéletrajzi regényében, az Álmodó ifjúságban. Egyetemi éveit Eötvös-kollégistaként éli, itt szerezheti meg Magyarországon a legjobb minőségű műveltséget. Közben egy ideig ösztöndíjjal Berlinben és Párizsban tanul: magába szívja a német filozófiákat és a francia dekadens költészetet; ezek erős nyomot is hagynak korai költészetén. Amikor hazajön, és középiskolai tanár lesz, az új hangot kereső fiatal költők természetesnek érzik, hogy közéjük tartozik. 1908-ban ő A Holnap egyik költője, és jelen van a Nyugat megindulásától kezdve. 1909-ben vitákat vált ki és sikert arat Doktor Szélpál Margit című drámájával, amelyben újfajta problémáival megjelenik a modern nő. A következő évben pedig készen van első verseskönyve: A vándor énekel. Költészetének szimbolikája ez időben ködös, rányomta bélyegét a német filozófia; életszemlélete pesszimista, de férfias keménységgel néz szembe a reménytelenséggel, mint aki szerelmes a halálba. Erotika és halálvágy közeli rokon nála, s ezt elméletileg is kifejti Halálesztétika című tanulmányában.

Költészete, elméletei, színpadi művei vitákat váltanak ki. A fiatal Lukács György egész könyvvel áll ki mellette, de a viszonylag konzervatívabb, nagy tekintélyű Alexander Bernát is lelkesen köszönti tehetségét. (Persze Alexander Bernát csak viszonylag volt konzervatív, sokkal később az ellenforradalomnak ő is gyanúsan forradalmi volt.)

A fiatal Balázs Béla a lélek kalandjait hajszolja, a végzet vállalását, s mindennek szimbolikus átélését. Ez időben kelt drámai játékai közel állnak Maeterlinck és Hofmannsthal ez időben világnépszerűségű szimbolista színjátékaihoz. 1911-ben írja A kékszakállú herceg vára című verses drámát, amelyből majd Bartók Béla világhíres operát formál. Ebben a drámában a népballadák hangütése és a népköltészet versformája jelenik meg Balázs Béla költészetében. Majd a következő évben egész kötet költői színpadi játékkal, a Misztériumokkal jelentkezik. Később, már a háború alatt, írta azután a népmesékhez legközelebb álló A fából faragott királyfit, amelyből ugyancsak Bartók formált halhatatlan táncjátékot.

Balázs Béla otthon is van a Nyugat körében, idegen is a körükben. Egyelőre individualistább és főleg nacionalistább társainál. Babits és Osvát gyanakodva figyelik, hogy a szerintük is kitűnő költő nem idegenkedik az uralkodó osztály imperialista törekvéseket rejtő hazafias jelszavaitól. Tetszelegve játszik a militarizmus háborúromantikájával. De közben megírja talán legszebb prózai művét, a Történet a Logody-utcáról, a tavaszról és a messzeségről című elbeszélését.

Amikor pedig 1914-ben kitör a háború, Balázs Béla lelkesen köszönti, meg se várja a behívót, maga kéri magát a szerb hadszíntérre, ahonnét rendszeresen küldi tudósításait. Ezekből a haditudósításokból formálódott ki Lélek a háborúban című könyve. Különös, érdekes, nem egy helyütt riasztó olvasmány. De nyomon lehet követni belőle azt a folyamatot, amely a lelkes nacionalistából az élmények hatására elkeseredett pacifistát alakít. 1916-ban, amikor a könyv egységesen megjelent, Balázs Béla túl volt már korai ábrándjain és előítéletein. Most már háborúellenes, a szenvedő emberek mellett álló polgári humanista. De új verseskötete, A Tristán hajóján még mindig elvontan szimbolista, a Szépség és az Élmény hajszolója.

Indulásától idáig egész életművével közel áll a szecesszióhoz, kétségtelenül egyéni költészetében sok a dekoráció, a művészi póz, az egyénieskedés. De az is kétségtelen, hogy van egy senki másra nem emlékeztető hangja, amely áthasonítja a legkülönbözőbb hatásokat.

A háború második felében azonban már kiutat keres, és megtalálja a forradalomban. És aki bátran nézett szembe a halálos eszmékkel, ugyanolyan egyértelmű bátorsággal vállalja az élet eszméit. Nem habozik, azonnal a kommunistákhoz csatlakozik, és hű marad hozzájuk mindhalálig. A tanácsköztársaság idején vezető kultúrpolitikai szerepet vállal, majd menekülnie kell az ellenforradalom elől. Bécsben megjelenő új verseskötete, a Férfiének szakítás egész költői múltjával: a versek közérthetőek, népdalszerűek, hitvallás a proletariátus és a kommunista párt ügye mellett. Ebben az emigrációs korszakban kezd mind erősebben foglalkozni filmesztétikával. Elméleti műveinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és művészeti feltűnést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legfőbb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.

A német fasizmus uralomra kerüléséig felváltva jár Bécsben, Berlinben és Moszkvában. Mindenütt részt vesz az új filmművészet kialakításában, maga is ír forgatókönyveket. Prózai művei egyre szélesebb körben ismeretesek. Thomas Mann is nagy elismeréssel ír róla.

Hitler uralomra kerülése után Balázs Béla Moszkvába költözik, és a Filmakadémia tanára lesz. Részt vesz az emigráns magyar irodalmi életben. Ez időben írt versei a magyar szocialista költészet klasszikusai közé tartoznak. 1945-ben azonnal hazatért, s még ebben az évben megjelent verseinek gyűjteményes kötete, Az én utam.

Még három éve volt hátra. Tanára lett a Színház- és Filmművészeti Főiskolának. Megírta a mindmáig legszebb magyar filmek egyikének, a Valahol Európában-nak a forgatókönyvét. Majd Kodály Zoltánnal együtt készítette el a Cinka Panna című balladaoperát. Ez volt utolsó műve. Nemsokára, hatvanöt éves korában meghalt.

Emléke valahogy kiesett irodalmi köztudatunkból: nemigen említik a Nyugat költői közt, nemigen említik szocialista költészetünk jelentékeny alakjai közt. Leginkább a világhíres filmesztéta maradt a köztudatban, de az is inkább külföldön, mint minálunk. Pedig nélküle hiányos irodalmunk fejlődésének összképe. Tartalmában is, formájában is gazdag, sokszínű költészet ez az arisztokratikus elkülönüléstől a népköltészet hagyományainak folytatásáig. És talán még az is értékítélet, hogy Bartók és Kodály nála talált megfelelő szövegeket zenéjéhez.

Arcképének a jelentékenyek képcsarnokában van a helye.