munkásdal

részben a foglalkozási, részben a történeti-politikai dalok válfaja, a mezei és ipari munkások körében ismert, életükről, érzelmeikről, gondolataikról és törekvéseikről szóló lírai tömegdal. A munkásköltészet, azon belül az ún. → munkásfolklór legelterjedtebb műfaja. Lényegében az → iparosdal és → parasztdal megfelelője azzal az eltéréssel, hogy míg azok nagyobb része → népdal, a munkásdalok zöme átmeneti, félnépi, ill. határozottan → műdal, mely hivatásos művészek alkotása, és az írásbeliség állandó jelenléte miatt csak kevéssé folklorizálódott. – Két fő csoportja eredetét és összetételét tekintve eléggé eltér: 1. a mezei munkásdalok túlnyomó többsége átalakított népdal, folklorizált műdal, amely legkönnyebben foglalkozás szerint (→ aratódal, → béresdal, → cséplődal, → gányónóta, → kubikosdal, → summásdal, → szolgadal) csoportosítható, nem mindig könnyű azonban a parasztdaltól való elválasztásuk. Mindenesetre a különbözés egyetlen szó cseréjétől a teljes átalakításig terjedhet, de az önálló alkotás kevés. A mezei munkásdalokat sem a birtokos parasztság, sem az ipari munkásság nem ismerte, sőt az egyes foglalkozások egymástól is a legritkább esetben kölcsönöztek csak. (Az ipari munkásdalok viszont alig köthetők foglalkozáshoz.) A mezei munkásdalok egészükben véve a munkakezdés és -végzés alkalmai közé illeszthetők, az ilyen események érzelmeiről szólnak, az alkotások jelentős része → panaszdal, → szerelmi dal, valamivel kevesebb csak a → bordal és a → csúfoló, az elszegődésről, a felmondásról és magáról a munkáról nagyjából egyenlő számú, de nem túlzottan sok munkásdalt ismernek. A mezei munkásdalok nem érik el az ipari munkásdalok, főként a → munkásmozgalmi dalok tudatosságát, ez utóbbiak közül sokat átvesznek, különösen a szabadabb vándormunkások. – 2. Az ipari munkásdalok eredete, összetétele és eszmei tudatossága gyökeresen eltér: ez az új osztály csak kevés népdalt ismert, még kevesebbet alakított át, inkább a korabeli → magyar nóták dallamára húzott rá új szöveget; az ipari munkásdalok nagyobb része azonban hivatásos és tudatos (szöveg- és zene-) szerzői alkotás, az osztályharc szellemi fegyvere, munkásmozgalmi dal. Az ipari munkásdalok foglalkozás szerint nem csoportosíthatók, legfeljebb a → bányászdal tekinthető önálló kategóriának; nem képviselnek egységes (szöveg- vagy dallam-) stílust sem, így a tartalmi-funkcionális csoportosítás látszik legmegfelelőbbnek (május 1., 1918–1919, az 1930-as évek ún. válságdalai, vörös zászló, túra, kultúrmozgalom, ifjúmunkás stb. dalok), ezek közül főként a → békedal, → börtöndal, → sztrájkdal és a → tizenkilences katonadal a legönálóbb csoport, a többi besorolható a munkásmozgalmi dal kategóriájába. – A munkásdal-kutatás fiatal, mindössze néhány évtizedes tudományág, éppen ezért is sok még a megválaszolatlan kérdés. Máig több a gyakorlati (munkásmozgalmi), mint az elméleti dalkiadvány. Nálunk az 1950-es évek óta foglalkoznak vele, időközben azonban e munkaközösségek többször cserélődtek, nem valósult meg a kívánt módon a tudományközi együttműködés sem. Ezért is ingadozik még a tudományos közvélemény is a szükségtelen két véglet: az alá- és a túlbecsülés között. Annyi mindenesetre már bizonyosra vehető, hogy főként az ipari munkásdal túlnő a népdal kategóriáján, inkább műdalnak tekinthető. Eszmeileg is tudatosabb amannál, nem magánéleti, hanem közéleti kérdésekkel foglalkozik inkább. Mivel a mindennapi szellemi közelharc fegyvere és tömegek használják, elsősorban az adott korszak divatos, könnyen megjegyezhető dalaira épít. A szöveg- és dallamszerzők zöme nem a kor legnagyobb költői és zeneszerzői közül kerülnek ki, bár a kultúrmozgalom (ének- és zenekarok, színjátszó csoportok) azok műveit is igyekeznek megismertetni a tömegekkel. – A daltanulás majdnem mindig írásbeli forrásokra támaszkodik, a szóbeliségnek csekély a szerepe, sokszor éppen másodlagos: a hatósági üldözések, az illegalitás megőrzése miatt volt rá főként szükség. A munkásdalok az új osztály viharos élettörténetének megfelelően rendkívül gyorsan változnak, kevés közöttük a hosszabb életű. Mindezek miatt is nehéz a munkásdalokat esztétikailag értékelni, hiszen harci fegyverként forgatták, magukon viselték tehát a sietség, a csiszolatlanság, sőt olykor a tömegelfogultság bélyegét is. Szerepüket mindenesetre jól betöltötték, forradalomra mozgósították az osztály legjobbjait, ugyanakkor közelebb vitték őket a hivatásos költészethez is. Az ipari munkásosztály és mozgalmának jellegéből következően a munkásdal közvetlenebbül nemzetközi (fordítások, dallamok átvétele), mint a hagyományos népdal; helyi színezete, néphez, foglalkozáshoz kötöttsége is jórészt megszűnt. A kisipari munkások (inasok, segédek stb.) dalait nem ismerjük, a céhes → vándorénekre vannak mindössze adataink. (→ még: agrármozgalmi dal, → amerikás dal, → kortesdal, → munkadal) – Irod. T. Szerémi Borbála: Magyarországi munkásdalok (Bp., 1955); Maróthy János: Zene és polgár – zene és proletár (Bp., 1966); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).