Erdőhát

1. a → Szamoshát és a → Tiszahát közé eső terület a szatmári síkságon (→ Szamosköz). Egybeesik a → Túrhát nyugati részével. Vásáros központja Fehérgyarmat. – 2. a Béga és a Maros közötti dombvidék. Gazdasági, kulturális és igazgatási központjai Temesvár és Lippa. Középkori magyar lakossága a török hódoltság alatt elpusztult vagy elmenekült. Mai magyar lakói a múlt században Szeged vidékéről és D-Tiszántúlról települtek. (→ Bánság) – 3. dombvidék a romániai Hunyad megyében, amely a Ruszka-Pojána-hegység keleti lejtőjét képezi, a Cserna völgyéig terjed. Túlnyomóan román népességű, magyar lakossága apró szórványokban él. – 4. a Fekete- és a Fehér-Körös közén és partjain elterülő síkság. A honfoglalás óta magyarlakta terület. A 16–17. sz.-ban → Körösköz volt a neve. Gyula (1566) és Várad (1660) eleste után igen sokat szenvedett a török hódoltságtól. Magyar lakosságának egy része elpusztult, más része elmenekült, az erdők és mocsarak védelmében azonban néhány község lakossága folytonos maradt: Erdőhegy, Vadász, Nagyzerind, Bélzerind, Ant, Tamáshida, Ágya stb. Hagyományos vásáros központjai: Gyula, Nagyszalonta, Borosjenő. Az Erdőhát ma majdnem teljes egészében Romániához tartozik. Területén magyarok és románok vegyesen élnek. – 5. a Sajó és Rima folyóktól délre, a Gortva és a Hangony patakok közötti dombos, erdős táj. Lakossága r. k., kivéve a Gortvakisfaludtól Jene, ill. Susa községekig húzódó településsort, amelyekben az eredetileg ref. lakosság kisnemesi aránya meglehetősen magas. Az Erdőhát r. k. népét barkó névvel (→ barkók) illetik a szomszédos körzetben (irodalmi adataink szerint 1836 óta). – Irod. Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965); Paládi-Kovács Attila: A barkó etnikai csoport (klny. Debrecen, 1968).

Nemesborzova harangtornya (Szabolcs-Szatmár m.) (A Szentendrei Szabadtéri Múzeumban felállítva)

A kölcsei ref. templom harangtornya (18. sz. második fele)