csízió

eredetileg 24 verssorból álló öröknaptár, amelyben minden két sorban egy-egy hónap ünnepeit (a fontosabb névnapokat) jelezték, erősen rövidített formában. Az eredeti latin nyelvű csíziók első sora a cisio szóval kezdődött (feloldva: Circumcisio Domini: az Úr körülmetélésének ünnepe), ezért később ezzel a szóval kezdték jelölni a naptárakat, melyek természetesen a csízión kívül más részeket is (→ álmoskönyvet, → horoszkópot, → időjóslásokat) tartalmaztak. Az első magyar csízió a kéziratos Peer-kódexben maradt ránk a 15. sz.-ból (Európában a 12. sz.-ból ismertek csíziók). A paraszti szóhasználat még a 20. sz. közepén is fenntartotta a naptáraknak ezt az elnevezését. Ismert egy → szólásban is: „érti a csíziót” – arra mondják, akit okos, ügyes, hozzáértő embernek tartanak. Jelentésének kialakulását az magyarázza, hogy az érti a csíziót, aki el tudta olvasni a naptárak (idő-, álom- és csillagjóslási) ismeretterjesztő részét is. – Irod. Rexa Dezső: A lovak megbabonázásáról (Ethn., 1904); O. Nagy Gábor: Mi fán terem? (Bp., 1957).