hordó szekér | TARTALOM | Horger Antal (Lugos, 1872Bp., 1946) |
a halfogás egyik legősibb módja. Számos változata 3 fő csoportra oszlik: 1. kézben tartott (→ nyeles horog és → kuttyogató) 2. → parti horog 3. → véghorog. Mindegyik nélkülözhetetlen része a horog, mely főleg fémből készül, hajlása és arányai szerint több rendszert alkot. Az előre álló hegyű az előrepedző, hajtott az oldaltpedző horog. Az őskorból és természeti népektől ismerünk kőből, csontból és fából készült horgokat is. A cigányhorog a csalinál hasa alá kötött rózsatövis. Az 1900-as évek elejéig a magyar halászok falusi kovácsokkal készíttették a horgokat. Kedveltek voltak az apatini készítmények. Ragadozókra két- vagy háromágú horgot is használtak. A véghorog egyik változata a vizahorog, mely arasznyi, tűhegyes horogból áll, véghorog módjára szerelve, de csalétek helyett a horogra úszót kötnek, amely a horgot lebegteti, s a viza farkával akad fel. Kicsinyített változata a → kecsegehorog. A horgászatot a kishalászok űzik, parti és véghorgokkal, legritkábban nyeles horoggal. Ez utóbbi a sporthorgászat eszköze finom, rafinált gyári készítésű felszereléssel. A sporthorgászat csak a felszabadulás után vált tömegmozgalommá, de oly mértékben, hogy a természetes vízi halászatnak riválisává lett, s évtizedek óta folyik a vita, hogy a sok ezer sporthorgász vagy az alig ezer halász érdekét kell-e szem előtt tartani. Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (III., Bp., 188788); Rohan-Csermák: Sturgeon books of Eurasia (New York, 1963); A horgászat kézikönyve (Bp., 1964); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965)