beszálló

→ csárda, kocsma, fogadó, amelyben úton levők szekereikkel, kocsijaikkal, áruikkal és hajtott állataikkal együtt megszállhattak. Beszállónak nevezték azokat a házakat (családokat) is, amelyek → vásárok és egyéb sokadalmak (pl. búcsúk) alkalmával rendszeresen szállást adtak. A vásározók és a beszállók között állandó kapcsolatok alakultak ki. A beszállók tagolódtak is; voltak olyanok, ahol inkább kupecek, máshol kereskedők vagy koldusok stb. szállásolták el magukat. A beszállónak bizonyos szükségszerű berendezése is volt: ólak, istállók, karámok, szekérállások, vályús kutak, terménytárolók (pl. szénatartó) stb. – Irod. Trócsányi Zoltán: Kóborló komédiások, bujdosó deákok és vándorló mesterlegények (A történelem árnyékában, Bp., 1936); Csatkai Endre: Az egykori „Arany récze” fogadó (Új Sopronvármegye, 1940); Tábori Kornél: A vendéglátás irodalma (Bp., 1942); Dankó Imre: A gyulai vásárok (Gyula, 1963); Tömörkény István: Vásárállás. A vásárosok (Munkák és napok a Tisza partján, Bp., 1963).