| Beluleszkó Sándor (Fehértemplom, 1879–Bp., 1914) | TARTALOM | bélyegzés |
bélyeg, billog
az állatok, elsősorban a szarvasmarhák és a lovak, szamarak, ritkán juhok bőrébe égetett → tulajdonjegy vagy jószágjegy, amely azonosításukat szolgálja. A tavasztól az őszig kinn tartózkodó, → gulyába és → ménesbe kivert (→ kiverés) növendék állatok az 5–6 hónap alatt nagyot fejlődtek, az esetleges elbitangolásnál is a bélyeg szolgált igazolásul, lopásnál, eltulajdonításnál, az állat elpusztulása esetén, az ún. bőrivel való számonadásnál azonosításul. A bélyeget vasból készített, felizzított bilyogzóvassal égetik rá az állatok farára, nyakára, esetleg a szarvára. A bélyegezés hagyományos napja nagypéntek volt. A beégetett jelek lehetnek a tulajdonos nevének kezdőbetűi, ábrázolhatnak rovásszerű vagy felismerhetetlen jeleket, tárgyakat stb. Egy-egy bilyogzóvas gyakran apáról fiúra öröklődik, ismert olyan, amelyet 2–300 év óta használnak. Elsősorban a 16–18. sz.-ban a gazdákon kívül gyakran egyes falvaknak, megyéknek és földesúri nagybirtokoknak is volt bélyege; megesett, hogy egyetlen állat gazdájának jele mellett a községét is viselte. A hatósági bélyegekről az erdélyi szászok bilyogkönyvet adtak ki, ennek segítségével állapították meg az elbitangolt, ellopott állat származásának helyét. A bélyegezés azokon a területeken ismert elsősorban, ahol a növendék állatokat a településtől távoli → legelőkön, ún. külső legelőkön tartják. Alkalmazása legnagyobb arányú a Nagy- és a Kiskunságban, a Jászság és a Hortobágy vidékén. Használói kb. 90%-ban magyarok, de fellelhető a román, szerb, német és Békés m.-ben a szlovák lakosságnál is. A bélyeg használata Mo.-on a 13. sz. közepétől folyamatosan végigkövethető. Az 1436-ban felbukkanó Bylegh szó is kizárólag égetett tulajdonjegyet jelentett, a 16. sz.-tól már bélyegzővasak is maradtak ránk. A bélyeg szó ótörök eredetű, az eljárás a sztyeppei nomád népeknél (→ nomadizmus), pl. a baskíroknál, mongoloknál is ismert; kétségtelen, hogy a magyarság a honfoglalás előttől használja. (→ még: füljegy) – Irod. Tárkány Szücs Ernő: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon (Ethn., 1965).
