CSEPREGHY FERENC
(1842-1880)

Ha Csepreghy Ferenc szerencsésebb, nagyobb lehetőségeket kínáló irodalmi korszakban alkot, vagy ha korai halála nem akadályozza meg, hogy átélje a századforduló szellemi izgalmait - a magyar drámairodalom legjelentékenyebb alakjaihoz emelkedhetett volna. Tehetségben nem volt hiány nála, de belenőtt irodalmunk és főleg drámairodalmunk apályába, s nem lett több, mint kora legügyesebb, legleleményesebb színpadi mesterembere.

Nevének írásformája megtévesztő, ez a ghy végződés nemesi ősöket gyaníttat. Pedig falusi paraszt-iparos családból származott*, sőt ő maga is már módos pesti polgárságba felverekedett, jó jövedelmű asztalosmester volt, amikor hirtelen népszerű színpadi szerző lett belőle. Hanem akkortájt az volt az általánosan elvárt módi, hogy az írók és művészek nevüket, művésznévként, dzsentris formában írták. Vagy ha nem volt elég "szép" nevük, kitaláltak egy romantikusan patetikus, nemes formájú álnevet. Így lett a műbútorasztalos Csepregiből a színlapokon és a könyvek címlapján Csepreghy. A Hont vármegyei Szalka nevű faluban született, polgári igényű apjának az volt a vágya, hogy fiából városi iparos legyen, ezért Esztergomba adta asztalosinasnak. Tizennyolc éves korában felszabadult, és Pestre jött segédnek. Itt a Katholikus Legényegyletben került műkedvelő színjátszók közé, és kiderült, hogy jó színészi képességei vannak, sőt ha kell, szellemes kis jeleneteket is tud írni. De mint asztalos is felettébb ügyesnek bizonyult. Huszonegy éves korában mint felszabadult mester Bécsbe ment, hogy a szakmában továbbképezze magát. Ott jól megtanult németül, sokat járt színházba, sokat olvasott, regényeket is, drámákat is. És írt egy könnyed, mulatságos vígjátékot Magyar fiúk Bécsben címmel.

Amikor összegyűjtött annyi pénzt, hogy Pesten saját műhelyt nyithasson, hazajött. Úgyszintén asztalosságot kitanult fivérével együtt műhelyt béreltek, amely hamarosan igen jól kezdett menni: Csepregiék jól értettek a mesterségükhöz, és ügyes üzletembereknek bizonyultak éppen abban a kiegyezéses évtizedben, amikor a hazai polgárság rohamosan kezdett fejlődni. Csak a véletlen döntötte el, hogy a következő évek legnépszerűbb színpadi szerzője nem a magyar bútorgyártás úttörője lett. Ahhoz is lett volna tehetsége! De a Bécsben írt vígjátékot odaadta a Nemzeti Színháznak, amely bemutatta, és olyan sikert aratott, hogy biztatni kezdték, hagyja ott az ipart, megél ő a drámaírásból is. Egyelőre azonban eszébe sem volt felhagyni a jövedelmező műhellyel. Közben azonban érdeklődve forgatta a dramaturgiai szakműveket, egyre nagyobb lett drámairodalmi ismerete. Tele volt sikereket ígérő témákkal. És harmincéves korában azután kiderült, hogy baj van a tüdejével. A fűrészporos műhely gyors halálát okozhatja. Asztalos semmiképpen sem lehet. És habár a háta mögött volt már egy színházi siker, mégis ekkor határozta el, hogy hivatásos író és színházi ember lesz belőle.

Megismerkedett Rákosi Jenővel, aki akkor még az elégedetlen fiatal írók közt volt hangadó - s nyilván maga se gondolta, hogy néhány évtized múlva a legkonokabb irodalmi és politikai reakció vezérpublicistája lesz. Egyelőre szervezte a Népszínházat, amely valóban a nép széles körei számára akart színházi élményt és színházi kultúrát adni. Rákosi felismerte Csepreghyben a jól használható gyakorlati embert, és meghívta a Népszínház titkárának. Az is maradt mindhalálig. Nemsokára már sógora is volt Rákosinak; megismerte, megszerette és feleségül vette az igazgató nővérét és jelmeztervezőjét, Rákosi Idát. És a Népszínház már megnyitása évében Csepreghy-vígjátékot mutat be, kellő botránnyal és rég nem volt nagy sikerrel. A vízözön drámatörténetünk egyik legkülönlegesebb színjátéka: bibliai tárgyú népszínmű, de azt is mondhatjuk, hogy egyszerre Biblia- és népszínmű-paródia. Zenés, énekes, táncos játék Noéról és családjáról. Valamennyi egyház és hitfelekezet fel volt háborodva, de a kiegyezés utáni negyedszázad, legalábbis felszínén, valóban liberális volt, tehát írni, szólni, vélekedni és gúnyolódni - amíg a fennálló rend ellen tenni nem akartak - sok mindent lehetett. Kellemesen szabad szellem áradt a Szentírást perszifláló bohózatból. A műfajparódia pedig kitűnően sikerült.

És ettől kezdve, amihez nyúl - az színpadi siker. A közönség szórakozni akar, nevetni, ámuldozni, nem gondolni a hazai problémákra. Az egykor társadalmi mondanivalókkal induló népszínmű falusi tárgyú operetté sekélyesedett, álparasztokkal és álnépdalokkal. Népszerű volt a kalandos "látványosság". Mindehhez felettébb alkalmas szerző volt Csepreghy, aki mesterien megtanult fegyelmezett szerkezetű, fordulatos és boldogan végződő színjátékokat írni hol szellemesen pergő, hol feszült hangulatú dialógusokban.

Rákosi Jenő Bécsben látta a francia Verne regényének, az Utazás a Föld körülnek egy revüváltozatát. Úgy gondolta, sógora ennél jobb revüt, azaz "látványosság"-ot tud írni az itthon is népszerű regényből. Minthogy a darabot Bécsben, sikeres sorozatjáték után, éppen levették a műsorról, igen olcsón megkapta a díszleteit. Csepreghy ezekhez az adott díszletekhez írta meg a maga Verne-dramatizálását. Igazi kasszasiker volt. Színháznak, közönségnek és szerzőnek kedve támadt új Verne-dramatizálásra. S habár Csepreghy egy most már komoly tárgyú bibliai drámával, a Saul királlyal bebizonyította, hogy többre is képes, hiszen ebben a kétségtelenül jelképes tragédiában az egyértelmű zsarnokellenesség mögött némi Bécs-ellenességet is lehetett érezni, s ez még a leglojálisabb kiegyezők előtt sem volt ellenszenves - mindenki úgy vélte, hogy Csepreghy igazi feladata a szórakoztatás. És egymás után következő Verne-dramatizálásai (Sztrogoff Mihály, Utazás a Holdba és a tenger alatt) tartós sikernek bizonyultak. És ekkor fordult a legnépszerűbb s immár leghígabb színpadi játékhoz, a népszínműhöz. Igen jó ötlete támadt: a nem kevésbé divatos detektívregények témavilágát helyezte magyar falusi, illetve álfalusi környezetbe. A Sárga csikó és a Piros bugyelláris szerelmi bonyodalmakkal teljes, énekes-táncos, megnyugtatóan happy endes bűnügyi dráma. A fiatalon meghalt Tóth Ede igen jól megírt falusi játéka, A falu rossza mellett ez a két Csepreghy-darab volt évtizedekig a legtöbbet játszott népszínmű. Hol volt már Szigligeti Csikósának komoly társadalmi mondanivalója!? De azt az 1848 előtti Szigligeti írta, azóta ő is már inkább csak szórakoztatta a közönséget. És Csepreghy még jobban szórakoztatta.

Pedig Szigligeti, aki ez idő tájt már a Nemzeti Színház igazgatójává vált, jól érezte, hogy a színháznak felelősségteljesebb a feladata, mint amit ők csinálnak. Szigligeti várta már az igazi magyar társadalmi drámát, a kritikus élű társadalmi vígjátékot. Sőt azt is gyanította, hogy ezt Csiky Gergely fogja végre megírni, biztatta is Csikyt. De mire Csiky igazán kritikai élű vígjátéka, A proletárok elkészült - Szigligeti már nem élt. És ugyanebben az évben (1880) halt meg Csepreghy. Harmincnyolc éves fővel vitte el a tüdőbaja.

Holott, ha tudomásul veszi, hogy a komolyabb vígjáték vagy éppen a komoly hangvételű színmű is sikert arathat, tudott volna ő is jót írni. 1880 után már erre is lett volna lehetőség. De Csepreghynek éppen azok az 1867 és 1880 közötti esztendők adattak, amikor mélypontján volt a magyar drámaírás. Csak a felszínesség számára kínálkozott siker. Ennek a felszínességnek azonban alighanem ő volt akkor a legjobb színházi mesterembere. Asztalokat és székeket is kitűnően csinált - népszínműveket és látványosságokat is.

* A szerkesztő megjegyzése:

A család kérésére egészítjük ki a fenti szócikket az alábbi levélrészlettel:

Date Thu, 25 Apr 2002 08:27:50 +0200
From Peter Rossmanith - peter.rossmanith@jotun.no

Szeretném az Önök figyelmét arra felhivni, hogy Csepreghy Ferenc igenis (elszegényedett) nemesi származású. Őse Győrösi CSEPREGHY PÉTER, akit II. Mátyás kb. 1614-ben a törökök elleni hősiességéért újra nemesített. (Ő egy leszegényedett Csepreghy volt akkor.) Ipolyszalkán lehetnek erre bizonyitékok. Anyám Csepreghy volt. A címer Alsógödön van Juhász Antalné birtokában. Apja Csepreghy János volt. A györösi-Csepreghy család valahogy Ipolyszalkára került és onnan szórodott szét, de többen még ott laknak. Van ott egy Csepreghy Ferenc múzeum is.

Üdvözlettel
Rossmanith Péter