5. KÖZÖS KULTÚRA, NEMZETI KULTÚRÁK

Lépjünk most vissza oda, ahol az erdélyi felvilágosodást, a nemzeti kultúrák kibontakozását elhagytuk: 1790 tájára. Ez esetben is vegyük előre azt, ami közös, s utána kerítsünk sort arra, ami az egyes nemzeti kultúrákba tartozik.

Az erdélyi szellemi élet egészét érinti az európai szellemi irányzatok behatolása Erdélybe. A filozófiában a kantiánizmus az új. Pákei József kantiánizmusáról már hallottunk. De Kanttól indul, s aztán Fichte és Schleiermacher megismerése után önálló filozófiát, egyfajta, a felvilágosodást és a kereszténységet egyeztető erkölcsi idealizmust dolgoz ki Sipos Pál, egyben nemzetközi hírű matematikus, Kazinczy barátja. Kantiánus Köteles Sámuel marosvásárhelyi és nagyenyedi református kollégiumi professzor, kora Magyarországán és Erdélyében a kanti filozófia legalaposabb ismerője és legrendszeresebb előadója.

1790 táján kezdődik meg Erdélyben a barokkról a klasszicizmusra való átváltás. A felvilágosodás első évtizedei ugyanis még a barokk uralma jegyében folynak le. A világi barokk jelentős alkotásai ebben az időszakban jönnek létre. 1772 táján indul meg a gernyeszegi Teleki-kastély barokk átépítése a magyarországi Mayerhoffer András, az úgynevezett Grassalkovich-stílus egyik jeles mestere tervei alapján. 1773-ban kezdődik meg az erdélyi világi barokk legjelentősebb alkotásának, a kolozsvári Bánffy-palotának építkezése. Tervezője és építője Johann Eberhard Blaumann; württembergi bevándorló, Szebenben telepszik meg, ott lesz egy idő múlva városi építőmester. A terv kialakításában magának Bánffy Györgynek is része van. Érett barokk, rokokó és copf keveredése az 1785-re, nem sokkal mestere halála előtt elkészült palota, udvara kiképzésében már klasszicista vonásokkal is. Blaumann az építészeti munkán túl kőfaragó munkát is végez a palotán. Az épület szobordíszeit Schuchbauer Antal készíti, az ácsmunkákat, ajtó- és {1130.} ablakbélleteket az Ausztriából bevándorolt Anton Überlacher, kora legjobban foglalkoztatott erdélyi ács- és épületasztalosmestere. A Bánffy-palota hatása az erdélyi világi építészetre éppoly korszakos, mint a kolozsvári jezsuita templomé volt az egyházira. Főhomlokzata szobor- és urnasorának hatását a kastélyépítészetben találjuk meg (Zsibó, Hadad, Csákigorbó, Küküllővár), udvari homlokzatáét kolozsvári palotákon (Teleki-, Mikes-, Thoroczkay-, Tholdalagi–Korda-palota), griffes erkélyének hatása Kolozsvárott ismét csak paloták és középületek egész során kimutatható. Zsibón, ahol az 1750-es években bonchidai mintára felépült az istálló, 1778 táján, az idősb Wesselényi Miklós hazaköltözése után indul meg Erdély legnagyobb arányú barokk kastélyépítkezése. De még az 1790-es években is folynak jelentős barokk építkezések. Ekkor alakítja ki Jung József a szamosújvári örmény nagytemplom végleges belső terét, s építi fel a templom tornyait.

A klasszicizmus a folyamatosság jegyében váltja fel a barokkot. Az első klasszicista kolozsvári palota, a Carlo Justi által tervezett Tholdalagi–Korda-ház emeletes oszlopsora a Bánffy-palota hatását mutatja, a Thoroczkay-ház szintén. A kolozsvári unitárius kollégium, Ugrai László műve (1806) copf és klasszicizmus vegyüléke. További nevezetesebb termékei a kolozsvári klasszicizmusnak a Bel- és Külmonostori úti Teleki-paloták és a piarista líceum épülete, a református kollégium hármas árkádsora, a főtéri Jósika-palota. Marosvásárhelyt is a századforduló táján tűnnek fel az első klasszicista épületek: a kollégium szárnyépülete, Teleki Domokos háza és a Teleki-téka.

A képzőművészetek többi ága lényegesen kevesebb jelességről adhat számot. A festészetben ott van a Neuhauser család számos tagja, Bíró József szerint egyikük sem különösebb tehetség: a táj- és arcképfestő id. Neuhauser Ferenc, a szebeni „schola normalis”-ban tanító ifjabb Neuhauser Ferenc festő, kőrajzoló, a Malerische Reise durch Siebenbürgen zsánerképsorozatának szerzője, Barabás Miklós rajztanára; öccse, József, a szebeni árvaház rajztanára, zsánerkép- és arcképfestő, s végül Neuhauser Gottfried, a kolozsvári „schola normalis” rajztanára. Szebenben festi klasszicizáló stílusban szász patríciusok, plébánosok arcképeit a Meytens-tanítvány Johann Stock. Főleg a rézmetszésben vált ki a fiatalon elhalt Kóré Zsigmond, a bécsi Szent Anna-akadémia növendéke. Bécsben tanul az első ismert erdélyi román festő, Efrem Micu, Samuil Micu-Klein unokatestvére, a bécsi Szent Borbála-templom ikonosztázának alkotója. A szobrászatban a Csűrös dinasztia három művész tagja közül kettő produkál; közülük Antal említendő elsőnek, B. Nagy Margit ítélete szerint a 19. század elejének egyetlen valamirevaló kolozsvári szobrásza, a szamosújvári örmény nagytemplom számos szobra és kolozsvári síremlékek faragója. Testvére, Mihály festő-szobrász; a harmadik Csűrössel, Józseffel együtt dolgozik a székelykáli templomon (ő oltárt farag, amaz oltárképet fest). A korszak erdélyi festészete és szobrászata egészében meglehetősen provinciális szinten marad.

{1131.} Közös a kor erdélyi kultúrájában az is, ami a természettudományok terén történik. Az öregedő Benkő József alkotásainak egy része 1790 utánra esik. A botanika terén már az ő halála után adja ki, kb. két évtizedes kutatómunka után, nemzetközi visszhangot kiváltó nagy összefoglalójának (Enumeratio Stirpium in Magno Transylvaniae Principatu praeprimis indigenarum) első részét Johann Christian Baumgarten. 1804-től a marosvásárhelyi református kollégium professzora Bolyai Farkas, Gauss diáktársa, képességeit sokfelé hasznosító vagy elpazarló ritka elme. Fizikai és kémiai szertárat létesít az iskolában, s olyan természettudományos oktatást teremt, hogy 1811-ben kilencen jelentkeznek a kollégiumból a selmeci erdőmérnöki főiskolára, 1822-ben pedig négyen a bécsi műegyetemen hirdetett ösztöndíjas helyekre. Tanítványa a feltaláló gépgyártó Rajka Péter, valamint Ercsei János, akit azután marburgi diákoskodása elején professzorai csak felsőfokban emlegetnek, és elsősorban fia, Bolyai János.

Az orvostudomány századvégi, század eleji erdélyi művelői közt a korábban már említetteken kívül Nyulas Ferencről ejtsünk szót elsőnek. Bécsi és pesti tanulmányai után kezdi meg erdélyi működését. Fő műve az erdélyi gyógyvizekről szól (Az erdélyi orvosi gyógyvizeknek bontásáról közönségesen, Kolozsvár 1800), de jelentőségében ennél is fontosabb az, amit a himlőoltás erdélyi bevezetéséért tesz. E téren Közép- és Kelet-Közép-Európa szokatlan gyorsasággal követi nyomon a fejlődés legmodernebb eredményeit. Jenner műve a vakcinációról 1798-ban jelenik meg; az első himlőoltásokra Európában 1800 májusában kerül sor. Erdély késedelme itt csak egy jó év. Az erdélyi orvosok a bécsi „nagykórházban” ismerkednek meg az új eljárással, s 1801 augusztusában–októberében Nyulas Ferenc, Szotyori József, Josef B. Barbenius, ifj. Pataki Sámuel és mások nagyjából egyszerre kezdik el a himlőoltást Kolozsvárott, Brassóban, Szebenben és Marosvásárhelyt. Nyulas 1802-ben könyvet ad ki A kolozsvári tehénhimlőről; mint országos főorvos, rendelkezéseket eszközöl ki arról, hogy céhekbe, tisztségekbe csak oltott személyeket vegyenek fel, s csak ilyeneket eskessenek össze.

Nyulasnak is van némi szerepe a földgáz körül az 1800-as években folytatott vizsgálatokban. Az égő vizek jelenségét elsőnek Georg Vette szebeni gyógyszerész írta le Erdélyben. Mátyus István is felfigyelt erre. 1807-ben a bányatechnikai újítása kapcsán már említett Mészáros György sóbányamérnök fölhívta a központi kormányhatóságok figyelmét a gázkitörésekre. Előbb ő és Nyulas kapott megbízást, hogy végezzen vizsgálatot e tárgyban, majd Gergelyffy Andrásra bízták ezt. Ő hidrogénnek nézte a földgázt, bár jelezte, hogy palackozható, elégethető. Nyulas halála után azonban sem utóda, sem annak felettesei nem mutattak érdeklődést az ügy iránt. Az erdélyi földgázt jó száz évvel később kellett újra felfedezni.

Többirányú munkássága során a természettudomány területén is alkotóan működött Vasile Popp zalatnai bányaorvos. Háromszéki ásványvizekről írt {1132.} műve (Despre apele minerale de la Arpatac, Bodoc şi Covasna, Szeben 1821) az első olyan orvosi szakmunka, amelyet román orvos anyanyelvén írt, s nyomtatásban is megjelent. Popp egyébként a román népi temetkezési szokásokról írta doktori disszertációját, ezzel a néprajzban végezve úttörést, s nevéhez fűződik az első tudományos igényű román bibliográfia összeállítása.

Mi az, ami a kor művelődéséből már szorosabban az egyes nemzetek kultúrájába tartozik? Az erdélyi magyar kultúrán kezdve, elsőnek annak intézményeit vagy csak intézménykísérleteit említsük. Már az 1790–91. évi országgyűlés foglalkozik Aranka György kezdeményezésével, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társasággal. Az első valóban működő magyar akadémia jellegű szervezet az országgyűlés támogatását megkapja ugyan, a kormányhatóságokét azonban csak erősen felemás módon. A központi kormányzat ügyetlen formai kifogással nem engedélyezi működését; erre az a kitűnő mérlegelőképességű Bánffy György jóvoltából mint „Próba Társaság” kezd működni 1793 decemberében. A társaság lelke Aranka György, Kazinczy-szerű szervező egyéniség. 1798-ig ő a titkár is, onnan 1801-ig Teleki Mihály, majd 1806-ig, a megszűnésig újra Aranka. Tagjai elsősorban magyarok, köztük Benkő József, aki a szervezet megbízásából két ízben tesz történeti forrásfeltáró körutat a Székelyföldön. De kapcsolatai vannak a társaságnak többek között Martin Hochmeisterrel is, aki a Siebenbürgische Quartalschrift-ben közli a tagok cikkeit. A tagságban van Ioan Piuariu-Molnár is. Az első magyar akadémia jellegű szerv nem zárkózik el a más nemzetiségűekkel való együttműködéstől. A Nyelvmívelő Társaság munkásságának első, kb. 1796-ig tartó szakaszában a nyelvművelés és a történetkutatás bizonyos egyensúlyban van, később egy időre a történeti forrásanyag gyűjtése nyomul előtérbe a feladatok közül. A tagok lelkesen támogatják a kolozsvári magyar színészetet, többen, maga Aranka is, darabokat fordítanak a színház számára. S ami terv marad? Nem készült el a nyelvművelési feladatok közül a legfontosabbnak ítélt magyar szótár és Jó nyelvmester, az összegyűjtött történeti forrásanyagnak csak egy részét sikerült kiadni, a természettudományi tervek (Erdély növény- és ásványvilágának rendszeres feltárása, a természettudományos oktatás fokozása, a természeti kincsek felhasználásának propagálása) szintén tervek maradtak. Tervezte a Nyelvmívelő Társaság könyvtár és nemzeti múzeum létrehozását is (a szászoknál ezt a funkciót ekkortájt már betöltötté a Bruckenthal-gyűjtemény), eredmény nélkül. A társaság működése az 1800-as évek elejére már nagyon visszaesett. 1806 a végső lobbanás, s ezzel az első magyar akadémia jellegű intézmény részvétlenség, anyagi erők hiánya (s a politikai légkör egészében vett rosszabbodása) miatt megszűnik. E társaság mellékhajtása volt a Kéziratkiadó Társaság, irányítója ennek is Aranka, tagjai jórészt azonosak a másikéval. Módja csak néhány kötet kiadására volt.

{1133.} Mielőtt még Aranka kezdeményezésének folytatójáról, Döbrentei Gáborról s erdélyi kultúraszervező munkásságáról szólnánk, fordítsuk figyelmünket a rendek másik pártfogoltja, a magyar színjátszás felé. Ez a protestáns kollégiumok iskolai színjátszását tudja előzményéül. A protestáns oktatás szabadelvűbb a szerzetesi iskoláknál, erős benne az anyanyelv használata; így a kollégiumok iskolai színjátszása is erőteljesebb a katolikus iskolákénál. A II. József alatti iskolai színjátszási tilalom se érinti a marosvásárhelyi színjátszás „népies figurákban bővelkedő bohózatait”*M. CSÁSZÁR E., A nemzeti színjátszás kezdetei Közép-Kelet-Európában (az IF c. kötetben, 497). vagy a nagyenyedi Voltaire-előadásokat. Így érthető, hogy színháztörténetünk első nagy nevei (Kótsi Patkó János, Jantsó Pál, Benke József) protestánsok és erdélyiek. Ennek a hirtelen erőteljesen jelentkező magyar színjátszásnak ad majd Kolozsvárott állandó otthont az 1821-re felépülő Magyar Nemzeti Játékszín. Abban, hogy addig a színjátszás fennmaradhat, oroszlánrésze az idősb Wesselényi Miklósnak van. Ez a politikából a kultúrába „szorult” nyugtalan és energikus szellem (Kazinczynak is mecénása és barátja, maga is műkedvelő drámaíró és fordító) haláláig 20 ezer forintnál többet fordít magánvagyonából az erdélyi magyar színészet támogatására, s amellett rengeteg energiát telekvásárlásra, a színház céljaira való gyűjtésre, a színtársulat gondjainak intézésére, színészintrikák lecsillapítására, a színtársulat szabályozására stb. A társulatot támogatja maga Bánffy gubernátor is, felesége, a cseh–osztrák nagyarisztokráciából származó Palm Jozefa és lányai állandó vendégei a kolozsvári magyar színielőadásoknak. Nem kis hányattatások után, de az erdélyi magyar színészet meg tud erősödni.

S Kazinczynak is szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar kultúra új erőre kapott. Erdélyben nagyszámú levelezőpartnere van, személyes kapcsolatai is. (Két ízben járt is itt; második útjának terméke az Erdélyi levelek.) Szerepe olyan személyiségek szellemi arculatának kialakításában, mint az ifjabb Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas Sándor, elmellőzhetetlen.

Az a búvópatak, amely 1806-ban a Nyelvmívelő Társaság megszűnésekor tűnik el a föld alatt, az 1810-es években a Döbrentei Gáborral induló mozgással jelenik meg újra; ágai érintkeznek a magyar színészetéivel is. Döbrentei – Magyarországról grófi nevelőnek Erdélybe szakadt evangélikus papfiú – 1809-ben, Kazinczy biztatására kezd foglalkozni egy erdélyi magyar folyóirat tervével. Cserei Farkas, az idősb Wesselényi Miklós sógora, maga is Kazinczy levelezőpartnere, kinyomatja Döbrentei folyóirattervét, kiosztja az 1810–11. évi országgyűlésen, anyagi alap azonban nincs. Az Erdélyi Muzeum első füzete csak 1814 májusában jelenik meg, akkor azonban a siker olyan, hogy kétszer is ki kell adni. A folyóirat az Erdélyben óhatatlanul egymásra torlódó eszmei áramlatok hű tükre: programja a tegnapelőtt, a felvilágosodás, {1134.} szerkesztője gyakorlatában, ízlésében a tegnapba forduló ma, a klasszicizmus, Döbrentei elméleti iskolázottságában a holnap, a romantika. A szerkesztő bizonyos sznobizmusa annyiban jót is hoz, hogy határozottan igyekszik elhárítani a gyenge színvonalú műveket. Berzsenyi, Kazinczy, Kölcsey, Szemere verseit közli. Az ő biztatására ír verseket az erdélyi magyar költők közül többek között Újfalvi Krisztina, Buczy Emil. Drámaírói eszményei Shakespeare és Schiller – s a magyar irodalomtörténet nem tudja elfelejteni neki, hogy Katona Bánk Bánját felfedezhette volna, de elment mellette. Az Erdélyi Muzeum tanulmányanyaga sokrétű. Dolgozatokat közöl a görög és római irodalomról, ismerteti a modern európai irodalom történetét. Magyar irodalomtörténeti és irodalomkritikai anyagában olyan darabok találhatók, mint Kazinczy tanulmánya A magyar literatúra történeteiről és recenziója a Himfy szerelmeiről. Változatos irodalomelméleti anyagot közöl, s a szerkesztő és munkatársai tisztában vannak a nyelvművelés fontosságával is. Döbrenteinek magának is van történeti érdeklődése, de a kor olvasói igénye is megköveteli a történetírás jelenlétét a folyóiratban. Életrajzok jelennek meg lapjában többek között Batthyány Ignácról, az idősb Cserei Farkasról, Franklin Benjaminról, Bod Péterről. Döbrentei szóvá teszi Bod Péter és Benkő József kéziratban maradt műveinek kiadását is. Maga is ír tanulmányt az életrajzírás módszereiről, a forráskritikáról, a francia történetírás fejlődéséről. Helyet kap az Erdélyi Muzeumban a pedagógia tudománya is; Pestalozziról maga Döbrentei ír. Képzőművészeti, zenei tárgyú írásokat is közöl. Nem idegen a természettudományoktól sem: a folyóiratban cikk található Hell Miksáról, támogató közlemény Baumgarten botanikai gyűjtéséről, a szerkesztő maga szólítja fel a tudomány erdélyi művelőit az ország „jó földleírásának” elkészítésére.

Döbrentei erdélyi írógárdát nevelne ki – de 1815–17-ben sorra veszti el a fiatalon elhalt Pataki Mózes klasszika-filológust, a kritikus Kerekes Ábelt, a filozófus Szabó Andrást. Marad Bölöni Farkas Sándor és aranyosrákosi Székely Sándor. A folyóiratot magát is megöli – nem az írók hiánya, hanem az anyagiaké (Erdélyben éhínség pusztít) és a Magyarországon 1817-ben meginduló Tudományos Gyűjtemény konkurenciája, amely az ottani előfizetőket elvonja, s végül a cenzúrakellemetlenségek. Az Erdélyi Muzeum 1818-ban megszűnik. Meghiúsult Döbrentei másik vállalkozása is, a Külföldi Játékszíni Gyűjtemény; ennek számára fordítja le az ifjabb Wesselényi Miklós Goethe Die Geschwisterét.

1817-ben Döbrentei veti fel a Nyelvmívelő Társaság felújításának tervét is. Sikerül neki megnyerni néhány tekintélyesebb kormányhatósági személy támogatását, s Bolyai Farkas is részt vesz a megbeszéléseken. 1818-ra már kész Döbrentei terve a Tudományos és Nyelvmívelő Társaságra, mely egy osztályokban (történeti, szépirodalmi és nyelvtudományi, természettudományi osztály) működő akadémia jellegű szerv lenne. Engedélyt azonban nem {1135.} kaptak rá, s Döbrentei 1820-ban elhagyja Erdélyt. Életében a legmaradandóbbakat ottani éveiben alkotta.

S ami – pontosabban akik nem férnek be az intézmények szerint tárgyalt kultúrtörténet kereteibe? Gyarmathi Sámuel gyakran jár a határán annak, hogy a 18. század néha kínjukban ezerfelé kapó polihisztorai sorába kerüljön, és sorsukat se kerülhesse el. Ifjúkorában Pozsonyban meleg levegővel léggömbkísérleteket végez, aztán kb. egy évtizeden át hol arisztokraták udvari orvosa, hol megyei orvos. Már megírja első nyelvészeti művét, az Okoskodva tanító magyar nyelvmestert, mikor Göttingába kerülhet, s ott közvetlen kapcsolatba léphet Schlözerrel. Ez utóbbi, maga is a magyar nyelv finnugor mivoltának vallója, biztatja, könyvtárából könyveket kölcsönöz neki, tanácséival segíti. Hatása lehetett Gyarmathira a cseh szlavista Dobrovskynak és Büttner jénai professzornak is, akik szintén állást foglaltak a magyar–finn nyelvrokonság mellett. Levelezésben áll az erdélyi nyelvésszel Porthan, „a finn nemzeti tudományok megalapítója” is. Az Affinitas linguae hungaricae, Gyarmathi fő műve 1798-ban készül el, s 1799-ben jelenik meg Göttingában. Tudománytörténeti jelentőségét Zsirai Miklós abban határozza meg, hogy szerzője egyrészt az egész finnugorságra kiterjesztette a szókészleti és alaktani egyezésekkel való rokonítást, másrészt (Sajnovicshoz hasonlóan) nem érte be a szóegyeztetésekkel, hanem a nyelvrokonság bizonyításában „döntő szóhoz juttatta a nyelv legfontosabb, legszívósabb, legjellegzetesebb elemeit: az alaktani, nyelvszerkezeti elemeket is”.*ZSIRAI M., Sajnovics és Gyarmathi, 51. Arra Schmidt József utal, hogy Sajnovics és Gyarmathi nemzetközileg az összehasonlító nyelvészet úttörői.

A nyelvtudomány másik erdélyi kiválósága, Körösi Csoma Sándor ezekben az évtizedekben indul Erdélyből, hogy a Kelet-Ázsiában vélt magyar őshazát felfedezze, s helyette a tibeti nyelvet találja meg.

A szász kultúra e korszakbeli történetéről kevesebb lehet a mondanivalónk. Szeben kulturális életét jelentősen visszaveti a Gubernium (s pár évre a Kincstartóság) elköltözése a városból. A magyar akadémiaalapító törekvések megfelelője náluk a J. Filtsch tervezte tudós társaság, amelynek tervét Samuel Bruckenthal maga egészíti ki. Háromosztályos akadémia lenne természettudományi, történeti és irodalmi osztállyal. A Nyelvmívelő Társasághoz hasonlóan ez sem zárkózna el más nemzetiségű tagok felvétele elől. A megvalósulásig azonban nem jut el. Mintegy helyette jön létre a Societas Philohistorum, mely erdélyi krónikák kiadásával kezdi meg működését. A szász folyóiratok közül a Siebenbürgische Quartalschrift 1801-ig él; mintegy ennek örökét veszi át a Provinzialblätter (1805–24).

{1136.} Bővebben szólhatunk a kor erdélyi román kultúrájáról. Korszakunkban ennek egy növekvő és erőteljesen világiasodó értelmiség lett bázisa és fejlesztője. Az erdélyi román értelmiség kialakításában (Balázsfalva jelentős szerepe ellenére) továbbra is a katolikus és református iskolák játsszák a főszerepet. A kolozsvári piarista iskolában 1794-ben az összes diákok 27,1%-a unitus és ortodox; ez a szám 1846-ra 49,2%-ra nő. Az iskola felsőbb (filozófiai, jogi és orvosi) kurzusaiban ez a számarány a két előbbi időpontban 12,7%, illetve 20,3%. Míg Balázsfalva vonzáskörzete elsősorban Fehér megye (diákjainak 46,3%-a való onnan), a kolozsvári piarista iskola román diákjainak 29,3%-a való Kolozs megyéből, ahonnan már viszonylag kevés román fiatal jár Balázsfalvára, és 31,8%-a Doboka és Belső-Szolnok megyéből, ahonnan alig-alig jutnak el az unitus püspöki székhelyre. A marosvásárhelyi református kollégium román diákjai egyenlő arányban (36,3-36,3%) kerülnek ki Marosszékről és Torda megye keleti feléből, a fennmaradó rész nagyobb fele (16,3%) Kolozs megyéből jön. A román diákoknak már csak jó egynegyede választja a papi pályát, kb. egyhatoda lesz tanár vagy tanító, és 43,6% kormányhatósági és más állami tisztviselő. A kolozsvári piarista akadémia növendéke e korban többek között Ioan Leményi, a későbbi unitus püspök, de Vasile Moga, a leendő ortodox püspök is, továbbá Ladislau Vajda, 1817 és 1824 közt a büntetőjog professzora az akadémián, majd guberniumi titkár, és Gheorghe Lazăr, a havasalföldi iskolaügy reformátora. Némi súlypontváltozást jelent 1814-ben a szebeni ortodox teológiai akadémia létrejötte, a román értelmiség képzési helyeinek arányain azonban alapvetően ez se változtat.

Erre a bázisra alapozódik most már a dákoromán kontinuitás elve köré épülő román nemzeti tudat; Samuil Micu-Klein és Gheorghe Şincai műve mellé Petru Maioré is csatlakozik. A budai Egyetemi Nyomda román cenzoraként írja meg fő művét az erdélyi románság történetének kezdeteiről (Istoria pentru începutul românilor în Dacia, Buda 1812). Felfogása nem különbözik a triász másik két tagjáétól, csak műve megírásának módja más, ügyesebb: kisméretű, összefogott vitairat, amely csak a magyar honfoglalásig tárgyalja Erdély történetét. Munkája a 19. században két további kiadást ért meg; a triász tagjai közül ő érte el a legnagyobb tömeghatást.

A nemzeti tudat formálására hat ki a hányatott életű Radu Tempea (az azonos nevű brassói román krónikaíró dédunokája, Eustatievici halála után egy ideig az erdélyi ortodox népiskolák igazgatója) román nyelvtana is. Munkája latinista irányú, de – tekintettel a köznépre – nem élesen purista.

Nem kapcsolódnak ilyen szorosan a nemzeti tudat kialakításához az erdélyi román szépirodalom első jelentősebb termékei. Messze kiemelkedik közülük Ion Budai-Deleanu Ţiganiadája. Az erdélyi román felvilágosodás e jeles alakja részese a Supplex Libellus Valachorum körüli harcoknak (a mai román irodalomtörténet-írás szerint ő a kontinuitáselméletet támadó vitairatokra írt {1137.} válasz – Widerlegung – szerzője), s az ő műve egy 1804-i újabb román nemzeti felségfolyamodvány. Nevét azonban az erdélyi román kultúra történetében a Ţiganiada őrzi meg elsősorban. Fanyar „elleneposz” ez a cigányokról, akiknek a török ellen küzdő, kegyetlen erélyű Vlad Ţepes havasalföldi fejedelem felkínálja az önálló államalapítás lehetőségét, cserébe a török elleni segítségért, s akik aztán segélyre vajmi kevéssé képesek, arra annál inkább, hogy a török veszély időleges enyhültekor heves vitákat folytassanak arról: demokratikus vagy monarchikus legyen-e jövő hazájuk alkotmánya vagy valami kompromisszumféle – a hatalmat azonban egyik csoport sem osztaná meg a másikkal, s végül vissza is süllyednek hagyományos anarchiájukba, elvesztve ezzel az államalapítás lehetőségét. A lembergi magányában öregedő jozefinista keserű bölcsességei ezek, tanulságul saját népe s mások számára is – szellemileg legközelebb valószínűleg nem mintái, hanem a Nagyidai cigányok áll hozzá.

Budai-Deleanu-nál lényegesen kisebb tehetség a termékeny brassói román költő, Ioan Barac. Magyaros műveltségű, Nagyenyeden és Kolozsvárott tanul. Átdolgozza (formailag inkább Csokonai hatásához igazodva) Fazekas Lúdas Matyiját (Pipelea Gâscariul).

Végül szóljunk azokról a tervekről, amelyek az 1790-es években a magyar és szász kezdeményekhez hasonló intézményeket szeretnének biztosítani az erdélyi román kultúrának. Mindkét ilyen akció Ioan Piuariu-Molnár nevéhez fűződik. Megpróbálkozik román lap alapításával (1793–94); felségfolyamodványaira elutasító választ kap. 1795-ben egy, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társasághoz és Filtsch tervezett tudós társaságához hasonló román egyesületet kíván létrehozni (Societatea Filozoficească a neamului românesc în Mare Principatul Ardealului). A társaság programja szerint nyelvészeti, történeti problémákkal és a természettudomány kérdéseivel egyaránt kíván foglalkozni. Annak azonban nincs nyoma, hogy ez a tervezett intézmény megkezdte volna munkáját.