csík | TARTALOM | csíkász |
az Olt felső medencéje, melyet a Keleti-Kárpátok és a Hargita vesznek közre. A magyarság a legkésőbben telepedett meg Erdélyben ezen az akkoriban teljesen lakatlan tájon (1213. sz.). Csík Erdély és a → Székelyföld viszonylag békésen és egységesen fejlődött vidékei közé tartozik. 150200 év óta túlnépesedett terület, ezért lakossága nagy számban vándorolt ki Moldvába (→ moldvai magyarok). A Csíki-medence földrajzilag is jól elválaszthatóan két kisebb tájra, Alcsíkra és Felcsíkra tagolódik. Alcsík egyik völgye, a Lok falui némileg önálló községcsoportot alkotnak. Csík mai központja a több faluból kisvárossá növekedett Csíkszereda. Falvai, melyek Felcsíkban nagy kiterjedésű óriás faluk, az Olt közelében és az abba ömlő patakok mentén helyezkednek el. Csík 1876-ig önálló székely közigazgatási egység volt, ekkor alakult vármegyévé. Hozzá tartozott a földrajzilag különálló, de hasonló fejlődésű → Gyergyó és → Kászon, valamint a Moldvába folyó Tatros patak felső völgye (→ gyimesi csángók). Csík lakossága túlnyomóan r. k. vallású magyar. Fő megélhetési forrásuk egészen a legutóbbi időkig, a szűkös földművelési lehetőségek mellett, a havasi állattartás, fafeldolgozás és az erdélyi, valamint a moldvai mezőgazdasági idénymunka volt. Jóllehet Csík jellegzetes kultúrájú és pompás népművészetéről híres, a kevésbé ismert magyar néprajzi tájak közé tartozik. (→ még: székelyek) Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (II., Pest, 1869); Vitos Mózes: Csíkmegyei füzetek (Csíkszereda, 1894).