igazmondó juhász, az, Mátyás király aranyszőrű báránya

didaktikus → novellamese. Cselekménye: Mátyás királynak (egy királynak, uraságnak) van egy aranyszőrű báránya és egy igazmondó juhásza. A szomszéd burkus király (uraság) fogadást ajánl: bebizonyítja, hogy a juhász nem mindig mond igazat. Az aranyszőrű bárányt akarja elcsalni, s a juhászt ezzel hazugságra kényszeríteni. A csel sikerül is, de nem a fogadást ajánló szomszédnak, hanem leányának, aki magát adja a bárányért cserébe. A juhász útnak indul, hogy bevallja gazdájának tettét. Útközben többször földbe szúrja a botját, ráteríti a subáját, s az így megszemélyesített „király”-nak próbahazugságokat mond el. Ezek azonban saját maga előtt is rendkívül nevetségesnek tűnnek. A király színe előtt, a szomszéd király és annak leánya jelenlétében bevallja, hogy az aranyszőrű bárányt elcserélte egy fekete szőrűre – a királykisasszonyra. Elnyeri feleségül (AaTh 889). Az egész magyar nyelvterületen ismert mese. Elsődleges forrása a → Gesta Romanorum, 19. sz.-i forrása pedig Erdélyi János Abony tájékáról származó szövege, amely Benedek Elek feldolgozásában sűrűn szerepelt iskoláskönyveinkben és meséskönyveinkben. A szóbeliségből 6 változata ismeretes, ebből 4 az Erdélyi–Benedek-féle változat származéka. Az Erdélyi–Benedek-féle szövegnek hazai német származékáról is tudunk. A típus Európában közismert, első előfordulása egy 13. sz.-i cambridge-i latin nyelvű szöveg, a Gesta Romanorum mellett (14. sz.) Straparola (16. sz.) gyűjteményében is szerepel. Több ízben készült a meséből népi színjáték (→ népi színjátszás). A bot mint egy meghatározott személy képviselője szerepel egy buddhista szövegben is. – Irod. Binder Jenő: Megjegyzések „A Gesta Romanorum hatása a magyar népköltészetre” c. dolgozathoz (Ethn., 1892); Katona Lajos: Az igazmondó juhász (Irodalmi tanulmányok, I–II., Bp., 1912); Loschdorfer Anna: Veszprém megyei népmesék (Ethn., 1936); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Tubach, F. C.: Index exemplorum (FFC 204. Helsinki, 1969).