nyírvíz

tavasszal megcsapolt édes nedvű fák (cser, szil, jávor, bükk), elsősorban → nyírfa kicsorgó leve, melyet felfogva frissen vagy erjesztve üdítő italként, golyva, tüdőbaj, vesebántalmak ellen isznak. Olykor a bort ízesítik vele. A nyírvízet arcfinomítónak, szeplő ellen kenőcsként is használják. Szokásos a nyírfába mélyedést, gödröcskét (Nyírség: lék, vék, tejke; Székelyföld: göbéc, gübü, hajk) is vájni, s az abba összegyűlt levet kiszürcsölik, bodzacsővel kiszívják. Az ilyen italnak virics (Székelyföld, palócok), nyírlé (Lápos völgye), nyírvíz (Nyírség, Börzsöny), boza (palócok), csiger (Bakony) a neve. Szótáraink nyirics néven is említik. A nyírvizet Nyíregyháza, Debrecen piacain még a múlt században hordószámra árulták. A nyírvíz különösen népszerű ital volt – s részben az napjainkban is – a Székelyföldön, ahol a 16–18. sz.-ban viricses kádat, vicses teknőt említettek nyilvánvalóan a nagy mennyiségű nyírvíz tárolására. Gyergyóban a havasok között viricsfőzőházról is tudunk (1872). A háromszéki székelyek a nyírvíz gyűjtésnél a fa- és erdőkultusz nyomait őrizték meg: az egyik tavaszi ünnepen a legények és leányok csapatosan mennek ki az erdőbe, és táncolás, éneklés közben csapolják meg a nyírfákat. A székely népdalok is említik a nyírvizet:

Édös virics foj a fából,

Jere ki rózsám a házból;

Én bemennék, de az anyád

Tudom, hogy haragszik reám.

II. Rákóczi Ferenc egyik levelében (1706) így emlékezik meg a nyírvízről: „nem drágább a nyírvíz az tokaji szüretnél, sem a szamosközi asztag a hernádmellyéki asztag s kazalnál”. 1769-ben canonica visitatióban vetik fel a kérdést, hogy lehet-e a nyírvízzel keresztelni. A nyírvíz a szláv népek, a románok között is igen elterjedt ital, de isszák a lappok, svédek, finnek, észtek, votjákok, baskírok s a különböző szibériai népek. Rasid-el-Din (1247–1318) perzsa geográfus elmondja, hogy a szojótok nyírvízzel oltják szomjukat. A 14. sz.-ban a nyírvizet említi az első német természetleíró, Conrad von Megenberg, elmondva, hogy a hétköznapi emberek frissítő itala. É-Eurázsiában a nyírvíz fogyasztása a hal- és húsfogyasztásnál fellépő skorbut ellensúlyozására szolgál. – Irod. Kiss Lajos: A nyírvíz (A Földgömb, 1930); Berg, Gösta: Nordskandinaviskt–nordeuropeiskt (Rig, Stockholm, 1933); Györffy István: Viricselés a Székelyföldön (Ethn., 1937); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Berg, Gösta: Att tappa björklake (Gastronomisk Kalender, Stockholm, 1969).

Megcsapolt szilfa (Kemse, Baranya m., 1930-as évek)