MIKES KELEMEN
(1690-1761)

Az egész régi magyar irodalomban, a kezdetektől a XVIII. század végéig terjedő számos emberöltőben nincs még egy olyan vérbeli csevegő és olyan igazi, vérbeli szépprózaíró, mint Mikes Kelemen. És ennek a nagy csevegőnek sohasem akadt olyan társasága, ahol kicseveghette volna magát. Beszédvágyát öntötte ki szépprózájában, amelynek nemhogy életében, de utána még sokáig nem akadt olvasója. Amikor Mikes Kelemen irodalmi leveleit írja egy kitalált nőrokonhoz, itthon Magyarországon éppen nincs semmiféle irodalom: a kuruc törekvések tragikus bukása után, a szatmári béke után, amellyel a nemesség elárulta saját eszméit is, és sokáig ember alatti létre kényszerítette a jobbágyságot, olyan sivárság következik, amelyben az úr, ha lehet, nem is beszél magyarul (ha kisúr - latinul beszél, ha nagyúr - németül, ha nagyon nagy úr - akkor csak franciául), a nép pedig még énekelni is elfelejt. Ebben az irtózatos csöndben nem lehet irodalmi élet. Aki ezekben az évtizedekben számottevő magyar író-költő tud lenni, az közönség nélkül, leginkább távol a hazától fogalmazza úgyszólván csakis magának a mondandókat. Faludi Ferenc versei jórészt Rómában keltek, Amadé László magas rangú katonatisztként többet van külföldön, mint idehaza, Mikes Kelemen pedig huszonegy éves korában lesz emigráns, Franciaországban érik íróvá, Törökországban írja művét, ott is hal meg hetvenegy éves korában, 1761-ben. Leveleskönyve idővel véletlenül kerül haza, és csak 1794-ben jelenik meg. Őt is az elődöket kereső felvilágosodás fedezi fel, akárcsak Zrínyit. Nem hathatott a kortársaira: amint megismerték, azonnal tisztelt klasszikus lett. De olyan klasszikus, aki évszázadokkal később is frissen, szomorkás derűvel, egyszerre kora tanújaként és minden kor szórakoztatójaként szól az olvasóhoz. És nyelvi gazdagsága, csevegő könnyedsége akkor is elbájol, ha levelei mellett kevéssé ismert, bár nagyszámú prózafordításait olvassuk. Ő volt ugyanis mellékesen a francia irodalom első programszerű, rendszeres magyarra fordítója, de fordításait még a század végén sem ismerték, amikor pedig már volt magyar olvasóközönség, és a "vigyázó szemek" izgatottan fordultak Párizs felé. Bessenyeiék számára forrásanyag lehetett volna Mikes fordításainak áradata, de Bessenyeiék sem tudták, hogy volt egy Mikes Kelemen nevű elődjük. Fordításai csak akkor jelentek meg végre, amikorra már elavultak, és már csak briliáns nyelvi megoldásai érdekesek. A Törökországi levelek azonban nemcsak stílustörténeti nagy emlék, sőt nemcsak kordokumentum, hanem múlhatatlan értékű irodalmi alkotás: a XVIII. században oly divatos leveleskönyv műfajának első és talán egyetlen világszínvonalú magyar megvalósítója. Írója pedig egy újra meg újra időszerű magatartás - a szakadatlan honvágyban élő emigráns - legvonzóbb változata.

Zágoni Mikes Kelemen székely nemesi család sarja volt. Apja Thököly híve, akit a császáriak elfognak és kivégeznek. A protestáns fiúnak a család egyik katolikus barátja lesz a gyámja, ennek hatására maga is katolizál, a jezsuiták kolozsvári gimnáziumában tanul. A kuruc hagyomány és a katolikus vallásosság együtt igen alkalmassá teszi, hogy Rákóczi Ferenc fejedelmi udvarába kerüljön. Tizenhét éves korában a fejedelem apródja lesz. Példaképe, eszményképe Rákóczi, akit híven szolgál mindhalálig. S amikor már a bujdosó fejedelem nem él, a hűséges Mikes az emlékét szolgálja mind a maga haláláig.

A bukás után Rákóczival megy a számkivettetésbe. Párizsban és Versaillesban már a hontalan fejedelem bizalmas titkára, az is marad mindvégig. Öt évig élnek Franciaországban. Ez idő alatt Mikes nemcsak jól megtanul franciául, hanem megismerkedik a kor francia, sőt némiképpen angol irodalmával is. Az irodalomkutatók a Levelekből és a fordításokból egész könyvtárra való könyv szerzőinek nevét állították össze, akiket többé-kevésbé ismernie kellett. XIV. Lajos kora ez: a francia klasszicizmus százada, amelyben többek közt divatos irodalmi forma a leveleskönyv. Mikes majd idővel maga is leveleskönyvet ír, anélkül hogy mintáit utánozná, de kétségtelen, hogy Versailles ihlette a műfajra, amely annyira megfelelt csevegő természetének.

Amikor Rákóczi csalódott a francia udvar külpolitikájában, nem volt mit keresnie tovább Versailles-ban. A szultán pedig meghívta. Most az ősi ellenségben, a törökben reménykedtek, hogy előbb-utóbb segítséget nyújt Bécs ellen. Ebben is csalódniuk kellett, de legalább biztonságos otthont találhattak Törökországban, ahol végül is Rodostóban jelölték ki lakhelyüket. 1717-től 1761-ben bekövetkezett haláláig, tehát negyvennégy évig élt Mikes Kelemen Törökországban.

Élete nyugodalmasan egyhangú volt. Egyetlen nagy szerelme reménytelennek bizonyult: Zsuzsika inkább az idős és kopasz, de gróf és gazdag Bercsényi Miklóshoz ment feleségül, s el is költöztek Rodostóból. Az emigránsok lassanként kihaltak, 1735-ben meghalt a fejedelem is. Ezután volt némi remény egy felszabadító háborúra, Rákóczi idősebbik fia, Rákóczi József állt az élükre. De ebből a háborúból sem lett semmi, és Rákóczi József is ifjan meghalt. Ebben az időben Mikes egy ízben Moldvában járt követségben, és távolból látta az erdélyi hegyeket. Fellángolt újra a szüntelen parázsló honvágya. Később kérelmezte, hogy hazamehessen, de nem kapott rá engedélyt. Idővel már csak ő élt a Rákóczival elindultak közül, de jöttek közébük új hontalanok, ekkor ő a magyar emigránsok hivatalos elöljárója, törökül: ő a basbug. Azután ő is meghalt...

Egyhangú napjainak nagy részét olvasással töltötte. Rákócziék sok könyvet hoztak Franciaországból, javarészt áhítatos vagy ismeretterjesztő műveket, mert ezek voltak a fejedelem kedvenc olvasmányai. De akadt közöttük szépirodalom is. Latin és francia művek voltak. Ezek között teremtett Mikes Kelemen úgyszólván magamagának magyar nyelvű szépirodalmat.

Mert igazánból senkije sem volt, kitalált egy rokont, bizonyos P. E. grófnőt, aki Konstantinápolyban él, és akihez ő rendszeresen írja leveleit. Ezekben a levelekben pedig csodálatos gazdagságban tárul ki egy társaságra, beszélgetésre vágyó magányos ember egész élete. A levelek első harmadában a főalak Rákóczi, s körülötte a bujdosók. Mikes szemléletes emberábrázoló, alakok egész sorát ismerjük meg a levelekből. A második harmad Rákóczi József éveinek reménységeiről szól. A hang bizakodóvá válik, az események mozgalmasabbak. Majd jön a harmadik rész, a reménytelenség és belenyugvás korszaka. Itt derül ki, hogy az ábrázoló és elbeszélő Mikes mögött ott áll a prózai lírikus.

A Törökországi levelek ugyan hosszú éveken át készült, de tudatos író műve, aki nem ötletszerűen, egymástól függetlenül írta az egyes darabokat. Nyilván utólag is szerkesztette, egymáshoz illesztve az egyes leveleket, így vált azzá az arányos, szervesen komponált korképpé és vallomássá, ahogy reánk maradt. Az utolsó levelet azzal a tudattal írta, hogy ezzel bevégzi és lezárja a művet. Hiszen ámennel végzi.

Közben pedig ami olvasmányaiból megtetszett, azt lefordította, hadd legyen meg magyarul is. E fordítások áradatából kiemelkedik az akkor divatos, azóta elfeledett korabeli francia írónőnek, Mme Gomez-nak novellás könyve, amelyet Mulatságos napok címen tolmácsolt. Máig is mintaképe az eleven, életteljes prózafordításnak, és tanúság egy hajdani irodalmi ízlésről. Az ilyen egykor-divatosokból jobban meg lehet ismerni egy kor sajátos szellemi arculatát, mint a minden korhoz szóló, halhatatlan klasszikusokból. A fordításokból az derül ki, hogy Mikes ízlése pontosan megfelel a kor átlagának. A Törökországi levelekből az derül ki, hogy ezzel a maga korában gyökeredző ízléssel halhatatlan klasszikus képet tudott adni koráról és köréről.

Aligha túlzás, ha azt mondjuk, hogy a mi számunkra az egész XVIII. századvég előtti irodalmunkból a Törökországi levelek a legélvezetesebb prózai olvasmány, és Mikes Kelemen talán egészen Kármánig a legélvezetesebb magyar prózaíró.

De amikor élt, és amikor senkihez és mindenkihez szóló leveleit írta, ezt nem tudta senki.