hodály, birkaszín, juhakol

juh-, ritkán sertésnyájak téglalap, néha L alaprajzú, nagy befogadóképességű, zárt, tetővel fedett építménye. Két típusa ismert: a csupán nád- vagy szalmahéjazattal ellátott tetőszerkezetből álló ún. seggenülő hodály, valamint az alacsony falu, nyeregtetős hodály. Az előbbi főképpen a nyári legelők szétszedhető és évenként tovább helyezhető építménye, míg a fejlettebb elsősorban az uradalmak juhnyájainak téli elhelyezését szolgálja. Ez utóbbi fala készülhet – a földrajzi környezetnek megfelelően – kőből, téglából, vályogból vagy paticsból, benne a juhok takarmányozásához vályúkat és rácsokat helyeznek el a fal mellett vagy középen. Az egyetlen helyiségből álló építményt szükség esetén, pl. ellés idején mozgatható lészákkal (→ esztrenga) választják el. A hodálynak két vagy három széles ajtaja van. Az általánosnak mondható hodály elnevezés mellett ismert a birkaszín (Kiskunság), a juhakol (keleti palócok). A hodály merinó birkákkal a 18. sz. második felében honosodott meg (Mo.-on a rackatartásnál ismeretlen volt). A kevésbé ellenálló szervezetű állatokat a nyári esők ellen is védték. Az építmény késői meghonosodását a hodály szó elterjedése is igazolja: 1838-ban fordul elő először. A hodály szó vándorszó, megfelelői ismeretesek a románban (odáie ’szoba, juhakol’), ukránban ( ’marhaakol a legelőn’); a bulgárban, a macedonban, a szerb-horvátban ’szoba, vendégszoba’ jelentésű. E szavak forrása lehet az oszmán-török oda ’szoba, kamra’ jelentésű szó. Úgy tűnik, hogy a szó és a tárgy meghonosodása kétirányú, az eszköz átvételével nem honosodott meg a neve. – Irod. Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914); Györffy István: Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Bp., Debrecen, 1927); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Fél Edit–Hofer Tamás: Az átányi gazdálkodás ágai (Népr. Közl., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Műveltség és Hagyomány, 1965).

Disznóhodály (Hortobágy, 1913)

Juhhodály (Hortobágy, 1913)