Mansfeld Ernő gróf.
Robert van Voerst (1596–1669) rézmetszetének kisebbitett hasonmása. Az eredeti festmény Van Dyck műve.
XIII. FEJEZET.
A harminczéves háború a svéd beavatkozásig.
A cseh felkelés. – A téli királyság. – Az osztrák monarchia megalapítása. – A pfalzi háború. Wallenstein és a dán beavatkozás. – A restitutio edictuma. Wallenstein bukása.
A XVI. században Csehország egyike volt azon kevés európai országoknak, melyek aránylag nyugalmat, békét élveztek. Sem külső háború, sem nagyobb belső zavar nem dúlta. A reformatio békén terjedt, magába olvasztván a huszitaságnak maradványait is, de azért még számos rend maradt híve a katholikus vallásnak. II. Lajos halála óta sorban megválasztották a Habsburgok német ágának örököseit, de mindig fentartották elvben a királyválasztás jogát is. Az ország szabadsága addig nem szenvedett csorbát és Prága még versenyzett Bécscsel. Úgy látszott, mintha azok a vallásos és nemzeti szenvedélyek, melyek a XV. század elején innét kiindulva, lángba borították Közép-Európát, teljesen lecsillapodtak volna.
Igen valószínű, bár sohasem emelték ki, hogy az újabb zavarok kitörésének egyik fő oka az volt, hogy Rudolf halála óta Prága megszűnt állandó székhely lenni. A cseh nemzet többé nem érintkezhetett úgy királyával, mint annakelőtte és így elidegenedtek tőle. Az a kilátás pedig, hogy Mátyásnak Ferdinánd lesz az utóda, ebben a pontban nem igért javulást és a protestáns felekezeteket határozott fellépésre ösztönözte.
A felekezeti viszonyok fejlődésére nézve az a fontos, hogy itt a vallás szabad gyakorlata, úgy mint Németországban, rendi kiváltság volt, nem pedig általános jog, mint 1608 óta Magyarországon. A felséglevél kiadásakor a katholikus és protestáns rendek megegyeztek abban, hogy mindenki szabadon követheti a katholikus, vagy a «cseh» hitet, a hogy a huszitákat és protestánsokat közös néven nevezték, templomokat azonban csak a rendek és a királyi jószágok lakói építhetnek. Kivételt e szabály alól nem ismertek el.379 Midőn Braunau mezővárosnak protestáns lakói elfoglalták a templomot, melynek az ottani apát volt a patronusa, a törvény értelmében elvették azt tőlük. A buzgó polgárok új templomot kezdtek építeni és most az a kérdés merült fel: királyi jószág-e az egyházi birtok, vagy nem? Mátyás tanácsosai javaslatára úgy határozta, hogy nem az, s eltiltotta az építést. Ennek ellenében a defensorok, a cseh közjog alapján, mely nem tesz különbséget jogi tekintetben egyházi és királyi birtok közt, védelmükbe fogadták a braunauiakat. Hasonló volt az eset Klostergrab városában is. Hiába, a hol kiváltság és nem jog a döntő, ott mindig marad mód elnyomásra és összeütközések előidézésére.
Mert Mátyás ugyancsak iparkodott felhasználni az ellenreformatio érdekében a felséglevél réseit. A királyi jószágokon mind több katholikus papot helyezett el, hivatkozva az egyezség azon pontjára, mely szerint ott olyan utraquista (kelyhes) papok is alkalmazhatók, kiket az érsek szentelt fel. Midőn ez ellen a protestánsok, élükön Thurn Mátyás gróffal, az 1615-iki országgyűlésen felszólaltak, a király erős szavakkal megdorgálta őket. Természetes, hogy Ferdinánd megválasztása után még erélyesebben lép föl a katholikus párt. Viszont a protestánsok is érezték erejüket és szoros szervezetökre és az osztrák és magyar rendekkel való szövetségükre támaszkodva, nem riadtak vissza az összeütközéstől. A braunauiak meg akarták akadályozni templomuk bezárását, mire a kormány a főczinkosokat bezáratta és a király Thurnt megfosztotta a karlsteini várnagyi állástól, mi körülbelől a magyar koronaőri állásnak felelt meg.
Mialatt az izgatottság így egyre fokozódott, Mátyás elment 1618 elején a pozsonyi királyválasztó-gyűlésre. Thurn felhasználva az alkalmat, 1618 márczius 5-dikén a defensorok gyűlésén felvetette azt a kérdést: hogyan lehetne ezeket a sérelmeket orvosolni? Egyelőre csak a helytartókhoz és a királyhoz fordulnak, de midőn a helytartók elutasították őket, a felséglevél értelmében május 21-ére összehívták a protestánsok gyűlését. Ezt a király eltiltotta, de azért igen sokan jöttek el a gyűlésre, különösen a nemesség köréből. A megnyitás napján újabb tiltó parancs érkezik a királytól, de nem törődnek vele, hisz az összejövetel törvényes. Az a hír, hogy a helytartók erőszakosan akarnak eljárni, még fokozta az izgatottságot. Ezért engedelmet kérnek és nyernek arra, hogy fegyveresen mehessenek a várba. Tényleg a kormány nem gondoskodott arról, hogy parancsának végrehajtását biztosítsa és midőn május 23-ikán a protestáns rendek óriási tömeg kiséretében felmentek, csak a katholikus helytartók, a nemrég áttért Slawata és Martinitz grófok, fogadták őket. Ricsán Pál főúr egyre hangosabban fakadt ki a helytartók ellen, vádolván őket, hogy ők a császári tilalom szerzői.380 A helytartók mindezt szinte szótalanul tűrik. De a vezetők el voltak határozva arra, hogy egy határozott ténynyel tönkreteszik a kormány tekintélyét, a helytartókat az ablakhoz vezetik és «az igazságszolgáltatás nemzeti módja szerint» onnét ledobják őket a mélységbe. Martinitzot Lobkowitz Vilmos, Slawatát maga Thurn vetette le. Utánuk dobták Fabricius titkárt is. Mindhárman majdnem sértetlenül jutottak le a 28 rőfnyi mélységbe, utánuk lőttek, de csak Slawata sebesült meg. A hívő katholikusok méltán csodát láttak a Jézushoz és Máriához fohászkodó áldozatok menekülésében.381
Egyszerre készen, fegyverzetten áll a felkelés. A helytartókat elfogták és a három rendből választott 10-10 director vette kezébe a kormányt. Kijelentették ugyan, hogy nem Mátyás ellen lépnek fel, de tényleg önállóan intézkednek, fegyverkeznek és Thurnt teszik meg vezérnek. A jezsuitákat kiűzték. A császár oly gyönge volt, hogy még ekkor is amnestiát igért, ha a directorok elbocsátják hadaikat.382 De a bizalomnak vége volt, a kardnak kellett dönteni.
Ezen új és annyi veszedelmes bonyodalmat maga után vonó küzdelembe készületlenűl lép be az osztrák ház, de különben az egész politikai helyzet akkor inkább kedvező reá nézve. Francziaország épen akkor a legbizalmasabb viszonyban állott a Habsburgokkal és lemondott I. Ferencz és IV. Henrik hagyományairól; hogy a katholikus vallás ügyét szolgálja. Anglia a spanyol szövetséget kereste. Spanyolország szabad, nincs háborúval elfoglalva, a rokon és hitben egy osztrák házat képes segíteni erejének feleslegével. Viszont a német protestánsok gyengék és a törvényességhez ragaszkodók, melynek alapját cseh hitfeleik merészen elhagyták. Magyarországon épen akkor sikerült, a cseh követek minden törekvése ellenére Ferdinánd megválasztatása. És a mi tán mindennél fontosabb, az egymást követő gyönge fejedelmek után végre erélyes uralkodó lép a Habsburgok örökébe. II. Ferdinánd egyenesen Isten eszközének tartotta magát a hit helyreállítására. Mint III. Fülöp spanyol királynak irta, meg akart szabadulni e háborúság által ama szolgaságtól, melybe az eretnekség a kormányt vetette és mindent koczkára kész tenni, hogy még nagyobb szolgaság alá ne kelljen jutnia.383 Khlest bibornokot elfogják, ő maga veszi kezébe az uralmat és mivel sem pénze, sem serege nem volt, segítséget eszközölt ki Spanyolországtól és a pápától.
De a készülődés alatt a csehek cselekedtek. Elfoglalták az egész országot, kivéve az egy Budweis városát. Csatlakozásra szólították fel a morva, sziléziai, osztrák és magyar rendeket és seregeik már benyomultak Ausztriába, melynek rendjei nyomban megtagadták a császártól az adót. Németországban is összeköttetésbe lépnek a protestáns unióval, melynek feje, a rajnai palotagróf, titkon biztosítja támogatásáról a cseh rendeket. Az a reménye, hogy őt választják meg királyuknak, már pedig neje, I. Jakab angol királyné leánya, király akar lenni. Nyiltan először a savoyai herczeg, ki csak akkor köt békét a spanyolokkal, fogja pártját a felkelőknek, azon reményben, hogy ő lesz királyuk, vagy épenséggel császár. Átenged nekik 2000 zsoldost, ki addig őt szolgálta és egy próbált és vitéz hadvezért, Mansfeld Ernőt, törvénytelen fiát annak a Mansfeldnek, ki 1594-ben Esztergomnál a törökök ellen verekedett. Ha ki tudják használni a helyzetet, ha megfeszítve minden erejöket, leverik a császárt, mielőtt segítséget kap, a cseh és osztrák protestánsok helyzete még mindig kedvező.
E válságos időpontban halt meg a rendekkel és protestánsokkal való megegyezés utolsó képviselője a Habsburg-házban, Mátyás császár (1619 márczius 20-án).
Egyelőre még a protestáns és rendi elem a támadó. Ferdinánd trónralépése után biztosította a cseheket szabadságaik fentartásáról, ha meghódolnak, de azok a forradalmi kormány elismerését követelték. Jelentékeny sereget állítottak ki, csatlakozásra birták Morvaország vonakodó rendjeit és Ausztriába törtek, melynek rendjei még a jogos trónörökös, Albrecht főherczeg helytartójául sem akarták elismerni Ferdinándot. A gyenge királyi sereg Budweisban táborozott és Ferdinándot igen csekély őrség vette körül, midőn Thurn serege közeledett Bécshez, melynek nagyrészt protestáns lakossága is erősen mozgott.384 Nagy érdeme a királynak, hogy e veszélyes helyzetben, bízva az isteni segítségben, nem hagyta el a fővárost. Nevezetes mozzanata a Habsburgok történetének az, midőn Thurn kívülről táboroz, a rendek inkább erőszakkal, mint tanácscsal akarják rábirni Ferdinándot, hogy engedjen, ő pedig a feszület előtt térdelve, hitében talál erőt és bizalmat. Mondják, hogy az 1619 junius 5-ikén eléje járuló rendi küldöttség vezére, Thonradel János nemcsak odakiáltotta a királynak, hogy írja alá a vallások egyenjogusítását, különben leteszik, hanem megfogta kabátját és így akarta kierőszakolni az aláirást.385 Egy álló óráig tartott ez a jelenet. Ekkor kürtharsogás hallik, négy zászlóalj vasas ér a vár udvarába. Ferdinánd meg van mentve. A deputatio szégyenkezve távozik és Thurn «elpironkodék Bécs alól néhány nap mulva». «A király látván a bécsi polgároknak latorságukat, fegyverét elszedeté és a szerszámházban béhordatá.» Csehországban Bouquoy legyőzte Mansfeldet és Dampierrel együtt pusztította az országot.
Most Ferdinánd Frankfurtba ment, hogy császárrá válaszszák. A választást könnyű lett volna megakadályozni, hisz három protestáns választó állott szemben három katholikussal és a csehek tiltakoztak az ellen, hogy Ferdinánd mint az ő királyuk gyakorolja jogát. De a protestánsok most sem értettek egyet, Szászország, majd Brandenburg is Ferdinándhoz pártolt, utoljára még a palotagróf is rászavazott, úgy hogy 1619 augusztus 28-ikán egyhangulag megválasztották. Kitűnt, hogy a Habsburg-ház tekintélye nem szenvedett csorbát. Az új császár hatalmát azonban nagyon szűkre szabták. Megerősítette a rendi szabadságokat, kijelentette, hogy saját hatalmából nem ír ki adót, a választók hozzájárulása nélkül nem köt szövetséget, hivatalos nyelvül csak a németet és latint használja és a mi a későbbi eseményekre nézve a legfontosabb volt, hogy senkit nem vet birodalmi átok alá, mielőtt meg nem hallgatta és nem járt el ellene a törvény rendje szerint.386
Mansfeld Ernő gróf.
Robert van Voerst (1596–1669) rézmetszetének kisebbitett hasonmása. Az eredeti festmény Van Dyck műve.
Ugyanakkor ült össze Prágában a cseh birodalom utolsó diétája, melyen a főországon kívül jelen voltak Morva, Szilézia és Lusatia követei is. Ferdinándot augusztus 19-ikén ünnepélyesen trónvesztesnek nyilvánították. Egy független nagy protestáns cseh birodalom álma uralkodott a lelkeken. A legtöbben a szász választót óhajtották volna királyul, de az, mint Bethlen Gábor írja, «tudván annak a familiának régi és nagy méltóságát», nem akarta koczkára vetni gazdag fejedelemségét. Bethlen maga is igyekezett pártot szerezni és a csehek hitegették is követét, Markó vajdát, «hogy valakit a magyar nemzet választ, ők is azt választják». De a kapzsi, rosszul gazdálkodó cseh urak legtöbbet a palotagróftól vártak. Nem tudták, hogy apja, az angol király intette őt, ne fogadja el a felajánlott koronát. Az ország még azt hitte, hogy a szász választó lesz királya, midőn augusztus 26-ikán csaknem egyhangúlag kikiáltották Fridrik rajnai palotagrófot. Másnap a melléktartományok is hozzájárultak.
A hiú és önállótlan Fridriket elkábította a korona ragyogása. Neje is ösztönözte, ki «szivesebben evett káposztát királylyal, mint pecsenyét választóval». Nem hatott rá tanácsosainak szava, apjának intése, anyjának, Orániai Vilmos leányának, az a keserű jóslata: a palotagrófságot viszed Csehországba. November 4-ikén ünnepélyesen bevonult Prágába. Erre a pompára 50,000 forintot költöttek, pedig a katonaság már hónapok óta nem kapott zsoldot és annyira sanyargatta a föld népét, hogy az fegyvert fogott kinzói ellen.
Igazi lelkesedést, önfeláldozást a cseheknél hiába keresünk. Midőn azon tanácskoznak, hogy adót kellene kiróni, a többség eloszlik határozathozatal előtt. A nemesek nem fizettek, csak a városoktól iparkodtak kölcsönt szerezni.387 Kezdettől fogva külső segítségben bíztak és birodalmuk fennállását nem a saját erejökkel, hanem külső segítséggel szerették volna biztosítani.
János György szász választó.
Weishun Sámuel 1645-ből való rézmetszetének kisebbitett hasonmása.
Eleinte nagy segítségre talált Bethlen Gáborban és a magyarokban. Bethlen Gábor gyorsan elfoglalta Felső-Magyarországot és serege Thurnéval egyesülve, Bécset zárta körül. Abban ismét a császár tartotta a lelket és a tél közeledése, az élelem hiánya csakhamar visszavonulásra birta az ostromlókat. Felső-Ausztria rendjei nyilt szövetségbe léptek a csehekkel, úgy hogy csak az alpesi tartományok és Magyarország dunántúli része maradtak meg hűségében. E szorultságában, szakítva a régi császári politikával, megkötötte a szövetséget a német katholikus ligával és annak vezetőjével, Miksa bajor herczeggel.388 A feltételek igen súlyosak. A császár leköti összes birtokait, hogy pótolja a herczeg kárát és megtérítse költségeit. Míg teljes kártérítést nem kap, a herczeg a visszaszerzendő örökös tartományokban tarthatja seregét. E nyilvános igéretek mellett azt is megigérte a császár, hogy a palotagrófot, ha elfogadja a cseh koronát, birodalmi átok alá veti és a választói méltóságot Miksára ruházza.
Mindenki érezte, hogy ez a harcz be nem látható bonyodalmakat von maga után. Még a császárválasztáskor így szólt a trieri választó Fridrik követéhez: ha igaz, hogy a csehek Ferdinánd letételére és ellenkirály választására készülnek, húsz-, harmincz- vagy negyvenéves háborúnak kell elébe nézni.389 A jó Petthő Gergely pedig 1626-ban azt irja: Csehország felkelése miatt «az egész keresztyénség felzendüle és feltámada és lének oly iszonyú országbéli pusztulások, romlások, számtalan sok keresztyén vérontások, a minemüek ennek előtte talán soha nem vóltak. Ennek pedig mostan sincsen vége és csak az Isten tudgya mikor lészen». Ilyen kilátások közt Ferdinándnak le kellett mondania a diadal béréről, hogy a monarchiát idegen segítséggel fentarthassa.
Fridriknek nem volt német szövetségese, az unio sem segíthette nyiltan, de szövetségben Bethlennel még igen soká fentarthatta volna magát, ha megfelel nagy feladatának. De ő nem ment a táborba, hanem fővárosában mulatságok rendezésével foglalkozott. Ezért nevezték már akkor téli királynak, mert érezték, hogy uralma nem élhet meg több telet. Könnyelműségén kívül az is nagyon ártott neki, hogy mindenkép erős kálvinistának mutatkozott oly országban, mely nagyobbára lutheránus volt. A királyi kápolnából eltávolította a nagy keresztet.
V. Fridrik cseh király.
Isselburg Péter (1580–1630 táján) rézmetszetének kisebbitett hasonmása.
Udvari papjának, Scultetusnak befolyása alatt karácsony napján maga vitte ki a székesegyházból a régi diszítéseket, melyeket még a husziták is megkíméltek.390 Fellépése különösen a szász választót sértette, ki különben is rossz szemmel nézte, hogy már nem ő Németország első fejedelme. Ezért János György választó 1620 márczius 20-án szövetséget kötött a császárral, szintén kikötve magának költségei megtérítését. Őt és a többi protestáns fejedelmet teljesen megnyugtatta a császárnak és a ligának az az igérete, hogy a császár hiveitől nem vesznek el lefoglalt egyházi birtokot.
Minthogy a Jakab angol király közbenjárásával folyó alkudozások nem vezettek eredményre, mert Fridrik nem akart lemondani, a császár erélyesen lép fel és április 30-ikán birodalmi átokkal fenyegeti őt, ha folytatja bitorlását. Hadat gyüjt, franczia közvetítéssel Bethlent tartóztatja és az uniót egyezségre kényszeríti, mely szerint a cseh ügyek miatt meg nem támadja a ligát. Egyúttal a spanyolok is beavatkoznak. Seregök Németalföldből a híres Spinola vezetése alatt a Rajnán lefelé indul és megszállja a választó törzsbirtokát, az alsó Pfalzot.
A tehetetlen Jakab ezt tétlenül nézi, bár Angliában már igen erősen nyilatkozott a protestáns és spanyolellenes érzület.391
Így Miksa bátran elindulhatott országából a liga seregével. Kitűnő vezére volt, «a jó, okos és Isten félő vitéz úr, Munsur Joannes Hercules Comes a Tilli», vallon ember, ki Németalföldön és a törökök ellen már szerzett babérokat.
Azonnal meg is indult, még augusztusban elfoglalta Felső-Ausztriát és hódolatra kényszeríté annak rendjeit. Ugyanazon időben a szász választó is betört Lusatiába, melyet a császár neki engedett át zálogba.
Az Ulászló-féle fogadóterem a prágai várban.
Aegidius Sadeler (1575–1629) rézmetszetének kisebbitett mása.
Vallásos aggodalmait enyhíté a császár azon igérete, hogy csak a kálvinistákat fogja megbüntetni, a lutheránusokat nem. Csehország tehát el volt szigetelve, csak Bethlen Gábor küldött jelentékenyebb sereget. A csehek főhada még Alsó-Ausztriában táborozott és ott folytonos csetepaték történtek a magyar könnyű lovasok közt, kik a protestáns részen állottak és a lengyel kozákok közt, kiket a császár segítségére küldött királyuk. Mint egy német történetíró írja, tulajdonkép csak a könnyű csapatok feleltek meg feladatuknak, a német zsoldosok mind a két részen csak pusztítottak.392 Még oly erősnek látszott Fridrik állása és oly gyengének a császár, hogy az alsó-ausztriai protestáns rendek, Retzen tartott gyűlésükben, Fridriket választották védőjüknek, a magyarok pedig Beszterczebányán 1620 augusztus 25-ikén Bethlen Gábort kiáltották ki királyuknak. A császár, hogy a magyarokat lecsillapítsa, felajánlotta nekik szabadságaik meghagyásával együtt a pápa és a leghatalmasabb katholikus fejedelmek garantiáját, de erősebb volt a protestáns érzület, mely végre akarta hajtani a bécsi béke kötéseit.393
Miksának Felső-Ausztriába, majd Csehországba törése, Alsó-Ausztriából hazatérésre kényszerítette a cseh hadat. Nem annyira a számban rejlett a császári seregnek, melyet Bouquoy gróf vezetett és a liga seregének túlsúlya, mint jobb berendezésében, felszerelésében és vezetésében. A cseh zsoldosok, még midőn az ellenséggel szemben állottak is, folyton lázongtak, mert nem fizették őket. Vezéreik pedig megragadtak minden alkalmat arra, hogy Prágába mehessenek és ott dőzsölhessenek. Mansfeld gróf, ki nagyon sokkal tartozott zsoldosainak és vesztettnek látta a király ügyét, alkudozott és kész volt átadni az általa megszállott Pilsen városát, ha csak őt és katonáit kielégítik. Az ország déli határától fogva Prágáig minden komoly ellenállás nélkül nyomulhatott előre a katholikus sereg. Fridriknek táborba szállása sem használt sokat. A veszély közeledtekor erősítették Prágát és szigorú rendszabályok által lehetetlenné akarták tenni a katholikusok felkelését a protestáns kormány ellen. Ezalatt a császári sereg fel nem tartóztatva nyomult előre és november 7-én nyugot felől eljutott Prága elé.
A csehek vezérei: a király, anhalti Keresztély, Thurn és Hohenlohe elhatározták, hogy a Prágától egy órányira eső Fehérhegynél, melyet néhány sáncz védett, várják be az ellenséget. Pécsy Simon alatt erős magyar segédcsapat volt útban, de még nem érkezett Prágába, úgy hogy a harczban aránylag kevés magyar vett részt. A folytonos visszavonulás teljesen megtörte a cseh sereg erejét és összetartását. Midőn november nyolczadikán, vasárnapon, a reggeli köd szétfoszlása után csatára került a dolog, a cseh sereg csak rövid ideig védte magát. Tillynek rohamos támadása döntötte el a csata sorsát. Mondják, hogy a magyar lovasok, kiknek vezére, Bornemissza, beteg volt, futottak meg először, futásuk magával ragadta az egész tábort. Az anhalti fejedelem szerint «Nagy Sándor, Nagy Károly vagy Julius Caesar sem állíthatta volna meg e sereget». Egy óra mulva vad futásban bomlott fel a protestáns had. Ez az egy csata döntött Csehországnak és Fridriknek sorsa felett és tette Ferdinándot e királyságnak korlátlan urává. Első sorban a katholikus eszmének volt ez diadala, melyért egyetértően küzdöttek ott németek, olaszok és francziák, mert franczia zsoldosokból állott a liga zsoldosainak zöme. Egyenes isteni segítségben hittek, mert a csata előtt, midőn még nem határozták el a vezérek a támadást, Domokos, hires spanyol karmelitának, ki a szentség hírében állott, beszéde birta támadásra a herczeget és Bouquoyt. Azt is kedvező előjelnek tekintették, hogy a csata épen azon vasárnapra esett, melyen az ünnepi szónoklat rendes szövege: adjátok a császárnak mi a császáré és Istennek a mi az Istené.394
Fridrik már másnap korán reggel elhagyta fővárosát, melybe oly nagy reményekkel és kilátásokkal költözött. Menekülésében csak családjára és kincseire gondolt, egészen megfeledkezett a nemzetről, melyet ő is segített az örvény szélére vinni. Bizonyos, hogy nehéz volt feladata, tán minden emberi erőt felülhaladó, de az is kétségtelen, hogy minden meggondolás és lelkiismeretesség nélkül fogott megoldásához, vagy jobban mondva, soha nem is emelkedett fel helyzete kötelességeinek szinvonalára. Útja előbb Sziléziába vitte, majd Brandenburgon át nagy kerülőkkel az európai protestantizmus fővárosába, Hágába. Nem volt már országa, de igényeinél és összeköttetéseinél fogva még többször játszott jelentékeny szerepet a bekövetkező bonyodalmakban.
Az osztrák monarchia megalapítása.
Csehországban az egy elveszett csata után nem volt többé kedv, sem erő az ellenálláshoz. Ferdinándot már nov. 13-án elismerték örökös királynak és a várak egymásután meghódoltak. 1621 márczius 26-án Pilsen is meghódolt Tillynek.
Egy V. Fridrik pfalzi választó ellen intézett gúnyirat kisebbitett hasonmása.
Az volt a kérdés, hogyan használja fel II. Ferdinánd ezt a teljes győzelmet. Eljárhatott volna engedékenységgel, kiengesztelve a régi ellentéteket, eljárhatott volna politikus módjára, úgy, hogy a felkelőket megbünteti, az országnak a dynastiára nézve veszélyes jogait megszünteti, egyebekben pedig meghagyja a régi állapotokat. De a császár nemcsak uralkodó, hanem pártfő is. Nem feledkezett meg arról, hogy a protestáns rendi párt nemcsak trónja és hatalma ellen tört, hanem a katholikus vallás ellen is. És ő nemcsak pártot győzött le, nemcsak vallásfelekezetet, hanem egy nagy hagyományú, gazdag és népes országot, mely multjához ragaszkodva, ki akart lépni a Habsburgok hatalmi köréből. A cseh győzelem megsemmisítését jelentette volna a dynastiának és a katholicizmusnak; világos, hogy a győztes fél is megfelelő szellemben készült kiaknázni a helyzetet.
Együtt működött ott a spanyoloknak és jezsuitáknak katholikus buzgósága, mely meg akarta semmisíteni az eretnekséget; a Csehországból menekült főuraknak, különösen Slawatának boszúvágya s kapzsisága, kik személyes ellenségeik vesztére s azok birtokai elfoglalására törtek; a császár hadvezéreinek személyes érdeke, kik megérdemelt jutalmuknak tekintették, ha kezökbe adják a bukott vezérférfiak jószágait, végre a dynastikus érdek, mely egyszer s mindenkorra véget akart vetni ilynemű nemzeti és vallásos felkelés lehetőségének. És Ferdinánd erélyesnek és hajthatatlannak mutatkozott az ellenséggel szemben, de ép oly gyenge és engedékeny tanácsosainak, leginkább ha azok papok voltak, kivánságai iránt.
Prágában eleinte minden korlát nélkül garázdálkodott a győztes katonaság. Zsákmánynak nézte a várost s az országot, nem volt ki féket vessen dühének s kincsszomjának. Majd maga a kormány, melynek mint a császár teljhatalmú biztosa Lichtenstein herczeg állott élén, vette foganatba a boszú művét. A rendeknek ki kellett szolgáltatniok minden szabadság- és szerződéslevelet. Magok szakították meg a Habsburg dynastiával kötött szerződést, nem csoda, ha már a császár sem hitte magát kötelezve annak megtartására. Mondják, hogy saját kezével vágta szét a felséglevelet; bizonyos, hogy ily állapotban őrzik azt most Bécsben.
A helytartó elnöksége alatt álló császári bizottság törvényszéke halálra és jószágvesztésre itélte mindazokat, kik előljártak a rendi ellenállás szervezésénél, az ország főméltóságait, a protestánsok vezéreit, összesen 28-at, másokat örökös börtönre, köztük Lobkovitz Vilmost. A császár hosszú belső küzdelem után megerősíté az itéletet. Prágában a régi városháza előtt junius 21-én végezték ki a cseh nemzet 24 martyrját. Köztük csak egy volt katholikus. Az egyik áldozat 90 éves volt, a másik 74 éves.395 E kivégzések, a menekültek jószágainak elkobzása, a többi cseh protestáns nemesek üldözése véget vetettek a régi nemesi és főuri rendeknek. Rendi ellenállásról többé nem lehetett szó.
Wallenstein.
Hondius (1588–1658) rézmetszetének kisebbitett mása.
Ép oly eszközökkel léptek fel a katholikus vallás érdekében. A kálvinista papokat mint a lázadás főokozóit 1621 végén kiűzték Prágából, majd Csehországból. Kiűzték mindenünnen a «cseh testvérek» szorgalmas és becsületes felekezetét is. Helyökbe tömegesen özönlöttek be a jezsuiták és más szerzetesek. A prágai érsek ellenmondása ellenére nekik adták át 1622 elején a prágai egyetemet, s az egész ország tan- és nevelő-intézeteinek igazgatását.396 Ily gyökeresen fogtak a régi szellem kiirtásához, s az új harczias katholikus szellemnek terjesztéséhez.
Az egész országnak a katholicismushoz visszatérítése volt a főczél. Ezt soha sem tévesztették szem elől, de minthogy a háború folyton tartott, a kivitel többször szenvedett fennakadást. A lutheránus papok érdekében fölszólalt a szász választó, azokat csak 1623-ban űzték ki. Most a pásztorok nélkül hagyott nyájjal könnyen bánhattak el. Külön szabályzatot adtak ki a katholikus hit ellen vétők megbüntetésére. Halálos büntetéssel fenyegették az istenség, a Boldogságos Szűz és a szentek káromlását, az uralkodó család szidását. Végre 1626 husvétkor a katholikus hitre térést követelték, különben az illetőknek ki kellett vándorolniok. Nem használt semmi könyörgés, sem régi jogokra való hivatkozás. Magából Csehországból harminczezer család költözött el, köztük sok nemes, a legtöbb végső szegénységben. A száműzöttek eladhatták jószágaikat, de csak katholikusoknak, úgy, hogy azokat mélyen értékök alatt kellett oda engedniök. Több helytt borzasztó felkeléseket vont maga után e kegyetlenség, de a császári katonaság vérbe fojtotta azokat. A protestáns csehek a moriszkók sorsára jutottak. A legtöbben Szászországba és Brandenburgba költöztek; a legelőkelőbbek Hollandiába. A megmaradottaktól szoros ragaszkodást követeltek a katholikus hithez és annak formáihoz, s a gyanusakat katonabeszállásolás által büntették.
Politikai tekintetben is óriási változás állott be. A régi alkotmánynak vége, az megdőlt támaszával, a nemességgel együtt. Midőn a császár 1627-ben helyreállította Csehország kiváltságait, kivette azokból a felséglevelet. A régi rendek mellé ezentúl első rend gyanánt sorakozott a katholikus egyház. Ez ismertetett el uralkodó egyháznak. A confiscatiók által óriási vagyonra tett szert, úgy, hogy azt a katholikusok is megsokalták. Maga egy jezsuita történetíró mondja, hogy a bajorok és osztrákok oly bőkezűen jártak el, hogy méltán lehetne őket mértéktelenséggel vádolni, ha nem vennék tekintetbe jámborságuk hatalmát. Az aristokratia megmaradt, de az csak kisebb részben állott a régi nemzeti családokból, legnagyobb részt a most az országban jószágokat nyert királyi tanácsosok és kapitányok alapítanak új főnemességet; a köznemesség, mely oly nagy szerepet játszott az ország történetében, majdnem egészen megszünt és teljesen elvesztette politikai jelentőségét. Sokat szenvedtek a városok is. A parasztok pedig oly súlyos jobbágyi járomba vettettek, mely egészen véget vetett régi jólétüknek. Egynéhány úron és a papságon kívül szenvedett az egész ország – de a rend helyre volt állítva,
Ép oly gyökeres volt a felforgatás a közgazdaság és pénzügy terén. A hódítás, majd a nagy kivégzések után várva várták az általános amnestia hirdetését. Ennek megadása mind tovább huzódott és utoljára is csak úgy adták meg, hogy mindenki, ki bármely részt vett a közügyekben a bukott kormány alatt, jelentkezzék a hatóságnál. Életét és becsületét biztosították mindenkinek, de zsákmánynak tekintették az ország egész vagyonát és a győztes párt feljogosítottnak tartotta magát azzal kénye szerint rendelkezni. A menekültek minden ingó és ingatlan vagyonát lefoglalták; számos nagy értékű műtárgy ment akkor tönkre.397 A confiscatiók végrehajtására külön bizottság állíttatott fel a helytartó elnöklete alatt. A jelentkezők nagy részét vesztették birtokuknak; a nem jelentkezők az egészet. Ily módon urat cserélt a cseh földbirtoknak tán fele. Jog szerint a királyi kincstárra szállott volna az egész tömeg, de az tényleg nem igen gazdagodott meg. Mint már említettük, nagy birtokot nyert a papság és egyes katholikus hívek, a többi jószágot pedig potom áron szerezték meg ügyes és erőszakos jószágkeresők. Maga a helytartó első sorban saját gazdagítására gondolt e confiscatióknál. A később oly hiressé vált Waldstein Albert szintén ezen elkobzások által vetette meg óriási vagyonának alapját. Százötvenezer forintért 11000 telekre menő birtokot vásárolt. Az összes confiscált jószágok értéke 40-45 millióra tehető.398
Csehország mostani aristokratiája legnagyobb részt az akkori confiscatióknak köszöni létrejöttét. Most nemzetiségre csehnek tartja magát, de akkor német volt és emelkedése bukását jelölte a régi nemzeti főnemességnek. Általában, minthogy akkor még egy volt a rendi alkotmány és a nemzet, a fehérhegyi csata a cseh nemzetiségnek is katastrophája. Idegen, a jezsuiták által átplántált román-német műveltség vált uralkodóvá és elnyomta a régi nemzeti culturát. Még a cseh nyelvű irodalom is elpusztult nagy részben, mert a katholikus sensorok, kik meg voltak bizva az eretnek könyveknek (a bibliának is) elégetésével, nem igen értettek csehül és válogatás nélkül küldték máglyára az ezen nyelven írott műveket.
Bizonyára, ha valaha meglakolt nemzet vezetői könnyelműségeért, a cseh nemzet az. Örökké intő példa marad ez, mily veszélyes egy nemzetre nézve, elhagyni a törvényesség és loyalitás terét. De másrészt intő példa a győztesekre nézve is. Nem egyeseket büntettek, hanem nemzetet és a régi hittel és nemességgel együtt sirba szállott az ország anyagi és szellemi virágzása is.
*
A főország sorsában részesültek a cseh korona melléktartományai is. Morvaországban Dietrichstein bibornok vitte keresztül a katholikus reformatiót. Az egyháznak megengedték a jószágszerzést; mint első rend lépett be a tartománygyűlésbe, hol ezentul nem személyenkint, hanem rendenkint történt a szavazás. A jezsuitákat visszahivták. További lépésektől azonban tartózkodtak, míg a szomszédban fegyverben állott Bethlen Gábor. Csak 1622 derekán ült össze a büntető törvényszék, mely 23 férfiut itélt halálra. Itt azonban kegyelmet gyakorolt a császár, csak a confiscatiót hajtották végre, melynek körülbelül 5 millió forintnyi érték volt az eredménye. Az 1624. évben mindenkorra eltiltották a protestánsoknak a jószágszerzést.
Egyáltalában itt is csak oly szigoruan bántak el a protestánsokkal, mint Csehországban. Kiűzték papjaikat és velök kiment Zierotin Károly is, a rendi pártnak valamikor nagytekintélyű vezére. A száműzöttek közt legnagyobb hírű Amos Comenius, az újabbkori neveléstudomány egyik megalapítója. Leginkább az országban igen elterjedt anabaptisták vándoroltak ki. Iparukat a szomszéd tartományokba vitték, leginkább Magyarországba, hol Nyitramegyében, Szobottist vidékén telepedtek meg és Erdélybe, hová Bethlen fogadta be őket. Sziléziában sem a politikai, sem a vallásos elnyomást nem lehetett oly következetesen végrehajtani. Ott nem a császári katholikus sereg a hódító, hanem a protestáns szász választó. Ennek felszólítására meghódoltak a rendek, de igéretet vettek privilegiumaik fenntartása felől. «A (sziléziai) statusok állapotja bizonyosan így vagyon, kétfelé szakadtanak, egyik része tractálni utcunque az saxoval végezte, másik része Fridericus mellett élni, halni.»399 Az utóbbi pártnak a jägerndorfi herczeg volt a feje, kit a császár átok alá vetett és ki Bethlenhez menekült. Ferdinánd különben megerősíté a Rudolf által kiadott szabadságleveleket és míg másfelől veszély fenyegeté, itt, oly távol hatalmának központjától, nem is háborgatta a lutheránus hitet. Csak 1627 után kezdték a boroszlói püspök és egyes főurak az erőszakos katholizálást. Nagyobb eredmény itt nem volt elérhető, csak az országnak Morvával határos szélén, hol Troppau és Jägerndorf herczegségek a Liechtenstein családnak jutottak kezére.
Alsó-Ausztriában szintén erős volt a protestáns párt s szövetségben Fridrikkel és a magyarokkal nem ismerte el Ferdinánd uralmát. A császár már a fehérhegyi csata előtt birodalmi átok alá vetette a rendi mozgalom vezéreit. Jószágaik a fiscusra szállanak és a jezsuiták mindenütt erélyesen fognak a katholizálás művéhez. Nagy támaszukul szolgál, hogy a császár egészen kezökbe szolgáltatja a bécsi egyetemet. Tanítványaik foglalják el az egyházi és világi állomásokat. Bécs városában csak katholikus nyerhetett polgári jogot. A protestánsoknak számüzésbe kellett menniök. Maga Khlesl bibornok, ki bécsi püspök lett, megsokalta az üldözéseket, mondván, hogy elvész általok az alattvalók pénze, hűsége és szeretete, s még csak lelkök sem nyer, mert a kivándorlók és utódjaik protestánsok maradnak. Jobb volna csak a nyilvános isteni tiszteletet vonni meg tőlük, így az országban maradnának és utódjaik megtérnének.400 De Ferdinánd nem az ő tanácsa szerint járt el. Lelkiismerete fölött gyóntatóatyja, a hires Lamormain jezsuita és a pápai követ, Caraffa rendelkeztek.
Mindez országokban oly erős volt a nyomás, hogy csak egyes pórfelkelésekben nyilvánult a védelem és ellenhatás. Úgy látszik, hogy a népesség legnagyobb tömege nem idegenedett még el teljesen a katholicizmustól és így könnyen tért vissza az egyház kebelébe. Másként állott a dolog Felső-Ausztriában. Itt nemcsak a rendek követték majdnem kivétel nélkül a protestáns hitet, mély gyökeret vert az a jómódú és meglehetősen szabad parasztság körében is. A rendi mozgalomnak itt Tschernembel volt a vezére, tán leghatározottabb és legmesszebb látó ellensége az osztrák háznak az örökös tartományokban. A rövid rendi dicsőséget 1620 nyarán a bajor occupatió követé. Az országnak bajon igazgatás alatt kellett maradnia, míg Ferdinánd a herczeg által 1622 végeig 15 millióra számított hadiköltséget meg nem téríti.401 De Miksa nem vevé foganatba a reformatiót, hanem annak végrehajtását a császári commissióra bizta. Ez 1624-ben kitiltá az országból a protestáns papokat és tanítókat. A városokon kezdték, majd a falvakban is erőszakkal léptek fel a nép vallásos hite ellen. Igen nagy izgatottság vett a tömegen erőt, sokan kivándoroltak, de a megmaradottak készek voltak megküzdeni meggyőződésükért. Az ellenszegülők házaiba katonákat szállásoltak; ezek durva kegyetlensége még fokozta a nép dühét. A földesurak egy része katholikus hitre tért, s hogy elfelejtesse a kormánynyal régi bűneit, annál véresebben zaklatta jobbágyait. A Khevenhillerek várát megtámadták; a kormány úgy torolta azt meg, hogy a résztvevő falvak biráinak koczkát kellett vetniök életükért, minden vesztest felakasztottak. A nép között hire terjedt, hogy külföldről, különösen az akkor újra fegyverben álló Bethlentől segély várható és így az elnyomók elleni gyűlölet 1626. május 17-én általános lázadásban tör ki. A parasztok élén Fadinger István kiszolgált katona állott, ki több diadalt vivott ki, s magát Linzet is ostromolta. De ott elesett és halála után a rendes császári sereg Pappenheim vezérlete alatt könnyebben bánhatott el a felkelőkkel. Több mint 10.000 paraszt veszett el és 1627-ben kivitték az ország reformatióját. Nemsokára a császár visszaváltá az országot szövetségesétől és 1630-ban neki hódolt az elpusztult tartomány.402 Még később is felkeltek ugyan a felső-ausztriai pórok, így 1632-ben és 1636-ban, de fegyelem és rend nélküli seregök soha sem ért el eredményt. A felkelések elnyomása után annál súlyosabban nehezedett újra az országra a papi és földesúri önkény. Valóban kitűnt, hogy a rendi alkotmány, bármily nagyok voltak is gyengéi, még egyedüli bástyája volt a nemzetek szabadságának. Drágán kellett megfizetniök az absolut uralom által később megvalósított nagyobb rendet és biztosságot.
Erős katonaságon alapuló, papi szinezetű, egységes kormány uralkodott most Csehország és az örökös tartományok fölött. A dynastia, mely egy ideig a végveszélynek állott szélén, teljes diadalt aratott, és ki is aknázta e diadalt. Korlátlan uralma lépett a rendi szervezet helyébe, mely mindenütt csak zavart tudott támasztani, országot szervezni nem. Még teljesebb volt a Mátyás korában oly büszkén feltörekvő, kizárólagos érvényért küzdő protestantizmusnak kudarcza. Hiveit a vesztőhelyen és a száműzésben kellett látnia. És a mennyiben nemzeti érdekek is összeköttetésben állottak a vesztes tényezőkkel, mint Csehországban, azok is belevonattak az általános katastrophába. A német, katholikus Habsburg monarchiának, mely egy kormány alá egyesíté a cseh-osztrák tartományokat, a fehérhegyi csata veté meg alapjait.
És ez az a pont, melyen Magyarország különállása világossá, kétségtelenné lőn. A Habsburgok királysága óta mindig meg volt az a veszedelem, hogy egy kormányrendszer alá jut Ausztriával és Csehországgal. Bocskay felkelése és a bécsi béke eltávoztatták azt a veszélyt, hogy ez az egyesítés az absolut monarchia és az ellenreformatió csillagzata alatt menjen végbe, de Magyarország közjogi helyzetét más módon koczkáztatták. A monarchiát ugyanis az egyes tartományok rendjei szövetségévé alakították át, melynek Magyarország csak az egyik, bár legfontosabb tagja. A linzi birodalmi gyűlés 1614-ben egyenes következése volt e szövetségek szellemének. Magyarországnak kötelességévé lett beavatkozni az osztrák és cseh ügyekbe, de viszont ugyanazt tehették az osztrákok és csehek is.
Bethlen Gábor.
Egykorú rézmetszet kisebbitett hasonmása.
Ez a föderalis államszerkezet, mely épen oly veszedelmes volt Magyarország függetlenségére nézve, mint az absolutismus, a cseh felkelés és a fejérhegyi csata által omlott össze. Nem temeti-e el Magyarországot is romjai közé? A veszély megvolt; a prágai kivégzéseken «a magyar urak is felette igen megfélemlének. Félnek vala felette igen, hogy ők is úgy ne járnának mint a csehek».403 Ezt a veszélyt Bethlen Gábornak 1621. évi diadalmas hadjárata szüntette meg. Akkor egyedül áll szemben a császár hadával, de legyőzi azt, megvédi ellene Érsekujvárt s Bouquoy és Dampierre császári hadvezérek elesése után kiűzte azt az országból és végig pusztította Morvát és Alsó-Ausztriát. Így erőszakolta ki a nikolsburgi békét (1622. jan. 1.), mely a nemzet részére a bécsi béke vívmányait, a maga részére hatalmának jelentékeny növekedését biztosította. A magyar tehát megállott magában is, midőn a cseh és osztrák politikai jog és vallásszabadság a porba hullottak. Csak az volt rossz jel a jövendőre nézve, hogy ebben az eredményben a magyar rendeknek aránylag csekély volt a része. A főurak, még a protestánsok is, mindjárt a királyhoz kezdtek hajlani, mihelyt látták, hogy az kerekedik fölül. Az adótól és katonáskodástól ők is csak úgy fáztak, mint a csehek. Voltakép Erdély katonailag szervezett hatalma és Bethlen kiváló egyénisége tartották akkor fenn Magyarország alkotmányát. Ugyanakkor, midőn Csehország függő tartománynyá lett, erősítette meg Ferdinánd a magyar szabadságokat az 1622 országgyűlésen, négy évvel előbb kelt, de csak ekkor beczikkelyezett hitlevelével.
De fennmaradásának volt egy mélyebb oka is. A cseh és osztrák rendi alkotmányok, a német birodalom után indulva, vallás dolgában is csak kiváltságot ismertek. A magyar volt akkor az egyetlen nemzet, és ez tán egyik legnagyobb büszkesége, oly nagy, hogy történetiróink eddig ki sem emelték, mely a vallás, a hit és lelkiismeret dolgát általánossá, az egész nemzetre kihatóvá tette. A törvény betüje 1608 óta, majd a királyi hitlevél is, ép úgy megvédte a faluk népének, azaz a jobbágyoknak szabad vallásgyakorlatát, mint az urakét. Csak ezáltal volt elérhető, hogy csakugyan az egész nép lelkesedjék azon alkotmányért, melynek áldását élvezi, hogy az legalább egyik részében csakugyan az egész nemzet kincsévé váljék. A német alkotmány a vallás terén is csak rendi kiváltságot ismert: még a nantesi edictum is csak a nemesek és polgárok szabad vallásgyakorlatáról szól. A cseh felkelésnek ép az volt főoka, hogy Csehország a vallás jogait illetőleg nem bírt megszabadulni a birodalom közjogi felfogásától. Egyedül Magyarország az, hol a kérdést valóban gyökeresen igyekeznek megoldani, a lelkiismeret szabadságát fölébe helyezve a földesúr jogának.
Ezen demokratikus vonása által a magyar államnak akkor igen csekély és szegényes épülete még jobban elvált azon büszke és hatalmas épülettől, melyet II. Ferdinánd dynastiájának, a katholicismusnak és az absolutismusnak emelt. Volt valami e viszonyban azon óriási ellentétből, mely a hollandusokat a spanyoloktól elválasztotta.
A pfalzi háború. Wallenstein és a dán beavatkozás.
E fontos alakulásokkal azonban csak a háborúnak a Habsburgok országaira vonatkozó része volt elintézve. A liga segítségének bére, a bajor herczeg kielégítése még hátra volt és szükségkép újabb bonyodalmakat vont maga után.
Fridrik palotagrófot az anhalti herczeggel együtt 1621 január 23-án átok alá vetette a császár és így birtokuk fölött rendelkezhetett. De a Pfalzot a spanyolok szerették volna megtartani, hogy összekössék németalföldi birtokukat a szabad grófsággal s Milanoval, a választókat bántotta, hogy a császár nélkülök rendelkezett és az angol királyt nemzete hajtotta, hogy tegyen már valamit a protestáns ügyért és örökségüktől megfosztott unokáiért. Még fontosabb volt az, hogy Németalföldön, letelvén az 1609-ben 12 évre kötött fegyverszünet, újra kitört a háború, és a hollandusok pénzzel segítették a Fridrik ügyének védelmére kelő német condottieriket. Az első Mansfeld volt, kinek serege már rendszeresen űzte a rablást, a második braunschweigi Krisztián a halberstadti püspökség administratora, ki hogy zsákmányolhasson, az északnyugoti Németország püspökségeinek területére tette át a háborút, a harmadik a becsületes badendurlachi őrgróf, kit protestáns érzülete birt fegyverfogásra. Tilly gyorsan végzett ezekkel és ők készek lettek volna megbékülni, ha a császár amnestiát ad. De ez nem történvén meg, előbb Elsasst pusztították el, aztán Francziaországon át Németalföldre mentek, és itt új erőre kapva, ismét északi Németországot pusztították.
Braunschweigi Keresztély ezüst tallérja.
Eredeti nagyság. A berlini királyi éremgyüjteményben. Ezüst egyházi eszközökből vagy szobrocskákból verték Paderbornban.
A zsoldosok nem kiméltek semmit, kirabolták a templomokat, lábbal tiporták az úr szentelt testét, szentelt olajjal kenték lábbelijöket, elégették a falvakat és megkinozták a lakosokat. Keresztély seregében külön gyujtogató mesterek voltak. Midőn Münster városát elfoglalta, beolvasztotta az apostoloknak a székesegyházban levő ezüst szobrait, «mert az apostoloknak nem szabad egy helyütt állaniok, hanem be kell járniok a világot». A szobrokból vert tallérokra jelmondatát iratta: Isten barátja a papok ellensége.404 A katholikus papokkal és szerzetesekkel embertelenül bánt. Tilly serege ellen is sok volt a panasz. Midőn Heidelbergát elfoglalta, a hires könyvtárnak nagy része tönkre ment, a megmaradt kincseket Miksa a pápának ajándékozta és Rómába küldette.
A protestantizmus ezen második, rendetlen támadása ellenében is Ferdinánd maradt a győztes. Minthogy a Fridrikkel vitt alkudozás nem vitt czélhoz, a császár feljogosítottnak tartotta magát, végrehajtani tervét és Miksára ruházni a választói méltóságot. E czélból Regensburgba hivta össze a választókat és a leghatalmasabb fejedelmeket. Csak az egyházi választók jelentek meg. A császár 1622. nov. 24-én nagy pompával vonult be a városba. Kisérete 600 személyt számlált, köztük hét gyóntatót és káplánt. Minthogy a protestáns választókra egy ideig vártak, a császár csak 1623 elején jelentette ki azon szándékát, hogy Miksát választói méltóságra emeli. Ez elhatározás nagy küzdelmébe került, ellenezte a tervet a spanyol is, és mindenki tudta, hogy a protestánsok általános ellenségeskedését vonja majd maga után. Csak adott szava és Miksa iránti lekötelezése, ki most már 20.000,000 frtot számított fel hadiköltség gyanánt, birta a császárt e végzetes elhatározásra. V. Károly eljárására hivatkozott, ki elvette János Fridrik országát és Móricznak adta. Csakhogy ez mindkettő protestáns volt, Miksának emelkedése pedig katholikus többséget teremtett meg a választói testületben. Természetes tehát a protestánsok idegenkedése.405 Mindazonáltal a császár Miksára ruházta a választói méltóságot 1623. febr. 25-én. Az elfoglalt országok felől még nem történt végleges megállapítás, mert Spanyolország fenn akarván tartani a jó viszonyt az angol királylyal, nem tartotta jónak, hogy Fridriket minden reménytől megfoszszák.406
Északi Németország protestáns rendjei már 1620 óta tanakodtak, hogyan állhatnák útját a katholikus hit uralomra jutásának, mely első sorban őket fenyegette, mint a kik az egyházi javakat lefoglalták. A legjobban érdekelt Dánia királya, IV. Keresztély vala, kinek fiai, mint protestáns püspökök, élvezték több egyházi fejedelemségnek jövedelmét. Braunschweigi Krisztián Hollandiából átcsapott és Tilly őt üldözve, szintén előrenyomult északi Németországba. A hova csak eljutottak a liga seregei, igyekeztek visszaállítani a katholikus egyházat. Ezen törekvés ellenében 1625-ben szövetségre lépett a dán király Hágában az alsó szász kerülettel, Hollandiával és Angliával, melynek új királya, I. Károly pártját fogta sógorának Fridriknek. Bethlen Gábor újra fegyvert ragadott és a török segítségére is számítottak. Francziaország szintén fenyegető állást foglalt. Ily hatalmas szövetség megrendítheté a császár állását s megfoszthatá az addig kivívott diadalok gyümölcsétől. Különben is nehezére esett, hogy sereg dolgában úgyszólva függött a ligától. Elhatározta, hogy császári sereget állít fel, mely képes legyen a veszélyekkel szembeszállani és a császári tekintélyt mindenütt helyreállítani.
Németországban ez a nagy zsoldos vezérek kora. A háború nem volt nemzeti, hanem magánvállalkozás, mire Spinola és Orániai Móricz adtak akkor példát. Mansfeld és Keresztély már állást foglaltak a császár ellen, de az ő tartományaiban is volt oly férfiú, ki hasonló módon és még nagyobb tehetséggel vitte a háborút: Waldstein Albrecht, vagy mint már akkor is nevezni szokták Wallenstein.407
Protestáns nemes cseh családnak volt ivadéka. Első nevelését protestáns iskolában nyerte. Egy katholikus nagybátyja környezetében nőtt fel és nem sokára áttért. Házasság által már 1614-ben nagy uradalmaknak lett birtokosa. Oly gazdag volt, hogy Ferdinándot a velenczések elleni háborúban 1617-ben egy egész dragonyos ezreddel segíthette. Ezért grófi czimet nyert és nemsokára szoros baráti és második neje által rokoni összeköttetésbe lépett a bécsi udvar legbefolyásosabb tanácsosaival, Eggenberg és Harrach grófokkal. Érdeke és reménye a császári politikához kapcsolták, midőn hazájában kitört a polgárháború. Az általános zavarban kitünően tudta gyarapítani vagyonát; az eszközöket nem igen válogatta. A morva rendek szolgálatában állott, midőn a háború kitört. A rendek elpártoltak a császártól, Wallenstein híve maradt, s az ezred pénztárát, 96,000 tallért magával vitte Bécsbe. Azután Bethlen Gábor ellen szolgált.408 Olcsó vásárlásai és foglalásai által leggazdagabb földbirtokosa lett Csehországnak s minthogy a protestánsokat ő is üldözte, tovább is számíthatott az udvar kegyére. Már 1623-ban friedlandi fejedelem lett. Még nem működött mint önálló fővezér, de gazdagsága óriási hatalmat biztosított neki, s erélyének és tehetségének hire messze el volt terjedve.
Ez a férfiú azon tervvel lépett föl a császári udvarnál, hogy egészen a császár alatt álló sereget szervez. Mondják, hogy nem akart 20,000-nyi sereg fenntartására vállalkozni, csak 50,000-nyit akart vezetni, mert az maga is el tudja magát tartani. Az első toborzás után a sereg maga gondoskodott ellátásáról, az egész népesség, akár barát, akár ellenség, prédának kinálkozott. A szétzüllött viszonyok rendkívül sok embert zökkentettek ki az élet rendes kerékvágásából, a birtokát vesztett pór és polgár katonának, a hazájából elűzött vagy saját bűne miatt elszegényedett nemes tisztnek termett; csak a katonai pálya igért rögtöni sikert és biztos megélést annak, ki életét koczkáztatni birta. Igaz, hogy az ilyen sereg aztán mindent megengedett magának, de azzal a császár nem törődhetett, miután ellenségei már előbb éltek hasonló eszközökkel. Hosszas tanácskozás után a császár 1625. április 7-én minden hadi népe fejének nevezte ki, julius 25-én pedig főkapitányának. Ezen idő alatt neve és pénze a világ minden részéből csődített zászlói köré próbált katonaságot és ujonczokat.409 Czélul az alsó szász kerület lefegyverzését tűzte ki a császár.
A telet már északi Németországban töltötte serege, s oly szigorú volt fegyelme és oly nagy volt tekintélye, hogy a békés polgár és pór, ha megfizette a hadi adót, békén maradhatott, s a földet tovább is lehetett művelni.
IV. Keresztély dán király.
Hondius (1588–1658) rézmetszetének kisebbitett mása.
Az európai hadügy akkor épen nagyon gyökeres változáson ment át. A hűbéres kapcsolat, mely régen összetartotta a sereget, meglazult, a nemzeti összetartás és a fejedelmi hatalom még nem gyakorolta későbbi befolyását. A háború egészen üzletté vált, melyben nem játszott szerepet semmi magasabb kötelesség, sem érzelem. Minden nemzetből, minden országból gyűltek össze a zsoldosok. A német landsknecht mellett ott szolgált a dán és cseh gyalog, a magyar és horvát lovas. Nagy számmal jöttek vallonok, francziák, olaszok, spanyolok és irek, kiket a közös vallásos meggyőződés hozott össze, Skótországból és Angliából is számosan jöttek a harczfiak. A háborút vallásos okból kezdték, de Wallenstein táborában nem néztek vallásra. Protestáns volt több kitűnő alvezére, protestáns seregének nagy része. Nem volt ott más tekintély, más hatalom mint az övé, Ennyi különböző s szétvonó elemből egy együttműködő s szervezett egészet tudott alkotni.
A harminczéves háború hadseregéből.
Lándzsás védelmi állásban egy lovas katona ellen. Az előre feszített lándzsát a jobb lábnak veti, a jobb kézzel kardot ránt. Waffenhandlung von den Roehren, Mussquetten und Spiessen. Gestalt nach der Ordnung den Hochgebornen Fürsten rrn Moritzen, Pritzen zu Oranien, u. so weiter. Figurlichen abgebildet, durch Jacob de Gheyn. Gedruckt zu Franckfort am Main 1609.
E szempontból egy sereg sem hasonlítható az övéhez. Senki sem közelíti meg az egésznek egy alakba öntésében, hogyan tudta a testület szellemével áthatni zsoldosait, hogyan tudta személyét mint az egésznek összetartóját, valami magasabb lény gyanánt tüntetni fel.410
A harminczéves háború hadseregéből.
Rövid puskás tölti fegyverét.
A harminczéves háború hadseregéből.
Menet vállra vetett fegyverrel.
E sereg élén előbb alkudozott az alsó szász kerület fejedelmeivel, majd midőn a braunschweigi tárgyalások nem vittek eredményre, Tillyvel egyetértően vitte a háborút. Első diadalát Dessaunál vívta ki 1626. ápr. 25-én, hol visszaverte Mansfeld rohamát az Elba hídjának erősítésére. A protestáns vezér most az alig lecsendesedett Sziléziába vitte gyorsan hadát, hogy egyesüljön Bethlen Gáborral, ki ismét megtámadta a császárt. Egyesülésök nagy veszélyt hozhatott a császárra, mert a cseh protestánsok még mozogtak, s Felső-Ausztriában ép akkor dúlt a nagy paraszt lázadás. A török is fegyverkezett. Ezért Wallenstein elhatározta, hogy követi ellenségét. Nagy seregével útját állotta Bethlennek, ki 1626. sept. 8-án békét kötött. A fáradhatatlan Mansfeld most Velenczébe indult, hogy ott segítséget eszközöljön ki ügyének, de útközben Szerajevo közelében utólérte a halál. Úgy halt meg mint élt, mint katona, kardjára támaszkodva. (1626 november 20.) Vele a harminczéves háború első és egyik legtehetségesebb nagy condottiereje szállott sirba. Termetre kicsi és rút, de azért bátor, erkölcsre igazi zsoldos vezér, ki folyton alkudozott és kész volt oda állani, hol legtöbbet igértek, szellemre találékony. Katholikus szolgálatban, császári seregben kezdte pályáját, de mert ott nem fizette adósságait, ki kellett lépnie. Később mint Lipót főherczeg egy csapatjának vezére, eladta hadát az uniónak.411 Majd a savoyai herczegnek gyűjtött sereget. Katonái igen ragaszkodtak hozzá, mert mindent megengedett nekik. Ő Wallensteinnak egyik legjelentékenyebb megelőzője. Ritkán kedvezett neki a szerencse, soha sem harczolt vallásos vagy politikai meggyőződésért. De ezért katonái nem hagyták el: nem az ügyet szolgálták, hanem kapitányukat. Már előtte meghalt braunschweigi Krisztián is, 26 éves korában. Bethlen Gábor azontúl nem viselt több háborút. Így Wallenstein megszabadult legfélemletesebb ellenségeitől s legtehetségesebb vetélytársaitól és az elárvult zsoldosok mindenfelől az ő zászlói alá özönlöttek.
A harminczéves háború hadseregéből.
Muskétás a villával kezében.
A harminczéves háború hadseregéből.
Muskétás gyujtólyukra puskaport tölt.
A dán király ellen, Wallenstein távollétében, Tilly fényes diadalt aratott a Harz északi lejtőjén levő Barenberg alatti Lutter falunál (1626. aug. 27-én). E veszteség után a német rendek egymásután elszakadtak a dán szövetségtől. Wallenstein csak 1627-ben egyesült Tillyvel, miután Sziléziában helyreállította a császári tekintélyt. Érdemei jutalmául Friedland herczegének nevezte ki a császár, (előbb csak fejedelem, Fürst volt) és neki adta hűbérbe Sagan herczegséget Sziléziában. Ez mutatja, mily nagy kegynek örvendett, pedig a német fejedelmek, a katholikusok úgy mint a protestánsok, már akkor elkezdették vádaskodásaikat ellene. Minden viszálykodásuk ellenére egyetértettek a császár hatalmának megszorítására czélzó törekvésben. Türhetetlen volt előttük, hogy ily óriási sereg viszi most keresztül a császár terveit és a seregnek pusztításai, valamint vezérének gőgje és zsarolásai elég alapos okot adtak a panaszra.412 De a császár megtartá a sereget és a vezért, melyek oly rendkívüli hatalmat adtak kezébe, minőt még V. Károly sem gyakorolt és Wallenstein csakhamar megmutatá, hogy egyedül, Tilly nélkül is képes diadalmaskodni.
Tilly.
Peter de Joden (1570–1634.) rézmetszetének kisebbitett hasonmása. Az eredeti festmény Van Dyck műve.
IV. Krisztián nem hagyta abban a háborút, sőt még mindig arra gondolt, hogy magának és családjának szerezze meg északi Németország nagy részét. Tilly betegsége miatt nem harczolt és Wallenstein gyorsan végig vonulva Brandenburgon, mindenünnen kiűzte a dán őrségeket. Lovasai Jütland legészakibb csúcsáig száguldoztak. Az ellenség nem mert megállani előtte, a dán király úgyszólva egy csapással elveszté minden szárazföldi birtokát. Ott a Keleti- és Északi-tenger határain, egy nagy, győztes, szempillantásától függő seregnek élén, világra szóló tervek fogantak meg a szerencsés condottiere agyában. Még nem rég a Hansa, melynek zömét német birodalmi városok képezték, uralkodott a tengereken. Most a császári vezérnek nem volt hajója, hogy szigetjeire üldözhesse futó ellenségét. A hajós városok idegenkedtek a császári hatalomtól és annak erőszakos képviselőjétől. Látták, hogy az osztrák háznak csak azért van szüksége hajóra, hogy lábát megvetve a tengeren, annál erősebben léphessen fel Hollandia ellen. Minő páratlan politikai és kereskedelmi túlsúlyt biztosított volna ezen tervek megvalósulása a császárnak! Az Adriától a Keleti- és Északi-tengerig ér hatalma, az egész óriási területen nincs ellene táborba szállható sereg, akaratát kiméletlen határozottsággal hajtja végre vezére. És Wallenstein, midőn így megalázza és semmivé teszi a császárnak ellenségét, magáról sem feledkezik meg. Ferdinánd a Balti és oceanikus tengerek generalisának czímét ruházta reá. A mecklenburgi herczegek segítették Krisztiánt, a császár megfosztottnak nyilvánította őket birtokuktól és vezérének adta hűbérbe. Nem volt ott semmi per, sem itélet, a hatalommal szemben megszünt minden jogi forma, a zsoldos vezér egyenlő rangú lőn Németország büszke fejedelmi családjaival. Valóban világra szóló állást foglalt el. Lenyügözve tartá Németországot, a katholikus Lengyelországot segíté a svéd király ellen és míg új herczegségét berendezé, nagy tervekkel ringatta magát, hogyan vezeti seregét, mely a béke által feleslegessé válik, a török ellen.
A harminczéves háború hadseregéből.
Lovas lándzsás és fölszerelésének egyes darabjai.
Kriegskunst zu Pferdt. Von Joh. Jac. von Wallhausen. 1616. czímű műből.
A harmincéves háború hadseregéből.
Lándzsás lovas és fölszerelésének egyes darabjai.
Kriegskunst zu Pferdt. Von Jon. Jac. von Wallhausen. 1616. czímű műből.
Wallenstein tallérja.
Az első lapon a herezeg mellképe, alatta egy nap, Gitschin pénzverő város jele. Körirat: ALBERTUS. D. G. DUX. FRIDLANDIAE. A hátlapon a mezőben a herczegi korona alatt czímer-pajzs a friedlandi sassal, mely keblén Wímerét viseli. Köriata: SAC. ROM. IMPERII PRINCEPS. 1627.
Emléklap a svédeknek Németországba való érkezésére, 1631.
Egy jelentéktelen város ellenállása vont hatalmának határt. Midőn a császári seregek, hogy a dánokat és a velök szövetségre lépő svédeket kizárják a szárazföldből, elfoglalták Pomeránia parti városait és Rügen szigetét is megszállották, Stralsund városa, mely Rügen szigetétől délre fekszik, nem akart befogadni császári őrséget, hanem hosszabb alkudozás után pénzzel kivánta magát megváltani. A császáriak a szerződés ellenére őrséggel akarták biztosítani Dänholm kis szigetét, mely a város kikötőjén uralkodik: a polgárok elűzték a csapatot. Wallenstein elhatározta a város megbüntetését és 1628 májusban megkezdte ostromát. Minthogy a tenger felől szabad volt a közlekedés, dán és svéd csapatok érkeztek a város védelmére. A város polgársága, az első rémület után, melyben alkudozott és kész volt őrséget befogadni, erősen ellenállott és visszaverte a támadásokat, Wallenstein, ki előbb kijelenté, hogy a városnak le kell omlania, még ha az éghez volna is lánczolva, augusztusban abbahagyta az ostromot.413 Sikerült neki visszaverni a dán királyt, de aztán mégis hajlandó volt békét kötni vele. A császár figyelmét akkor az olasz ügyek vették igénybe és sereget kellett küldenie Itáliába a spanyolok támogatására a francziák ellen. Ezért Keresztély aránylag kedvező békét nyert Lübeckben 1629. május 22-én. Visszakapta birtokait, de meg kellett igérnie, hogy többé a német ügyekbe nem avatkozik. Így Wallenstein által a császár diadalmasan verte vissza az első kisérletet, melyben külföldi hatalom lépett fel ellene a protestánsok érdekében. A stralsundi kudarcz után is még uralkodó volt állása, csak a messze szóló projectumokról kellett lemondania, de Németországban az ő hatalma maradt túlnyomó.
A restitutio edictuma. Wallenstein bukása.
Bár a háború kezdete óta együtt működött a liga a császárral, czéljaik koránt sem voltak azonosok. A liga és vezére, Miksa herczeg, fenntartották a császárt a protestánsok ellenében és elősegítették Ausztria és Csehország katholizálását. De az a mindent elnyomó hatalom, melyet Wallenstein hadserege szerzett meg II. Ferdinándnak, ép oly kevéssé tetszett a katholikus, mint a protestáns fejedelmeknek. Mégis mindegyik fejedelem volt első sorban és mint ilyen természetes ellensége minden kisérletnek, mely a birodalom alkotmányának megdöntéséhez és a császári teljhatalom felállításához vezethet.
A császári érdek azt követelte volna, hogy a dánok legyőzése után nyerjék meg a protestáns fejedelmeket is és segítségükkel alapítsák meg a Habsburgoknak nagy német birodalmát. Az ilyen egyesítésnek még mindig meg lettek volna nemzeti előfeltételei. Világos az is, hogy a Habsburg-háznak minden ellensége arra igyekezett, hogy a császárnak Németországban újabb nehézségeket támasszon és különösen arra, hogy Wallenstein ne tarthassa meg azt az állását, mely annyira emelte a császár tekintélyét és hatalmát. Már pedig nem csupán Francziaország fordul akkor, Richelieu bibornok által vezetve, a Habsburgház ellen, hanem VIII. Orbán pápa is, ki nyomasztónak találja a spanyol túlsúlyt Itáliában.
Ezen nyilt és titkos ellenségeinek unszolásaira adta ki Ferdinánd császár 1629. márcz. 6-án a híres restitutio edictumot.
A német katholikusoknak régi törekvése volt a protestánsokat az ágostai vallásbéke óta lefoglalt egyházi javak visszaadására kényszeríteni. Formális joguk e dologhoz megvolt, de mihelyt ez a birodalmi gyűléseken szóba került, a kedélyek izgatottsága lehetetlenné tett minden határozatot. 1620-ban, a mühlhauseni szerződésben, a császár lemondott e jog érvényesítéséről és ezáltal megnyerte a maga részére a szász választót, most azonban, diadalai által elkábítva, a pápai nunciusra hallgatott. Elrendelte a lefoglalt egyházi javak visszaadását. Összesen két érsekség, 12 püspökség és számos klastrom birtokáról volt szó s a császár ugyancsak sietett az északnémet püspökségekbe katholikusokat nevezni ki. Más tekintetben is az ágostai vallásbékéhez tér vissza. Kijelenti, hogy az csak az ágostai hitvallás követőinek ad jogot a birodalomban. Kálvin követőinek nem.414
A harminczéves háború hadseregéből.
Lándzsás lovas.
Wallenstein legnagyobb hatása abban állott, hogy a háború elvesztette általa vallásos szinezetét. Előtte a császár tekintélyének helyreállítása volt a fő, nem bántotta sehol a lelkiismeretet és seregében, még a főtisztek közt is, mint láttuk, nagy számmal voltak protestánsok. A császár ezen elhatározása újra a vallás kérdését helyezte előtérbe és így voltakép bukását jelölte Wallenstein politikai irányának. A nagy hadvezér meg is tett mindent a rendelet végrehajtása ellen, de hiába. Ép oly kevéssé értek czélt a szász választónak felszólalásai. Igazi hatása Ferdinándra csak a pápa levelének volt, ki azt írta, «hogy az eretnekség ebből megtudja, hogy a pokol kapui sem dönthetik meg az egyházat, melyért oly nagy szerencsével harczolnak az angyalok seregei és az osztrák hatalom fegyvere.»415
A harminczéves háború hadseregéből.
Arkebúzos lovas.
Pedig nemcsak a német, hanem az általános európai politikai helyzet is óvatosságra intette a császárt. A svédek akkor kötnek békét Lengyelországgal és szabad kezet nyernek Németország felé. Bethlen Gábor még él és tudják, hogy újabb fellépése azonnal mozgalmat idéz elő Németországban is. Végre Richelieu, a hugenották legyőzése után, akkor kezd beavatkozni Olaszország ügyeibe.
Ott 1627-ben kihalt a Gonzaga-család, Mantua és Montferrat ura s a neversi herczeg volt a legközelebbi örökös. De a spanyolok nem akartak olasz trónon franczia fejedelmet tűrni; a császár pedig, mint fő hűbérúr, nem akarta ott a francziák pártfogoltját megerősíteni. A francziák, szövetségben a pápával s Velenczével, sereget küldtek Olaszországba. Eljött tehát az ideje, hogy Ferdinánd megmutassa hatalmát a császári befolyás e régi területén is és egyúttal lerójja háláját a spanyolok iránt. Wallenstein minden felszólalása ellenére Ferdinánd elhatározta, hogy 40.000-nyi sereget küld oda, melyet természetesen a friedlandi herczeg táborából kellett kivonni.
A harminczéves háború hadseregéből.
Pánczélos lovas. (Kürassier.)
A restitutio edictum elleni oppositiója már előbb a fővezér ellenségeivé tette a jezsuitákat, most az olasz ügyek a Bécsben annyira erős spanyol befolyást is ellene irányították. Már nem maradt támasza az udvarnál és ki volt szolgáltatva Miksa és a többi német fejedelmek gyűlöletének, kik joggal lázadtak fel gőgje ellen, de a kik egyúttal a fővezérben a császári hatalmat akarták megalázni. Csakhamar alkalmat nyújtott erre a birodalmi gyűlés. Ferdinánd ezt 1630. elejére összehívta Regensburgba azért, hogy fiát, kit már megkoronáztak magyar királynak, megválasztassa római királynak is. De a gyűlésen le nem győzhető ellenzékre talált. A protestáns fejedelmeket a restitutio idegenítette el tőle, a katholikusokat Wallenstein és a hatalmától való félelem. És ezt a két annyira ellentétes pártot összetartotta és vezette a franczia diplomatia, melynek Regensburgban a híres «József atya» kapuczinus, Richelieu jobb keze, volt az eszköze. A császár nem vihette keresztül fiának megválasztatását, ellenben meg kellett igérnie seregének visszahívását Itáliából és Wallenstein elbocsátását. A franczia politika, a német fejedelmek önállóságra való törekvésének segítségével, ép oly nagy diadalt ült II. Ferdinand fölött, mint 80 évvel azelőtt V. Károly fölött.416
Azelőtt arra lehetett gondolni, hogy csak egy serege legyen Németországnak, a császáré, melynek Wallenstein a mindenható vezére. Most a császár ismét Tillyt fogadja el az ő vezérének is.
Wallenstein visszalépése nem az ő személyének, hanem a nagy császári politikának volt bukása. Megszűnt a lehetőség egységes erős birodalommá kovácsolni össze Németországot. De a válságos pillanatban a császár nem tartá valósíthatónak e nagy tervet és Wallensteinnak épen akkor kellett visszavonulnia, midőn egy új, az eddigieknél félelmesebb ellenfél lép a küzdő térre.
Gusztáv Adolf egy rendeletének hasonmása.
(A csapatok magatartására és ellátására vonatkozik.)