A TÖBBSÉG KÉRDÉSE: MILYEN TERÜLETI EGYSÉGRE KELL VONATKOZTATNI?

Figyeljük meg, hogy mindkét fél érvelése valamiféle többségre hivatkozik: az ulsterieké az Észak-Írországban való többségükre, az íreké az ír szigeten levő többségükre. Ennek, legalábbis első látásra, van valami demokratikus és önrendelkezési {4-697.} íze is: hiszen a demokrácia és önrendelkezés egyik lehetséges közvetlen intézményes megnyilvánulása, a népszavazás is szükségképpen valamilyen egységre vonatkoztatva a többség akaratának érvényesülését jelenti. Itt van a kérdés ugrópontja: mi az a területi egység, amire vonatkoztatva jogosnak tekinthető a többségi akarat érvényesülése. Ezzel eljutottunk csaknem minden nemzeti és területi vita leglényegesebb problémájához. Ennek tisztázása nélkül bármely nemzeti és területi vita mégoly szabályos, demokratikusnak látszó, népszavazásos elintézése így ugyanúgy a legteljesebb önkény világába tévedhet, mint a közönséges nyílt erőszak. Sok esetben ugyanis a megkérdezendő terület kijelölése magában, pláne annak kimondása, hogy e terület úgy, ahogyan van, oszthatatlan, már magában eldönti a népszavazás – igen sok esetben pontosan előre látható – eredményét. Egyes esetekben egy fennálló államhatalom akarja megtartani a maga területi állományát, akár renitens és meg nem békíthető kisebbségek megtartása árán (Észak-Írország esete), más esetekben egy ország vagy nemzet változásra irányuló igényei lépik túl a vele homogén embercsoportok területi határát, akár renitens vagy meg nem békíthető kisebbségek uralmuk alá vetése árán is (Írország esete); de bármennyi helyzeti és jogi előnye van is a formai jogalapnak, a fennálló politikai vagy területi helyzetnek, a probléma lényegében ugyanaz: egy antidemokratikus helyzetnek antidemokratikus eszközökkel való fenntartása vagy létrehozása. Ennek nagyon sokféle, többé vagy kevésbé vagy alig érthető vagy méltányolható oka lehet: történeti állapotok fenntartása vagy helyreállítása, az a törekvés, hogy frissen szerzett határok minél hamarabb „történetivé” váljanak, esetleg egyszerűen a pillanatnyi erőfölény kihasználása, s a terület „kikerekítésének” szempontja valamely hegyvidéki, folyó menti vagy szigeti határ csábítását követve, vagy ami a legrosszabb, vasutak, bányák, gazdasági vagy stratégiai értékek bekebelezése. Semmiféle földrajzi vagy gazdasági szempont, {4-698.} célszerű határok, szép hegyek, folyók, tenger vagy gazdasági célszerűség azonban nem indokolhatják azt, hogy valamilyen összefüggő területen lakó embercsoport egy másik politikai etnikummal együtt éljen földrajzi vagy gazdasági szempontok kedvéért. A népek önrendelkezési joga a népek önrendelkezési joga és nem pedig a hegységek, folyók, szigetek és vasútvonalak önrendelkezési joga. De még ha csupán a saját etnikum együtt tartásának a szempontja érvényesül is, akkor is előfordul, hogy etnikumok érintkezési pontjain adódik szétszórtabb elhelyezkedés; gyakori ennek folytán áz a törekvés, hogy a határokat úgy húzzák meg, hogy azon belül saját etnikumunk garantáltan lehetőleg az utolsó cseppig is belejusson, s ha ezenközben a másik etnikumból maradnak töredékek az így alakuló határon belül, hát az nem is olyan borzasztó, mert a mi uralmunk mindig jó, a más uralma viszont mindig rossz. (Lényegileg ez történt annak idején az észak-írországi határ meghúzásánál is.)

Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a legnagyobb gyanakvással kell tekinteni a felek részéről felmerülő olyan igényt, mely szerint valamely területre az önrendelkezési igény csakis a terület egészére vonatkozóan alkalmazható, mivel az a terület sziget, földrajzi, történeti vagy politikai egység. Ritka az olyan eset, amikor indokolt megállapítani valamely terület szükségszerű egységét, s ennek alapja csak a lakosság valamiféle nagyfokú egysége lehet. Pl. Korzikára, Szardíniára, Szicíliára, Katalóniára, a Baleári-, a Faröer-szigetekre stb. nézve valamely elméletileg elképzelt önrendelkezési helyzetben bizonyára ki lehetne mondani az oszthatatlanságot, tekintettel e területek egységes történeti sorsára és teljes etnikai homogenitására, s nyilván így kívánná ezt maga a lakosság is. Ennél kevesebb azonban aligha volna elegendő ilyen kikötés megtételére, s nem látszik erre ok sem az egész ír sziget, sem Észak-Írország esetében.

Mindennek előrebocsátása után joggal tételezhetjük fel, hogy egy politikai döntőbíráskodás következő megállapítása {4-699.} annak leszögezése lesz, hogy sem az ulsteri protestánsoknak az az igénye, hogy Észak-Írországot jelen határai között fel nem osztható politikai egységnek, sem az íreknek az az igénye, hogy az ír szigetet helyreállítandó politikai egységnek kell tekinteni, a népek önrendelkezési joga szempontjából nem igazolható. Sőt mind a két igény egy-egy olyan politikai kiméra, hiú ábránd, melyek megvalósításához hiányoznak mind a hatalmi, mind a lélektani, mind az erkölcsi és elvi alapok.