hétfalusi csángó viselet

a Barcaságban, Brassó közelében fekvő hét magyar falu öltözete. Számos darabjuk közös más erdélyi magyar öltözetekkel, azonban olyan elemei is vannak, melyeket ebben a formában más magyar viseletekben nem találunk meg. A férfiak általában nagy karimájú nemezkalapot hordtak, hidegben fekete vagy fehér prémkucsmát. Ingüknek álló a galléra, elöl bojtos kötővel csukódik. Az ing hosszú, kivetve viselték, alja szinte térdig ért, tüszü, düszü nevű bőröv, a tüsző vagy bogláros öv szorította a testhez derékban. A széles övben pénzt és iratokat tartottak, és erre volt erősítve a késtok és a tűzszerszámot tartó erszény is. Fehér, házi posztó harisnyájukról maradt feljegyzés, de ismerhették a szűk vászongatyát is. Az ing fölött ujjatlan, elöl csukódó melles bundát viseltek télen-nyáron, föléje hűvös időben fehér vagy fekete, vitézkötéses posztó → zekét terítettek a vállukra. Ismerték a selyemmel hímzett hosszú és rövid kozsokot, a legények pedig a lombos gubát, amelyben udvarolni jártak s a jószágot őrizték. A munkában viselt vászon kabátfélének friskó a neve. Lábukon kordován csizmát viseltek, de ismerték a székely cepőköt és a bocskort is. – A lányok hajukat két fonatban leeresztve viselték meggyszín vagy veres hajkötővel lekötve. A lányos hajkötő helyébe a fiatalasszony arannyal hímzett menyecskepántlikát kötött, melyet két éven át hordott, azután meggyszín szalagra cserélte. Ezzel együtt az asszonyok a csepesz nevű főkötőt hordták, melynek kontytartó része tarka, hímzett, s fehér fátyolkendőt borítottak rá. Az új asszony – aki még állt a templomban – bogláros tűkkel tűzte meg fátylát, amint néhány hónap múlva beült a padba, nem használt tűket többé. Ingük hosszú volt, köznapon vékony lenvászon, ünnepeken csipkeujjakkal, melyek hosszúak és bőven ráncoltak. A csipkeingen arany a gallér és a kézelő. A vászoningeket az idősebbek fehér, a fiatalabbak vörös fonallal varrták ki. Ráncba szedett rokolyát viseltek az ing fölött, előtte cifra kötényt. Lányok és fiatalasszonyok ünnepi viselete volt a hámos rokolya, a lányoké fehér, az asszonyoké feketére festett házi vászon. Erősen kivágott, a vállrésszel egybeszabott szoknya sz. A vállrészt sűrűn ráncolták elöl is, hátul is. Nincs derékba szabva, csak a bogláros öv szorítja le. A fekete rokolyához fehér, a fehérhez fekete kötényt kötöttek. Bogláros övükre bőrerszényt függesztettek. A gazdagabb lányok és fiatalasszonyok kösöntyűt, mellboglárt viseltek. Különleges esküvői dísze volt a menyasszonynak a fekete bársony csákó és az ugyancsak fekete palást. Téli-nyári felsőruha az elöl csukódó ujjatlan mellesbunda, mely bársony borítással is készült. A férfiakéhoz hasonlóan a nők is viselték a sujtással kihányt fehér zekét vállra vetve. Papucsban és kordován csizmában jártak, de ismerték a sarut: a féltérdig érő s ráncosan legyűrt könnyű szattyán csizmát. Az öltözet számos eleme a → székelyföldi viseletekhez kapcsolódik, a hámos rokolya viszont a torockói kösnyős rokolyát idézi. – Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (VI., Bp., 1873).

Mellboglár hétfalusi csángó viseletből