fedés

a szőlőtőke fejének, esetleg vesszeinek is földdel takarása. Egyéb elnevezései: csirkézés, födés, fedis, takarás. A fedés technikáját a szőlőtelepítés módja határozza meg. Így a sortalan szőlőkben a tőkénkénti kupacba, bokorra fedés, csirkézés volt szokásos. A soros szőlőkben bakhátra fednek: a kapás hátrafelé dolgozik, visszafelé kapál. A kialakított fedésárokba szórják a ganét (istállótrágya), amelyet a hólé a gyökerekhez iszapol, s tavasszal rányitnak. A bakhátra fedést végezhetik a föld egy vagy két oldalra húzásával, az utóbbi eljárás gyakoribb (É-Mo.), amit egy vagy két (nagyolás és tisztázás) munkafázisban végeznek el. A eszköze a fedő kapa, amely a parasztgazdaság eszközkészletében külön számon tartott tárgy: a helyileg használt lapos kapák legnagyobb méretű változata (→ szőlőkapa). Az ősszel végzett szőlőmunka mo.-i elterjedését a téli fagy elleni védekezés indokolta, de a fél trágyázással felérő mély talajforgatás is szükségessé tette. A fedés a szőlő évi talajművelési rendjének első része: ahol fedtek, ott tavasszal a → nyitás munkáját is el kellett végezni. A szőlő fedése a 15. sz.-tól bizonyított, de a 19. sz.-ban sem volt mindenütt végzett munka, a Dunántúlon (Buda környéke és a Balaton-felvidék kivételével) nem alkalmazták. – Irod. Kecskés Péter: A szőlő talajművelése Észak-Magyarországon (Népr. Ért., 1967).