címermondák

Nemzetségek, családok pajzsán, sisakján, hadi jelvényein alkalmazott ábrázolásokhoz számos esetben mondai vagy ritkábban anekdotikus történetet fűz a hagyomány. E mondák legrégibb rétege totemisztikus emlékeket őriz, a család egykori állatősére utal, akitől az állítólag eredetét vette. Így Árpád nemzetsége az → Emese álmáról szóló monda tanúsága szerint a turult, azaz héját tekintette ősének, Géza fejedelem koráig koronás héját ábrázolt pajzsán. Hasonló szemlélettel lett a sólyom a Csanád, valamint az Őrsur nemzetség, a sas az Aba, úgyszintén a Kaplony, valamint a Miskolc nemzetség, a farkas az Igmánd nemzetség, az oroszlán a Csák, a hattyú a Szalók nemzetség jelvénye. A nyugatról betelepült lovagi családok címerein geometriai alakzatokat, stilizált növényeket, képzelt állatokat találunk, az utóbbiakat többnyire kereszttel is megjelölve; ezek a jelképek is egy-egy család címerszerző ősének kiemelkedő erényére vonatkoznak, amelyekről mondák éltek a nép ajkán. A címerábrázolásokhoz fűződő monda általában azokat a való vagy költött eseményeket tartalmazza, amelyek által a család a címerhez és a vele járó birtokhoz és kiváltságokhoz jutott. A Cserei család címerében a kardhegyre tűzött török fej arra mutat, hogy ősük harci érdemeivel szerezte: a monda szerint a királyt mentette meg élete kockáztatásával. A Báthoriak címere (saját farkába harapó sárkánykígyó) óriáslény leküzdésére utal. A Bethlenek címerének kialakulása állítólag egy vadászat eredménye, ősük itt érdemelte volna ki címerét kiváló lövéssel. A Hunyadiak címerén a csőrében gyűrűt tartó holló Heltai Gáspár Magyar krónikája szerint (1575) a család királyi vérből való származásának emléke. Eszerint a szép Morzsinai-leánynak az Erdélyben utazó Zsigmond királytól fia született, ezt Zsigmond írásán kívül még aranygyűrűjével is igazolta. A gyűrűt azonban a kisfiútól egy tolvaj holló elcsente, s nagybátyja hogy visszaszerezze, nyíllal lőtte le a fáról a madarat. Zsigmond utóbb a gyűrűt felmutató gyermeknek adományozta Hunyadot és vidékét. A történet párhuzamos az ókori Kelet egyes perzsa, arab–zsidó és hindu mondáival, s talán a Szentföldet járó zarándokok által talált utat népünkhöz. – Irod. Szendrey Zsigmond: Magyar népmonda típusok és tipikus motívumok (Ethn., 1922); Solymossy Sándor: Monda (A magyarság néprajza, III., Bp., 1943); Györffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A nemzetségtől a vármegyéig. A törzstől az országig. – Kurszán és Kurszán vára (Bp., 1959).