abálás

TARTALOM

ablakrács

ablak

lakószobák, kamrák, magtárak, istállók, ólak szellőzését, légcseréjét, nappali világítását szolgáló, az építmények falába vágott nyílás. Eredetileg elsősorban a füstelvezetés, légcsere, szellőzés volt a funkciója. Később a nappali világítás szempontjából is fontossá vált, s a kémények alkalmazásával, a zárt tűzterű fűtőberendezések elterjedésével füstelvezető szerepe megszűnt. – Az ablakok a korai időszakban Európa-szerte egyszerű lyukak voltak. Pl. a boronafalas házak ablaknyílásait úgy alakították ki, hogy két természetes bemélyedésű, homorulatú gerendát egymásra fordítva építettek be. Az így keletkező nyílás az emberi szem alakjára emlékeztetett. Ez a magyarázata annak, hogy nem egy nyelvben az ablak fogalmát az emberi szemet jelölő szóval fejezik ki. Az ilyen jellegű ablaknyílások analógiájára készítettek szögletes bevésett ablakokat. Ilyenkor két szomszédos gerendába egymással szembenéző U alakú nyílást vágtak. Sövényfalaknál két karó között fonatlanul hagyták kisebb vagy nagyobb magasságban a falat. Az ilyenfajta egyszerűbb ablakokat a fal síkján elfordítható vagy a fal síkján eltolható 2–4 tenyérnyi felületen fatáblával zárták le. Erre utal a kezdetleges ablaktípusú tolitu neve. A 19. sz. közepéig bármiféle építési anyagból is készítettek lakóházakat, az ablaknyílások nagyon kis méretűek voltak. – A 19. sz. második felétől kibontakozó polgárosodás, pallérozódóbb építésmód, a városi polgári és módosabb nemesi lakáskultúra, a mezővárosi igényesebb rétegek példája nyomán egyre nagyobb és főként magasabb ablakokat alkalmaztak a falusi földművesek otthonaiban. Az ablakokat ablaktokra, az ablaknyílásba beépített fagerenda- vagy vastag deszkakeretre szerelték fel. A 19. sz. utolsó harmadáig túlnyomóak voltak a szimpla ablakok. Ezek nagy hővesztesége arra kényszerítette a lakások használóit, hogy az ablakokat körültapasszák, besározzák, vagy teljesen lezárják, fedjék a hideg évszakban. A későbbiekben általánossá váltak a dupla ablakok. Az 1860-as évektől az ablak kissé a paraszti, falusi rang kifejezőeszközévé vált. Ennek jeleként elsősorban az utcára néző ablakok felújítására, módosítására törekedtek. Az udvari homlokzatokon hagyományosabbak maradtak az alkalmazott ablaknyílások. – Az ablakfelületeket az utóbbi 100–120 évben általában szinte kivétel nélkül üveggel fedték. A fakarikába foglalt, üvegtányérokból, szemekből összeállított ablakoknak ma nincs már emléke. A hólyaggal vagy olajjal átitatott lantornapapirossal fedett ablakokról maradtak még halványuló emlékezeti adatok századunk első évtizedeire. Vannak adatok arra vonatkozóan, hogy az ablakokat egyszerű sövényfonással készített vesszőtáblákkal fedték be. Ez lehetővé tette a szellőzést, némi fényt is beengedett, viszont jól zárta is a ház belső terét ember, állat behatolása ellen. A sík üveges ablakok elterjedésének intenzitását mutatja, hogy az üvegezés népi kisiparrá, vándoripari tevékenységgé vált. A lakószobákba két, három ablakot építettek be. Az ablakok elhelyezése sarkos volt, az egyik ablak a lakóház udvara felé nézett, a másik pedig az utcára. Az ágasfás, szelemenes tetőzetű (→ szelemenes tetőszék) lakóházaknak hagyományosan általában csak egy utcai ablaka volt. Sajátos módon ezeket aszimmetrikusan építették be. A → szarufás tetőszékű lakóépületek utcai homlokzatán viszont szimmetrikus elhelyezésben két ablakot volt szokás beépíteni. Mezővárosokban, kisnemesi lakóházakon előfordultak három ablaktengelyes utcai homlokzatok is. A Kisalföldön gyakori volt az udvari homlokzaton levő szoba ablakának az utcafronthoz közel eső beépítése, hogy a szobából, a sarokpadon ülve figyelemmel kísérhessék az utca forgalmát. (Ez az elhelyezés gyakran együtt járt a fűrészfogas beépítéssel.) A lakóházak udvari szobáin két ablakot helyeztek el általában, méghozzá úgy, hogy az ablak a szoba ajtajától lehetőleg messze essék, s így a szokványos sarkos berendezést valósíthassák meg. Az L-alaprajzú házak utcatengellyel párhuzamosan épített szobáin sarkos ablakbeépítést alkalmaztak az utcai homlokzathoz igazodva, azonban az udvari falba is építettek egy-egy kisebb ablakot, hogy áttekinthessék az udvart és ráláthassanak a gazdasági épületekre, helyiségekre. – A hagyományos konyháknak nem volt ablaka. A szabadkémények megszűntetésével, a melegkonyhák általánossá válásával terjedtek el a konyhaablakok. Ezek keskeny, magas, általában egyszárnyú üvegezett ablakok voltak. Vagy a konyha ajtaja mellé, vagy a konyha hátsó falába építették be őket. A kamrákon szellőzőnyílásokat vagy kicsiny ablakokat alkalmaztak, amelyeken gyakran nem voltak nyíló szárnyak. Télen szalmával tömték be, de nem volt ritka, hogy billenthető, kitámasztható, vaslemez táblával fedték be szükség szerint. Az istállókba egy-két kisméretű ablakot építettek be. Ezek ritkán voltak gondosabb kivitelűek. Az utóbbi évtizedekben mind üvegezettek voltak, s az I. világháború után divatossá vált az istállók ablakait vaskeretes, vasvázas szerkezettel, lakatosmunkával készíteni. Ez jellegzetesen utal a paraszti polgárosodás sajátos vonására: a lakóházak felújítását, újjáépítését sok vidékünkön a mezőgazdasági üzemi rendeltetésű épületek, helyiségek korszerűsítése megelőzte. A II. világháborút követően az ötvenes években lényegében megszűnt az ablakok kisipari előállítása. Napjainkban mind az új épületekhez, mind a régiek felújításához az egész ország területén egy-két típusú ablakot használnak, amelyet gyárilag állítanak elő, s a kereskedelmi forgalomban beszerezhetők. Ez a falukép építészeti hatásának gyökeres átalakulásával járt együtt. – Ablak szavunk szláv eredetű, 1372-től írásos forrásokból kimutatható. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szláv nyelvi érintkezéseket megelőző időszakban népünk hajlékain ne alkalmaztak volna ablaknyílásokat. Különféle tárgytörténeti megfontolásokból is megerősítettnek mondható az a nézet, amely szerint korai házainkon voltak ablakfunkciókat betöltő nyílások. Az ablak szó a szláv nyelvekben is kerek nyílás jelentésű volt eredetileg. Nem véletlen az sem, hogy a magyar ablak szónak is van 1590-ből származó ’kürtő, füstjárat’ jelentésben való használata. (→ még: ablakrács, ablaktábla) – Irod. Rátky Zsigmond: Akna és ablak (Népr. Múz. Ért., 1929).