BERDE MÁRIA
(1889-1949)

Berde Mária Julianna neve valahogy kiesett az irodalmi köztudatból. Pedig irodalomtörténetünk jelesebb írónői közé tartozik, életében népszerű volt, sőt tekintélyes volt minálunk is, a romániai magyar közönség körében is; néhány regénye románul, németül és franciául is megjelent. A két világháború közti erdélyi magyar irodalom egyik főalakjának számított.

Már fiatal leányként feltűnt verseivel. Ezek nem amolyan jellegzetes női versek, kritikusai mindig megemlítik férfias keménységét. Egyéni hang ez, ugyanúgy különbözik az ez időben induló nyugatosokétól, mint a velük szemben álló akadémikusokétól. Mintha a székely népballadák műköltészetbeli folytatása volna ez a gyakran epikum felé hajló, tragikus, néha rejtelmes hangú költői hangütés. Ráadásul a legtöbb költeménye igen hatásosan szavalható, kedvelték is a műkedvelők, de hivatásos színészek és előadóművészek is gyakran mondották például a hátborzongató hatású Vinnavári lakomát.

Meg is maradt mindvégig költőnek is, amikor már népszerű regényíró volt, sőt erdélyi színpadokon olykor drámáit is játszották. És ez a költő jelen van prózai mondatainak megformálásában is. Nemcsak jó cselekményszerkesztő, hanem gondos, árnyalatos stiliszta is.

Első regénye az első világháború idején jelent meg. Az örök film (1917) a század elején játszódik, amikor az úri és polgári körökben még szinte elképzelhetetlen az önállóan élő, saját célú női élet. Erről szól a regény: egy fiatal leány szívós törekvése a saját életre, a női egyenjogúságra. Egy magyar Nóra a század eleji Erdélyben. A háború, majd a hamarosan következő forradalmak, Erdély Romániához kerülése, vagyis a túl izgalmas történelem megakadályozta, hogy a fontos regény kellő irodalmi feltűnést keltsen. Az irodalmi közvélemény akkor vette tudomásul, amikor írója a húszas években már elfoglalta megillető helyét az erdélyi magyar irodalomban.

Ehhez sok előítéletet, politikai elfogultságot kellett legyőznie. Berde Mária ugyanis úgy hű magyar népéhez és magyar kultúrájához, hogy nacionalista előítéletek nélkül tudomásul veszi a történelmi tényeket. Legjelentékenyebb regénye, a Földindulás már 1924-ben elkészült, de csak 1931-ben jelenhetett meg, mivel az új körülmények tudomásulvételét, az okos belehelyezkedést, a régi életformák menthetetlen elmúlását hirdeti. Egy birtokát vesztett erdélyi magyar nemesi família széthullásának krónikája ez a regény. Az adott félmúlt és az adott akkori jelen valódi problémáinak realista rajza. Nem tetszett sem a magyar, sem a román nacionalizmusnak. Csak mikor Berde Mária később írt, de előbb megjelent regényeivel már kellő tekintélyt szerzett, akkor kerülhetett sor a Földindulás kiadására.

Többi regénye - egy kivételével - a jelenben játszódó, női sorsokat feltáró és elemző történet. A Haláltánc kemény kritikájú körkép a nők társadalmi kötöttségeiről, jogfosztottságukról, tragikus helyzetükről a férfiuralmú világban.

A kétségtelen siker azonban a Romuáld és Andriána című regényével érkezett el. Még a Magyar Tudományos Akadémia is kitüntette (Ormódy-díjjal). Nyilván azért, mert ez a szerelmes történet a hűség és hűtlenség örök témájának új változata; a női egyenjogúság követelésével nem botránkoztatta meg a férfiakból álló bírálóbizottságot, és a maradi nők is szívesen olvasták. Közel áll lírai hangú meséihez. Ez is műfaja: a realista próza mellett a költői hangvételű, szimbolikus, néha egyenest szimbolista mese is kifejezési formája (Rina kincse, Szegény, kicsi Jula).

A következő regényen azonban volt már alapos felháborodnivaló, tehát vitákkal teljes könyvsiker lett. Ez a Szent szégyen: egy leányanya története, a házasságon kívüli testi szerelem erkölcsi felmentése. Most fél évszázaddal később már alig tudjuk megérteni, hogy 1925-ben ez a téma micsoda erkölcsi bátorságot jelentett egy író, méghozzá nőíró részéről. A polgári otthonokban ugyanúgy szigorúan elzárták a leányok elől, mint Maupassant vagy Zola műveit. Hiszen nemhogy az iskolákban, de még a társaságokban is lehetetlenné vált annak a leánynak a helyzete, akiről kiderült, hogy ilyen könyveket olvasott. A szülők eltiltották leánygyermekeiket, hogy az ilyen lányokkal barátkozzanak. (Persze a valóságban a leányok annál nagyobb izgalommal, de mélységes titokban olvasták a kiátkozott klasszikusokat is, és Berde Mária Szent szégyenét is.)

Az irodalomban azonban egyre inkább tudomásul vették, hogy Berde Mária rangos író. Erdély magyar irodalmában fontos helye volt már. Úgy tartották nyilván, mint a női szenvedélyek mesteri ábrázolóját. Az is volt. A megjelenésekor igen nagy sikerű Tüzes kemence (1936) pontosan az, amit elvártak tőle: a női szenvedélyek regénye.

Érdekessége mellett dokumentumerejű a Szentségvivők című regénye, amelyben az erdélyi irodalmi életről fest hiteles körképet.

Közben újra meg újra a költői hang felé fordul, hol kifejezetten versekben, hol költői hangú mesékben, prózai balladákban, amelyek olykor ritmikus szabad verseknek is tekinthetők.

A háború alatt hallgat. A gyűlölködő nacionalizmus és az ebből szörnyeteggé nőtt fasizmus őrjöngése közben ez a humánus és humanista hang nem szólalhat meg. De közben már készül nagy művére, amelyet csak a háború után fejez be, és 1946-ban jelenik meg. Ez az egyetlen történelmi regénye, de nagyon is a mához szól. Voltaképpen életrajzregény az idősebbik Szász Károlyról, de ez az életút egyben Erdély szellemi életének története a múlt század második és harmadik negyedében. A címe: Hajnal emberei. A felszabadulás utáni évek politikai izgalmában, majd a személyi kultusz éveinek leszűkített irodalomszemléletében nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. Az új körülmények között a hatvanadik életéve felé közeledő írónő már nem volt jelen az irodalmi élet fórumain.

Amikor 1949-ben, hatvanéves korában meghalt, alig vették észre, hogy jelentékeny egyéniség hunyt el. Igaz, az egész irodalmi kör, amelyhez tartozott, az Erdélyi Helikon oly fontos szerepe is jó időre elhomályosodott, és csak mostanában kezdjük felismerni jelentőségét a két világháború közti magyar irodalomban. Ahogy kétségtelen szellemi vezérük, Bánffy Miklós sem kapta meg eddig az őt megillető helyet századunk irodalomtörténetében, úgy a körülötte és az ő segítségével virágzó erdélyi magyar irodalmat teremtők és fenntartók nagy részének arculata is még homályban van, és újrafelfedezésre vár. Ezek között az egyik legkiválóbb író-költő volt Berde Mária.