XVI. FEJEZET.
A burgundi herczegség fejlődése és bukása. Harcz a svájcziakkal. Jó Fülöp. Merész Károly. Összeköttetése a Habsburgokkal.

A Capet-házból származott királyok kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a nagyobb hűbéreket a koronához csatolják és azzal biztosítsák az uralkodó ház hatalmát az egész ország fölött. Páratlan szerencsével valósították meg a Capetek e tervet, a mikor annak befejezését századokra megakasztotta VII. Lajos az által, hogy a II. keresztes háborúból visszatérve, feleségétől, a szép Poitou Eleonorátol elvált. Eleonora akkor Anjou Henrikkel lépett házasságra, a ki atyjától Anjout, Mainet, Tourainet, anyjától Normandiát örökölte; most pedig hogy Eleonorát feleségül vette, ennek kezével Poitout, Guyennet és Gascognet szerezte meg magának és ezzel Francziaország leghatalmasabb hűbérese lett. A család ősének Geoffreynek Plantagenet volt a neve, mert sisakján a rekettyét (planta geneta) viselte és e jelvény után nevezték a családot. A Capet-családra nézve azonban akkor vált igazán veszélyessé a Plantagenetek hatalma, mikor Henrik Angolország trónját is elnyerte és a kiterjedt hűbérbirtokot az angol koronával egyesítette. E nagy hatalom ellenében a franczia királyok a házassági kötelék által akarták magokat biztosítani, de éppen ez hozta az országra a nagy háború minden veszedelmét.

E veszedelemből egy másik baj származott. A királyok, hogy a franczia trónra vágyódó angol királyoktól dédelgetett főnemesek ellenében annál könnyebben védekezhessenek, behozták az úgynevezett tartás-jutalékokat (apanage), vagyis a távolabb fekvő hűbérbirtokokat a hűbérjoggal együtt az ifjabb királyi herczegekre ruházták, hogy most már mint tulajdonukat védelmezvén, védelmezzék az országot is. Ilykép azonban a királyi herczegek, az állam leghatalmasabb örökös hübéreseivé lettek, annál is inkább, mert a sali-törvény még a reményt is föntartotta, ápolta bennök, hogy egykor a trónra jutnak. Hogy ez is rejtett magában veszedelmet a királyi hatalomra nézve, ezt bizonyítja a burgundi herczegség.

Merész Károly burgundi herczeg.
A XV. századi németalföldi iskolából. A berlini királyi gyüjteményben.

Jó János franczia király a koronára szálló burgundi herczegséget harmadszülött fiának, Fülöpnek adományozta, a ki Maupertuisnál mellette harczolt, a kit Francziaország első pairjévé nevezett ki (1363 szept. 6). Fülöp a flandriai Margittal kötött házassága folytán herczegségét még Flandria, Nivernais és Artoissal növelte. Unokája Jó Fülöp Németalföld északi tartományával szaporította birtokát, melyek a német birodalomhoz tartoztak; majd megszerezte Mâcont, Auxerret és nagy részét Picardiának is. Németalföld ama tartományai révén tehát a franczia uralkodó család egyik tagja egy idegen állam, a német birodalomnak lett hűbérese és ezzel veszi kezdetét ama folyamat, mely végeredményében a burgundi herczegséget nemzetiség nélküli hűbéres nagyhatalommá avatja, mely előbb különvált Francziaországtól, később ennek ellenfele lesz.

Így tehát már Jó Fülöp népes és gazdag földű, virágzó kereskedelemmel biró városokat egyesített uralma alatt, a melyek a hosszú béke éveiben rendkívüli jólétre emelkedtek, úgy annyira, hogy a jólét, a fény és pompa nemcsak az udvarnál, a hatalmas nemesség, hanem a polgárság körében is otthonos volt. Nagy számú nemesség hódolt a herczegnek, valamint virágzó kereskedelemmel biró népes városok, a melyek közől nem egy, mint Gent, Lüttich, negyvenezer fegyverest is képesek voltak kiállítani. Hogy ez erőre támaszkodni nem tudott Jó Fülöp és így ennek megfelelő szerepet nem viselt, oka ennek az, hogy az ellentétes érdekeket kiegyenlíteni és így egy czélra irányítani nem tudta. Nem volt meg az együvé tartozás érzete. A hollandok nem akartak tudni a flandrokról, ezek kénytelen, kelletlen viselték a burgundi fensőbbséget, mindannyian ellenségei voltak a nemességnek, mely lenézte a városi polgárt. De azért még így is nagy hatalmat képviselt, a melyet herczegei, mint a burgundi birtokról elnevezett párt fejei, miként láttuk, a nagy háború idejében éppen nem hazafias szellemben használtak föl. Ennek daczára Jó Fülöp Európaszerte ismert és tiszteltté lett, udvara, példányképe és iskolájává vált a lovagiasságnak és a fénynek. 1429 jan. 10-én harmadik neje, Izabella portugál herczegnővel való házasságkötése alkalmával Brüggeben az aranygyapjasrendet alapította, mely még ma is a világ első rendjele. Még arra is törekedett, hogy Magyarország királya legyen.

Fia, Merész Károly (1467–1477), mérhetlen kincscsel örökölte a herczegséget, mely ekkor már az Ems folyótól a Sommeig és a Jura hegységig terjedt ki. Oly hatalmas volt, mint maga a franczia király: gazdagabb volt, mint Európa bármely fejedelme, e mellett vállalkozó szellem, kit akadályok inkább ingereltek, semhogy visszatartottak volna, a kit ezért neveztek el «merésznek». Volt benne akarat és ennek érvényt akart szerezni még öreg atyjával szemben is. Így midőn XI. Lajos király atyjától az arrasi béke értelmében 400 ezer arany forint kárpótlás mellett visszakövetelte a Somme melletti városokat, Merész Károly ezt a leghevesebben ellenezte, s mert atyja mégis engedett a franczia király követelésének, bosszúságában odahagyta atyja udvarát. Volt benne nagyravágyás is. Birni akarta azt a czimet, a mely, mint hitte, a nagy hatalomnál fogva őt méltán megilleti. Király akart lenni, királyi koronát akart magának szerezni s e végből azon idő felfogását követve III. Frigyes császárhoz fordult.

Károly herczeg nagyravágyó volt ugyan, de még ebből is hasznot merített. Az, hogy egyetlen leánya fogja örökölni tartományait, kincseit, azt korábban arra használta föl, hogy szövetségeseket szerezzen magának. Így nyerte meg Guyenne, Lotharingia és Calabria herczegeit ügyének és a siker, a melyet ezek által elért, bátorította őt a legmagasabbra. Geldern és Zütphen birtokában a Rajna torkolatának volt ura, de befolyást gyakorolt az egész Alsó-Rajnára, hol hatalmát a kölni érsekségig kiterjesztette. És az éppen e vidéken uralkodó zavarokat annál inkább is fölhasználhatta czélja megvalósítására, mivel a franczia hűbéresek támogatását megnyervén, annál inkább remélhette a német birodalom nagyobb hűbéreseit megnyerhetni, mert ezek éppen nem lelkesültek a császárért és vele rokonságban sem voltak, mint a franczia hűbéresek a franczia királylyal. Ily körülmények között még a császári korona sem látszott előtte elérhetetlennek.

E végből közeledett a császárhoz és vele találkozni akart. Ez összejövetel elé egész Európa feszült várakozással tekintett. Francziaország, Svájcz és Felső-Olaszország méltán attól tartottak, hogy az a terület, mely a Jurától az Északi-tengerig terjed, a királyság proclamálása folytán oly hatalomra emelkedik, a mely az ő biztonságukat veszélyezteti. Ezért ez államok minden lehetőt elkövettek, hogy a megegyezést megakadályozzák.

A találkozás mindamellett végbe ment Trierben, hol előbbi megegyezés szerint a királyi koronázásnak is meg kellett volna történni azon az alapon, hogy a császár fia feleségül veszi Károly leányát, országainak örökösét. Mikor azonban Károly a császártól azt követelte, hogy királylyá koronáztatása megelőzze leányának eljegyzését, a nevezett országok követeinek sikerült oly bizalmatlanságot támasztani a felekben, hogy 1473 nov. 25-én a császár fiával együtt titkon elhagyta a várost, mire Károly is távozott.

Mennyiben volt őszinte Károly ajánlata, ki tudná ezt megmondani; de hogy ez a terv megsemmisült, azonnal bosszúra gondolt, a mire kinálkozott is az alkalom. Ugyanis a kölni érsekség II. Dietrich érsek alatt úgy ennek fényűzése, mint a gyakori háborúk folytán nagy adósságba keveredett úgy, hogy Dietrich halálakor a káptalan a rendekkel egyetértésben oly határozatot hozott, mely az érseki hatalmat és a jövedelemnek kezelését szoros korlátok közé szorította. Az utód, Ruprecht érsek, a bajor családból, tiltakozott eme korlátozás ellen és minden lehetőt elkövetett, hogy attól megszabaduljon. E törekvése folytán meghasonlott a káptalannal és a lovagsággal s mert engedni nem akart, érsekségében mozgalom támadt, melynek vezetője a káptalan, s mert az érsek még mindég ellenkezett, őt a káptalan megfosztja érsekségétől és Herman hesseni őrgrófot adminisztrátorrá választja meg.

Így álltak az ügyek akkor, mikor III. Frigyes császár Trierből távozván, e vitás ügyben birónak kéretett föl. Ruprecht érsek azonban tekintettel arra a gyűlöletre, a melylyel a Habsburgok már hosszú idő óta a Wittelsbachok iránt viseltettek, Frigyes császártól igazságos itéletet nem várhatott, ezért a tervnek ellentmondott és Merész Károlyhoz fordult segélyért, a kinek támogatásával érsekségét visszanyerni remélte.

Merész Károly részint azért, mert az érsek családjával már rég a legjobb viszonyban volt, még inkább, hogy a császár legutóbbi magatartásáért boszút álljon, elhatározta, hogy a kölni zavarba beavatkozik, a mely neki arra is alkalmat fog adni, hogy ezen a részen hatalmát kiterjessze. De mikor e lépésre magát elhatározta, nem vette észre, hogy régi ellensége, XI. Lajos franczia király, mily sikerrel fűzi ellene terveit s törekszik arra, hogy éppen akkor rántsa ki lábai alól a talajt, mikor a legbiztosabbnak hiszi magát.

XI. Lajos ugyanis már rég aggodalmasan szemléli a burgundi herczeg növekedő hatalmát. Nem feledte el azt, mint viselkedett Károly, mikor atyjától a Somme melletti városokat visszakövetelte és éppen azért, hogy később ellene annál nagyobb sikerrel fölléphessen, a nagyhűbéreseket akarta előbb a királyi hatalomnak alávetni. Ez eljárását II. Ferencz Bretagne herczegén kezdte, a kinek úgy a pénzverést, mint az «Isten kegyelméből» czím használatát eltiltotta. II. Ferencz azonban fölismerte a király tervét és sietett is a nagyhűbéreseket értesíteni, hogy XI. Lajos a nagyhűbéresek jogait és kiváltságait akarja megsemmisíteni és a korlátlan egyeduralmat megvalósítani; egyben fölhívta őket a vele való egyesülésre. S valóban ezek, nevezetesen Alençon és Bourbon herczegek, Orléansi János, Dunois gróf, Foix és az Armagnac-ház Burgundia vezérlete alatt egyesültek s vezérökké Károly Berry herczeget, a király fivérét és praesumtiv örökösét választották. Hogy pedig a ligának népszerűséget biztosítsanak, gondosan kerülték saját hatalmi érdekeik hangoztatását, hanem magokat a nép védőinek tüntették föl, kik arra törekednek, hogy a király zsarnokságát megfékezzék és a zavarokat megszüntetvén, az országban a rendet helyreállítsák.

E hamis jelszó kétségtelenül nagy szolgálatot tett a szövetségnek; de még sem annyit, a mennyit ettől vártak. Páris polgársága gyanakodva fogadta a herczegek népboldogító törekvéseit s ha a fölhivás elő is idézett bizonyos mozgolódást, azért a kapukat nem nyitották meg a szövetség előtt, a királylyal sem szakítottak, miként korábban; hanem azt követelték, hogy a vitás ügyet a rendek intézzék el, a mi éppen nem volt kedves felelet a nagyobb hűbéresek fölhívására. A többi város pedig követte Páris példáját s ha nem lelkesedtek is a mindég több és több adót követelő királyért, de azért ellene sem fordultak.

Ily körülmények között a király magához veszi hű embereinek haderejét és ezek élén Montlhéry környékét szállta meg, a hol a legkönnyebben magához vonhatta azt a segítséget, a mely Párisból jöhetett. Itt ütközött meg a szövetségesek haderejével, s a küzdelemben ha nem győzetett is le, de győzni sem tudott, a csatatért mégis átengedte az ellenfélnek (1465 jul. 16).

Ily körülmények között életkérdés volt a királyra nézve az, hogy Páris hűségét a maga számára biztosítsa, a mit midőn adóengedménye és hívei befolyására elért, Normandiába ment, hogy ott seregét megerősítse. Ekkor azonban a szövetségesek is Páris alá vonultak és követelték a város kapuinak megnyitását, ellenkező esetben ostrommal fenyegetődztek. Míg azonban a városházán a polgárság előkelői, az egyetem, parlament és a papság képviselői a teendő fölött tanácskoztak, a király érdekében megmozdult az utcza és megakadályozott minden oly határozathozatalt, mely a szövetségeseknek kedvezett volna. Ez alatt visszaérkezett a király is és megmentette a fővárost és ezzel trónját is.

V. Károly franczia király megkoronáztatása.
Froissart krónikájából.

Burgundi Jó Fülöp herczeg átveszi Jean Wauquelintől Hainaut krónikáinak forditását.
E krónikákat Jacques de Guyse († 1399.) ferenczrendi barát szerzette, eredeti kézirata a párisi Nemzeti Könyvtárban. A forditás Jó Fülöp megbizásából, három kötetben készült. A herczeg udvarától környezve áll, balfelől fia, a későbbi Merékép az első kötet czimlapját diszíti s a flamand miniature-iskola legkiválóbb alkotása.

Ez események meggyőzték XI. Lajost arról, hogy ha a nagyhűbéresek ellene egyesülnek, képesek hatalmával daczolni. E végből leteszi a fegyvert, mely ez idő szerint elégtelennek bizonyult, és cselhez folyamodik. Legelőször is fölbontja a szövetséget, majd a szövetségeseket egymással viszályba dönti; az által pedig, hogy a városok kiváltságait megerősítette, sőt újakkal növelte, a polgárságot is a korona szövetségeseivé és ezzel a hűbéres nemesség ellenségévé tette és így új szövetségeseire támaszkodva elválasztott ellenségein uralkodott. Csak Merész Károly volt az, a kinek hatalmán csele és fegyverének ereje megtörött; de azért nem csüggedt, várt jobb időre, a mikor csel és fegyver együtt sikeresebben fog működni. Ez nem maradt el.

A burgundi herczegség körül elterülő tartományok urai ép oly aggodalommal tekintettek Merész Károly hatalmára, mint a franczia király. Ezekhez fordult tehát most a franczia király, a kikkel, közös lévén érdekök, a szövetség csakhamar létre is jött. Kevéssel ez előtt történt, hogy Zsigmond osztrák herczeg, a svájcziaktól legyőzetvén, hogy a szerencsétlen háború költségeit födözhesse, a habsburgi birtokokat Elsass-, Sundgau- és Breisgauban Merész Károlynak 50 ezer arany forintért elzálogosította. A svájcziak azonban éppen nem örültek az új szomszédságnak, különösen a mióta a savoyai herczeg is szövetkezett Merész Károlylyal, a ki ennek folytán szövetségeseivel majdnem egészen körülvette Svájczot.

Ekkor lépett föl XI. Lajos, a ki mindnyájok érdekének megfelelően legelőször kibékítette Zsigmonddal a svájcziakat, gondoskodott a szükséges pénzről, a melyen Zsigmond az elzálogosított birtokokat visszaválthatja. Hogy az így sikerült, az nemcsak a franczia király politikai éleslátásának volt mesterműve, hanem egyben következménye Merész Károly elbizakodottságának és amaz eljárásnak, a melylyel az újonnan szerzett tartományokat a maga részére biztosítani akarta.

A herczeg ugyanis a zálogba vett birtokok kormányát egyik leghűbb emberére, Hagenbach Péterre bizta. Ez embert az egykorúak úgy írják le, mint méltó társát a zsarnok Gesslernek, a ki a városokat elnyomta, a kereskedelmet különféle adók és vám által megbénította, a ki a bor és egyéb élelmi szerekre adót vetett ki, a melyet a nép gonosz fillér-nek nevezett el. Nem volt az az aljasság, a mivel emlékét nem vádolnák s így még az az egyetlen jó intézkedés, a mit neki érdemül lehetne betudni, hogy a hatóságoknak tekintélyt szerzett, a személy- és vagyonbiztonságot megalapította, mert önkényből származott, még ez is elégedetlenséget keltett.

A panaszok mellett a tartományból oly hirek is keltek szárnyra, melyek nem kis aggodalmat keltettek, különösen Svájczban, mely e hirek folytán első sorban vált érdekelt féllé. Azt a hírt terjesztették, hogy a trieri találkozáson Károly a régi burgundi királyságot régi határaival együtt akarta helyreállítani, a melynek egyes részeit Francziaország, Svájcz és Savoya elragadta; hogy az öreg és gyönge René után nemcsak Lotharingiát, hanem még Provencet is örökölni akarja. E hír nyomán kelt szárnyra azután az is, hogy mikor Merész Károly Elsasst, Sundgaut és szülőföldjét, Cote d’Ort meglátogatta, (1474 jan.), ekkor egy arra való férfit azzal bizott meg, hogy a régi burgundi királyság határait és területét megállapítsa. Mind e hírt megerősíteni látszott Károlynak a dijoni fényes ünnepélyen mondott beszéde, a melyben a régi burgundi királyságra czélozott, a melyet a francziák törvény és jog ellenére magokhoz ragadtak.

E hírek nagyban megkönnyítették XI. Lajos király ama törekvését, hogy a svájcziak rokonszenvét megnyerje, mi hogy sikerült is, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy számos előkelő polgárcsalád sarja lépett a franczia udvar és hadsereg szolgálatába.

Ekkorra már Zsigmond herczeg is megbánta azt, mit tett, különösen azért, mert magát megcsaltnak hitte. Ő ugyanis ama tartományokat csak azért zálogosította el oly csekély összegért Merész Károlynál, mert azt remélte, hogy ennek fejében a herczeg őt támogatni fogja a svájcziak elleni küzdelmében, a mi azonban nem következett be.

Mindezt XI. Lajos éles szeme azonnal meglátta s ekkor arra törekedett, hogy míg egyrészről a Hagenbach kegyetlen szigora miatt elégedetlen népben növelje a szabadság szeretetét és a vágyat ismét a Habsburgok uralma alá juthatni; másrészt hogy a Habsburg-házat a svájcziakkal kibékítse. Az elsőt titkos ügynökök által elérni könnyű volt; de annál nehezebb a második, mert a Habsburgoknak le kellett mondani régi jogigényükről és elismerni a svájczi kantonok szövetségét. XI. Lajos ügyes emberei, bizalmasai segítségével oda vitte a dolgot, hogy a felek megegyeztek abban, hogy az ügy végleges rendezése végett Konstanzban értekezletre gyűlnek össze. Valóban 1474. ápril első napjaiban megjelent a nevezett helyen maga Zsigmond herczeg, Svájcz meghatalmazottjai, ezek között első sorban Diesbachi Schultheiss Miklós és XI. Lajos követe, Eberstein és a beronmünsteri apátság kormányzója, Jobst által támogatva, közvetítve és segítve XI. Lajos politikai eszélyessége által, a felek békére léptek az úgynevezett «örök határozatok» alapján, melyeknek főbb pontjai ezek: minden háború és viszály a felek között megszünjék és mindegyik bírja azt, mi tényleg hatalmában van; a közlekedés és kereskedelem a felek között teljesen szabad és egyik fél sem engedi meg az ellenségnek a másik birtokán való tartózkodást vagy átvonulást. E béke, mely XI. Lajos államférfiui képességét az ő egész nagyságában feltünteti, óriási eredményeket idézett elő. A strassburgi és baseli püspökök, valamint a rajnai, elsassi városok azonnal csatlakoztak a szövetséghez: Basel és Strassburg városok pedig XI. Lajos király jótállása mellett ajánlkoztak Zsigmond herczegnek a kiváltáshoz szükséges pénzt rendelkezésére bocsátani.

Minderről idejében értesült Merész Károly, a ki azonnal meg is tett minden lehetőt arra, hogy az egyezség létrejöttét megakadályozza. Ámde hiába fordult leveleivel a svájcziakhoz, hiába emlékeztette őket a régi barátságra, eredményt elérni nem tudott. Sőt szomorúan látnia kellett azt, mit korábban még gondolatban sem tudott volna elképzelni, mily szivélyesen fogadja Zürich lakossága Zsigmond herczeget és lovag kiséretét, és mily ünnepséggel kisérik őket Einsiedelnbe, a hires bucsujáró helyre.

Merész Károly nagyon jól tudta, hogy mindezt XI. Lajosnak köszönheti, a ki nélkül a konstanzi egyezség soha létre nem jött volna. Hogy tehát félelmes ellensége ellenében neki is legyen támasza, még ez évben szövetkezett IV. Eduard angol királylyal, czélul tűzvén ki Francziaország meghódítását.

A konstanzi szövetség megkötése után nem sokára Zsigmond herczeg arról értesítette Merész Károlyt, hogy a zálogpénz Baselben rendelkezésére áll és ez alapon visszakéri az elzálogosított birtokot. Károly tiltakozott ez egyoldalú eljárás ellen és vonakodott ama birtokokat mindaddig visszaadni, a míg befektetései is meg nem téríttetnek. S mert előre látta, hogy e kifogással nem sokat ér el, azért utasította Hagenbach kormányzót, hogy a védelemre a szükséges intézkedést megtegye. Maga Károly nem sokat tehetett a zálogbirtokok védelme érdekében, mert a kölni érsek érdekében Neuss városát ostromolta, a melyet Hermann hesseni őrgróf, a káptalan által választott adminisztrátor hősiesen védelmezett. Hagenbach ura parancsára valóban készült is a küzdelemre; a várakat és városokat, ezek között első sorban az erős Breisachot árkokkal és sánczokkal még jobban megerősítette, a mely alkalommal idegen zsoldosaira támaszkodva, a város lakóit is kényszermunkára szorította. A zsarnok kormányzó eme hatalmaskodása a nép elkeseredését még inkább fokozta; mikor pedig a konstanzi szövetség hire hozzájuk érkezik, bátorítva Ensisheim városka példájától, mely föllázadt és parancsnokát elűzte, Breisachban is mozgalom vette kezdetét. Hagenbach a kitörést megakadályozandó, fegyveresei élén megjelent a mozgalom színhelyén, mire a fölkelés tetőpontját éri el, a melyben a kormányzót elválasztják fegyvereseitől, a város tornyába hurczolják és bilincsbe verik; a zsoldosokat pedig kiűzik a városból. E hirre az egész Elsassban szabadon föllélegzik a nép, mindenütt kitűzik az osztrák zászlót és örömmel fogadják az új kormányzót, Eptingen Hermannt, a kit Zsigmond herczeg 200 lovassal Baselből küldött hozzájok. Majd Breisachban birákból és a nagyobb városok küldötteiből megalakul a tartományi törvényszék, mely Hagenbachot gonosztettei miatt halálra itéli s az itéletet 1474 május 9-én rajta végre is hajtják.

Hagenbach kivégeztetése iszonyú haragra lobbantja Merész Károlyt. Haragjában véres harczra határozza el magát, mihelyt a kölniek elleni hadjáratát befejezi. Erre azonban már nem került a sor. Hermann 11 hónapig hősiesen védelmezi Neuss városát, a melynek felmentésére megérkezik a birodalmi sereg, a mely Károlyt elvonulásra kényszerítette. Végre a császár és a herczeg a pápa közbenjárására abban egyeztek meg, hogy ez ügy végleges rendezését a pápára bizzák, a kinek követe az érsekséget valóban birtokába is vette (1475 jun. 26); Károly pedig ismételve megigérte, hogy Mária leányát a császár fiának adja feleségül.

XI. Lajos hírül vevén az angol szövetséget, arra törekedett, hogy szövetségeseit előkészítse a küzdelemre és ez által megakadályozza az angoloknak és a burgundoknak együttes támadását. E végből XI. Lajos sürgetésére a kantonok követei Luzernben 1474 okt. 26-án összejöttek, hol miután XI. Lajos király a háború vezetéséhez szükséges pénzt megígérte, a konstanzi egyezmény alapján a franczia király szövetkezett a svájcziakkal és a német fejedelmekkel és városokkal és miután a császárt is fölhivták a birodalom ellensége ellen, Merész Károly és szövetségeseinek megizenték a háborut.

Páris látképe a XV. században.
Az előtérben Izabel királyné bevonulása. Baloldalt Froissart, dolgozó szobájában. XV. századi miniature. A boroszlói városi könyvtár Froissart kéziratából.

Merész Károly a neussi táborban vette ennek hirét, a hol daczolva az idő viszontagságaival, nagy veszteséggel folytatta az ostromot, a melyet végre mégis abban kellett hagynia, úgy a birodalmi hadsereg, mint a miatt, hogy a svájcziak és szövetségeseik már ekkorra megjelentek a harcztéren. A svájcziak szövetségeseikkel együtt Felső-Burgundiába, vonultak, hol a burgundi sereg Elsass elpusztítása után Héricourt erősségre támaszkodva, biztos állásban várta be az ellenséget. 1474 nov. 14-én itt mérkőzött meg a két ellenfél, és vívta azt az ütközetet, a melynek eredménye hatással volt az egész hadjáratra. A svájcziak iszonyú csatakiáltással rontottak az ellenre, melynek hadsorait megzavarták és megbontották és néhány órai küzdelem után teljesen szétszórták. 1670 halott födte a csatatért, míg a svájcziak közül egy ember sem esett el.

Érem XI. Lajos arczképével.
Berlinben, a királyi éremgyűjteményben.

XI. Lajos üdvözölte a svájcziakat és magasztalta vitézségöket; de a mellett megfeledkezett pénzbeli igéretéről, mi a svájcziak egy részénél nagy visszatetszést keltett; de mikor azt látta, hogy Merész Károly Savoyát, Milanót és ama svájczi kantonokat, melyek a konstanzi egyezséget nem fogadták el, vagy azokat, a melyek csak nehezen váltak meg a régi burgundi szövetségtől, akarja részére vonni, akkor már nem habozott, hanem a kilátásba helyezett pénzsegélyt megadta, mi által megakadályozta a szövetség felbomlását.

A következő év tavaszán a szövetségesek minden oldalról Burgundia ellen indultak: de ekkor végre Calaisban IV. Eduard angol király is partra szállt, hogy királyságát visszakövetelje, a papságnak, nemességnek és a népnek régi szabadságát visszaadja. Merész Károly ugyan boszankodott a fölött, hogy Eduard csak kis sereggel és nem Normandiában szállt partra, a honnan Bretagne herczegével egyesülve vonulhatott volna tovább; de ha már így van, azt tanácsolta, hogy az angol király Picardie és Isle de Francen át, ő pedig Lotharingián át vonul Reimsba, hol a két sereg egyesül, hogy Eduardot franczia királylyá koronázza. Az angol király meg azért neheztelt, mert partra szállván, nem talált ott burgundi sereget s e miatt elkedvetlenedve, nem találta elfogadhatónak Merész Károly tervét; de abban sem bizott, hogy annyi erősség és megerősített városon keresztül azt az útat képes lenne megtenni, annál is inkább, mert már St.-Quentinnél váratlan ellenállásra talált. Növelte az angol király aggodalmát az is, hogy XI. Lajos útjából minden élelmiszert elhajtott vagy elpusztított és hogy a flandriai városok Merész Károly támadására nem keltek fel, hanem csak azt igérték meg, hogy négyezer ember zsoldját fizetik.

Minde körülményt okosan fölhasználta XI. Lajos király, a ki, miután eddigi eljárásával arról győzte meg az angol királyt, hogy már nem olyan viszonyok uralkodnak Francziaországban, a melyekre ősei ezelőtt száz évvel találtak; most arra törekedett, hogy IV. Eduardot visszavonulásra birja. Előbb környezetét vesztegette meg, majd a királynak a következő ajánlatot tette: ha visszavonul, hadi költség czímén 75 ezer, míg mindketten élnek, évenként 5 ezer arany forintot fizet neki. Ez alapon 1475 aug. havában Amiensben békére is léptek s mikor a király a Medici-bankháztól fölvett amaz összeget sajátkezűleg IV. Eduardnak átadta, ez valóban vissza is tért szigetországába; de megtartotta magának «Francziaország királya» üres czímét, a mivel XI. Lajos nem sokat törődött.

Franczia élet a XV. században. Egy gonosztevőt a kivégzés helyére visznek.
(Jean Mielot: Miracles de Nostre Dame.)

Merész Károly ugyan heves szemrehányásokat tett az angol királynak szövetségszegéséért; de megakadályozni még sem tudta azt, hogy Eduard a franczia királylyal ki ne béküljön. E siker XI. Lajost még többre is bátorította. Jól látta, hogy maga Merész Károly nem idegenkedik a békétől, ha erre alkalma nyilik, meg sem gondolva azt, hogy éppen a béke vonná maga után romlását. XI. Lajos nem is válogatott az eszközökben, hanem 1475 szept. 13-án kilencz évre békét kötött Merész Károlylyal, a melyben ennek szabad kezet enged Elsass és Lotharingiában, nem segíti a svájcziakat, ha ezek a Felső-Rajna és a Jura elfoglalásában Károlyt akadályozni akarnák; viszont Károly kiszolgáltatja St. Pol grófot, a ki az angolok távozása után hozzá menekült, a kit azután Lajos, mint hazaárulót kivégeztetett (1475 decz. 19).

E béke lehetővé tette Merész Károlyra nézve azt, hogy Lotharingiát elfoglalja és magát a svájcziakon megboszulja. De míg e terv megvalósítására törekedett, egy újabb szövetségbe is belement. A boroszlói származású Beckensloer János, a kit Mátyás magyar király, Vitéz János halála után esztergomi érsekké tett, a császár amaz igéretére, hogy salzburgi érsekké fogja kinevezni, sok kincscsel hűtlenül távozott Magyarországból s a pápával meghasonlott császár érdekében a császár és a franczia király között szövetséget hozott létre, melynek czélja volt IV. Sixtus pápát egyetemes zsinaton a pápaságtól megfosztani és helyébe mást választani pápává. E szövetségbe harmadiknak Merész Károly is belépett. Mátyás király a pápa védelmére egy, azzal ellentétes szövetséget akart létrehozni, amelynek feje Aragoniai Ferdinánd, nápolyi király lett volna, a kinek leányát Mátyás feleségül óhajtotta venni. Mátyás király a szövetség érdekében követet küldött Merész Károlyhoz, figyelmeztette, tegyen le a svájcziak ellen táplált tervéről, melyet úgy sem az okosság, hanem csak a bosszú sugall; hanem inkább szövetkezzék vele a közös ellenség, III. Frigyes császár ellen, és e tervnek megfelelően ne a császár fiának, Miksa herczegnek, hanem a nápolyi király fiának adja leányát feleségül. Károly azonban e tanács elfogadására nem volt rábirható s így vesztét ki sem kerülhette.

A franczia királytól már nem akadályozva, serege élen Lotharingia ellen indult s miután néhány várat megostromolt, Nancyt táborolta körül, a melyet a fiatal herczeg, II. René magára hagyott, A város egy ideig védelmezte magát, de végre is (nov. 30.) Károly kezébe került, a ki midőn diadalmasan bevonult a városba, föltette magában, hogy kiméletesen fog bánni a lakossággal, mert Nancyt akarta leendő királysága főrosává tenni. Ez volt szerencséjének utolsó felvillanása, a mikor maga elé képzelte királyságát, ennek szép, nagy fővárosát, a hol székelni fog, a honnan parancsolni fog német és franczia alattvalóinak. Nancy birtokában már övé volt a föld Flandriától egész Lyonig s ha az öreg René halála után Provencet is megnyeri, és ezzel az Anjou-ház örökösödési igényét Siciliára, akkor Savoya, Milano és Velencze szövetségében sokkal nagyobb nyomatékkal fog fölléphetni Nápolyban, mint bármely más franczia trónkövetelő.

Nagy tervek, szép jövő, a mi mind annál bizonyosabban bekövetkezik, mert már nemcsak a franczia királylyal, hanem a császárral is szövetkezett.

Franczia tüzérség a XV. század közepén, egy ostromlott város előtt.
Miniature a Froissart-kéziratban; a boroszlói városi könyvtárban.

Mindez sikerülhetett volna. A konstanzi szövetségesek szomoruan látták, hogy őket a franczia király cserben hagyta; az alsó rajnai városok látták, hogy még a császártól sem várhatnak segítséget, a ki szintén szövetkezett Merész Károlylyal. Diesbachi Schultheiss Miklós, a konstanzi szövetség egyik leghatalmasabb előmozdítója, ekkor beteg ember, szívesen lemondott volna már a franczia szövetségről és kötött volna békét és barátságot Károlylyal; de nem lehetett, mert ezen a bosszú szenvedélye uralkodott. A kantonok mégis tettek kísérletet. Igérték Károlynak, hogy mindazt visszaadják, mit Felső-Burgundiában zsákmányoltak és zsoldért az ő seregében úgy fognak szolgálni, a mint korábban a császárt és a franczia királyt szolgálták; hiába hivatkoztak arra, «hogy országuk szegény és terméketlen, hogy a lovagsereg sarkantyuin és zablyáin több ezüst van, mint a mennyit valamennyien váltságdíjként fizethetnének», hiába volt minden, Károly bosszut akart állani. És ez elhatározásától nem tudta őt eltántorítani sem a magyar király, sem a flandriai városok, sem a svájcziak engesztelő szava.

Svájcz óhajtotta a békét; de azért Károly haragja nem ejtette kétségbe, sőt elhatározta, hogy minden támadást, bármely oldalról jöjjön az, minden erejével vissza fog utasítani. Erre csakhamar alkalmat adott Romont Jakab herczeg, a ki Waadt tartományban birt nagyobb hűbért, mint Burgundia tábornagya. Károly tervéről értesülvén, olasz zsoldosokkal megtámadta és pusztította Svájcz határát. Romont elbizakodottsága haragra lobbantja a svájcziakat, a kik azonnal fegyverkeznek, Romont városát, Murtent elfoglalják, mely azonnal a szövetségesekhez csatlakozik, a mely példát mások is követnek; Estavaye, a Neufchateli-tó partján, szembeszáll a svájcziakkal, de leveretett és iszonyúan elpusztíttatott, így Cles is, mely hősiesen védelmezte magát. E kegyetlen pusztítástól elrémült városok, hogy a borzasztó véget elkerüljék, egymás után nyitották meg kapuikat s nagy váltságdíjjal magokat megváltották: a várak őrségei pedig és a zsoldosok, a kik kegyelemre nem számítottak, rémülettől üldözve Genfbe menekültek. E város, melyet Burgund és Savoyához kereskedelmi érdek fűzött, abban az időben, mikor a konstanzi szövetség létrejött, nemcsak visszautasította Bern ajánlatát, hanem ennek követeit még meg is gyalázta. Genf csak a legnagyobb váltságdíj árán szabadult meg a pusztulástól, mire a svájcziak gazdag zsákmánynyal visszatértek kantonjaikba, miután Granson és Yverdunban erős őrséget hagytak hátra.

XI. Lajos franczia király.
Gouache-festmény pergamenten, a XV. századból. Páris, magántulajdon.

A svájcziaknak eme kegyetlen hadjárata sértette és még inkább haragította Károlyt, ki a következő évben egy hatalmas sereg élén megjelent Granson előtt, hogy a mult évi pusztításért bosszút álljon. Granson hősiesen védelmezi magát, de a hirre, hogy Károly herczeg Freiburgot elfoglalta és elpusztította, Bern hatalmában van, a szövetségesek seregét pedig szétszórta, az őrség szabad elvonulás feltétele alatt magát megadta. Mikor azonban az őrség 412 tagja kivonult a várból, ezeket elfogták, egy részöket fölakasztották, a többit pedig a tóba fojtották. (1476 febr. 29.)

A következő nap azonban megérkezett a svájcziak 20 ezer emberből álló serege, a melyben Bern, Zürich s a négy ős kantonon kívül Strassburg, Basel és az elsassi nemesség vett részt. Zsigmond herczeg is megjelent harczosaival, de bár őt csak úgy érdekelte a harcz kimenetele, mint a kantonokat, mégis a hírre, hogy Granson megadta magát, odahagyta szövetségeseit. Ez azonban nem tartotta vissza a svájcziakat, a kik délnek haladtak az ellenség felé ama keskeny völgyön át, amely a Neufchateli-tó és a Jura hegység között huzódott dél felé. Márczius 2-án értesült Károly az ellenség közeledéséről, mire azonnal fölkerekedik és eléje indul. Mikor a két sereg találkozott, a svájcziak földre borultak és imádkoztak, mit az elbizakodott ellenség, félelemre magyarázván e tettöket, gúnynyal fogadott. Erre a svájcziak oly erővel támadtak Károly seregére, hogy ennek sorai egymás után dőltek meg, majd a veszteség nagysága, a szövetségesek halált megvető bátorsága által megfélemlítve, vad futásnak eredtek. Hiába törekedett Károly szóval, fegyverrel a menekülőket visszatartani, hiába akarta legalább a tábort megmenteni, lehetetlen volt, az egész seregen oly félelem vett erőt, a melynek hatása alatt úgy szétmállott, «mint a füst az északi szél hatása alatt». Végre maga Károly is, mikor látta, hogy minden elveszett, legjobb lovára veti magát és ezen menekül alig öt fegyverestől kísérve. A kitünő tüzérkészlet, 120 ágyú, az egész tábor, megmérhetlen kincs volt a győzelem jutalma (Granson; 1476 márcz. 2.).

E győzelemnek senki sem örült jobban, mint XI. Lajos, a ki azonnal követséget küldött a szövetségesekhez, dicsérő szavak és ajándék által akarván ezek haragját megengesztelni, a miért a szükségtől kényszerítve, a szövetségből kilépett; de meg azért is, hogy a szövetségeseket a megkezdett munka folytatására biztassa. Azért Merész Károlyhoz is küldött követeket, hogy részvétét kifejezze és barátsága jeléül a kötött békét meghosszabbítsa. A herczeget a vesztett csata, a mely sokkal kevesebb emberáldozatba, mint a mennyi vagyonba került, vérig keserítette és hogy hirnevét fentartsa, mindenekelőtt arra törekedett, hogy újabb harczban a fegyverén ejtett csorbát kiköszörülje. Alig mult el néhány hó, máris hatalmas sereg élén megjelent Svájczban és Murtent vette ostrom alá. De még mielőtt ezt elfoglalta volna, megérkezik a svájcziak hatalmas serege, 34 ezer ember, Hallwyl János berni polgár vezérlete alatt, a ki a nagy Hunyadi és Podiebrad harczaiban vett részt és miután szokás szerint imádkoztak, «Granson! Granson!» csatakiáltással törtek az ellenségre. Károly serege vitézül ellenállt, az ágyuk is kitünően működtek s a nehéz lovasság borzasztó pusztítást vitt véghez a svájcziak között. Merész Károly már azt remélte, hogy fényes győzelem által elfeledteti a Granson melletti vereséget, a mikor egy pillanat, és minden elveszett. Hallwyl ugyanis az ellenfél oldaltámadására utasított egy hadoszlopot, a mely a területi viszony ügyes kihasználásával észrevétlenül megközelítette Károly seregét és iszonyú csatakiáltással támadt reá. E váratlan támadás zavart idéz elő a seregben, mit ügyesen felhasznál a vezér és egész erővel támad a burgundokra, ezek sorait letiporja, elfoglalja a nagy ágyukat és ezeket ellenük fordítja. Erre a várőrség is kitör és ennek támadása végkép megtöri az ellen bátorságát, mire mindnyájan hátat fordítanak a hős svájcziaknak, a kik a menekülőket nyomon követve, iszonyú vérfürdőt rendeznek; a legnagyobb kegyetlenséggel ölték le még azokat is, a kik a győzőktől kegyelmet esdettek. Vagy 22 ezerre teszik az elesettek számát, a kiknek sírhalma fölött kápolnát építettek, a melyet újra és újra megújítottak, hogy mindenkor hirdesse a szabadságszerető nép fényes győzelmét (1476 jun. 22); eredménye pedig e győzelemnek az a föld, mely a genfi tóig terült el, amelyet a Burgunddal szövetkezett Savoyától elfoglaltak és Waadt kanton néven a szövetségbe soroztak.

E kettős vereségnek hatása végzetes volt Merész Károlyra nézve. Az öreg René az esetre, ha unokája gyermek nélkül halna el, Provence és az Anjouk összes birtokainak örökösévé XI. Lajos franczia királyt tette; Galeazzo Mária, Milano ura, Merész Károlylyal még az atyja által kötött szövetséget felmondta és a franczia királylyal szövetkezett; Savoyát már XI. Lajos erőszakosan vonta el Burgundiától; és végre, mikor burgundi alattvalóit arra szólította föl, hogy újra 40 ezer embert állítsanak ki és mindenki vagyonának egy negyedrészét hozza áldozatul, biztosították ugyan hűségükről, de csak 3000 embert ajánlottak meg a haza védelmére. Hasonlóan válaszoltak a flandrok is.

Nehéz leczke volt ez a herczegnek, de még ezen sem okult. A következő évben azzal a sereggel, melyet össze tudott hozni, Lotharingiába ment, a melynek herczege a svájcziak győzelme után herczegségét visszafoglalta. De míg ő Nancyt ostromolja, megérkeznek a svájcziak, s a város falai alatt szétszórják a burgundi hadat. E vereség már nem bántotta őt, mert számos harczosával együtt ő is elesett. (1477. jan. 5.) Tartományai egy részét, mint látni fogjuk, XI. Lajos foglalta el, a többi Mária leánya kezével együtt a császár fia, Miksa herczeg hatalma alá jutott.