induló, mars, útimars (ném. Marsch ’induló’)

1. tömegek mozgását ritmikus formába szedő zenemű; legismertebb válfaja a katonai induló, amely zárt alakulatokban menetelők lépéstartását segíti elő (Mögütték már a dobot, Mögfújták az útimarsot...) – Az induló az ókor óta ismert; valószínűleg az énekből fejlődött, mint a 16–17. sz.-tól jelentkező újkori megfelelői is (az 1848-as Damjanich-induló pl. a Söprik a pápai utcát... kezdetű dal Müller József-féle feldolgozása). Az induló zenekari formában él, a fegyveres erőknél ún. katonabandák szolgáltatták; részben ki is szorította a → katonadalokat. Énekelt megfelelője a → menetdal. Katonaviseltek körében ismert a → Rákóczi-induló, Klapka-induló. (Egressy Béni–Thaly Kálmán); a Ny-rábaközi → dus kedvelt kísérőzenéje a Radeczky-induló, lakodalomban pedig a menyasszonynak a vőlegényes házhoz való beköszöntésekor kerül sor a tréfás szövege Hunyadi-indulóra (Erkel Ferenc–Doppler Károly). A → munkásdalok között gyászindulót is találunk. – Irod. Káldy Gyula: Az 1821–1861. években keletkezett magyar történeti énekekről és indulókról (Bp., 1895). – 2. mars, kísérő, ugráló, trapp, marhatrapp: az → ugrós tánctípus, a → menettánc formája. A mars elnevezést főleg a Duna mentén, Kalocsa vidékén és a D-Alföldön, szórványosan a magyar nyelvterület egyéb vidékein is használják (pl. Ny-Rábaköz, Gyimes). Lakodalom s egyéb mulatságok vonulási alkalmain táncolják, éppen ezért formakincse egyszerűbb. Az állandó motívumismétlésből álló táncfolyamat egysíkúságát a térbeli változatosság, térforma-gazdagság ellensúlyozza. Szólóban, párosan, csoportosan, körben és vonalban egyaránt járdák. A bálok befejezése alkalmával is gyakori a mars táncolása. Tempója: Mm = 120–138, kíséretritmusa az ún. lassú → esztam. Tempó emelkedés a marsnál nemigen tapasztalható, általában mindig egyszinten marad. Zenéjében már sok újabb, alig asszimilált idegen elem is beszűrődött (induló zenék). (→ még: tustoló) – Irod. Martin György: Bag táncai és táncélete (Bp., 1955); Lakodalom (A–B, A Magyar Népzene Tára, III., Bp., 1955–56); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–IV., Bp., 1970).