BARTA SÁNDOR
(1897-1938)

Barta Sándor nem tartozik közismert, gyakran idézett költőink közé, holott helye a magyar szocialista irodalom előkészítő klasszikusai között van, és nagyon érdekes, sokszínű költészete igen tanulságos példázat arra, hogy a hagyományostól elszakadó, lényegében anarchista művész gomolygó és a nagy tömegektől elzárt expresszionizmus hogyan fordul vissza a népköltészet és a nemzeti értékek hagyományaihoz akkor, amikor a fejlődő tudat megtalálja útját, megérti a körülötte kavargó világot, és az összevissza csapkodó lázadó kommunista forradalmárrá válik.

A fiatal Barta Sándor a magyar avantgardisták élvonalába tartozik, az érett férfi Barta Sándor a népi ihletésű szocialista realista költészet fontos előfutára.

A proletárnyomorból érkezett, apja foltozószabó volt, ő maga is apjának segített siheder korában, és közben végezte szívósan a középiskolát. Mert művelt ember akart lenni. Később magántanításból tartotta el magát (keserves kenyér volt ez), végre a könyvek közelében kerülhetett: könyvkereskedő-segéd lett. Bekerül a haladó ifjúság szervezett társaságába, a Galilei-körbe. Ott találkozik a munkásmozgalommal.

Körülötte a magyar feudálkapitalizmus, majd az első világháború. Amit tapasztal, az felháborodott indulattal tölti el. Szelíd neki mindehhez az öröklött költészet, holott ifjan már költőnek tudja magát. És egyszerre csak szembetalálkozik Kassák Lajossal és harcos lapjával, a Mával. Úgy érzi, megtalálta a kifejezési formáját. Kassák ösztönző hatása döntő volt az egész, újat kereső, baloldali nemzedékre. Költészete felszabadító hatással volt, és közvetítette az avantgardista törekvéseket. Barta Sándor az expresszionizmus jegyében fejezi ki anarchisztikus indulatait, és Kassák szívesen közli meglepő, bátor gondolattársítású, kétségtelenül nehezen érthető verseit.

Barta ebben az időben lelkesedik a nála tíz évvel idősebb Kassákért, mesterének tartja, még utánozza is, de verseiből mégsem lesznek utánzatok, mert az avantgardizmuson belül összetéveszthetetlenül egyéni hangja van. Amit ír, valahol a vers és a próza közt hullámzik, tele váratlan képekkel, a képek mögött olyan feszülő indulatokkal, mintha szét akarna robbanni az egész szöveg. Kassák, aki nemcsak költője, hanem a legfőbb szakértője is az avantgárdtörekvéseknek, igen nagy véleménnyel van a fiatal költőről. Jó barátok lesznek. Barta Sándor nemsokára feleségül veszi Kassák húgát, aki Újvári Erzsi néven tehetséges költőnek és novellistának indult, de fiatalon meghalt, így műve töredék marad.

Természetes, hogy a forradalmak idején Barta lelkesen csatlakozik a kommunistákhoz. Egyelőre még nem marxista, forradalmisága ösztönös, de cikkekkel, versekkel, előadásokkal harcol a munkásság kultúrájáért. Ebben az időben (1919) jelenik meg első verseskönyve, a Vörös zászló. A korai Barta minden erényét és minden hibáját magában foglalja ez a kötet: izgalmasan érdekes, nagyon egyéni hangú, jelképrendszere nem mindig érthető, de amit mond, és ahogyan mondja, mindig lendületes. Világnézete még tisztázatlan: jobban érthető, hogy mi ellen harcol, mint az, hogy minek az érdekében. Célja kétségtelenül a proletariátus felemelése, de nincs még képe a felemelkedő proletariátus jövőjéről.

Az ellenforradalom győzelmekor Bécsbe emigrál. A nagy közös gyász, a bukás és nyomában az ellenforradalom tömegvérengzése tisztítótűzként hat költészetére. Még mindig és még jó ideig az expresszionizmus stíluseszménye határozza meg kifejezési formáit, de sokkal közérthetőbbé válik, jelképei világosabbak, hiszen a tömegekhez akar már írni, és hatni akar. Ott Bécsben írja immár érett költeményei között expresszionista korszakának legszebb, legmegrendítőbb verseit, köztük a részvét és felháborodás nagy költeményét az Akasztott embert.

Kezdetben Bécsben is Kassákkal működik együtt, egy ideig a Bécsben folytatott Ma segédszerkesztője. Írja a polgári világot támadó, az ellenforradalmat vádló és a proletárforradalom dicsőségét hirdető verseit és versszerű szimbolikus meséit. Ezekből áll össze következő, Bécsben megjelent kötete, a Mese a trombitakezű diákról.

Közben harcos publicisztikai munkát végez, és olykor novellákat is ír. Ezek a prózai művek, képanyagukat és merész gondolattársításaikat tekintve, közel állnak költészetéhez. Bartánál a korai években sohasem válik el éles vonallal a vers és a próza. Kiáltványaiból és novelláiból állítja össze harcos prózai kötetét, a Tisztelt hullaház!-at.

Ezekből azonban nem lehet megélni. Bartáék nyomorognak. A költő fordítói munkát végez, drámaírással próbálkozik. Fordításai meg is jelennek (Gogoltól Rabindranath Tagoréig a legkülönbözőbb szerzőket tolmácsolja: amit a kiadó éppen igényel). De színpadi művei nem valók színpadra: alig érthető expresszionista kísérletek.

Közben azonban egyre jobban elmélyül a marxizmusban. A Ma körében képzett és tudatos kommunisták is voltak, mint Komját Aladár, a költő, és Uitz Béla, a festő. Ezeknek egyre nehezebb volt együttműködni Kassákkal, és még Budapesten elváltak útjaik. Barta most ismeri fel, hogy ezeknek van igazuk, és noha Kassák sokáig mestere és barátja volt, sógorok is, mégis úgy dönt, hogy elhagyja a Mát, és Komjátékkal tart.

Most maga próbálkozik új forradalmi hangú folyóiratokkal. Előbb megalapítja az Akasztott Ember című lapot, majd az Ék című folyóiratot. 1924-ben már képzett és következetes kommunista, Komjáték is annak tartják, s akkor maga is belép Komját kommunista lapjához, az Egységhez. Ugyanebben az évben kéri felvételét a kommunista pártba. Ekkor kezdődik íróművészetének átalakulása: közérthető akar lenni, hogy műveivel agitálhasson. Megírja fantasztikus-utópisztikus regényét, humorral, szatírával, harcos kedvvel és a rá mindig jellemző nyelvi leleménnyel. A mű fura címe: Csodálatos történet, vagy mint fedezte fel William Cookendy polgári riporter a földet, amelyen él. Kár, hogy prózánknak ez a klasszikus műve azóta se jelent meg újra.

Nemsokára úgy véli, hogy a kommunizmus harcát igazán a Szovjetunióból lehet vívni. 1925-ben tehát Moszkvába költözik. Az ott töltött több mint tizenkét év alatt íróművészetének jellege merőben megváltozik. Az expresszionizmus igen jó iskola volt számára gazdag stílusának kialakításához, de felismeri, hogy aki nemcsak érteni, hanem értetni akarja a világot, annak realista igényűnek kell lennie. Regényei és drámái ettől kezdve főleg a magyar parasztság és munkásság elnyomatásáról, a hazai munkásmozgalomról szólnak. Ezek közül legjelentékenyebb a századforduló Budapestjéről szóló Aranyásók című regény. Közben novellákat és riportokat ír, amelyek oroszul is megjelennek.

De mindezeknél fontosabbak új költeményei. Ahogy elmélyed a hazai nép életének ábrázolásában, úgy közeledik a nép kifejezésformáihoz, ráébred a népdal örök megújító erejére. Epikus mondanivalóit versekben is ki akarja fejezni, méghozzá népköltészet ihlette formákban. Így akaratlanul közeledik a nagy nemzeti hagyományokhoz: Petőfihez, Aranyhoz. És megteremtője lesz a magyar szocialista epikus költészetnek. Ebben a műfajban alighanem legjelentékenyebb műve a Hazám földjén című, lírai hangvételű, de harcos szenvedélyű nagy elbeszélő költemény.

Az emigráns irodalom körében már olyan tekintélyt vívott ki, hogy 1938-ban ő lesz a szerkesztője a szovjetunióbeli igen színvonalas magyar folyóiratnak, az Új Hangnak. És ekkor következnek a gyászos emlékű sztálinista koholt perek. 1938-ban a negyvenegy éves, művészete teljéig jutó Barta Sándort, a magyar kommunista költészet egyik főalakját letartóztatják, hamis vád alapján elítélik és kivégzik. Húsz évig a nevét sem lehetett kimondani.

Az ötvenes évek vége felé kezdtük újra felfedezni, akkor meg is jelent néhány műve új kiadásban, de életművének egésze még mindig ismeretlen az olvasóközönség körében. És még kevesen vették tudomásul, hogy jelentékeny költő, jó író és tiszta lelkű, nagy ember volt.