V. FEJEZET.
A franczia vallásos- és polgárháborúk.

Az udvari és felekezeti pártok. – A vallásháborúk. – A vérnász. Sz. Bertalan éje. – A negyedik polgárháború. – A katholikusok szervezkedése: a liga.

Az udvari és felekezeti pártok.

A XVI. század első felében a Habsburgok monarchiája elleni küzdelem adja meg a franczia történetnek világtörténeti jelentőségét. A franczia királyság, egyaránt szolgálva a nemzeti érdeket s hagyományt meg az európai államok függetlenségének és egyensúlyának eszméjét, e korban jutott, úgy külső hatalom, mint belső tekintély dolgában, fejlődésének egyik legfelségesebb mozzanatához. Azok az uralkodók, kik e korban Sz. Lajos koronáját viselték, I. Ferencz és II. Henrik, úgy személyes tulajdonságaik, mint udvaruk fénye, izlése és romlottsága által, méltó képviselői valának a renaissance-korszak világának. Minden ízökben világiak, dicsőségre és élvezetre sóvárgók, de egyuttal az állam nagy feladatainak élők és a műveltséget, különösen a művészetet lelkök egész melegével tisztelők és ápolók. Vallás tekintetében teljesen közömbösek. I. Ferencz a törökkel szövetségben állította meg V. Károly diadalmenetét. II. Henrik a német protestánsok segítségével győzte le a nagy császárt és terjesztette Németország felé birodalma határait.

Külsőleg azonban, az országukban terjedő reformatio ellen, fenntartják a régi hitet. E pontban a nemzet nagyobb részének meggyőződését szolgálják. A Páris terein fellobbanó máglyák s Kálvinnak és követőinek száműzése nem az ő buzgóságukat, hanem udvaruk és nemzetök közszellemének erejét tanusítják.

A most következő félszázadban ellenben, az udvarban és a nemzetnél egyaránt, a vallásos kérdés az uralkodó. Már a cateau-cambresisi béke megkötésénél az volt egyik legfontosabb szempont, hogy a két nagy katholikus hatalom, Spanyolország és Francziaország, vállvetve segítse győzelemre a katholikus egyházat az új tanokkal szemben. A békét két bibornok, Granvella és a lotharingiai bibornok köti meg. A győztes Fülöp hazasiet, hogy az eretnekekkel végezzen. II. Henrik pedig beleegyezik mindenbe, hogy aztán minden erejét a hugenották ellen fordíthassa. A két dynastia szorosabb viszonyát jelzi, hogy Fülöp, kit Erzsébet királynő kikosarazott, II. Henrik leányát, Valois Erzsébetet veszi nőül.

De bármily erős is az új vallásos irány, a régi, meggyökerezett politikai hagyományt nem változtathatja meg. A közös katholikus érdek mellett megmarad a külön nemzeti érdek és a kölcsönös féltékenység. Láttuk már, minő nagy szerepet játszottak ezek az angol, skót és a németalföldi ügyekben. Ezen kor külügyi politikája e két irány küzdelméből vagy megalkuvásából áll.

A belső viszonyok sem voltak oly egyszerűek, mint a minőknek mutatta azokat a nemzet egységes fellépése királyai alatt, a külfölddel szemben.

Bármily buzgón törekedett is a számos, birtokos nemesség a király kegyére, mégis megtartá önérzetét a kormánynyal szemben is. Hódolata még feudalis volt, inkább a király személyét tisztelte, mint a királyságot; az állam elvont fogalma reá nézve nem létezett. A gazdag és előkelő urakat körülvevő számos fegyveres cselédség, az udvarukban megforduló, kegyökben járó, harczra kész sok kisbirtokú nemes, a párbaj joga, mind megannyi kis királynak tünteté fel őket. Az egyházi rend osztozott a nemesség minden kiváltságában, a mellett pedig roppant birtokai és tanultsága nagy befolyást biztosítottak részére, még ha nem veszszük is számba a reformatio nyomán újabban felbuzduló vallásos érzületet. Nagy kiváltságokkal voltak felruházva a városok is és ezeket féltékenyen őrizték a király és a főnemesség ellen. Egyáltalában csak az oly erőskezű fejedelmek, mint Ferencz és II. Henrik, feledteték el, hogy a modern állam felszíne alatt még megtöretlenül él a középkori társadalom.

A liga processiója.
Részlet egy egykorú névtelen rézmetszetről. (Lacroix után.)

II. Henrik franczia király.
Etienne de Laulne (1510–1595.) rézmetszetének kisebbitett mása.

Mint mindenütt, úgy itt is élesíti és egymással szembe állítja a meglevő ellentéteket a vallásos viszály. Itt is épen a kiváltságos osztály csatlakozott a reformhoz, ép úgy, mint hazánkban és Skótországban. A régi és az új hit közti küzdelem tehát egyuttal társadalmi és alkotmányos harczczá válik. A vallás jelszava alatt voltakép a hagyományos nagy politikai tényezők mérik össze erejüket, úgy mint Németországban vagy Magyarországon. Különös nemzeti szint adnak Francziaországban e viadalnak az udvar fondorlatai, a nőknek és a személyes viszonyoknak sűrű belejátszása a legkomolyabb kérdések eldöntésébe. Csakhogy mindezek a regényes elemek inkább csak kifejezik és felhasználják a nemzetben élő erőket, semhogy vezetnék azokat.

A renaissance emberei, kik előtt örökké rejtély maradt a vallásos meggyőződés szentsége és szenvedélye, csak a felszín után indulva, az egész nagy mozgalomban nem láttak mást, mint a felszínt, az udvar pártjainak és a nagy családoknak küzdelmét a hatalomért. Így itél többek közt a polgárháborúk közel egykorú nagy történetírója, az olasz Davila, ki az egész összeütközést onnan származtatja, hogy az udvarnál uralkodó Guisek ellen a már szervezett és összetartó hugenottákban keresett támaszt a Bourbon herczegek pártja. De nagy eredményeket a történetben is, mint a természetben, csak nagy erők nagy munkája hozhat létre. Udvari pártok voltak előbb is, utóbb is, de csak a vallás tette lehetővé, hogy lángba boruljon az ország.

Coligny admiralis.
A franczia isklolából való XVI. századi festmény: a Société de l’histoire du protestantisme tulajdona.

Már II. Henrik korában több párt versenyzett az udvarnál az uralomért. A kormányt Montmorency herczeg vezette, mint connétable. Neki volt tán legnagyobb része a béke megkötésében, mire különben személyes érdeke is hajtotta. St. Quentinnél ugyanis hősies védelem után fogságba esett és csak a béke által szabadulhatott. Nyugodt, mérsékelt, nagytekintélyű férfiú, vallás dolgában jó katholikus, de a mérsékletre hajló és mindenben a politikai, állami érdeket követő.¹³¹ Fogsága után is megtartja a király kegyét és mi tán még fontosabb volt, a király kedvese, Poitiersi Diana is őt támogatta. Régi szolgálatai által szerzett dicsőségét azonban már elkezdi homályosítani a Guise család feltünő csillagzata. René lotharingiai herczegtől származtak, ki XI. Lajos korában halt meg és a franczia koronára hagyta Provence-szal együtt a nápolyi trónra való igényeit is. Előkelő származásuk és szegénységük egyaránt a közügyek vezetésére utalta őket. Guise Ferenczet tekintették Metz védelme és Calais elfoglalása óta Francziaország első hadvezérének. Tulajdonai inkább voltak fényesek és kápráztatók, mint olyanok, melyek az állam vezetésére alkalmasak. Inkább lovag mint hadvezér, inkább pártfő mint államférfiú. Inkább az ötlet dönt nála, mint a megfontolás. Ezért a család fejéül inkább öcscsét, a lotharingiai bibornokot tekintették, ki bár alig volt 35 éves, nemcsak Reims érseke volt már, hanem azonfelül még 12, összesen 300.000 francnyi jövedelmet hajtó javadalmat birt. Épen nem nagy elméjű, könnyelmű, léha ember, de az udvari fondorlatokhoz nagyon értő és papi állása által is nagybefolyású. A trienti zsinaton ő képviselte Francziaországot: otthon ő volt a tulzó katholikus párt vezetője.¹³² De mindezeknél jobban emelte a család befolyását és tekintélyét az, hogy a trónörökös neje, Stuart Mária, ki szépsége és szelleme által már akkor számot tett az udvarnál, az ő nővérüknek volt leánya. A Guisek és Montmorency csak a hugenották ellen értettek egyet.

Kálvin tana igen messze esett az akkori udvari élettől, az udvari cselszövények nem adhattak erejéhez semmit, nem is vehettek el tőle sokat, de azért hivei mint párt szintén szerepelnek az udvarnál a kormány vezetéseért folyó küzdelemben. Tudjuk, hogy már I. Ferencz nővére, Valois Margit hozzájuk hajlott és az ő érdekökben érvényesítette befolyását. Vallásos hymnusai és levelezése Briçonnet meauxi püspökkel mély kedélyéről és igaz érzéséről tesznek tanuságot.¹³³ Csak azon lehet csudálkozni, hogy ezt az eleven eszű, szellemes nőt, ki csupa tűz és temperamentum, épen Kálvin rideg dogmatikus alkotása kötötte le. Miután a navarrai királyhoz, Henri d’Albrethez ment nőül, férjének a spanyol hódítás által nagyon megcsökkent országa és annál sokkal terjedelmesebb magánbirtokai déli Francziaországban szolgáltak a franczia protestánsok ments-váraiul. Leánya Jeanne d’Albret, Vendome Antal herczegnek, az uralkodó család Bourbon ágából, lett neje, megszerezvén neki a navarrai királyi czimet. Antal testvérei, egy bibornok kivételével, mind hajlottak a reformatióhoz. Ezek közt energiája és vitézsége közt legkiválóbb volt Lajos, Condé első herczege.

A királyi család ezen ágán kívül a Châtillon nemzetség vetette a legnagyobb súlyt a hugenotta tábor mérlegébe.¹³⁴ Ez a család közeli rokonságban állott Montmorencyval. Châtillon Gáspár marsallnak a connétable nővérétől három fia született, kik a hatalmas rokon kegye, de a magok érdeme által is szinte a legfontosabb állásokat foglalták el az országban. A legidősebb, Odet, bibornok volt, a második, Coligny, Gáspár főadmiralis és Picardia helytartója a harmadik, D’Andelot Ferencz, a gyalogság főkapitánya. A bibornok is hajlott a reformhoz, D’Andelot milanói fogsága alatt ismerte meg az új tanokat és azokat Párisban nyiltan vallotta. Midőn e miatt magára vonta a király haragját és börtönbe vettetett, kész volt ugyan misét hallgatni, hogy visszanyerje szabadságát és méltóságát, de aztán ismét a hugenottákhoz pártolt. Hasonló hatással volt a spanyol fogság bátyjára is, ki Hollandiában Kálvin könyveit olvasta és azóta egészen meg volt nyerve a hugenották ügyének, melynek aztán hosszú időn át vezére volt. Állásfoglalásában és törhetetlen szilárdságában nagy része volt derék nejének, Charlotte de Lavalnak, ki már azelőtt összeköttetésben állott a nagy genfi reformátorral. Kitünő tehetség mellett azon időben ritka erkölcsi tisztaság jellemezte a testvéreket.¹³⁵

Ilyen hatalmas pártfogók vezetése alatt csakhamar erősen terjedett a protestantizmus. Béarn Jeanne d’Albret birtoka és Bretagne, hol D’Andelotnak volt nagy befolyása, voltak az első nagy központok. A mellett azonban olvasmány és térítés által községek keletkeztek csaknem minden városban, Párisban és Lyonban is. Már a párisi parlament birói közt is akadtak kálvinisták.

II. Henrik méltó fia volt I. Ferencznek királyi önérzetének és méltóságának fentartása dolgában. Ő az, ki az addig nyilt franczia koronát zárttá tette, hogy így külsőleg is hasonló legyen a császárihoz. A protestánsok szervezkedésében, 1559 májusában tartott párisi zsinatukban és azon zavargásokban, melyeket képrombolás által több helyt okoztak, felségének sérelmét látta. Maga elment a parlamentbe, hogy az elnyomást és üldözést előiró rendeleteket beczikkelyeztesse és midőn több biró ellenmondott, fogságba vettette őket (1559 jun. 10.).¹³⁶ Leányának házassága Fülöppel, kit Alba képviselt, még jobban az ellenreformatio körébe vonta a különben nem nagyon buzgó, jólelkű királyt. Azt ajánlotta szövetségesének, hogy együtt támadják meg Genfet, az egész métely fészkét. A protestánsok bizton várták, hogy azonnal a házassági ünnep lezajlása után, mindenütt foganatosítják ellenök a rendeleteket. Oly nagy volt még a királyi hatalom, hogy ebben az esetben erélyes, vagy bármi sikert igérő ellenállásról alig lehetett szó. A franczia király úgy végezhet eretnek alattvalóival, mint akár a spanyol.

Több napon át folyt az ünnep, lakoma, táncz és torna. Junius 30-án a király, hölgyének, Poitiersi Dianának szineibe öltözve, szintén megjelenik új sógorával, a savoyai herczeggel, a lándzsatörők közt. Már elvégezte a rendes három viadalt, nagy dicsőséggel állván meg a sarat, de még egyszer meg akart vívni a fiatal Montgomery gróffal. Ennek a lándzsája eltörik a király sisakján és egy darabja behatol a homlokba, az agyba. Néhány napi vergődés után II. Henrik meghal.¹³⁷ (jul. 10.) Örököse, II. Ferencz, alig volt tizenöt éves. Az ország és az udvar egyaránt megnyilt a pártok dühös küzdelmének, melyet addig is csak a király tekintélye tartott féken. Genfben Isten ujját látták az esetben és áldották az Urat.

A királyné, Stuart Mária befolyása által most a Guisek jutottak uralomra és a bibornok lett a vezető minister. A protestánsok ellen kiadott rendeleteket mindjárt foganatosítani kezdték. Montmorency elvesztette minden tisztségét. Ezeken és minden egyében is a Guisek osztoztak.

Uralmuk azonban nem volt szilárd. A nemesség idegeneknek és zsarnokoknak nézte őket, a sok vitéz kapitány és hadnagy, kit a béke megfosztott kenyerétől s a zsákmány és dicsőség reményétől, a szép Olaszországban nem birt beleszokni a nyugalomba s mind változás után sóvárgott. Sokat a koronajavak visszavétele, a nyugdíjak csökkentése, az udvar pompájának korlátozása, csupa helyes intézkedés, tett elégedetlenekké.¹³⁸ A király anyja, Medici Katalin, ki míg férje élt, meg volt fosztva minden tekintélytől és ki volt téve minden lealázásnak, most kiskorú fia nevében szeretett volna kormányozni. Nagy összeesküvés keletkezett, hogy a királyt erőszakosan kivegyék a Guisek kezéből és a királyi vérből való herczegeket, kiket megillet ez a jog, helyezzék a kormányra. A hugenották is ide csatlakoztak, noha Kálvin visszatartotta őket. Az egész mozgalomnak vezetése Condé herczeg kezébe jutott. A végrehajtásra egy La Renaudie nemes vállalkozott, kit a Guisek megsértettek. Az volt a szándékuk, hogy a királynak folyamodást adnak át, melyben a Guisek eltávolítását és a vallás szabadságát kérik. Ha visszautasítják őket, elragadják a király személyét. Az udvar értesült e készületekről, a király Guise Ferenczet teljes hatalmú helytartónak nevezte ki. Ez azonnal gondoskodott kellő számú katonaságról s a királyt és udvarát Amboise erős várában tartotta biztonságban. Az oda közelgő protestáns nemesi csapatokat egyenkint legyőzték, La Renaudie is elesett (1560 márcz. 18.). A foglyokat Amboiseban kivégezték.

II. Ferencz franczia király.
Egykorú rézmetszet kisebbitett mása.

Mindamellett győzelmöket nem használhatták ki a Guisek. Medici Katalin mindinkább ellenök fordult. Az ő érdeme volt, hogy azon kornak mérséklete és tudománya által legkiválóbb jelleme, Michel l’Hôpital kanczellár lett, bár ő is tudott az összeesküvésről. Az a kudarcz, melyet 1560 tavaszán Skótországban vallottak, otthon is megrendítette állásukat. Engedniök kellett, hogy L’Hôpital a romorantini edictumban eltörölje az inquisitiót, a párisi parlamentben pedig kijelentse, hogy a vallás ügyében csak megegyezés és javítás vezet czélhoz, nem pedig erőszak. De legnagyobb veszedelemmel a financiák rossz állapota fenyegette a kormányt. Ennek orvoslására a király elé Fontainebleauba hívták az ország előkelőit tanácsra. Ott Coligny, ki akkor először lép fel mint a hugenották szószólója, folyamodásukat adja át, melyben templomokat kérnek és a bálványimádás eltörlését követelik. Mások a rendek és a nemzeti egyházi zsinat összehivását ajánlják. A Guisek kénytelenek voltak engedni, mert az anyakirályné elleneseikkel fogott kezet.

Fontainebleauban, midőn Coligny a protestánsok számára hivatkozott, azt válaszolta a bibornok, hogy ha azok 50,000-en vannak, a király egy milliót állíthat ellenök fegyverbe. A rendi gyűlésen, mely 1560-ban Orléansban összeült, kitünt, hogy még mindig nagyjában katholikus a franczia nemzet. A protestans nemesség erőszakoskodásai, az egymást érő összeesküvések felkeltették ellenök a nagy többség haragját és a Guisek, kik a királyra számíthattak, elhatározták, hogy felhasználják a kedvező alkalmat. A két Bourbon testvért elfogták, Condét már halálra is itélték. Ekkor alig egy év lefolyása után, az uralkodónak hirtelen halála másodszor is megmentette a protestánsokat. II. Ferencz 1560 decz. 5-én rövid betegség után meghalt, még mielőtt megnyithatta volna a gyűlést. Láttuk már, mily végzetes volt ez a haláleset Stuart Máriára nézve. A Guisek hatalmának megszünt a törvényes alapja.

Már arra számítottak, hogy a navarrai királyt és Condét gyorsan kivégeztetik és így nemcsak a kormányt, hanem esetleg a trón örökségét is biztosítják magoknak, midőn egyszerre le kellett mondaniok minden hatalomról. Az a kisérletök, hogy a sereg segítségével megtarthassák állásukat, meghiusult és csak az volt az eredménye, hogy két fő ellenségök, Medici Katalin és a protestánsok szorosabb összeköttetésbe léptek egymással. Az alig tíz éves IX. Károly helytartójául a legközelebbi vérrokont, a navarrai királyt nevezték ki, az igazi hatalom pedig, a helytartó gyöngesége miatt, a király anyjának kezére jutott.

Medici Katalin tehát végre eljutott a hatalom birtokába, mely addig mindig kisiklott keze közül és melyre ember soha hőbben nem áhítozott nálánál. Katalin a nagy Medici Lorenzo unokájának, Péternek volt leánya, a franczia királyi család egy rokonától (szül. 1519.). Midőn Firenzében kikiáltották a köztársaságot, Katalin, kit egy klastromban neveltek, a nép hatalmába jutott. Azon tanácskoztak, a falra állítsák-e czéltáblául az ostromlóknak, vagy egy nyilvános házban helyezzék-e el, családja csúfjára.¹³⁹ Gyermekkora megmentette és midőn a császári sereg elfoglalta a várost, nagybátyjának, VII. Kelemen pápának udvarába jutott. Itt eljegyezték II. Ferencz második fiával, a későbbi II. Henrikkel. E házasság egyrészt a Medici család nagyságát volt hivatva biztosítani, másrészt a franczia befolyásnak támaszokat szerezni Olaszországban. Mint a trónörökösnek, majd a királynak neje igen másodrendű szerepet játszott, mi annál lealázóbb volt reá nézve, mert a király kedvese, Poitiersi Diana mindenható volt, mindenüvé kegyenczeit helyezte és szabadon tékozolta a királyi jövedelmeket.¹⁴⁰ Először fiának, II. Ferencznek uralomra jutásával jutott néki nagyobb szerep. De akkor is csak arra szorítkozhatott, hogy korlátozza menyének, Stuart Máriának és a Guiseknek befolyását. Most, Ferencz halálakor az ő kezébe jutott a kormány, mert a helytartó, Bourbon Antal navarrai király, képtelen volt annak vezetésére. Még Orléansban kötelezte is magát, hogy mindenben alárendeli magát az anyakirálynénak.¹⁴¹ Így Katalin remélhette, hogy a nagy pártfőknek, a Guiseknek, Montmorencynek, Condénak és a Chatillonoknak kölcsönös ellensúlyozásával megtartja az uralmat fia nagykorúságáig.

Érem Medici Katalin képével.
Eredeti nagyság. A berlini királyi éremgyüjteményben.

Más czélja nehezen volt, de ez elég is volt annyi keserves év után, midőn minduntalan attól kellett tartania, hogy szégyenszemre hazaküldik Firenzébe. Idegennek nézték és az is volt; teljesen közönbös mindazon politikai és vallásos kérdések iránt, melyek Francziaországot akkor szétmarczangolták. Mint a királyok anyja, ő volt három uralkodáson át voltakép az egyetlen, ki az állam eszméjét személyesítette. Ebben állott ereje, de gyöngesége is. Pártja nem volt, csakis az olaszokban bizhatott igazán, kik elég nagy számban voltak az udvarnál és a seregben; a francziák rokonszenvét és engedelmességét mindig csak adományok és megalkuvás útján szerezheté meg. Így óriási munkát kellett kifejtenie és szorgalma, különösen levelezések dolgában, valóban csudálatra méltó. Udvara fényét, izlését nézve valódi Medici; a Louvre és a Tuilleriák építése az ő nevéhez van kötve. Előbb is, már I. Ferencz ideje óta, nagy volt az erkölcsi romlottság, de általánossá, kivételt alig szenvedővé és egyuttal az uralkodás eszközévé csak az ő korában lett. Az udvari életből hiányzott az a lovagias nemesi vonás, mely az előbbi kormányok alatt némileg megnemesítette. Igazán Katalin szelleme hatotta át, a ki, bár személyesen nem igen adott okot a megszólásra, teljesen közönyös volt mindenben és ha nem volt is természeténél fogva gonosz, de alacsony lelkű volt minden izében. Mintha meg akarta volna mutatni, minő hatása lehet a magasabb műveltségű, de erkölcstelen olasznak egy durvább, de tisztességesebb nemzet életére.

Az orléansi rendi gyűlés a király halála után megnyilt (decz. 13-án) és a pártok igen élesen állottak egymással szemben. A Guisek fel akarták használni erős határozatok hozatalára ellenfeleikkel szemben, de a királyné ezt meghiusitotta annak kijelentésével, hogy a király halálával megszünt felhatalmazásuk. A felizgatott szenvedélyek az ország minden részében véres összeütközésekre vezettek. Midőn Châtillon bibornok 1561 husvétján mindkét szín alatt vette az úrvacsorát, Beauvais városában a nép összecsoportosult és üldözni kezdte az eretnekség terjesztőit. Akkor kezdődött az a hamis vád, hogy a protestánsok éjjeli összejöveteleiknél felhasználva a sötétséget, mindenféle kicsapongást űznek.¹⁴² Viszont délen, hol a hugenották voltak többségben, sereget gyűjtöttek, adót szedtek és az ellenpárt elrémítésével tényleg véget vetettek minden igazságszolgáltatásnak.¹⁴³ «Mind a jó katona a hugenottákhoz csatlakozott a szerencsétlen béke után és pedig kénytelenek voltak vele, mert semmi más mesterséghez nem értettek és Olaszországban és a király más hódított területein fegyverök után éltek. A jó papok pedig nemcsak gazdagságot igértek nekik, hanem a mennyországot is, mintha náluk lenne a kulcsa.» Sokan csalódásból, haragból is csatlakoztak hozzájuk. A köznépeit pedig megnyerték a református papok szónoklatai, melyekben azt hirdették, hogy ha őket követik, nem fizetnek adót és nem kell szolgálniok a nemeseknek.

Mások azt prédikálták, hogy a királyoknak csak annyi a hatalmuk, a mennyit népök enged, mások azt, hogy a nemesség sem több mint ők. Igy mikor a tiszttartók eljöttek a föld béreért, azt mondták: mutassák ki ezt a kötelességöket a bibliából. Egy szóval, Francziaországban mindazon társadalmi bajok jelentkeznek a kálvinismus kiséretében, melyek Németországban Luther fellépését követték.

A hugenották harczias fellépése és az egész államot megtámadó iránya Montmorencyt arra birta, hogy szövetségre lépjen a Guisekkel és St. André marsallal és ez a triumviratus erősen katholikus szinezetet adott a kormánynak. Katalin ellenben megmaradt pártatlansága mellett, még a spanyol udvarnak is kijelenté, hogy a vallásos üldözést nem tartja czélszerűnek. A két párt egyaránt ellene fordult. A katholikus párt II. Fülöp támogatásához fordult, a hugenottákat pedig szintén nem elégítette ki, mert ők már vallásuk nyilvános elismerését követelték. Számítva hatalmukra és a királyné elnézésére, egy év alatt 2150 templomot nyitottak meg, sok helyt egyszerűen elfoglalván a katholikus egyházakat. Oly erősnek látszott a hugenotta mozgalom, hogy még a főpapok gyűlésein is felszólaltak nemzeti egyház felállítása mellett. De a főpapok nagy többsége hiven ragaszkodott a régi egyházhoz és a legnagyobb román nemzetnek vallásos fejlődése nem tért azon utra, melyen Anglia haladt. Egyuttal nagy adót, tíz év alatt tizenhét millió livret szavaztak meg a koronának.¹⁴⁴

Ugyanazon időben Pontoiseban összeült az általános rendi gyűlés, melyhez minden kormányzóság küldött egy-egy papot, nemest és polgárt. A második és harmadik rend nemzeti zsinat összehivását követelte a király elnöklete alatt. A polgárság azt követelte, hogy ezentul minden másod évben legyen rendi gyűlés és csakis az szavazhasson meg adót. A pénzügyek javítására használják fel az egyházi javakat. Egy papnak se legyen több jövedelme 5000 livrenél, a többi a királyi kincstáré legyen. A király el is adhassa e birtokokat, melyekből legalább 120 millió fog befolyni, különösen ha megengedik, hogy a vásárlók egyuttal nemesi jogot nyerjenek. Ez összegből 48 milliót fordítsanak a papság szükségleteire, melynek nem szabad többe kerülnie évi négy milliónál, a többiből fizessék ki az ország adósságait (42 millió), a megmaradt 30 milliót pedig fordítsák a városok javára.¹⁴⁵ Látszik, hogy a saecularisatio eszméje mennyire terjed. Ennyire a kormány még sem akart menni. Megelégedett azzal, hogy a rendek a főpapokat adó fizetésére szorítsák és maguk is évi 1,200.000 livrest adjanak a bor után. A vallás ügyében ne az inquisitio biráskodjék, hanem a királyi törvényszék, az egész kérdést pedig nyilvános vallási vita útján intézzék el.

A vassyi vérfürdő.
Egykorú rézmetszet Tortorelt és Perissin munkájában: Mancher layen gedencwirdiger historien etc. 1570. A. Ain stadel in welchem versamlet waren bey 1200 personnen. – B. Der herzog von Guise schaft vnd gebeut. – C. Der predicant im predigstule betet zu got. – D. Der Predicant sich zuretten vorhabens (wird an vielen ender verwundet) undt worden wen die wehr nicht entzway gesprungen were. – E. Der Cardinal vo Guise lenet der Mauer des kyrch hofs. – F. Das tach wird etlichen so in der predig waren eingerissen / ihr leben zufristen. – G. Ihr etliche springen vber die statmauer und komme das von auf dem feld. – H. Ain tail so sich auf dem tach vermeinten zubehilfen / werden erschossen. – I. Der almosen stoc wird vmbgerissen. – K. Die Trommater blasen zu zwayen malen unterschiedlich.

Erre alkalmat szolgáltatott a Poissyban, a szomszédban még együtt ülő főpapi ülés. Eljött a király és az udvar is, hogy ezt a nagy tornát megnézzék, meghallgassák. Első nagy csatája volt ez a kor két nagy mozgató elemének, a jezsuitáknak ta theologusoknak. Hat bibornok, 36 püspök és a Sorbonne több doctora képviselte a katholikus részt, eljött Laynez is, a jezsuita generalis, kinek fenhéjázó magaviseletét nagyon megrótták, kálvinista részről pedig 12 pap és 22 község küldöttje. Katholikus részen Guise bibornok tünt ki, különösen azzal érvelvén, hogy a protestánsok egymás közt sem egyeznek meg, hogy merik hát megtámadni az annyi századokon át fennálló egyház igazságát. Kálvinista részről Beza Tódor volt a főszónok. Mint minden vallásos vitánál, itt is remélték eleinte a megegyezést, még az oltári szentség kérdésében is közeledtek egymáshoz. De midőn Beza azt mondá, hogy Krisztus teste oly távol van a kenyértől és bortól, mint az ég a földtől, a katholikus főpapok fölugrottak, felkiáltva: az Istent káromolja.¹⁴⁶ Az ellentét áthidalhatatlannak mutatkozott. A buzgó katholikusokat nagyon bántotta, hogy a legkeresztyénebb király és udvara előtt büntetlenül engedték hirdetni az eretnekséget. Látszólag a vita hatása alatt, de valóban azért, mert látta, hogy a katholikus rész az erősebb és mert a spanyol király Sardiniát igérte neki, a navarrai király ismét hozzájuk csatlakozott, míg neje és kis fia a hugenottáknáI maradtak.¹⁴⁷ A protestánsok bizalmát nagyon emelte szónokaik bátorsága. Sokan hozzájuk csatlakoztak, köztük Petrus Ramus, a hires bölcsész. Katalin és kormánya ezután is mindent megtett a polgárháború elkerülésére. 1562 elejére maga elé hivta az összes parlamentek küldötteit St. Germain en Layeba és velök megállapította a vallásgyakorlatot szabályozó rendeletet. E szerint a protestánsok kötelesek az elfoglalt templomokat visszaadni és halálos büntetés terhe alatt tartózkodni a kép és templomrombolástól. A városokon belül nem tarthatnak isteni tiszteletet, sem prédikácziót, míg az általános zsinat, vagy a király mást nem rendel. A városokon kívül azonban szabadon gyülekezhetnek és az ellenök vétőket szigorúan büntetik.¹⁴⁸ Ez által az addig törvényen kívül álló felekezet mégis némileg törvényes védelemben részesült és ha nem nyert is szabad vallásgyakorlatot, mint l’Hôpital óhajtotta volna, legalább megtűrték.

A vallásháborúk.

Medici Katalin hideg közönbössége és l’Hôpital szelidsége más viszonyok közt megnyugtathatták volna az államot. De midőn a szenvedélyek mindkét részről annyira fel voltak csigázva, csak az állami hatalom imponáló kifejtése az ország minden részében csillapíthatta volna le a felzaklatott indulatot. Pedig épen ebben volt a hiány. Katalin mégis csak idegen volt, eszközei pedig, a connétableon kezdve, mégis csak a magok érdekét és pártállását nézték. Valóban üres kérdés, melyik párt kezdte meg a harczot: mindegyik fegyverben állott és a hol lehetett, máris használta azt. És ha a katholikusok összeköttetésbe léptek a spanyolokkal, a protestánsok Angliában és Németországban kerestek szövetségeseket.

A negyedik összecsapás a dreuxi csatában; ebben esett el St. André marsal.
Egykorú rézmetszet Tortorelt és Perissin munkájában • Mancher layen gedenewirdige historien ect. 1570.

Mégis rendesen a vassyi véres esettől számítják a polgárháború kitörését. Guise Lotharingiából az udvarhoz ment egy csapatával. Útközben Vassyban, Champagneban a protestánsok gyülekezetére akadt, mely egy magtárban végezte vasárnapi isteni tiszteletét (1562. márcz. 1.). A herczeg előadása szerint, több tisztje, mert még ilyet nem látott, közeledett az imádkozókhoz. Csakhamar szóváltás keletkezett, a protestáns ajtóőrök köveket ragadtak és pápistáknak, bálványimádóknak gúnyolták Guise embereit. A lármára többen odamentek a csapatból, a gyülekezetből pedig sokan kitódultak. Guiset, ki a hír hallatára odasietett, magát is megdobálták. Mint mondá, nagy sajnálatára történt, hogy erre a hugenották közül néhányat levágtak.¹⁴⁹ De a hugenották azzal vádolták Guiset, hogy föltett szándéka volt megszegni a st. germaini rendeletet. Ezt különben a szigorúan katholikus párisi parlament sem fogadta el kötelezőnek. Páris városa mint a vallás hősét fogadta a herczeget. Megérkezése után a protestáns párt fejeinek nem volt maradása az udvarnál. Elmentek kormányzóságaikba, birtokaikra, hogy szervezzék az ellenállást. Párisból kiűzték a protestánsokat. Katalin, ki mindvégig fenn akarta tartani az egyensúlyt a két párt közt, utoljára is kénytelen volt engedni és beleegyezni abba, hogy gyermekeivel Párisba menjen és ott Guiset elismerje az ország főkapitányának.

Orléans vidékén volt Condé főtáborhelye. Több mint 3000 nemes követé zászlóját, a főnemesek közül táborában voltak a Châtillonok, a Rohan, Grammont és Montgomery családok. Igen loyalis urak is csatlakoztak hozzá, mert el lehetett hitetni velök, hogy Guise fogságban tartja a királyi családot. A harczias protestáns nemesség természet szerint előbb állott készen, mint a katholikus párt, melyhez a nagy városok békés polgársága tartozott és melynek külföldön kellett fogadni zsoldosokat. Míg ezek megérkeztek, a királyné, Guise utasítására, alkudozásokkal tartotta Condét. A herczeg közben sok lovast toborzott Németországban, Erzsébettől pedig pénzt kapott. Ennek fejében a protestánsok kiszolgáltatták az angoloknak Le Havre városát, a Szajna torkolatánál, az ország egyik legfontosabb kikötőjét.¹⁵⁰

Végre megérkeztek a katholikus svájcziak és Condéhoz is, kinek serege már türelmetlenül várja a döntést, csatlakozott 8000-nyi német protestáns csapat. Guisenek sikerült elfoglalnia Rouent, Normandia fővárosát, mely ostromnál a navarrai király megsebesült. Dreuxnél, Normandia déli részén végre csatára került a dolog (1562 decz. 19.). Mindegyik seregben több volt az idegen, mint a franczia. A katholikus svájcziak legyőzték a protestáns landsknechteket. Condé fogságba esett, szintúgy a másik részről Montmorency, St. André marsallt pedig, kit szintén elfogtak, a csata után lelőtte egy ellensége. A triumviratus egyetlen megmaradt tagja, Guise, Orléans városának ostromához fogott. Az ostrom alatt, midőn egy bokor mellett ellovagolt, halálosan megsebezte egy orgyilkos nemes, ki csak azért lépett a királyi seregbe, hogy megölhesse hite nagy ellenségét (1563 febr. 18.). Ily gyorsan dőltek ki egymásután a főszereplők.

Ismét Katalin vette kezébe a kormány gyeplőit. Békére vágyott már azért is, mert Havre angol kézben örökös fenyegetés volt és mert a németek Metz, Toul és Verdun visszafoglalására akarták felhasználni a franczia zavarokat.

A fogságból kibocsátott Condé Montmorencyval megegyezett a föltételekben, melyeket Amboise-ban 1563 márczius 15-én rendelet alakjában hirdettek ki. A református papok ellene voltak a békének, de a nemesek elfogadták. Ők ugyanis a magok és családjuk részére teljesen szabad vallásgyakorlatot nyertek. A hol addig volt református isteni tisztelet, az megmarad, azonfelül pedig minden megyében (bailliage et sénechaussée) megengedik egy városban, Párist magát kivéve, hol különben szintén bántatlanúl tartózkodhatnak a reformátusok. Az elfoglalt templomok visszaadatnak a katholikusoknak.¹⁵¹ Bizonyos, hogy ezen feltételek teljesen kielégítették a vallásukért harczolókat. De itt is, mint Magyarországban és Németországban, kiderült, hogy minő szoros összeköttetésben van a vallásos jog a rendi kiváltsággal. A nemesek és polgárok szabadon gyakorolhatták vallásukat; a jobbágyokkal nem törődtek.

I. Condé Lajos herceg.
François metszete, az eredeti rajz Janet munkája. M. le duc d’Aumale könyvéből.

A hugenották ezen nagy eredményt Coligny határozottságának köszönhették, ki Condé fogsága után legnagyobb tekintélynek örvendett körükben. Az a nagy hugenotta katonai és vallásos szervezet, mely azután harmincz éven át, ha nem is diadalmasan, de mindig dicsőséggel küzdött egy sokszorosan túlnyomó hatalom ellen, első sorban az ő műve. Azon években, midőn II. Fülöp és a jezsuiták erélyes vezetése mindenütt győzelemre vivé a római egyházat, ő tünt fel mint a reformatio főhőse és feléje fordult egész Európa szeme. Az ő nyugodt, mélyen vallásos kedélye, melynek nyugalma nagy szilárdsággal párosult, alkalmassá tevé őt arra, hogy a nyugtalan és dicsvágyó nemesség őt fogadja el vezérül. Semmi kudarcz nem veré le, bár nyilt csatában nem győzött, minden veszteség után teljes erővel tartotta össze seregét. Azt mondta egy protestáns vezér, «meg voltunk verve, ha nem voltunk megverve», annyira féltek a győzelem lazitó hatásától és annyira ki tudta mindig kerülni Coligny a veszteség rossz következéseit. A vad német zsoldosoknak hónapokon át nem fizethetett semmit, mégsem hagyták el. Családi életében is tiszta és vallásos, neje teljesen osztozik vallásos lelkesedésében. A már idéztük Agrippa d’Aubigné gyönyörüen beszéli el, mint határozta el magát a vassyi vérfürdő után arra, hogy védője legyen szerencsétlen hitsorsosainak. Akkor ősi jószágán, Châtillonban tartózkodott a tengernagy testvéreivel és más főbbekkel, s azok biztatása ellenére igen veszedelmesnek látta a polgár-háború megkezdését. Éjjel felkelti nyugalmából nejének zokogása, ki felszólitására igy válaszol: Sajnálom Uram, hogy háborgatom nyugalmát, de midőn Krisztus tagjait úgy tépik, mint most, mi, e test tagjai, érzéketlenek maradhatunk-e? Rossznak találja-e, ha hű felesége, ki nem birja elfojtani érzését, több őszinteséggel, mint tisztelettel, a kegyelmed keblére hullatja könnyeit? Mi itt békén pihenünk és testvéreink teste, csont a mi csontunkból és hús a mi húsunkból, a börtönökben sínylődik, vagy a mezőn rothad a hollók és kutyák ragadmánya gyanánt. Sirnak nézem ezt az ágyat, mert nincs ágyuk, a lepedő azt veti szememre, hogy nincsenek eltemetve. A lovagi kard, melyet visel, arra szolgál-e, hogy elnyomja a nyomorúltakat, vagy hogy kimentse őket a zsarnokok kezéből? – Coligny jobban el tudja fojtani érzelmeit. Elsorolja a nagy akadályokat, felhivja nejét, elbirja-e majd a kudarczot, az ellenség és a párthívek rágalmát, az egész nép szemrehányását, mely csak a siker után itél, az árulást, a futást, a száműzést, a szégyent, éhséget és a mi rosszabb, gyermekei szenvedését. Elbírja-e majd a kilátást halálra a vérpadon, látva férjét, mint a csőcselék megvetése tárgyát, végre gyermekeit, mint kíméletlen ellenségek becstelen szolgáit. «Három heti időt adok ennek kipróbálására és ha elég erősnek hiszi magát, elindulok elveszni barátaimmal.» A három hét elmult, válaszola a bátor nő. Az ellenség nem győzheti le férjemet vitézségben s ő nem fogja fejére vonni e három hét áldozatait. Felszólítom Isten nevében, hogy többé ne vonja ki magát, különben ellene tanúskodom az itélet napján.¹⁵² Ez a szellem lelkesítette az egész pártot. A zsinat, Kálvinnak és a genfieknek példáját követve, a legszigorúbban eltiltá a fényűzést, s nemcsak a kicsapongásokat kárhoztatta, hanem az oly mulatságokat is, mint a tánczot és szinházat, valláselleneseknek mondá. Mondhatni épen tetőpontját éri az udvari romlottság, midőn magára a vidám, fényűzést, élvezetet kedvelő franczia nemességre is áthat a puritánus erkölcsösség. Nem ismertek el ott rangot és tekintélyt. Condé fia megalázta magát La Rochelle város consistoriuma előtt, mely kiátkozta jogtalan zsákmányolás miatt. Jeanne királynő fiának, a fiatal navarrai Henriknek, az egész sereg szine előtt ünnepélyesen bocsánatot kellett kérnie bűnei miatt. Egyike a legelőkelőbb nemeseknek, Du Plessis Mornay, kizáratott az úrvacsorából, mert neje illetlen fejdíszt hordott.¹⁵³ Ez a nagy fegyelem összetartóvá és egy lelkűvé tette az egész pártot, békében is készen álló sereg volt a hugenotta nemesség. Hogy aránylag csekélyebb számmal annyi ideig ellen tudott állani a franczia nemzet nagy többségének ez a párt, nemcsak fegyelmének érdeme, hanem a műveltségé is. Rendkívüli gondot fordítottak gyermekeik nevelésére. Még a cselédek iskolázását is elrendelték. Minden gyűlésükön nagy szerepet játszik az iskola ügye. Öt nagy akadémiát alapítottak egymásután, négyet déli és nyugoti Francziaországban, Montaubanban, Nimesben, Montpellierben és Saumurban, egyet az északkeleti határon: Sedanban. Az első volt a legvirágzóbb. A fentartására szükséges költséget negyedévenkint fizették, minden más nyilvános adó előtt. Szembetűnő e téren is a hasonlóság a reformatió hatásában Francziaországra s hazánkra.

Ily módon használták fel a hugenották az amboisei béke által részökre biztosított nagyobb szabadságot. A királyné ápolta a belső békét, az ország egész erejét az angolok ellen kivánta fordítani, kiktől visszafoglalta Havret és kik az 1564-ben kötött békében Calaisért csak 120,000 arany-koronát kaptak. A pápa ellenében is erélyes politikát vitt Katalin. Nem fogadta el a trienti zsinat határozatait és távol tartá magától Guise bibornok befolyását. Saját hatalmát az által biztosítá, hogy 1563 nyarán teljes korúnak nyilváníttatá a tizennégy éves királyt. Igy egész nyugodtan uralkodhatott fia nevében.

II. Fülöp mitsem mulasztott el arra nézve, hogy Medici Katalint ezen bölcs és üdvös rendszertől eltántorítsa. Katalin fiával az 1564–5. években bejárta az egész országot és ez alkalommal Bayonneban, a határszélen, találkozott leányával Erzsébettel, a spanyol királynővel, kit Alba herczeg kisért oda. (1565. jun.) Az összejövetelt fényes ünnepélyek kisérték.¹⁵⁴ Alba herczeg Erzsébetet, ki egészen lelkesült férje politikájáért, felhasználta, hogy annak érdekében hasson anyjára. Azt kivánta, hogy űzzék ki az országból a protestáns papokat és öljék meg azon párt vezéreit. De Katalin, leányának minden unszolása mellett is, szilárd maradt. Számos történetiró ezen bayonnei találkozásban látja a későbbi borzasztó események szülő okát. De a rendkivüli teljességgel fenmaradt levelezésekből mi sem tűnik ki, a mivel Medici Katalint vádolni lehetne. Csak azt igérte, hogy lehetőleg el fogj a ismertetni Francziaországban a zsinat határozatait. L’Hôpital elbocsátásáról, mit a spanyolok erősen sürgettek, hallani sem akart. Még a következő évben is, midőn tapasztalá, hogy a hugenottákat nyugtalanítja a bayonnei találkozás, minden lehetőt megtett az ellentétek elsimítására. Colignyt ünnepélyesen kibékité a fiatal Guise herczeggel, a megöltnek boszút áhitó fiával, és Montmorencyval.

De bármily türelmesnek mutatkozott is, szorosan fentartá az államnak katholikus jellegét. A nemzet nagy többsége, a mint világosan lehetett látni, hű maradt a régi egyházhoz. Úgy látszik, mintha az 1562. év véget vetett volna egyszerre a protestantizmus terjeszkedésének. Megtartá addigi hiveit, a nemesség nagy részét és sok másodrendű várost, különösen az ország déli részében, de az ország zöme, a nagy városok, mindenekelőtt maga az akkor már óriási befolyású Páris, határozott állást foglaltak a hugenották ellen. A parasztság körében sem igen terjedt északon a reformatió. A papság életmódjának szigorúbbra és vallásosabbra változása elvevé a hitújítás egyik főokát. És mondhatni, hogy a franczia nemzet túlnyomó része nemcsak megtartotta régi hitét, hanem erélyesen és lelkesűlten állást foglalt a hugenottákkal szemben. Ezen korban nemhogy az udvar idézte volna elő a vallásos gyülölséget, hanem minden befolyását arra kellett fordítania, hogy mérsékelje. Két nagy fegyveres párt állott egymással szemben: a kormányban nem volt elég erő arra, hogy mindkettőt fékezze. Addig ingadozott, míg magának alig maradt hatalma. Az erősebb párthoz csatlakozott, mely mégis a régi állapotot folytatá, mig a hugenották az amboisei merénylet, Guise meggyilkolása és az utolsó polgárháború iszonyai óta mint a közbéke ellenségei tűntek föl. Még felvilágosodott és őszinte hazafiak is nagy szerencsétlenségnek tekinték a hitujítást. Mily egységes volt addig Francziaország, mily virágzó és hatalmas! Minden bajnak a vallásos megoszlásban látták csiráját.

A hugenotta vezérek észrevették, hogy az ország közvéleménye ellenök fordul. Annál aggasztóbb szinben látták a jövőt, mert a kormány nem követte tanácsukat, hogy a németalföldi zavarokat felhasználva, támadja meg Spanyolországot, sőt nyugton engedte, hogy Alba oda vonuljon seregével, s maga is ujra sereget gyüjtött a katholikus svájcziak közt. A brüsseli vérengzés hire közelinek tünteté fel a veszedelmet. Condé, Coligny és D’Andelot elhatározták, hogy erőszakkal hatalmukba kerítik a királyt, ki majdnem őrizet nélkül tartózkodott Monceau várában. A legnagyobb titokban folyt az előkészülés; az amboisei terv ujult meg sokkal nagyobb terjedelemben. Egy nap (1567. szeptember 27.) fegyvert ragadt az egész protestáns nemesség. A királyt még gyorsan visszavihették Párisba, de nyomában volt már a hugenotta sereg.

Az egész országban nem volt harczra kész hatalom, melyet a kormány szembeállíthatott volna a felkelőkkel. Csapatjaik elfoglalták St. Denist, lovasaik gátolták a főváros élelmezését. Katalin alkudozással akart időt nyerni és Albát hivta segítségül. Végre Montmorency Párisból kitörve, St. Denisnél legyőzte Condét, de maga elesett a csatában. (1567. nov. 10). A Guise család egyenesen spanyol védelem alá állott; attól tartott, hogy a hugenották magokkal ragadják a királyt, s azon esetre magokat, mint az igaz hit vallóit, tartották a trón jogos örököseinek.¹⁵⁵

Katalin ellenben csak ugy félt a spanyoloktól, mint Condétól és minden módon sietteté a békét. Ezt Lonjumeauban kötötték meg 1568. márczius 23-án, teljesen megerősítve az amboisei edictumot. A protestánsok ezen második felkelése törvénytelen vala, de eredményre vitt. Sulya pedig annál nagyobb, mert épen azon időbe esik, midőn Alba diadalai által végső veszélyben volt a reformátió.

A béke csak a nyilt háborúnak vetett véget. A pártok szenvedélye azontúl is véres tettekben nyilvánult. Mind jobban kitünt, hogy két ellenséges tábor egy országban fegyverszünetre léphet ugyan, de hogy az csak előkészítője a nagyobb háborúnak. A hugenotta városok a béke ellenére vonakodtak királyi őrséget fogadni falaikba, a hugenotta nemesek, nem harczolhatván otthon, Németalföldre mentek a pápaság ellen küzdeni. A katholikus részen nagy elkeseredéssel fogadták a béke hirét. A toulousei parlament lefejezteté a király nevében a békét közzétevő nemest. Amiensben, Auxerreben, Fréjusben a nép leöli a hugenottákat. A szent testvériségek kijelentik, hogy a királyt le kell tenni, ha megakadályozza az öldöklést.¹⁵⁶

Condé és Coligny egy ideig nem találkoztak, midőn aztán Noyersban együtt valának, Katalin titkos tanácsa, melyben akkor második fiának; Henrik anjoui herczegnek volt legnagyobb befolyása, azt a rendeletet adta Tavannes marsallnak, hogy titokban fogja el őket. A marsall maga tudósítá a veszélyről ellenségeit. Katalin azonban azt hivén, hogy L’Hôpital, ki szintén tagja vala a titkos tanácsnak, hiusítá meg tervét, azon férfiu, ki a pártok gyülölete közepett egyedül maradt meg a törvényes téren és egyedül tevé elébe a párt érdeknek a hazáét, kegyvesztett lőn. A nagy ellentétek összeütközésekor, ezt minden revolutio története bizonyítja, a mérsékelt elemeknek, ha nem támogatja őket más, mint az igazság, félre kell vonulniok. A protestáns vezérek La Rochellebe vették magokat, oda jött Navarra királynője is gyermekeivel.

Az udvar félévvel a béke után egymásután három rendeletet bocsátott ki, melyekben fő és jószágvesztés büntetése alatt eltiltá a kálvinizmus nyilvános gyakorlatát, a hivatalnokoktól a kath. egyház elveinek megfelelő esküt követelt és a protestáns lelkészeknek csak két hetet engedett az ország elhagyására. A katholikus vallás jelentetett ki ujra az állam kizárolagos hitéül. Ennek ellenében Coligny külföldi összeköttetést keresett. Szövetségre lépett Orániai Vilmossal, Erzsébettel, a német kálvinistákkal, különösen a harczias palotagróffal. Francziaország délnyugoti részét mint független hadakozó fél szervezte.

Mint a hollandusok, kalózhadat állított; a spanyol gályák fizették hadiköltségeit. Az egyházi javakat eladatta.¹⁵⁷ Az eddigieknél sokkal nagyobb sereg, 20.000 gyalog és 10.000 lovas követé zászlóit. Minthogy a nemesség nem tudott lemondani régi hagyományairól, most is Condé mint királyi vér volt a fővezér. Jarnacnál, Angouléme közelében a Charente folyó mellett találkoztak a királyi sereggel, melyet névleg az anjoui herczeg, valóban Tavannes vezetett. A mint Condé vitézül előtört, seregétől elvágatva fogságba esett, s Anjou testőrkapitánya, Montesquieu által, ugy látszik, a herczeg parancsára, meggyilkoltatott. A hugenották mégis a királyi családból származó vezért nyertek, a tizenhat éves béarni Henriket, Teanne d’ Albret fiát. A zweibrücki herczeg 11.000 némettel sietett franczia hitfelei segítségére. Egy ideig a hugenottáknál volt a túlsúly, mert a királyné idegenkedett a neki igen gyakran és unszolóan felajánlott spanyol segélytől. Nagyobb csatákat nem vívtak, csak kegyetlenségekkel fogyasztották egymást és az idegen katonaság felprédálta Francziaország viruló belsejét. A király felségárúlónak itélte Colignyt és 50.000 arany dijat tűzött ki fejére. Az admirális Poitierst ostromolta, a fontos város felmentésére csatába ereszkedett az anjoui herczeg. A moncontouri nagy csata (1569. október 3.) a királyiak határozott diadalával végződött. «A németek találták fel a pisztolyt és muskétát, a svadront és a csatázás legjobb módját, de a francziák tökéletessé tették mindezt és saját feltalálásukkal verték le őket.»¹⁵⁸ Nyilt csatában mindig a királyi sereg győzött. A német csapatok csaknem megsemmisűltek. A protestáns pártnak azonban már biztosítva volt visszavonulása, La Pochelle városa és vidéke szolgált fellegvárukul. A király maga indult oda, de kisebb városok és várak is oly erélyesen védték magokat, hogy falaikon megtört az első roham ereje. Coligny aránylag csekély lovas sereggel ujra beszáguldá az országot és magát Párist is fenyegeté.

Határozott diadalra a hugenották fölött a franczia, most tisztán katholikus kormánynak nem volt elég ereje. A folytonos háború csak gyengíté az országot, nem vált hasznára másnak, mint a politikai fő ellenségnek, II. Fülöpnek. Most már nagy gyanúval fogadták még a legbuzgóbb katholikusok is a spanyol királynak ismételt felszólalásait, hogy vessenek véget az eretnekségnek. Nem jogtalanul vádolták azon tervvel, hogy Francziaországot saját sebein akarja elvéreztetni, hogy az ő politikája elé ne hárítson akadályt és később könynyen váljék zsákmányává. Még Guise bibornok is azt mondá felőle, hogy örvend, ha a francziák szétmarczangolják egymást és a korona elgyengül. Egy aranynyal segít, hogy százat adjunk ki.¹⁵⁹ Az állam adósságai roppantul felszaporodtak. Alba herczeg leveleiből kitünik, hogy már 1567 óta arra számítottak a spanyolok, hogy kihal a franczia királyi család, és aztán királyuk, neje jogára támaszkodva, elfoglalhatja az országot, a száliai törvény ellenére is.¹⁶⁰

Mindez okok arra birták Katalint, hogy ujra békejobbját nyujtsa a hugenottáknak. Hogy őszintén járt el, kitünik abból, hogy a spanyol követ és a pápai nuncius mindenképen ellenezték. Coligny sem bizott benne, de a többi hugenotta vezér egyezségre lépett St. Germain en Layeben. (1570. aug. 8.) Épen midőn Németalföldön teljesen elveszettnek látszott a protestantismus, jutott Francziaországban fényes diadalra. Mert ez a béke nemcsak türelmet biztosított a protestánsoknak, hanem államilag elismert hatalommá tette szervezetüket. Két évre mint biztosító helyek kezeikben maradtak La Rochelle, La Charité vára, mely az ország közepén a Loire mellett biztosított részökre erős állást, Montauban és Cognac várai délen. La Rochelleben hugenotta udvart tartott a navarrai királyné. Vallásuk szabadsága biztosítva lőn, ugy mint Amboiseban, még peres ügyeikben is követelhették azon birák eltávolítását, kiket ellenségeiknek tartottak. Minden hivatalra és méltóságra eljuthatnak. Németországban a protestáns fejedelmek véletlen támadás által kényszerítették a császárt az ágostai vallásos békére, mely csak a fejedelmeknek vált hasznára. Itt Coligny vezérlete alatt a hugenotta nemesség és polgárság nagy hadjáratokban mutatkozott legyőzhetetlennek és szélesebb alapokra tudá helyezni lelkiismerete szabadságát ezen «örökös és megtörhetetlen» békében, mint minőre Móricz választó segíté a reformatió szülőföldjén. Nem csuda, ha Coligny az akkori világnak leghiresebb férfiává lőn. De bárminő magasan áll a franczia pártvezér a német fejedelem fölött jellem és vallásos meggyőződés dolgában, tetteik eredménye egy vala: nemzeteik törvényesen elismert politikai kettészakadása, vallásos alapon.

A vérnász. Sz. Bertalan éje.

V. Károly történetében többször kellett azon helyzetről megemlékeznünk, melyben a császár közeledett a protestánsokhoz, hogy felhasználhassa őket a francziák, törökök, sőt a pápa ellen is. Igen hasonló ahhoz a franczia kormány akkori helyzete. Látja, hogy a vallásos egyenetlenség tönkreteszi az országot, mig ha a béke helyreáll és I. Ferencz traditiói megujulnak, a hugenották óriási súlyt vetnek a mérlegbe a spanyol tulhatalom ellen. I. Ferencz és II. Henrik, otthon a protestánsok kegyetlen üldözői, kezet fogtak törökkel és lutheránussal, miért ne lehetne most felhasználni Colignyt és próbált vitézeit Alba ellen? A spanyol túlsúly roppant erővel nehezedik Francziaországra, ha egyszer Németalföldön nem talál ellenállásra és ha, mint remélték, Stuart Mária és pártja segélyével még Angliát is magáévá teszi. Épen ezen időbe esett ott a norfolki herczeg lázadása. A franczia udvar, ha követi eddigi politikáját, egészen Spanyolország jobbágyává válik. Ha ellenben a hugenottákkal kibékül, Európa-szerte óriási pártot szerez. Anglia, Orániai Vilmos, a protestáns németek mind a franczia királyban fogják látni előharczosukat. Medici Katalin anyai büszkeségét és hiuságát még különösen kecsegteti az a remény, hogy Erzsébet, kinek annyian vágytak kezére, kedvencz fiát, az anjoui herczeget fogja férjeül választani.

Más családi összeköttetések is nyilvánossá tették a franczia udvar mérsékelt politikáját. A király 1570. novemberben nőül vevé Erzsébetet, a rendkivül türelmes és a protestánsokhoz hajló II. Miksa császár leányát. A Montmorencyak, a connétable fiai, kik mint a közvetítő, a külső politikát szem előtt tartó irány szószólói, akkor igen nagy befolyásnak örvendettek, szóba hozták a király hugának, a gyönyörű szép Margitnak házasságát béarni Henrikkel.¹⁶¹ A vallásos ellentétek áthidalása által Francziaország ismét irányt készült adni Európa politikájának. A spanyol háborúra való kilátás elragadta a hugenotta nemességet, mely, mint maga Coligny mondá a királynak, már nem lehetett el háború nélkül. Az a kilátás, hogy a franczia sereg meg fogja menteni a Németalföldön végső veszélyben sínylődő protestantizmust, magát az óvatos Colignyt is az udvarhoz vonta. A Spanyolország ellen készülő nagy háborúhoz nem is lehetett volna jobb tanácsadója, mint ez a próbált hadvezér. A spanyol hatalmat pedig a töröknek nagy hadi készületei épen akkor kényszerítették északeurópai nagy tervei elhalasztására. Ismét az I. Ferencz alatti politikai helyzet látszott megujulni: török-protestáns-franczia szövetség a Habsburg hatalom ellen. Csakhogy most a franczia kormány otthon is védelmébe fogadta a protestánsokat. Rouenban a katholikus csőcselék üldözni kezdé a hugenottákat; Montmorency erélyesen leverte e mozgalmat. Mint Michelet szépen kifejti, a királyt személyes indok is vezette, a féltékenység öcscse, a katholikus párt vezére ellen. Colignyt pedig azon szomorú tapasztalata tántorítá el, hogy a protestantizmus többé nem terjed, hanem mindenütt, hol addig nem vert gyökeret, véres gyűlölettel találkozik. Testvérei egymásután elhaltak, a közhit szerint méreg által. A hugenotta pártnak a születés által kijelölt fejei, a béarni és Condé herczeg, egyáltalában nem ragaszkodtak a puritán erkölcsökhöz. A királyhoz csatlakozás látszott egyedül biztosíthatni a vallás ügyét.

Kifelé már érezhető volt a franczia politikában beállott fordulat. Briel és Mons elfoglalását csakis a franczia pártfogás tette lehetővé. IX. Károly kijelenté, hogy ellenmond a tizedik garas adójának, mi nagyon erősíté a németalföldi felkelőket. Alba, saját szavai szerint, már nem tudott hová lenni. A franczia hadi készületek rendkívül erélyesen folytak minden határszélen. Egy 5000 hugenottából álló csapat megindult Mons felmentésére, más franczia csapatok előkelő részt vettek a hollandiai harczokban. A pápa, II. Fülöp és Velencze felszólalásai nem vittek eredményre. A király gyakran késő estig tanakodott Colignyval, egészen befolyása alatt állott. A fiatal, huszonkét éves fejedelem egész lélekkel magáévá tette az agg hős nagyszerű terveit. De már az első kudarcz, az, melyet a Belgiumba betört francziák szenvedtek, nagyon megnehezítette Coligny helyzetét.

IX. Károly franczia király.
Cluoet (Janet, † 1570. körül) festménye. Aumale herczeg gyüjteményében.

A további, borzasztó fejlődés megértésére szükséges IX. Károly jellemét és személyes tulajdonságait ismernünk. Testileg, lelkileg gyenge volt, fiatal létére meghajolva járt, beteges volt és mindaddig teljesen önállótlan. Anyja, Medici Katalin vezette korlátlan befolyással, de, tán saját hatalma fentartásának érdekében, egészen elhanyagolta nevelését. A fiatal király nem ismert szellemi élvezetet, majdnem minden idejét vadászaton töltötte, s ez csakhamar kifejté benne a kegyetlenség és vérontás ösztönét. Képzelő erejét megragadá a tengernagy, de vajon mennyi ideig fog uralkodhatni a puritánus ősz Medici Katalin fia fölött, ki gyermekkora óta megszokta, hogy eretneknek, lázadónak és felségsértőnek tekintse mostani főtanácsadóját, kit gyakran nevezett atyjának. Coligny a királyt megnyerte ugyan részére, de sem anyját, sem az anjoui herczeget, kik gyülölték őt, mert ellenök hatott a királynál, sem a buzgó katholikus vezéreket, mint Tavannest. A Guisek és pártjok pedig a tengernagyban nemcsak politikájuk főellenségét látták, hanem Guise Ferencz meggyilkoltatásával is vádolták. Mindezek fentartották az összeköttetést Spanyolországgal és a pápával, s valószinű, hogy ők árulták el a király és Coligny terveit Alba herczegnek.

Ezalatt nagyban folytak a navarrai király és Margit herczegnő nászának előkészületei. Végre sikerült az óvatos navarrai királynét is Párisba hozni, hol nemsokára meghalt, a közvélemény szerint méreg által. (1572. jun. 9.) Ezen első vegyes házasság nagy izgatottságba hozta a buzgón katholikus fővárost. Medici Katalin, látva az ország túlnyomó részének és Párisnak hangulatát, mely sokkal inkább fordult a hugenották, mint a spanyolok ellen, elhatározta, hogy azt Coligny ellenében felhasználja. Befolyása által oda vitte a dolgot, hogy a spanyol háború kérdése, mely már előbb el volt döntve, ujra a tanács elé került. Ott a többség Coligny ellen szavazott, követve Katalint és az anjoui herczeget (aug. 6. és 9.). A hugenotta vezérek kijelenték, hogy saját hatalmukkal sietnek németalföldi testvéreik segélyére. Királyi tekintélyének ezen semmibe vétele szükségkép ellenök ingerlé a királyt. Colignynak oly nagy független erő állott rendelkezésére, mint tán soha más alattvalónak. Évi 800,000 francnyi adót szedett be hitsorsosaitól és a kanczellár, a flórenczi Birago, Katalin meghitt embere, azt mondá felőle, hogy könnyebben szerez össze 7-8000 lovast és 25-30,000 gyalogot négy hét, mint a király négy hónap alatt.¹⁶² És ezen nagy hatalom feje, az egész protestantizmus oszlopa, ott volt a roppant városban, más oltalom nélkül, mint a melyet néhány száz hivének kardja és – a királynak szava nyujtott. Könnyü lett volna elhagyni veszedelmes állását, s többen óva intették is arra. De távozása az udvartól egyértelmü lett volna nagy tervének abbahagyásával. Azt hitte, hogy a királyban bizhatik.¹⁶³

Az a borzasztó esemény, melynek a navarrai király házassága volt mintegy bevezetése, egész lefolyásában és minden következésében ismeretes, de előkészítésére nézve homályos és sok vitára okot adó. Vitás mindenekfölött az: régen előkészítették-e, vagy csak a kedvező alkalmat használták-e fel? Vitás továbbá az, ki a fő részese a bűnnek: a király, Medici Katalin, Henrik herczeg, vagy Guise Henrik?

Ezen kérdéseket akkor természetesen első sorban pártszempontból vetették fel és oldották meg és a pártok belejátszása a történetírók itéletén mai napig megérezhető. Az a kevés szereplő, a ki igazán tudhatta, mikép történt minden, inkább félrevezetés kedveért nyilatkozott, mint azért, hogy az igazságot szolgálja. A protestánsok ellenfeleik bűnét még tetézni akarták azzal, hogy ez rég előkészített pokoli tervnek volt ördögi végrehajtása. A katholikusok viszont a pillanat behatásától származtatták az egészet. E mellett még szembetünő a francziák közös igyekezete, hogy lehetőleg idegenre, Medici Katalinra, tolják a felelősség legnagyobb részét.¹⁶⁴

A bayonnei összejövetelnél, mint láttuk, ily messzemenő tervet nem állapítottak meg. Különben is azóta az udvar legalább is annyiszor változtatott politikát a spanyolokkal, mint a hugenottákkal szemben.

Mióta a protestánsokkal létre jött a béke, mind ellenségesebbé vált e viszony. Katalin és fia mindenütt keresik az összeköttetést a protestánsokkal. Igen komolyan folyik az alku az angol szövetség dolgában. Ennek legfőbb biztosítása gyanánt a király második öcscse, az alençoni herczeg, kész volt nőül venni Erzsébetet. Csak az angol királynőnek halasztó, tartózkodó politikája hiusítá meg a védő és támadó szövetség megkötését. Froude szerint így Erzsébet volt a Bertalanéj előidézője, az által, hogy mégsem mert nyiltan szembe szállani a spanyolokkal és az által, hogy a házasság visszautasítása által megsértve a franczia királyi családot, azt ismét a spanyol részre szorította.¹⁶⁵

Mert azon idő alatt, melyben Coligny segítségével előkészítették a nagy háborút, sőt már nyiltan is megtámadták a spanyolokat Belgiumban, azért nem hagyták abban az összeköttetést II. Fülöppel sem. Tudták, hogy a buzgó katholikus párt mennyire ragaszkodik Spanyolországhoz és hogy a háború milyen veszedelmes bonyodalmakat vonhat maga után. Szövetségben Angliával megbirkózhattak volna e nehézségekkel, de a nélkül sokkal csekélyebb volt a koczkáztatás, ha a nagy világpolitikát abban hagyva, ismét a hugenották ellen fordulnak.

Ezeket a külföldi tekinteteket kell döntőkül elfogadnunk Katalin és a király elhatározására nézve. Eddig játszottak mindkét lehetőséggel: a spanyol háborúval és a hugenották kiirtásával, de most, midőn már végsőig feszűlt a helyzet, szint kellett vallani. Személyes viszonyok is hozzájárultak, hogy ezen döntés a lehető leghatározottabb legyen. Katalint bántotta, hogy Coligny elidegenítette tőle Károly szivét és hogy befolyásával elhomályosította második fiát, Henriket, a katholikus párt vezérét. A király büszkeségét és önérzetét sértette az a hosszú szinlelés, melyet a hugenotta vezérekkel szemben tettetni kellett. Beleegyezett abba, hogy megöljenek minden hugenottát, csak aztán hirmondó ne maradjon, ki neki szemrehányást tehessen. Henrik herczeg, kit Tavannes marsall meggyőzött a hugenotta párt megsemmisítésének szükségéről, s Guise herczeg már rég lesték az alkalmat. A hugenották összegyülekezése Párisban lehetővé tette, hogy egy csapásal végezzenek velök. Az alkalmat felhasználták, de arra nem szabad gondolni, hogy épen a mészárlás sikere végett csábították őket a fővárosba. Mert mint Tavannes írja, az ilyen terv hosszabb ideig úgy sem maradhatott volna titokban.¹⁶⁶

Mihelyt az elhatározás megvan, hozzá fognak a kivitelhez. Páris városában bízhatnak; annak polgársága nemcsak hogy ellensége a hugenottáknak, hanem katonailag van szervezve és már régen készen áll arra, hogy egy csapással kiirtsa a hit ellenségeit. Katalin összeköttetésbe lép Guise herczeggel, lecsillapítja a király lelkiismereti furdalásait és kezébe veszi az egésznek vezetését. Felelősségét tehát nem lehet elvitatni, legnagyobb magasztalója, Davila, dicséretekkel halmozza el, mert terve oly fényesen sikerűlt. De azért mégsem ő a főbűnös. Hányszor akarta a vallásos békét: mindig határozott ellenállásra talált. Most, hogy öldöklést, gyilkolást akar, ezer meg ezer kar áll készen szolgálatára. A főbűnös az a vallásos fanatizmus, melylyel évtizedeken át eltöltötték Páris népességét és melylyel, minden erkölcsi fogalom felforgatásával, érdemnek, Istennek tetszőnek nyilvánították az ámítást és orgyilkosságot. A vezetők részén inkább gyöngeséget látnak: csak a félelem tette őket oly csalókká és kegyetlenekké: erő és a mészárlásban való öröm inkább a végrehajtó eszközöket hatotta át.

Ily viszonyok közt kötötték meg a házasságot – pápai dispensatio nélkül – aug. 18-án. A lakodalmat fényes ünnepek követték. Coligny még egyre tanácskozott a királylyal. Midőn aug. 22-én hazament a tanácsból, megsebesítette őt Maurevert golyója. A királyné, ki az orgyilkost felfogadta, attól félt, hogy a huganotta vezér sorsa lázadásra birja majd a különben is gyanakvó hugenottákat.

A király nagy felindulással vette e hírt, meglátogatá a sebesültet és megigéré a tettesek szigorú büntetését. A hugenották erős szavakkal okolták a Guiseket és Medici Katalint, az előbbiek el is távoztak az udvartól.

Másnap este a király magához hivatja Páris városa polgármestereit, azon férfiakat, kikre a túlzó katholikus párt bízta a város vezetését, Charront és Marcelt. Azon kérdést intézi hozzájuk, minő erőt állíthatnak rendelkezésére. A polgármesterek 20,000-et igértek, azonnal. Mert mindamellett, hogy a király néhány nappal azelőtt eltiltá a fegyverkezést, a polgárság negyedek, utczák és házak szerint felfegyverezve és szervezve állott készen. Elérkezett a várva várt pillanat: a király kiadta a parancsot, hogy még azon éjjel gyilkolják meg a hugenottákat, vendégeit.

Coligny meggyilkolását Guise herczeg vállalta magára. A megsebesült hírt véve a Párisban uralkodó nyugtalanságról, védelmet kért a királytól. Ez testőrségének egy csapatját küldé az admirális lakására. A csapatot Colignynak egy személyes ellensége vezeté. Továbbá rendelet jött, hogy a városban levő hugenották mind Coligny lakása körül fogadjanak szállást, látszólag azért, hogy jobban védhessék vezéröket, tényleg azért, hogy együtt találja őket a halálos csapás. A város népe fegyverre kelt, fehér kereszttel és fehér szalaggal voltak megjelölve a katholikusok, a katholikus házak ki voltak világítva. A Guise család fegyveresei betódúltak a városba. Az a kapitány, kinek őrizetére volt bizva Coligny, bebocsátá őket lakásába. Coligny a zaj hallatára imádkozott, elküldé a nála levő papot és orvost s készült a halálra. Egy Guise szolgálatában álló csatlós lépett be szobájába, kérdezve: te vagy-e az admirális. Ez azt felelte: én vagyok, tiszteld ősz hajamat. A csatlós agyonszúrta, a többiek egészen összevagdalták. Az utczán Guise várta az eredményt. Hogy megnyugtassák, kidobták az ablakon a holttestet, a csőcselék szétdarabolta és gúnyt űzött vele. A városban levő többi hugenottát is felkonczolták. A Louvreban, hol a király fedele alatt legnagyobb biztosságban érezhették magokat a hugenották, reggel felé kezdődött a mészárlás. Nem kiméltek senkit, azokat sem, kik előbb leginkább örvendettek a király kegyének és most személyesen fordultak hozzá védelemért. Mondták, hogy a király a vérengzés lázában maga is lőtt a menekülőkre. Csak navarrai Henriket és Condét mentette meg a királyi vérből származás. A király magához hivatta a herczegeket, dühösen felszólítva őket, hogy térjenek át. Henrik gyáván viselte magát, Condé hivatkozott a király becsületszavára és arra, hogy a vallás meggyőződés, nem parancs dolga. Végre mégis áttértek. Párisban a legkisebb számítás szerint 2000-en estek ez öldöklés áldozatául. A vallásos fanatizmushoz járult a rablás és az irigység. Petrus Ramust, a nagy tudóst és tanárt egy vetélytársának kijelölésére ölték meg. Maga Medici Katalin is megsokallta már a vérontást, de a feldühödt nép nem volt fékezhető.

A tartományokba gyors futárok vitték a parancsot a hugenották kiirtására. A nagy városokban, Orléansban, Troyesban, Toulouseban, Lyonban, ezrével mészárolták le őket, azt mondják, hogy az utóbbi helyen emberhúst árúltak. Némely királyi kormányzó nem tette közzé a gyilkos parancsot, a bayonnei pedig, D’Orthe Vicomte, közzétevé ugyan, de nagy örömére nem talált senkit, ki végrehajtsa. Mindössze 30,000-nél többre tehetni a legyilkoltak számát.

Az udvar még Sz. Bertalan napján, augusztus 24-én is oly rendeletet bocsátott közzé, melyben az egész harczot a Guisek és Châtillonok kölcsönös gyülölete kifolyásául akará feltüntetni, s így rájok hárítani a felelősséget. De harmadnapra, augusztus 26-án, a király a parlamentben nyilvánosan kimondá, hogy minden, a mi történt, parancsára történt és arra Colignynak és a hugenottáknak veszedelmes összeesküvése kényszeríté. Sötét fényt vet a korszak erkölcsi felfogására a parlament elnökének, tehát Francziaország első birájának, De Thounak, a híres történetíró atyjának válasza. A királyt rendkivül dicséri ezen hősies tetteért és azon majdnem isteni ügyességeért, melylyel annyi ideig szinlelni birt, hogy a hugenottákat kézre keríthesse. Ősének, XI. Lajosnak méltó utódja, ki csak azt az egy mondatot tudta latinul: nem tud uralkodni az, ki nem tud szinlelni.¹⁶⁷

A Szent-Bertalan éj.
Dubois d’Amiens († 1584., Genfben) festménye. Az eredeti fára van festve; 1.55 m. széles, 1.05 m. magas. Az Arlaud-muzeumban, Lausanneban. A kép közepén áll Coligny háza, melynek ablakából az admirális holttestét kivetik. Alant még egyszer oda van rajzolva a holttest, a mint a Guise herczegek, Aumale herczeg és Angoulôme lovag megcsonkitják. Tovább, a nézőtől jobbra, ugyanaz a hulla, fej és jobb kéz nélkül, a mint a montfauconi akasztófához hurczolták, mely a domb oldalán áll. A Coligny lakásával szomszédos ház tetején elrejtőzik Teligny, a Coligny veje, a kit később szintén megöltek. E ház mellett, a Szajna partján, ott a Louvre. Egy hugenottát magában a Louvre kapujában szúrnak le. A kapu előtt egy halom ruhátlan holttest, melyeket az udvarhölgyek részint egész közelről, részint az ablakból néznek. A Sainte-Geneviéve hegyen, melyet egy szélmalom tesz fölismerhetővé, a Szajna tulsó oldalán, lóháton és gyalog menekülő hugenottákat látni, kiket a Porte des Nesles-en kinyomuló fegyveresek üldöznek. A szemközti sarokban egy akasztófa látszik, a melyen Briquemaut és Cavagnes függnek, a kik azonban csak kilencz héttel a Szt-Bertalan éj után végeztettek ki, okt. 29-én. (Duruy Sándor kőnyomata után. Bordier: Peinture de la Saint-Barthélemy.)

A király ezen beszédje által az utókor és a történetírás itélőszéke előtt elvállalta a felelősséget azon tettért, melyről ama parlamenti elnök fia azt mondja, hogy egy nemzet történetében sem fordul elő hasonló kegyetlenség, melyet a velenczei követ Sulla proscriptióihoz hasonlít, s melyről egy egykorú magyar püspök azt irá, hogy ez a kegyetlenség minden példája közt egyedül áll, úgy hogy ezentúl senki sem fogja bámulni a régi üldözéseket, mert annyi öldöklést egy országban sem okozott a vallás.¹⁶⁸ A győztes párt, mely akkor azt remélé, hogy végkép tönkretette ellenfelét, még dicsekedett e tényével, mint hosszas előrelátás és számítás eredményével. Rómában és Spanyolországban a legnagyobb örömmel fogadták a váratlan hírt. De épen az, hogy a spanyol udvar és a római curia nem tudott a terv felől, a mi a főszemélyek levelezéseiből kitűnik, megdönthetetlen bizonyíték arra nézve, hogy ez a terv nem létezett. Úgy mondták, hogy Fülöp nevetett, mi ugyan ritkán történt meg. XIII. Gergely pápa pedig emlékérmet veretett az egyház e nagy diadalának megörökítésére. Rettentő példa mindenkorra, minő szörnyű felelősség hárul az intéző körökre, ha azok, személyes vagy pártérdekből szabadjára bocsátják az emberben szunyadó fenevadat.

IX. Károly érme a Szent Bertalan-éj emlékére.
A berlini királyi éremgyüjteményben.

A negyedik polgárháború.

Bármint örvendtek Madridban és Rómában az egyház ellenségeinek megsemmisítésén, a vérengzés még sem volt oly általános, hogy a hugenottákat megsemmisíthette volna. Igaz, hogy az irtózatos tett kényszer és rettegés által sokat eltérített ügyöktől, de még többet térített el a meggyőződés azon egyháztól, mely ily eszközöket vesz igénybe.

Csak az év vége felé indúlt meg a királyi sereg az ellenállás központjának, La Rochelle várának ostromára. Az a sereg, mely Strozzi marsall alatt voltakép a spanyolok ellen készült. Az ostromot maga Henrik herczeg, a védelmet Henri polgármester vezette. Nyolcz hónapon át tartott az ostrom, de a vitéz lakosság visszavert minden rohamot és 22.000-re teszik a katholikus sereg veszteségét. Tán még bámulatosabb volt a kis Sancerrenek elszánt védelme. A vallásos meggyőződés itt ép oly csudákat művelt, mint néhány évvel azelőtt a hazafias lelkesedés Eger és Szigetvár védelménél.

A protestánsok sikeres ellenállását elősegítette a katholikus sereg megoszlása, hol sokan nem birtak megférni a Sz. Bertalan-éj tetteseivel.

XIII. Gergely Szent Bertalan-éji érme.
A berlini királyi éremgyüjteményben.

A párt elveszté fejét is, az anjoui herczeget, kit a lengyel rendek 1573. május 9-én királyuknak választották. Lengyelországban épen a protestánsok vitték keresztül megválasztását a császár testvére, Ernő főherczeg ellenében. Ennek fejében meg kellett igérnie az uj királynak, hogy Francziaországban is véget vet a vallásos üldözéseknek. La Rochellenél 1573. junius 24-én lépett egyezségre az anjoui herczeg, a békét julius 1-én a király is megerősíté. La Rochelle, Montauban és Nimes városai szabad vallásgyakorlatot nyertek, s nem kellett befogadniok királyi őrséget. Azonkivül csak a nemesek váraiban tarthattak protestáns istentiszteletet. Sancerre, mely már végső éhséget szenvedett, nem volt ugyan befoglalva a békébe, de a királyhívó lengyel követség közbenjárására kegyelmet kapott. A lengyeleket mindenütt nagy ünnepélylyel fogadták és műveltségük nagyon kitünt az annyi vérontás közt elfajult franczia nemesség között.

Henrik távozása után az udvarnál a Guisek pártja és a Montmorencyak állottak egymással szemben. Bár a király és az egész kormány az előbbiekhez hajlott, az utóbbiakkal és a hugenottákkal sem szakított teljesen. Ennek oka az, hogy a Sz. Bertalan-éj Francziaország külső viszonyaiban nem hozott létre döntő fordulatot. Francziaország nem engedte Belgiumban egészen elnyomni Orániai Vilmost, segíté pénzzel és katonasággal. Medici Katalin pedig mégsem mondott le azon reményről, hogy vagy az anjoui herczeg, vagy legfiatalabb fia, az alençoni herczeg részére megnyeri Erzsébet kezét, s már csak azért sem csatlakozhatott a spanyol politikához. A hugenották készen állottak felhasználni a kedvező helyzetet, a Guisek ellenében számíthattak a Montmorency pártnak, melyet politikusnak kezdtek nevezni, mert az állami érdeket elébe tette a vallásosnak, támogatására, sőt Alençon herczeg is pártjukat fogja, hogy független hatalomra tehessen szert. Condénak sikerült kimenekülni börtönéből, azonnal visszatért a református hitre és felajánlotta szolgálatát hitsorsosainak. A polgárháború ujra kitörő félben vala, midőn IX. Károly meghalt. (1574. május 30.)

Navarrai Henrik gyakran beszélte el bajtársainak a következő eseményt: Nyolcz nappal az öldöklés után nagy számú holló szállott a Louvrera. Lármájuk oda hívott mindenkit, a hölgyek félelme átszállott a királyra. Éjjel a király felriad álmából, felkelti szolgáit és sógorát (a navarrai királyt) hivatja magához. A levegőben nagy zajt hall, lármázó, nyögő és üvöltő hangok összejátszását, épúgy mint a mészárlás éjjelein. Oly világosak voltak e hangok, hogy a király, attól félve, hogy új háborgás tört ki, testőreit elküldé a városba a gyilkosság megakadályozására. A mint visszajöttek, hírűl hozván, hogy a város nyugodt, csak a légben van a zaj, a király mégis nyugtalan maradt, különösen azért, mert a lárma eltartott hét napon át, mindig ugyanazon órában. A mint navarrai Henrik, annyi csata hőse, ezt elmondá, kérdezni szokta híveit: látjátok-e, mint borzad a hajam. És hajaszálai, mint Aubigné, hű társa és e történetek írója jelenti, csakugyan égnek állottak. Ez a lelki állapot végkép aláásta IX. Károly egészségét: egyike ő a lelkiismeret-furdalás világtörténeti alakjainak. Halálos ágyán testvére visszaérkeztéig anyját rendelte kormányzóúl.

Henrik azonnal a hír vétele után megindult Krakkóból, magára hagyván lelkiismeretlenül Lengyelországot, melyet némelyek szerint a korona gyémántjaitól is megfosztott.¹⁶⁹ Azután lassan tért haza Olaszországon át, hol a tiszteletére adott nagy ünnepélyek és a kicsapongás egészen tönkretették, s az előbb minden lelketlensége mellett legalább erélyesnek látszó ifjút hiú bábbá változtatták. Hazatérve is inkább csak szóval vitte az uralkodást, nem tettel. A legalávalóbb kicsapongásoknak lett székhelye az ő udvara; Medici Katalin politikai eszközökül használta az udvar hölgyeit, hogy kegyük által lépre csalják a főembereket. Navarrai Henrik, kinek neje egyike volt a legelvetemültebbeknek még ott is, ifjúsága egész tüzével az élvezetekbe merült, pártjára nézve elveszettnek látszott. A királyt méltatlanok vették körül, a komolyabb, tisztes férfiaknak elveszett minden tekintélyök. Bár az ország pénzügyi bukás szélén állott, a 12 milliónyi évi bevétellel 23 milliónyi évi kiadás állott szemben, egymást érték a fényesebbnél fényesebb lakomák és a király kegyenczei (mignon) tékozolták az ország pénzét. Természetes, hogy a pazarlás napjaira a pénzhiány következett, s a király panaszkodott, hogy gyakran a konyha szükségleteit, a fát és világítást sem fedezheti.¹⁷⁰ Egész nap csak ruházatával bibelődött a király, gyakran járt egész női díszben, mégis igen nagy politikusnak és királynak tartá magát, mert este Macchiavellit szokta olvasni. Kutyákat, majmokat és papagályokat nevelt, s élete vége felé egy testéhez kötött kosárban magával szokta vinni ölebeit. Ezen förtelmes élettel gyakran váltakoztak körmenetek és vallásos gyakorlatok. Ha IX. Károlyban borzalom tárgyává vált a Valois család, ezen utolsó sarjában egészen elfajultnak, nevetségesnek mutatkozott. De III. Henrik ezen nevetséges gyengesége tán még több bajt okozott a szerencsétlen országnak, mint bátyjának őrültsége.

Guise Henrik herczeg.
Clouet (Janet, † 1570. körül) festménye.

A pártok szenvedélye és vezéreik önzése véget vetett minden politikai és személyes erkölcsnek. Maga a királyi család is egészen fel volt bomolva, az anya, ki minden bűne mellett legalább gyermekeiről gondoskodott, már fiaiban sem bízhatott, minduntalan attól kellett remegnie, hogy egyik vagy másik megmérgezi. A Borgiák korának eszközei, a tőr és a méreg uralkodtak a lovagias Francziaországon. Még a vallásos küzdelem is elveszteni látszék régi nagyszerűségét. A király, ki mint herczeg a buzgó katholikus pártnak volt a feje, most is a Guise családdal maradt összeköttetésben, melyet a bibornoknak 1574 végén történt halála után Guise Ferencz vitéz és vakmerő, a mellett nagyravágyó és ravasz fia, Guise Henrik vezetett. A protestánsok szabad vallásgyakorlatot kértek, de nem nyertek, s így újra kitört a vallásháború. Ennek azonban most egészen új szinezetet adott az, hogy Alençon herczeg a hugenottákhoz pártolt és egyáltalában az egész «politikus»-nak nevezett párt bár katholikusnak maradt, a Guisek ellenében a protestánsok részére állott. A háborúban csak az igazán buzgó hugenották, különösen La Noue és Lesdiguières nyertek babért, mig Alençon már is oly gyávának és megbizhatatlannak mutatkozott, mint később Németalföldön. A háború, gyakori fegyverszünetek által félbeszakítva, döntő eredmény nélkül folyt. Alençon mellett Navarrai Henrik, ki megszökött az udvartól és visszatért a protestáns hitre, lép fel mint pártvezér. A király látva, hogy a Guisek túlsúlyra jutnak, közeledett a protestánsokhoz és politikusokhoz, kiket a Montmorency családból származó Damville marsall Languedoc nagy és fontos tartományának kormányzója, vezetett. A Beaulieuben 1576. májusban kötött béke szabad vallásgyakorlatot biztosított a hugenották részére, nyolcz új várat adott kezökbe és a parlamentekben a katholikusokéval egyenlő számú birót engedélyezett nekik. Alençon herczeg is elérte czélját, Anjou herczege lett, öt kormányzóságot egyesített kezében. Úgy látszott, mintha az ország két egész külön részre oszlanék. Mert északkeleten, Lotharingia felé ép oly határozott túlsúlyban voltak a Guisek, mint délnyugaton a hugenották, s a kettő közt a királynak alig maradt hatalma. Hogy most országos békét engedett a reformátusoknak és nyilvánosan rosszalta a Sz. Bertalan-éjet, nyilt ellenállásra vitte a Guise pártot.

A katholikusok szervezkedése: a liga.

A franczia papság az első vallásos béke óta belátta, hogy a királyság, melynek politikai érdekei is vannak, nem szolgál biztos támaszáúl. Ennélfogva már 1561 óta erős csatlakozásra birta a buzgó katholikusokat, különösen Párisban. Másrészt külső segítségre számított: II. Fülöpére. Azt mondhatta, hogy a hugenották nyomába lép, kik egész szervezett államot alkottak az államban, s külső hatalmakat hívnak segítségül. A különbség csak abban áll, hogy a hugenották mint kisebbség védelemre voltak szervezve, nem támadásra, míg a katholikus szövetség az ellenpárt kiirtását irta zászlóira jelszóúl. Külső politikai tekintetben pedig a hugenották folytatták a régi franczia hagyományt, míg ellenségeik épen Spanyolországgal, országuk régi vetélytársával értettek egyet.

A katholikus szövetség, mint azt a Sz. Bertalan-éj mutatta, tényleg már megvolt régen, csakhogy nem lépett napvilágra másként, mint a király felszólítására. De midőn a királyság III. Henrik személyében elveszté minden tekintélyét, természetes volt a buzgó katholikusok azon törekvése, hogy vallásuk érdekeit a királytól függetlenül is birják érvényesíteni. Nemcsak a tényekben nyilvánult ez a felszabadulás a királyi felsőség alól, melynek eszméje addig oly korlátlanúl uralkodott Francziaországon, hanem az irodalomban is. A hugenotta irók a Sz. Bertalan-éj okozóját látták a királyban és felsége ellenében a nép-felségre hivatkoztak.¹⁷¹ A katholikus irók pedig vallásos és politikai okokból a felkelést meg lázadást tanították azon uralkodók ellen, kik nem azonosítják magokat az egyházzal, a nép hitével.

III. Henrik.
A párisi Louvre egy képe után.

A Guisek különösen azon hír terjesztése által hatottak a népre, hogy a hugenották a minduntalan betörő németek segítségével boszút fognak állani a Sz. Bertalan-éjért. Először Picardiában szervezkedtek a katholikusok, hogy megakadályozzák Condé herczeget a neki átadott kormányzóság átvételében, aztán különösen Párisban s a nagy városokban. A szent liga tagjai hűséget igértek ugyan a királynak is, de első sorban a vallásnak és a rendeknek, s esküt tettek arra, hogy mindenben törhetetlenül engedelmeskednek a liga fejének. Kötelezvék a ligát és törekvéseit fenntartani mindenki ellenében. A király nem tudott magán máskép segíteni, mint az által, hogy maga is egész udvarával aláírta a ligát.

A katholikus mozgalom teljes diadalt ült. A Bloisban 1576. végén egybegyült rendek határozottan a liga befolyása alatt állottak. Mind a három rend követelte, hogy csak egy vallás legyen az országban. A két első rend rendi kormányt akart felállítani, mely a király hozzájárulása nélkül is érvényes határozatokat hozhasson; a polgárság ebben a királyi hatalom részén állott ugyan, de megtagadta a királytól a háború viseléséhez szükséges költséget. Így a mindkét részről annyira óhajtott rendi gyűlés nem vitt eredményre és újra kitört a vallásháború. Ez mindkét részről ernyedten folyt. A politikusok szövetsége megfosztá a hugenottákat régi vallásos lendületüktől. Coligny korának puritanizmusa helyébe ledér és könnyelmű életmód lépett, a vezérek, navarrai Henrik és Condé, vitéz daliák voltak ugyan, de személyes okokból, szerelmi kalandokért gyakran elhanyagolták a hadviselést is. Henrik unta a sok prédikácziót, azzal mulatott, hogy cseresznyemagvakat dobott a hitszónok fejéhez. A mi annyiszor előfordúl a történetben, megujul itt is: az eszme lejárja magát, már csak zászlóul használtatik önös czélok leplezésére. A buzgó református lelkészek azt mondták, hogy inkább jöjjenek vissza a máglyák, mintsem hogy ez erkölcstelen élet tovább tartson.¹⁷²

A király sem vitte erélyesen a háborút, nem tudhatta, mikor lesz szüksége a hugenottákra, hogy a Guiseket féken tartsa. A bergeraci béke (1577) nagyjában megerősíté a beaulieui szerződést, a katholikus hitnek meghagyta államvallási jellegét és szűkebb körben biztosítá a protestantizmust is. Csak a mérsékelteket elégíté ki, sem a túlzó ligisták, sem a hugenotta papok nem hagyták jóvá. Meg is törte minden főúr vagy csapatvezér kénye-kedve szerint, mert Francziaországban tényleg már anarchia volt. Egy ízben Medici Katalin az által eszközölte ki a békét, hogy női diplomatiájával, az udvarhölgyekkel és Margit királynéval, megjelent a navarrai király táborában. Mig a németalföldi protestánsok Orániai Vilmos alatt élethalál-harczukat vívták és első diadalaikat ülték a spanyol világhatalom fölött, a franczia kálvinizmus, mely egy évtizeddel azelőtt megmenté a reformatió ügyét, tespedésbe sülyedt. A franczia nemzet rendkivüli központosításának következése, hogy az intéző körök léha erkölcstelensége oly gyorsan elhat mindenüvé és tönkre tesz minden magasabb törekvést.

Nagyobb élet és szenvedély csak akkor nyilvánúlt ismét e küzdelmekben, midőn a liga és a Guise párt nyiltan szövetségre lépett a spanyolokkal. A bergeraci békét követő években a franczia kormány külső politikája ismét a spanyolok ellen fordúlt. Orániai Vilmos keresztül vitte, hogy az új Anjou herczeg elismertessék mint a németalföldiek vezére és azon remény, hogy fiából Erzsébet férje lehet, még mindig erősen hatott Medici Katalin képzeletére. De az udvar és király semmit sem tett erélyesen és a bűnös pazarlás az országos nyomor közepett elkeserített mindenkit. A tartományok kormányzóit különösen sértették a mignonok, mert a király mindig kész volt kegyenczeinek osztogatni a főméltóságokat. A vallásbékének az lett volna czélja, hogy föloszlassa mindkét vallás fegyveres ligáját, s a királyi hatalmat és a törvényt emelje ismét érvényre. De ez nem történt, a királyi tekintély semmivé tétetett és méltán. E viszonyok közt a spanyol kormány azon igyekvése, hogy a franczia közvéleményt a király ellen izgassa, termékeny talajra talált. Szövetségeseit illetőleg II. Fülöp épen nem volt válogatós. Még a navarrai királyt is megkinálta leánya kezével. De ez a természetellenes szövetség nem jött létre. Az események magok jelölték ki a spanyol politika irányát és létesítették frigyét a Guise párttal.

Anjou herczeg németalföldi kudarcza után nemsokára meghalt. (1584. jun. 10.) Ő volt a trón örököse; a Valois családnak egyedüli élő férfisarja a király volt, tudták, hogy vele kihal a dynastia. Halála után pedig a navarrai királyt illeti meg a trón. Itt is az az eset áll be, mint Angliában: a praesumtiv trónörökösnek más a vallása, mint az uralkodónak és az államnak. És ha Angliában a protestantizmus kész volt mindenre, hogy az államvallást fenntartsa, nem lehet csudálkozni azon, hogy Francziaországban igen élénken nyilatkozott a nemzet legnagyobb részének aggodalma azon kilátás ellen, hogy a hugenotta párt feje legyen Szent Lajos utódja. A királyi tekintély, a törvényes állapotba vetett hit úgyis mélyen alá volt ásva. Nem lehet csodálni, ha most a katholikusok, még a mérsékeltek is, minden más veszélynél nagyobbnak tartják azt, hogy egyházuk forog veszélyben. Védelmére készen szervezve áll a liga. De addig az is meghajolt a királyi tekintély előtt, III. Henrik pedig nem igen idegenkedett attól, hogy elismerje a navarrai jogát.

Ily viszonyok közt a Guiseknek és a spanyol udvarnak érdeke egyaránt követelte a csatlakozást. A Guisekhez hajló írók már rég tanították, hogy e családot illeti meg a franczia trón. A spanyoloknak pedig minden áron meg kellett akadályozniok a franczia trónnak protestáns kézre jutását, mert akkor Németalföld mindenkorra veszve van reájuk nézve és egész hatalmuk a legnagyobb veszélynek van kitéve. Hisz már Coligny emberei megkisértették hugenotta gyarmatok alapítását Amerikában, mi várható, ha az egész franczia hatalom oda fordul? A spanyol követ szövetséget ajánlott Guise Henriknek a katholikus egyház védelmére. A herczeg, nem akarván a felségárulás bűnébe esni, a pápához fordúlt tanácsért. XIII. Gergely pedig jóváhagyá a tervet, ha tisztán egyházi a czélja.¹⁷³ Joinvilleben az 1584. év utolsó napján a Guisek megkötötték a szövetséget a spanyolokkal. Ebben azt határozták, hogy III. Henrik halála után az öreg és tehetetlen Bourbon bibornok, navarrai Henrik nagybátyja legyen franczia király. A protestantizmust ki fogják irtani. Fülöp pénzzel járúl a terv kiviteléhez és ezért a franczia Navarrát és Cambrayt nyeri. A savoyai herczegnek is igértek egy részt Francziaországból. A nemzeti eszme egészen elhalaványúl a pártszenvedély és a személyes érdek előtt. Nem csuda, ha igen buzgó katholikusok is visszautasították a szent ligához csatlakozást, mint p. o. Nevers herczege.

A jezsuiták és más izgatók működése mindenütt előkészíté a teret a liga részére. Az 1585. év tavaszán egy Bourbon bibornok által aláírt felhivással nyiltan lépett fel. Ellenének ismerve az udvart, a nép szabadságára és a rendek jogaira hivatkozott. A király tilalma ellenére sereget gyüjtött Guise és csakhamar ura volt keleti Francziaországnak. III. Henrik egy ideig kész volt elismerni a navarrai király örököséül. De midőn ez azt válaszolta Bourbon bibornok felszólítására, hogy elvesztené a közbecsülést, ha világi érdekből változtatná hitét,¹⁷⁴ s másrészt mind fenyegetőbbnek látszott a Guisek hatalma, a gyáva fejedelem a ligával kezdett alkudozni. Anyja volt a közbenjáró. A nemoursi békében (1585. jul. 7.) a király egészen aláveti magát a ligának. Zsoldot igér Guise katonáinak, tizenegy fontos erősséget bíz kezeikre. Kimondja, hogy csak a római katholikus hitet tűri az országban és hogy csak annak hive lehet a király. Ha a protestánsok nem járulnak e törvényekhez, és hat hónap alatt át nem térnek, háborút visel ellenük a liga. E szerződés a királyi tekintély végső megsemmisítését jelöli a két versengő vallásos szervezet által. Navarrai Henrik, midőn hírét vette, hogy a király ellene fordúl, fejét kezébe hajtva, elkábult merengésbe esett; megőszült, mire¹⁷⁵

Most ellene fordúlt az egész katholikus egyház. XIII. Gergely nem volt arra birható, hogy kiátkozza, utódja, V. Sixtus kiadta a bullát. (1585. szeptember. 9.)¹⁷⁶ De Henrik most nemcsak egyházáért küzdött, – ahhoz csak lanyhán ragaszkodott, – hanem a koronáért. Kifejtette lelkének teljes tehetségét. Férfias lelkű anyja, a mint maga szigorú és egyszerű életmódot követett, úgy fiát is egyszerűen, majdnem parasztosan nevelteté. Mezítláb barangolta be gyermekkorában pásztorfiúkkal együtt hazája bérczeit. Tanulásra is fogták ugyan, de ez mellékes maradt. Tizenötéves korában vitte anyja Rochellebe a protestáns gyűlésre. Ott nagy beszéddel fogadták, ő azt válaszolta, hogy nem jól tud beszélni, de biztosítja őket, hogy jobban fog cselekedni, mint szólani. Coligny utolsó háborúja volt első hadi iskolája. Az udvarnál, majd a fogságban tanulta megismerni a cselszövényeket, az akkori diplomatia eszközeit, de úgy látszott, mintha a kéjvágy és a kicsinyes érdek elfojtotta volna eredeti nevelésének gyümölcseit. Még azon romlott és kicsapongó udvarban is az ő szerelmes kalandjairól beszéltek legtöbbet. De mégis fogolynak érzé magát, élt lelkében régi hitének emléke, az első alkalmat felhasználva eltávozott az udvartól.

Mint navarrai király olyanféle állást foglalt el, mint az erdélyi fejedelem Magyarországban. Két túlhatalmas szomszéd veszi körül a bérczes kis országot, melynek a természetalkotta határon kivül oltalmat harczedzett nemessége nyujt. Háromszáz nemes lovas és 6000 puskás tette seregét. De sokkal nagyobb erőt bocsátott rendelkezésére a franczia protestantizmus, melynek ő volt fővédője. Midőn visszatért és kezébe vette annak vezetését, már hanyatlóban volt a régi vallásos lelkesedés, csak néhány komoly férfiú, mint Du Plessis Mornay, képviselte még Coligny puritánus irányát. A fiatal király új szellemet öntött a harczias nemességbe. Igaz, hogy már nem harczoltak a hitért, hanem vezérükért, ki osztozott minden fáradságban, elől járt minden veszélyben, a maga lovagias erélyével tudta eltölteni kicsiny, de válogatott seregét. A daliákat hölgyeik parancsszava küldte csatába, egy kis háborút (1579–80.) nem is neveztek másként, mint a szerelmesek háborújának. Ebben, Cahors ostrománál mutatta Henrik először nagy vezéri tehetségét és páratlan vitézségét. A táborban sem hagyta el szerelmi kalandjait és győzelmei legszebb jutalmának azt tartá, ha kedveséhez viheti a csatában nyert diadaljeleket. Egészen élet volt ez a kis, fürge alak, nagy, hegyes állához közeledő orrával, éles szürke szemeivel, korán szürkülő hajával és bajszával.

A liga és a király elleni harczot megkönnyíté ellenségeinek egyenetlensége. Minthogy III. Henrik nem akarhatta, hogy a Guisek egészen felülkerekedjenek, a háború alatt is mindig alkudozott. Csak midőn a navarrai teljesen visszautasítá az áttérést, élénkült meg a háború. III. Henrik kegyencze, Joyeuse herczeg 1587. őszén nagy sereggel indúlt a Garonne felé. Ott volt az udvarnak egész ragyogó nemessége. Coutrasnál, Bordeauxtól északnyugatra, teljes vereséget szenvedett Henrik szegény gascon nemesei által. A győztesek veszteségét 40-re tették, a legyőzöttekét 2400-ra, Joyeuse maga is elesett. Itt francziák harczoltak francziák ellen és ez volt az első nagyobb ütközet, melyben a hugenották vívták ki a diadalt. Henrik azonban nem használta fel a győzelmet és Guise akadálytalanul verheté vissza a hugenották segítségére betörő nagy német protestáns sereget.

A király az utolsó években egészen tehetetlenné vált Guise kezében. Sikertelen kisérletei magát felszabadítani csak arra szolgáltak, hogy szilárdabbá tegyék a spanyoloknak és a Guiseknek összeköttetését. A franczia belső háború nem is volt már egyedül a nemzet ügye, csak egy része II. Fülöp politikájának, mely akkor az egész világrészt mozgásba hozta és erői teljes egyesítésével akarta eldönteni a harczot.

131. Anne duc de Montmorency, par Francis Decrue. 205 és 233. l.^[VISSZA]
132. Forneron, Les ducs de Guise et leur époque. I.^[VISSZA]
133. Ph. A. Becker, Marguerite duchesse d'Alençon et Guillaume Briçonnet évéque de Meaux.^[VISSZA]
134. Nem az a család, melyből a XII. században az antiochiai keresztyén fejedelmek származtak és melyből III. Béla neje is eredt. Az champagnei volt, emez burgundi, Colign-ből eredt és onnan szakadt a Loire mellékére. A család feje erről viselte mindig a Coligny praedicatumot.^[VISSZA]
135. Erich Marcks, Gaspard von Coligny I.^[VISSZA]
136. Thuanus I. k. 1014–1016.^[VISSZA]
137. Mémoire de Vieilleville283–284. l.^[VISSZA]
138. Decrue, 269.^[VISSZA]
139. Albéro: Vita di Caterina di Medici, 14. lap.^[VISSZA]
140. Thuanus, III. könyv. 145. l.^[VISSZA]
141. Mémoires de Gaspard de Saulx, Seigneur de Tavannes 246. l.^[VISSZA]
142. A hugenotta nevet is onnan származtatták, hogy Tours mellett oly helyen tartották éjjeli gyűlésüket, hol a nép hite szerint Hugó király szelleme kisértett. Montluc azt írja, hogy nem tudja, honnét ered e név, mely nem más, mint a német eidgenosse átváltoztatása.^[VISSZA]
143. Montluc i. m. 210–216. l.^[VISSZA]
144. Decrue i. m. 313. l.^[VISSZA]
145. Thuanus II. 7–12. l. Ranke, Franz. Geschichte I. 233–234. Castelnau Mémoires 446. l.^[VISSZA]
146. Castelnau 447. l.^[VISSZA]
147. Tavannes, Mémoires249. l.^[VISSZA]
148. Thuanus II. k. 68–69. l.^[VISSZA]
149. Castelnau 453. l. Valóban 50–60-at öltek meg. Tavannes szerint, ki jó katholikus, Guise szántszándékkal járt el. 249. l.^[VISSZA]
150. Duc d'Aumale, Histoire des Princes de Condé. I. 135.^[VISSZA]
151. Leo i. m. 236. l.^[VISSZA]
152. Ste Beuvenél, Causeries de Lundi. X. k. 261–2. l.^[VISSZA]
153. Philippson i. m. 123. l.^[VISSZA]
154. Brantome 81. l.^[VISSZA]
155. Forgács i. m. 520. l.^[VISSZA]
156. Michelet, Histoire de France IX. 248.^[VISSZA]
157. Leo i. m. 242. l.^[VISSZA]
158. Tavannes. 267. l.^[VISSZA]
159. Philippson i. m. 130. l.^[VISSZA]
160. Laurent, Études sur l'histoire de l'Humanité. T. IX. Les Guerres de religion 131. l.^[VISSZA]
161. A király tudta, hogy ezen házasság főakadálya a nővére és Guise Henrik közötti szerelmes viszony. A király egyszerűen azt mondá: meg fogjuk ölni. Guise megijedt, és másnap más nőt vezetett oltárhoz.^[VISSZA]
162. Michieli velenczei követ jelentése. Rankenél i. m. V. k. 83. l.^[VISSZA]
163. Michelet i. m. 284. lap.^[VISSZA]
164. Az ide vonatkozó irodalmat igen jól összeállította Heinrich Wuttke: Zur Vorgeschichte der Bartholomaeusnacht czímű munkájában.^[VISSZA]
165. I. m. X. k. 124. l.^[VISSZA]
166. Nul conseil de si longue haleine ne se cele dans la cour.^[VISSZA]
167. Wuttke i. m. 22. lap.^[VISSZA]
168. Forgács i. m. 684. l.^[VISSZA]
169. Michelet i. m.^[VISSZA]
170. Raumer i. m. II. k. 179. lap.^[VISSZA]
171. Hotmann, Franco Gallia.^[VISSZA]
172. Philippson 287. lap.^[VISSZA]
173. Ranke i. m. 406. lap.^[VISSZA]
174. Laurent i. m. 169. lap.^[VISSZA]
175. Ranke i. m. 484. lap.^[VISSZA]
176. Hübner, Sixte Quint.II. k. 168. lap.^[VISSZA]