ház körüli munkák

TARTALOM

házközösség

ház középoszlopa

a lakóház nagyméretű lakószobájában a nagy fesztávolságú → mestergerenda alátámasztására beépített, fából készült oszlop vagy pillér. Az archaikus kultúrájú szlovéniai magyar falvakban idegágas a neve, a Felföldön boldoganyának, boldogasszonyfájának nevezik erősen másodlagosan hozzá kapcsolódó kultikus hagyományai miatt. A ház középoszlopa országosan elterjedt volt. Használatát a nagycsaládi több generációs együttlakás nagy lakótérigényét kielégítő hosszú szobák építése indokolta, másrészt az is, hogy a padlás mint a gabona, takarmány és a házi felszerelések tárolótere fokozódó terhelésnek volt kitéve. Jellegzetes, hogy mindig a tűzhely, a kemence szomszédságában helyezték el. A kemence mellé telepítését egyébként a jobb térkihasználás lehetősége indokolja. Legrégebbi ismert példánya a 18. sz.-ból való Hódmezővásárhelyről. A kutatás sok recens példányát találta meg Eger környékén. De előfordult a Kisalföldön pl. Martoson is. Középoszlop beépítésére gyakran került sor a lakóházak nagy fesztávolságú magtárkamráiban, istállóiban, esetleg présházakban. – A ház középoszlopának alkalmazása egyébként Európa-szerte ismert. A hazai példányainkhoz közel eső formában derítették fel a kutatók a ház középoszlopait szlovák, morva községekben. Mint az épület belső hangsúlyos eleme, a ház középoszlopa alkalmas volt arra, hogy gondos megmunkálásával, faragásával a lakás fényét, díszét növelje. A 19. sz. második felétől ritkán alkalmazták a ház középoszlopát új épületeken. – Irod. Garay Ákos: Szlavóniai régi magyar faluk (Népr. Ért., 1911); Gunda Béla: Der kultische Pfahl des Hauses bei den Ungarn (Folkliv, 1947); Vajda László: Rítus-tanulmányok. A ház középoszlopának szakrális szerepéhez (Ethn., 1951); Bakó Ferenc: Település, népi építkezés (Heves megye műemlékei. I., Magyarország Műemléki Topográfiája, VII., Bp., 1969).