állandóság

a folklóralkotások változatai között megfigyelhető változatlanság, tartalmi és formai szempontból egyaránt feltűnő stabilitás. Annak ellenére, hogy az egyes folklóralkotások nem állandóak, bizonyos vonásaik igen hosszú ideig megmaradnak a hagyományozás során. Elsősorban a tartalmi jellegük, de a → formulák és formai megoldások is igen állandóak maradhatnak. A múlt századi népköltészet-filológia e jelenséget az „ősi” jelleggel magyarázta, századunk pozitivista kutatása (leginkább az ún. földrajz-történeti irányzat) az → önkiigazítás törvényszerűségét hangsúlyozta. Újabban tudjuk, hogy állandóság és változás dialektikus ellentétpár, a hagyományozás és variálódás nélkülözhetetlen vonásai, amelyen belül az állandóság statisztikus törvényszerűség, és inkább a változásnak ki nem tett, mintsem a készakarva megőrzött kategóriájába sorolható, voltaképpen entrópia-fogalom. (→ még: hagyomány, → változat) – Irod. Krohn, Kaarle: Die folkloristische Arbeitsmethode (Oslo, 1926); Anderson, Walter: Ein volkskundliches Experiment (Helsinki, 1951); Ortutay Gyula: Variáns, invariáns, affinitás. A szájhagyományozó műveltség törvényszerűségei (MTA II. Oszt. Közl., 1959); Dundes, Alan: The Study of Folklore (Englewood Cliffs, 1965); Bausinger, Hermann–Brückner, Wolfgang: Kontinuität? (Berlin, 1969); Bense, Max: Einführung in die informations-theoretische Ästhetik (Reinbek bei Hamburg, 1969); Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése (Bp., 1972).