butella, butykos, butélia <francia bouteille ’üvegpalack’>

üvegformát utánzó ólommázas, hordozható cserépedény. Legfeljebb 25 cm magas, pálinka tartására szolgál. Alakja változatos. Lehet ovális, lapos vagy domborodó oldallal és lappal: henger alakú; hasáb alakú, kerekített vagy széles vállal, esetleg lefelé keskenyedő alakú. Ha viszonylag nagyobb, a kulacséhoz hasonló fület kap, hogy szíjra lehessen fűzni. Mindegyik formának felül kis kerek szája van. Kedvelt, de az előzőknél ritkább forma a csukott könyv formájához hasonló könyvbutella, zsoltárbutella, imakönyv, amely négyzetes lapokból alakított mázas, díszes edény. Mindig egyedileg, megrendelésre készül, és rendszerint feliratos, évszámos. A hordóbutella hordóformájú pálinkásedény négy lábacskával, a tetején kerek szájjal. Általában mázas, de nem díszített. A butellákon ritkán látható évszám vagy felirat. Rendszerint kis mennyiségben készültek megrendelésre, alkalomra: rokon, barát vagy katonacimbora megajándékozására. Elkészítésük nagy gondosságot és viszonylag sok időt igényelt, ezért „babramunkának” tartották a mesterek. – Legtöbb és legdíszesebb butella a három nagy alföldi fazekasközpontból való (Mezőcsát, Tiszafüred, Hódmezővásárhely), de készítettek butellát Mezőtúron, Szentesen, Makón, Tótkomlóson is. – A mezőcsáti butellák többsége ovális alakú. Fehér vagy tojáshéj színű lapját barna pontsor keretezi. Egyik lapján felirat van – szöveg, évszám –, a másikon leggyakoribb és Mezőcsátra legjellemzőbb díszítmény az ágon ülő madár, csőrében leveles-virágos ágacskával. A mezőcsáti butellák leghíresebb mestere Rajczy Mihály (1791–1856) és fiai voltak: ők készítették a legművészibb butellákat. A másik jelentős mezőcsáti csoportot azok a butellák képezik, amelyeken madár helyett stilizált vázából vagy enélkül, közös tőből eredő, háromszárú virág alkotja a díszítményt. A madarak és körülöttük a növényi elemek kontúrja is mindig → karcolt díszítésű, ezek kitöltése azonban írókás. A díszítmény színei: négerbarna, vörös és zöld. – A tiszafüredi butellák többségének formája ovális. Jellegzetes alapszín a fehér. E butelláknak is jellemző díszítőeleme a madár és a virág, a Mezőcsátról ismert színekkel és technikával. Említésre méltóak a körzővel kontúrozott ún. karéjos rozetták, amelyek között 3–6 karéjos is található. A tiszafüredi butelláknak több neves mestere volt pl. a Nyúzó családban, a Katona családban és a Bodó családban. A butellák virágkora a 19. sz. második fele volt. – A formát, az alapszínt, a díszítés motívumait illetően legváltozatosabbak a hódmezővásárhelyi butellák, a díszítmény színeit illetően azonban a legmértéktartóbbak: az alapszín mellett egy-két, a díszítés motívumait kiemelő színt alkalmaztak. Az egyszínű zöld, sárga, barna, fehér, kobaltkék butellák mellett megtaláljuk a fehér alapon kékkel díszített, a sárga vagy barna máz alatt fehér → földfestékből (engobe), a zöld máz alatt mangánnal díszítetteket, a zöld máz alá, a fehér engobe-ba karcolt díszítményeket. A díszítmények között növényi és figurális motívumok egyaránt találhatók, bár ezekre az előbbi központokban is akad példa. A hódmezővásárhelyi butellák magukon viselik, mint a többi itt készült kerámia is, az újvárosi, a tabáni vagy a csúcsi városrész stílusát. A díszítés technikája szintén változatos: az írókázást, a karcolást vagy ezek együttes alkalmazását itt is kedvelték. – Tótkomlóson szinte kivétel nélkül zöld mázas, karcolt és főleg vésett díszítményű, feliratos, évszámmal ellátott butellákat készítettek. – Mezőtúrról világos alapszínű színes, növényi elemekkel díszített butellák ismertek. – A habán fazekasok is készítettek mázas, → ólommázas butellákat. – Irod. Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi tálasság története (Dolgozatok a M. Kir. Ferenc József Tud. Egyetem Archeológiai Intézetéből, 1926); Viski Károly: Tiszafüredi cserépedények (Bp., 1932); Domanovszky György: Mezőcsáti kerámia (Bp., 1953); Sz. Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában (Népr. Ért., 1955); Domanovszky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968); Lipták Pál: Butéliák (Békéscsaba, 1973).