Az ezután következő kategóriánál, a teljes értékű felsőfokú központnál a Településhálózat-fejlesztési Koncepció világosan utal egy annak megfelelő adott közigazgatási területi egységre, a megyére. A 3/b pont szerint ezek „lássák el vonzáskörzetükre kiterjedően a gazdasági, igazgatási, oktatási, egészségügyi stb. megyei szintű funkciókat”. Az erre kijelölt városok száma hét: Békéscsaba, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely. Ezek valamennyien megyeszékhelyek, méghozzá a kiemelt felsőfokú központok után a legvárosiasabbak: lényegében az a várossor ez, mely az 50 000–75 000 közötti lakosságszámú városokat foglalja magában, kivéve az egyetlen – 64 000-es lakosságú – Tatabányát, viszont belefoglalva Békéscsabát, melynek lakossága csak a külterületekkel együtt 55 000, azok nélkül 48 000. A továbbiakban kimondja a Településhálózat-fejlesztési Koncepció, hogy mekkorának gondolja el e központok és vonzáskörzeteik kívánatos lakosságszámát: ezeket „úgy célszerű fejleszteni, hogy lakosságszámuk 80 000–150 000, vonzáskerületük – a központtal együtt – 400–600 000 fő körül legyen”.
A fenti rendelkezéseknek, csakúgy, mint a Településhálózat-fejlesztési Koncepció csaknem minden rendelkezésének, körülhatárolható következményei vannak a területrendezés számára: az egyes központok vonzáskörzeteit valami módon fel kell vinnünk a térképre, s azután fel kell tennünk a kérdést, hogy e vonzáskörzetek különféle kialakítási lehetőségei hogyan viszonyulnak a különböző funkciók, mindenekelőtt a közigazgatási funkció területrendezési szükségleteihez. Most egyelőre nem leszünk figyelemmel arra, hogy a Koncepció a teljes értékű felsőfokú központokon kívül 3/b pontjának (2) bekezdésében {3-164.} részleges felsőfokú központokat is kijelöl, melyek az egy megyére kiterjedő funkciókat csak részben látják el; nem leszünk továbbá figyelemmel arra a következő fejezetben tárgyalandó tényre sem, hogy e rendelkezés a fennálló megyeszékhelyek közül hatot csupán ilyen részleges központul jelöl ki; s fel sem vetjük azt az ugyancsak a következő fejezetben tárgyalandó kérdést, hogy a részleges felsőfokú központok vonzáskörzeteinek előírt lakosságszámai a teljes értékű felsőfokú központok vonzáskörzeteinek lakossági méretein belül vagy azok mellett értendők-e. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy a teljes értékű felsőfokú központok együttese jelentős, súlyponti jellegű s vonzáskörzeteivel az országot egészében betöltő kategóriája a Koncepció által elgondolt városhálózatnak, a kérdés tehát az, hogy hány és milyen vonzáskörzet alakítható ki e központok köré.
A teljes értékű felsőfokú vonzáskörzetek számát úgy kapjuk meg, hogy a felsorolt 7 rendes felsőfokú központhoz hozzáadjuk a már tárgyalt 5 kiemelt felsőfokú központot és a fővárost, mint amelyeknek természetszerűen szintén van megyei méretű vonzáskörzetük. Ezek szerint a Településhálózat-fejlesztési Koncepció rendelkezései alapján a megyei szintű funkciókat teljes mértékben ellátó központok száma 13, s hozzátehetjük, hogy ez a 13 egyben ténylegesen is mind megyeszékhely. Feltételezzük tehát, hogy a Koncepció elgondolásainak megfelel egy olyan területi felosztási színt, mely az országot 13 egységre osztja. Ezeket a felsőfokú vonzáskörzeteket a következőkben „nagymegyék”-nek fogjuk nevezni, mivel mai 19 megyénkhez lényegében hasonló, de azoknál érezhetően nagyobb egységeket alkotnak. A „nagymegye” kifejezés egyelőre csak területrendezési nagyságrendet és szintet jelöl, és nem szükségképpen közigazgatási egységet; de miután felvázoltuk egy ilyen felosztás területi következményeit, utána természetesen fel fogunk tételezni egy olyan közigazgatási reformot is, mely az országot 19 helyett 13 vagy azt megközelítő számú nagymegyei méretű megyére osztja fel. Megtehetjük ezt annál inkább, mert megyéink jelenlegi méretei még most, az 1949. évi racionalizálás után is aránylag {3-165.} egyenetlenek; a 200–300 000-es megyék, a 400 000 körüli megyék és az 500 000-et jóval meghaladó megyék egymástól eléggé elugró nagyságrendeket képviselnek (l. a 2/I. sz. térképet).
Nézzük meg tehát közelebbről, mit kapunk, ha a Településhálózat-fejlesztési Koncepció által elfogadott 13 teljes értékű felsőfokú központ köré az optimális megközelíthetőség elve alapján hevenyészve felvázoljuk az e központokhoz hozzárendelhető területi egységeket. Ez esetben Pest megyéhez kerülne Komárom megye nagyobb része a Komáromi járás kivételével, továbbá az egész Nógrád megye és Heves megyéből Hatvan és vidéke, valamint Gyöngyös és vidéke; Fejér nagymegyéhez kerülne a Veszprémi járás Veszprém és Várpalota városokkal, továbbá Tolnából a Paksi járás; Győr nagymegyéhez kerülne a Komáromi járás Komárommal, továbbá Veszprém megyéből a Pápai járás Pápával; Vas nagymegyéhez kerülnének Veszprém Ajkai, Keszthelyi és Tapolcai járásai, Ajkával, Keszthellyel és Tapolcával, továbbá Zalából a Zalaegerszegi és Zalaszentgróti járások Zalaegerszeg városával; Somogy nagymegyéhez kerülnének Zala Nagykanizsai és Lenti járásai Nagykanizsa városával, valamint Tolnából Dombóvár városa beosztott községeivel és a Tamási járás nagyobb része; Baranya nagymegyének jutnának viszont Tolna megmaradó részei: a Szekszárdi járás Szekszárddal, a Bonyhádi járás Bonyháddal és a Tamási járás megmaradt kisebb fele; az alföldi megyék csaknem teljesen változatlanul maradnának, viszont Heves egész keleti része: az Egri, Füzesabonyi és Hevesi járások és Eger városa Borsod nagymegyéhez kerülnének (l. a 2/II. sz. térképet).
Ha végigtekintünk az így kialakuló nagymegyeegyüttesen, azt a feltűnő helyzetet látjuk, hogy az ország túlnyomó részében igen egyenletesen és arányosan oszlanak meg a csupa 400–600 000 lakos közötti nagymegyék, két kivétellel. Az egyik a szükségképpen nagyméretű Pest megye, mely Komárom nagyobb részének, Nógrád egészének és Heves nyugati felének elnyelése után a fővárost nem számítva is csaknem másfél millióra dagad, vagyis nagyobbra, mint a régi Pest megye, melynek {3-166.} mamutméretei az egykori területrendezők egyik állandó témáját jelentették. A Borsod-miskolci nagymegye Heves nagyobb részének elnyelése folytán szintén csaknem eléri az egymilliót, ami még kevésbé indokolt: olyan ez a két egység, mintha egy sor nagymegye közé tévedésből két országos kerület is betévedt volna.
Ha a fentieknél egyenletesebb központelosztást és arányosabb nagymegyéket szeretnénk elérni, akkor némi módosítást kell javasolnunk a Településhálózat-fejlesztési Koncepció 13-as nagymegyeszámán. Mindenekelőtt a Borsod-miskolci nagymegye irreális méreteinek megszüntetése érdekében indokolt Heves megyét megtartani nagymegyéül, amivel egyben Pest megye túlzott méretei is csökkennének. De javasolhatjuk Veszprém megye megtartását is, melyet a Bakony vonulata és a Balaton partja meglehetősen egységgé tesz, míg háromfelé való osztásával megjelenne a 600 000-et nagyon megközelítő Vas megye is a Balaton-parton harmadikul. Javaslatunk elfogadása esetén csupán Komárom, Nógrád, Tolna és Zala megyék megszüntetése maradna fenn. Heves megyéből, ha hozzávesszük Nógrád keleti felét Salgótarjánnal, de leszámítjuk Hatvan és környékét, egy 390 000 lakosságú nagymegye jöhetne létre, mely a Mezőkövesdi járás nagyobb részének hozzáadásával 430 000 főre, egy jó átlagos nagymegye méretére volna emelhető. Veszprém nagymegyéje szintén felül van a 400 000-en, s felül maradnak Fejér, Győr és Vas akkor is, ha nem osztoznak Veszprémen. Ebben az elrendezésben a 15 nagymegye közül 13 maradna a 400–600 000-es határok között, Borsod visszatérne jelenlegi méreteihez, sőt a Mezőkövesdi járás nagyobb részének leadásával 780 000-ről 740 000-re csökkenhetne; végül Pest nagymegye Gyöngyös és Salgótarján vidékeinek leadásával, illetőleg visszaadásával csökkenne, bár így is – a főváros lakosságát magát nem számítva is – jóval felülmaradna a millión (l. a 2/III. sz. térképet).
Hevesnek és Veszprémnek a nagymegyék közé való besorolása természetesen egyértelmű azzal, hogy székhelyeik részlegesből rendes felsőfokú központ rangjára emelkedjenek, hogy elláthassák {3-167.} a reájuk háruló „megyei szintű funkciókat”. Eger esetében ennek a rangemelésnek minden indoka megvan: Egert ugyanis csak aránylag rossz vasúti megközelíthetősége szokta mindenféle városrangsorolásnál „lepontozni”, egyébként azonban városiasságban és kulturális adottságok terén több más felsőfokú központot megelőz, lakosság szempontjából pedig a maga 45 000 főnyi belterületi lakosságával közvetlenül a legkisebb rendes felsőfokú központ, Békéscsaba után következik, melynek 48 000 a belterületi lakossága; nem lényegtelen dolog az sem, hogy főiskolai rangú tanintézettel rendelkezik.
Ami Veszprémet illeti, 34 000-es belterületi lakosságával ugyan Egernél távolabb esik a többi felsőfokú központtól, ezt azonban kiegyenlíti városiassága, kulturális értékei, iparvidékekkel való kapcsolata és egyetemi város mivolta. Ezzel a részleges felsőfokú központnak maradt három főiskolai város (Eger, Sopron, Veszprém) közül kettő a teljes értékű felsőfokú központok közé lépne; Sopront különleges fekvése és a hozzá gravitáló terület kicsiny volta kizárja a lehetséges nagymegyeközpontok közül.
Gondolkodni lehet még azon is, hogy miképpen lehetne Pest megyének még Heves helyreállítása után is túlzott méreteit valamiképpen csökkenteni. Ha nem akarunk ennek érdekében olyan városokat városfejlesztési rangemelésben részesíteni, melyeknél ez nem indokolt, akkor Pest megye további csökkentése csak egy város – s egyben jelenlegi megyeszékhely – révén képzelhető, s ez Tatabánya, melyet saját 64 000-es lakosságszáma elvben alkalmassá tenné arra, hogy teljes értékű felsőfokú központtá minősüljön, de körülötte 300 000 lakosnál többet magában foglaló vonzáskörzetet kialakítani nem lehet. Viszont ezzel megnyitnánk az utat további 300 000-es egységek visszajelentkezése előtt, s az egész reform hamar jelentéktelenné zsugorodna.
A túl nagy Pest megye tehermentesítésének a helyes útja más: a főváros közvetlen városi – nem megyeszékhelyi – vonzóereje és terjeszkedése oly erős, hogy már jogszabályi formában is ki van jelölve az a negyven-egynéhány község, melyek a kialakulóban {3-168.} lévő budapesti nagyagglomeráció részei és a budapesti városrendezés tárgyai.6 Ezek összlakossága 320 000 körül van, s előbb-utóbb esedékes lesz ezeket Pest megyéről szervezetileg is leválasztani és ha még nem is egyesíteni közvetlenül Budapesttel, de valamilyen – megyével egyenrangú – szervezeti formában a fővárossal összekapcsolni. Ez esetben a megmaradó Pest nagymegye lakosságszáma kb. egymillióra csökkenne.
A jelenlegi megyebeosztás és a fentiekben végiggondolt nagymegyebeosztási változatok (s a nekik megfelelő térképek) összehasonlító lakosságadatait az alábbi összeállítás mutatja:
2. sz. táblázat*
| I. | II. | III. | |
| Megyék | Jelenlegi megyebeosztás | 13 felsőfokú központra épülő, Komárom, Heves, Nógrád, Tolna, Veszprém, Zala megyéket megszüntető nagymegyebeosztás | 15 felsőfokú központra épülő, csak Komárom, Nógrád, Tolna és Zala megyéket megszüntető nagymegyebeosztás |
Ezer fő a tízezerre kikerekített 1970. évi adatok szerint*
| Budapest környéke (A budapesti agglomerációnak fővároson kívüli része) | 320 |
| Gyöngyös város és járásának nagyobb, nyugati része (Heves megyéből Pest nagymegyéhez, amennyiben Heves nem lesz nagymegye) | 70 |
| Gyöngyös járás kisebb, keleti része | 20 |
| Hatvan és a környező hevesi falvak (Heves megyéből Pest nagymegyéhez) | 60 |
| Salgótarján város és járása (Nógrád megyétől Heves nagymegyéhez) | 100 |
| Paksi járás (Tolna megyéből Fejér nagymegyéhez) | 50 |
| Abony község (Pest megyétől Szolnok nagymegyéhez) | 20 |
| Komárom város és járása (Komárom megyétől Győr nagymegyéhez) | 70 |
| Pápa város és járása (Veszprém megyétől Győr nagymegyéhez, amennyiben Veszprém nem lesz nagymegye) | 80 |
| Ajka város és járása (Veszprém megyétől Vas nagymegyéhez, amennyiben Veszprém nem lesz nagymegye) | 70 |
| Keszthely város és járása (Veszprém megyétől Vas nagymegyéhez, amennyiben Veszprém nem lesz nagymegye) | 40 |
| Tapolca város és járása (Veszprém megyétől Vas megyéhez, amennyiben Veszprém nem lesz nagymegye) | 50 |
| Zalaegerszeg város és járása és a Zalaszentgróti járás (Zala megyétől Vas nagymegyéhez) | 130 |
| Nagykanizsa város és járása és a Lenti járás (Zala megyétől Somogy nagymegyéhez) | 140 |
| Dombóvár város és környéke (Tolna megyétől Somogy nagymegyéhez) | 30 |
| Tamási járás nagyobb, nyugati része (Tolna megyétől Somogy nagymegyéhez) | 40 |
| Sásdi és Szigetvári járás néhány északnyugati községe (Baranya megyétől Somogy nagymegyéhez) | 10 |
| Mezőkövesd város és járásának nagyobb, nyugati része (Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől Heves nagymegyéhez) | 40 |
| Bicske és vidéke (Fejér megyétől Pest nagymegyéhez) | 30 |
| Martonvásár és néhány község (Fejér megyétől Pest nagymegyéhez) | 10 |
| Ercsi és Ráckeresztúr községek (Fejér megyétől Pest nagymegyéhez) | 10 |
| Budapest főváros | 1940 | 2 260 | (Budapest és környéke: a budapesti nagyagglomeráció) | 2 260 | |
| Pest | 870 | 1 180 | (Nógrád megyével, Tata, Tatabánya, Oroszlány, Esztergom városokkal és járásaikkal, Gyöngyössel és járása nagyobb részével, Hatvannal és vidékével) | 1 010 | (Ugyanaz Gyöngyös és vidéke és Salgótarján és járása nélkül) |
| Komárom | 300 | – | – | ||
| Fejér | 390 | 560 | (Veszprémmel és járásával, Várpalotával és a Paksi járással, a Budapesthez húzó községsáv nélkül) | 390 | (Ugyanaz Veszprém és járása és Várpalota nélkül) |
| Szolnok | 450 | 470 | (Abonnyal) | 470 | |
| Nógrád | 240 | – | – | ||
| Győr-Sopron (Győrrel) | 410 | 560 | (Komárom és Pápa városokkal és járásaikkal) | 480 | (Ugyanaz Pápa és járása nélkül) |
| Veszprém | 410 | – | 410 | ||
| Vas | 280 | 590 | (Ajka, Keszthely, Tapolca, Zalaegerszeg városokkal és járásaikkal és a Zalaszentgróti járás) | 430 | (Ugyanaz Ajka, Keszthely, Tapolca és járásaik nélkül) |
| Zala | 270 | – | – |
| Somogy | 360 | 560 | (Nagykanizsa várossal és járásával, a Lenti járással, Dombóvár várossal és környékével, a Tamási járás nagyobb részével, a Sásdi és Szigetvári járás néhány községével) | 560 | |
| Tolna | 260 | – | – | ||
| Baranya (Péccsel) |
430 | 560 | (Szekszárd és Bonyhád városokkal és járásaikkal, a Tamási járás kis részével, a Sásdi és Szigetvári járások néhány községe nélkül) | 560 | |
| Bács-Kiskun | 570 | 570 | 570 | ||
| Csongrád (Szegeddel) |
440 | 440 | 440 |
| Békés | 450 | 450 | 450 | ||
| Hajdú-Bihar (Debrecennel) | 530 | 530 | 530 | ||
| Szabolcs- Szatmár |
590 | 590 | 590 | ||
| Borsod-Abaúj- Zemplén (Miskolccal) |
780 | 1 000 | (Eger városával, az Egri, Hevesi, Füzesabonyi járásokkal, a Gyöngyösi járás kisebb részével) | 740 | (A jelenlegi megye a Mezőkövesdi járás nagyobb része nélkül) |
| Heves | 350 | – | 430 | (Hatvan és vidéke nélkül, Mezőkövesd városával és járása nagyobb részével, Salgótarján várossal és járásával) | |
| Magyarország | 10 320 | 10 320 | 10 320 |
Ha mármost a teljes értékű felsőfokú központok vonzáskörzeteire, a nagymegyékre alapozott területi beosztást a közigazgatásra teljes mértékben alkalmazni akarjuk, az – a négy vagy hat megye megszüntetésén túlmenően – különleges szervezeti problémákat nem vet fel. A nagymegyerendszer a jelenlegi megyebeosztással szemben csupán racionálisabb méretbeli elosztást jelent, egyébként szervezetileg nem kell lényegesen különböznie a jelenlegi megye – mondhatjuk úgy is, „középmegye” – szervezetétől. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy amennyivel nagyobb méretűek és kisebb számúak a nagymegyék, annál inkább megszilárdul a megyének mint a magyar közigazgatási területi beosztás súlyponti egységének a helyzete, s annyival is inkább szembe tud fordulni mind a több megyét összefogó országos kerületi beosztás szükségességével, mind saját kisebb egységeinek, elsősorban a városoknak az önállósulási törekvéseivel.
A nagymegye társadalmi jellemzőiről is ugyanazt mondhatjuk, mint ami a megyére is áll: a megye mind jelenlegi, mind nagymegyei formájában olyan egység, melynek székhelye már nem mindig tud olyan mennyiségű elmélyült szakszerűséget magához vonzani, mint az öt kiemelt felsőfokú központ, amint arra a II. fejezetben utaltunk. Ugyanakkor a megyei központ alulról nézve elég távoli központ ahhoz, hogy az egész megye lakossága számára a túlnyomó többség közvéleményének és közügyek iránti érdeklődésének állandóan felkeresett gócpontja legyen. Ilyen körülmények között a megyét mint szervezetet, mint önkormányzatot és mint igazgatási központot méreteinél fogva könnyen fenyegeti az a veszély, hogy egyaránt távol essék mind az országos mérettől lefelé haladó magasabb szintű szakszerű ellenőrzéstől, mind az alulról, a tömegek oldaláról érkező közvélemény-ellenőrzéstől; ennek következményeképpen esetleg {3-174.} felülről is, alulról is elégtelenül ellenőrzött, önmagát adminisztráló önkormányzat és öncélú bürokrácia színhelyévé váljék. Ilyen volt a magyar vármegye a 19. század közepétől, mikor megszűnt az eleven nemesi önkormányzat szervezete lenni, s a hivatalnokká vált nemesi osztály önfenntartásának az eszköze és önadminisztrációjának a színhelye lett. De az öncélúvá válás, elégtelen szakszerűség és radikális változásoknak való ellenállás ugyanolyan gócává válhat teljesen más társadalmi feltételek között is. Azt, hogy ilyen jelenségek ma sem zárhatók ki, bizonyítja az a teljesen irracionális merevség, mellyel a megyék ma is szembefordulnak területi állományuk mégoly ésszerű és mégoly csekély módosításával is.