csapó

1. a gyapjú tisztításával, finomabb földolgozásra történő előkészítésével foglalkozó mesterember. A csapás szó eredeti jelentése: gyapjúfinomítás fonás előtt. Kifeszített húrt vagy madzagot lazára engedve belecsapták a tisztítandó gyapjúhalmazba. A nehezebb (a szemetes, durvább minőségű) alulra, a könnyebb, jó minőségű gyapjú pedig felülre került. Ezt a munkát végezte a csapó. Valószínűleg egy korábbi időszakban, így a magyar középkorban is a szűrszabók a ruházat megvarrása mellett a posztó készítésének összes munkafázisával is foglalkoztak. Ez az oka annak, hogy 1588-ból első fennmaradt adatunk a → szűrszabót csapónak nevezi. A 17. sz.-tól kezdve feltűnő csapószűr megnevezés valószínűleg finomabb posztójú szűrt jelentett. A magyar szűrszabók a 16–17. sz.-tól kezdve túlnyomórészt az erdélyi szászok által készített, kisebb mértékben a Felvidékről behozott és gyengébb minőségű, kész szűrposztóval dolgoztak, ezért a posztónak való gyapjú csapását ez időtől nem végezték. De e munka emlékeként a szűrszabónak csapó vagy szűrcsapó elnevezése még a 19. sz.-ban is igen gyakori volt. A gyapjú fonás előtti csapásának eljárása, az eredeti csapás elnevezéssel együtt a szűrkészítéshez képest periferiálisabb szűrtarisznyás és kalapos mesterségben szinte napjainkig megmaradt. A 15–19. sz.-ban több városunkban működtek csapócéhek. A legnevezetesebbek egyike volt a debreceni. A nagyszámú debreceni csapó emlékét a mai napig utca őrzi. A csapómesterség speciális ága volt a hosszú fürtű gyapjú ruhadarabot, a → gubát készítő → gubacsapó. – Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Gönyey Sándor: A szőrtarisznyás mesterség Dunántúlon (Népr. Ért., 1931); Gönyey Sándor: A hortobágyi pásztorkalapok készítése (Népr. Ért. 1933); N. Bartha Károly: A debreceni gubacsapó céh (Debrecen, 1939); Szücs Jenő: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon (Bp., 1955). – 2. csapófa: → takaró

Csapójelvénnyel díszített széktámla (részlet) (1900. Veszprém m.) Bp. Néprajzi Múzeum