nyitás

tavaszi szőlőmunka, a földdel fedett tőkék kibontása. Egyéb elnevezései: kikapálás, pirgálás, a Dunántúlon takarás. A → fedéshez hasonlóan a nyitás sem volt mindig országszerte ismert talajművelési eljárás. É-Mo.-on, az Alföld és Erdély szőlővidékein, valamint a Balatonfelvidéken az évi szőlőtalajművelés rendszeres munkájához csak a 14. sz. óta tartozott. A nyitáskor a kapás hátrálva halad, visszafelé kapál. A nyitás módja a fedés technikájától, végső soron a szőlőtelepítés módjától függ. A soratlan szőlőkben tőkénként körbe nyitottak. A soros szőlőkben a meredek hegyoldalon egy oldalról emelik vissza a szőlő sorába a földet (Buda környéke), de gyakoribb a két oldalról való nyitás (É-Mo., Erdély), melynek során a kapás vagy minden vágás után sort váltva egy munkafázisban húzza bakhátra, bálványra, ormóra a földet (É-Mo.), vagy először csak a fedés egyik oldalát bontja meg, majd a sor végére visszamenve a tőke másik oldalából kapálja középre a földet (Alföld) (→ szőlőkapa). A nyitást nyitó kapával végzik, ami általában azonos a helyileg használt lapos kapák nagyméretű változatával, de néhány területen (Cegléd környéke) e célra keskeny gólyaorrú kecskeméti kapát alkalmaztak. – Irod. Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (Debrecen, 1964); Kecskés Péter: A szőlő talajművelése Észak-Magyarországon (Népr. Ért., 1967).

Nyitás munkája a tavaszi szőlőben (Monor, Pest m., 1960-as évek)

Nyitás munkája a tavaszi szőlőben (Monor, Pest m., 1960-as évek)