Fedics Mihály (Piricse, Szabolcs m., 1851–Bátorliget, Szabolcs m., 1938)

mesemondó. Meseanyagát minden valószínűség szerint a szabolcsi pásztoroktól, favágóktól tanulta. Kiemelkedő elbeszélő tehetség volt, előadását nagyfokú beleélés jellemezte. Azonosulása különösen a kalandmesék hőseivel volt nyilvánvaló: harmadik személyű előadása gyakran átcsap első személyűbe. A meseszerkesztés törvényeit igen jól ismerte. Arra törekedett, hogy megszövegezése minél változatosabb legyen. Mesekincsének rögzítése élete legvégén, 1936–38-ban történt. Repertoárját (40 szöveg) nem is sikerült kimeríteni. Jelentősége mindenekfölött abban áll, hogy Ortutay Gyula az ő meséinek közreadásával, hanglemezre vételével és a személyével kapcsolatos tanulmányaival indította el az ún. paraszti → egyéniségkutatást. Ez a szemlélet igen termékenynek bizonyult nemcsak a mese-, ill. a folklórkutatás, hanem a népművészet, a paraszti kismesterségek vizsgálatának területén is. – Irod. Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (Bp., 1940; UMNGy, I.); Marót Károly: Idiosz en koinói. Gondolatok Fedics Mihály meséiről (Egy. Phil. Közl., 1940); Dégh Linda: Az egyéniségvizsgálat perspektívái (Ethn., 1960).

Fedics Mihály mesél (Bátorliget, Szabolcs-Szatmár m.)