esztrenga, dranka, fejőkarám, isztronga, kosár, lécka, sztronga

1. négy- vagy többszögletű, könnyen szétszedhető és összeállítható, továbbhelyezhető kerítés, másutt fedett építmény, amely a legelőn a juhok egybetartására, ill. fejőkarámjául és a nyáj védelmére szolgál. Az egész karámot kb. 3–5 m hosszú és 1–1,2 m magas, karókból, lécekből vagy deszkákból, régebben vesszőfonadékokból összeállított részekből, ún. lészákból, léckákból állítják össze oly módon, hogy a két rész összetalálkozásánál mindkét oldalon egy-egy karót vernek a földbe, amelynek a tetejét vesszőgúzzsal, újabban dróttal kötik össze. A Hortobágyon gyakran a → szárnyék két ága közé állítják az egyrekeszes esztrengát, máshol ismeretes volt a két- vagy több rekeszes, két- vagy több udvaros is, ahol külön zárták a fejő anyajuhokat és a bárányokat vagy a meddőket. Az esztrenga egyik sarkánál alakították ki a fejőhelyet, ahol az állatállomány és a pásztorok számától függően 1–2–3 lyuk volt. A lyukak mellé állított fejőszéken ülnek a fejőjuhászok. A fejőhelyet, amelyet néhol esztrengának neveznek, a Hortobágyon, a Hajdúságban lábakon álló félereszes tetővel is védték. Az erdélyi juhászatban az esztrenga a kosárnak az a része, ahová fejés előtt hajtják a juhokat. Az esztrenga másik fontos funkciója az ún. → kosarazás, a folyamatos továbbhelyezéssel történő trágyázás. Az eszköz elnevezése igen változatos képet mutat: esztrenga Erdélyben (esztrunga), a Hajdúságban és részben a Hortobágyon; isztronga a Kiskunságban és Szeged vidékén; sztronga, sztrunga Bereg megyében; dranka a Hortobágy és a Hajdúság némely területein; lécke Bereg, Szatmár és Szabolcs m.-ben; kosár a Székelyföldön és Erdély-szerte; fejőkarám a Nagykunságban és pl. Maros-Torda m.-ben. – A sztronga, isztronga és az esztrenga román eredetű szó (strunga ’a juhszállás bekerített része, karám, fejőrekesz’), feltehető a szlovák közvetítés is. A lésza, lészka, lécka elnevezés északi szláv, szlovák vagy ukrán eredetű, a kosár román és szláv többszörös átvételű szó. Ez utóbbi a 14. sz. elején már a legelőn álló nyitott karám volt, amelybe állatokat, különösen juhokat hajtottak éjszakára, Az ugyanazon eszköznek többféle elnevezése arra utal, hogy több hasonló eszköz keveredéséről is lehet szó. A kosár pl. lehetett vesszőből font és tetőzettel is részben ellátott (→ akol) teleltető építmény is; az esztrenga a Hortobágy vidékén és a Felső-Tiszántúl ugyancsak nem mozgatható, magas nádfalazat (esetleg színnel) is lehetett. A Kiskunságban a 18. sz.-ban az ún. magyar isztronga is a legelőn álló nádfalazat, ellentétben az ún. német isztrongával, amely birkaszínbe beépített fejőakol volt. Valószínűnek tűnik, hogy a szétszedhető, könnyen mozgatható esztrenga az alföldi juhtartásban a 18. sz.-ban honosodott meg. (→ külterjes állattenyésztés) – 2. A sztronga, sztrongálás 16–17. sz.-i szó Erdélyben az első tavaszi próbafejést, az adó megállapítását, sőt talán jobbágyszolgáltatásként pénz- vagy természetbeli adózást is jelentett. Bár ugyanebben az időszakban az építményt is jelölték a szóval. Az esztrenga a vlach pásztorkodás (→ vlachok) egész területén elterjedt. – Irod. Sztripszky Hiador: Sztronga, esztrengába fog (Magy. Nyelv, 1891); Takáts Sándor: Sztronga (Magy. Nyelv, 1906); Györffy István: Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927); Györffy István: Pásztorépítkezés a magyar Alföldön (Magyar falu – magyar ház, Bp., 1943); Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai (I., Bp., 1955); Földes László: Kosár, „karám, ól” (Ethn., 1960); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, XII., 1970).

Esztrenga (Hajdúszoboszló)