CHOLNOKY VIKTOR
(1868-1912)

Élt Veszprémben egy Cholnoky nevű nemesi-értelmiségi család, amelynek három fia - három fivér - a XIX. század végső évtizedében feljött Budapestre, nagy célokkal, nagy tervekkel s mindhárman nagy tehetséggel. A második fiú, Cholnoky Jenő földrajztudós lett, idővel beutazta Kelet-Ázsiát, majd utazgatott a földkerekség egyéb térségeiben, tudásával világtekintélyt vívott ki, és nyolcvanéves fővel mint egyetemi tanár, akadémikus a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, jólétben és közmegbecsülésben halt meg: maradandó emlékű alakja a magyar földrajztudománynak. A harmadik fiú, Cholnoky László jogásznak érkezett a fővárosba, de elcsábította az irodalom és az újságírás. Okos cikkeket és szép novellákat írt, de soha semmi sem sikerült neki, amit el akart érni. A forradalmak után pedig gyanúsan haladó volt, akit az ellenforradalmi rendszer éhhalálra kárhoztatott. Ez elől ötvenéves korában a Dunába ugrott. Emléke méltatlanul elhomályosodott, mert igazán jó író és igazán tragikus életű ember volt. De a két öccsnél még tehetségesebb, eredetibb, mélyebb gondolkodású volt a legidősebb fiú, Cholnoky Viktor, a nagy történetű magyar novellairodalom egyik legnagyobb alakja, aki mindössze negyvennégy évet ért meg, akkor végzett vele az ifjúkor óta gyötrő tüdőbaj.

Ő is jogásznak indult, mint oly sokan a magyar irodalomban. Ő sem lett sem ügyvéd, sem bíró, sem köztisztviselő. Diákkorában, már a gimnazistaévekben minden érdekelte: régiségtantól természettudományig, vallástörténettől felsőbb matematikáig elképzelhetetlenül sok mindent megtanult és megjegyzett. Később a budapesti szerkesztőségekben anekdotákat meséltek arról, hogy ha valamilyen éppen felmerülő tudományos kérdésről ismeretterjesztő cikket kellett írni, akkor szóltak Cholnoky Viktornak, aki mélán bólintott, leült az íróasztalhoz, még csak a lexikont sem vette elő, és a szerkesztőségi lárma közepette pontosan annyi hasáb terjedelmű kistanulmányt írt, amennyit kértek, a történelmi dátumokat vagy a vegyi képleteket is emlékezetből pontosan idézve.

Képzeletvilága pedig kimeríthetetlen volt. Ezt az áradó elbeszélő készséget erősen befolyásolta rendkívüli kultúrtörténeti műveltsége, amely egybeolvadt a költőiséggel, a fantasztikummal, a példás stilisztikai műgonddal és a szerkesztési fegyelemmel. Emellett mindig is érdekelte a közélet: meglepően tisztán látó volt a politika kérdéseiben. Már Veszprémben, ifjú szerkesztőként nemzetközi távlatokból tudta elemezni a kortársi eseményeket. És már ott vidéken megjelent első novelláskötetéből kiderült igen eredeti elbeszélőkészsége. Nem csodálatos, hogy amikor harmincéves fővel feljött Budapestre - ez 1898-ban történt - Kiss József, a nagy szerkesztő azonnal felismerte benne a nélkülözhetetlen szerkesztőségi embert, s odavette maga mellé A Héthez. Cholnoky ugyan ettől kezdve vagy fél tucat újságba és folyóiratba írt novellát és elmélkedést, a meginduló Nyugat is mindig örömmel közölte, amit nekik adott, de otthona A Hét volt, Kiss József mellett. Az ő feladata volt az ismeretterjesztés szerkesztése. És nem is mellékes eredmény az életében, hogy az ismeretterjesztő irodalom népszerűsítése és művészi igényessége milyen sokat köszönhet viszonylag rövid életének.

Köhögős, göthös, sovány ember volt, tudta magáról, hogy halálraítélt, s még siettette is a véget a töméntelen cigarettával. Magányos maradt világéletében, igazi otthona a szerkesztőség, ahol mindenki okos barátjának érezte. Nemcsak a kortársak ámultak el rendkívüli tisztánlátásán - mi is ámulunk, ha elolvassuk publicisztikai cikkeit, hogy volt a századfordulón gondolkodó ember Magyarországon, aki ennyire tudta volna, milyen erők működnek a világpolitika mögött, aki szinte prófétai előrelátással közölte, milyen világtragédiákat rejt a nemzetközi erőviszonyok egyensúlyának a megváltozása. Ő már nem érte meg ezeket a tragédiákat: 1912-ben már meg is halt. Ha jobban utánanéznénk, a magyar politikai irodalom klasszikusai közt is múlhatatlan helye volna.

Pedig a számára oly fontos ismeretterjesztés és az oly jól értett politika csak nagyon-nagyon mellékes abban a szépirodalmi életműben, amelynek terméke mindössze néhány kötetnyi novella. Ezeket egészítik ki fordításai. Egyéniségét ismerve szinte természetes, hogy sok nyelven is jól tudott, és nyilvántartotta a világirodalom új eseményeit. Sok egyéb közt ő volt Bernard Shaw és Maeterlinck első magyar fordítója.

Novelláit nagyjából három csoportra lehet osztani: fantasztikus történetekre, kortársi pillanatképekre és humoreszkekre.

Fantasztikus történeteiben a képzelet és a tudományos ismeret ötvöződik össze. Számos története régi korokban játszódik: kultúrtörténeti tények, babonák, hiedelmek határozzák meg hőseinek csodálatos cselekedeteit. Családon belüli öröklődés, mint végzet sodorja tragédiákba az egyes alakokat. Máskor mítosz és történelem vegyül össze. De olykor mai történetben bukkannak fel babonabéli alakok. Egy kellemetlen vénkisasszonyról pedig gyanítható, hogy azonos a határt elverő jégesővel.

Mindezekben, miközben az olvasó izgatottan figyeli a váratlan fordulatokat, a történelemnek és a természetnek olyan távlatai nyílnak, ami úgyszólván példátlan irodalmunkban. Az ember letesz egy Cholnoky-novellát, még mindig hatása alatt van a nemegyszer nyomasztó, de elképesztő történetnek, és csak később veszi észre, hogy közben műveltebb is lett, új adatok birtokába került, amelyekkel jobban ért valamit a világból. És közben ezek a fegyelmezett mondatokban írt novellák árnyaltan költőiek, színpompásak, mindegyiknek saját és sajátos hangulati atmoszférája van.

Egy másik, Cholnoky-féle novellatípus az, amely a maga korának töprengő, tétovázó, tenni erőtlen alakjairól ad híradást. Cholnoky ezekben a dekadens urak és a dekadens polgárok krónikása. Itt általában nem cselekedetekben, hanem gondolatfolyamatok ábrázolásában mutatja be alakjait. Előkelő vendéglő sarkában beszélget két úr, halk szavakat váltanak, és szemérmes elhallgatásokból derülnek ki a tragédiák. Egy nagyon finom pszichológus kis remekművei ezek.

Mindezek mellett Cholnoky kitűnő humorista. Van egy állandóan visszatérő alakja, Manchich Trivulzio, a dalmát szélhámos.

Trivulzio kalandjai, linkségei kötetre menő mulatságos történetek, amelyek általában nemcsak a szélhámosra jellemzőek, hanem még inkább azokra, akiket rászedett, vagy akik mégis túljártak az ő eszén. Trivulzio szélhámoskodik itthon és külföldön, ugyanúgy otthon van a pesti kávéházakban, mint a távol-keleti tengerek szigetvilágában. Dolgozni nem szeret, de rengeteg energiát fordít arra, hogy munka nélkül éljen, sőt lehetőleg jól éljen.

De a fantasztikus történetek, a dekadens úri világ képei és a Trivulzio-történetek nem válnak el egymástól. Nemcsak írójuk stílusfegyelme köti össze őket, hanem ennél is inkább a maga kora életérzésének tolmácsolása. Ez az Osztrák-Magyar Monarchia életének, gondolatvilágának, nyomasztó voltának, reménytelenségének, szorongásainak egy sajátos szemszögből való ábrázolása. Cholnoky Viktor fantasztikus történeteiben is koráról vall, és még humoreszkjeiben is a szorongás lappang. Jellegzetesen XX. századbeli író, habár alig adatott neki egy évtized a XX. századból.

Sajátosan magányos jelenség. Nincs igazi elődje a magyar irodalomban. Kortársai közül, aki csak ismerte, szerette, de egyikükhöz sem hasonlított, és a későbbiek közül senkire sem volt jelentékeny hatással. Már életében előkelő helyet foglalt el az irodalomban; halála óta, aki olvassa, tiszteli. De sohasem volt olyan népszerű az olvasóközönség körében, mint amennyire életműve indokolná. Sokkal szegényebb volna a századforduló irodalma őnélküle, de olyan érték, amelyről alig-alig tudnak. Holott még érdekes író is: könyvei egész irodalmunk legizgalmasabb olvasmányai közé tartoznak. Politikai cikkei ma talán még érdekesebbek, mint a maguk idejében.

Szó sincs róla, nem felejtette el az irodalomtörténet, csak éppen kimaradt a közismeretből. Legfőbb ideje lenne ezt a tulajdonképpen híres írót felfedezni.