| Béres András (Rózsály, 1928–) | TARTALOM | béreseke |
a mezei munkásdal alfaja, az uradalmi cselédek életéről szóló és körükben ismert lírai dal. A hasonló társadalmi helyzet, ill. az elnevezések vagylagossága következtében nem mindig lehet elválasztani az ún. gazdacselédek → szolgadalaitól. Mindkettő gyűjtését meglehetősen elhanyagolták. Az ún. puszták népének dalkincse lényegében megegyezett a parasztságéval, valamivel régiesebb fokon állt („Erőlteti, mint béres az új nótát”), és elnyomottabb helyzetükből következően még kedveltebb volt a → betyárdal és a → betyárballada. A béresdalokat a korabeli → népdalokból alakították át, kevés a saját lelemény. A szigorú uradalmi munkarend kevés dalolási alkalmat biztosított („Hetes eső – hármas ünnep: béresdallás – gazdamorgás”), ezek határai elmosódnak; az éneklés közösségi jellege azonban megmaradt: a béresdalok többsége nem is első, hanem harmadik személyben szól. Nem különülnek el élesen az egyes tartalmi csoportok sem, amelyek főként az elszegődésről (Béres az én nevem; Béres vagyok, béres; Kivirágzott, kibimbózott a fűzfa…), a felmondásról (Isten veled, te Kistarcsa, örökre!), a hosszú munkaidőről (Öt óra, hat óra, hajtsunk itatóra!), az ünnepek hiányáról (Hej, mire való szombat estét várni?) szólnak; különösen a munkáról és a szerelemről szóló dalok fonódnak össze (Béresgyerek hajt a kútra itatni; Béresgyerek, hova hajtod az ökröt?). A béresdalok feltűnően keveset foglalkoznak a munkával (Béreslegény, jól megrakd a szekeret; Eszterházi sok szekere…), inkább az időjárás viszontagságai (Esik eső bodor ökröm szarvára; Esik eső, fúj a szele…), általános panaszok (Már fölöttünk hiába dörög az ég; Nem bánom én, ha rám szakad is az ég…) és olykor a rossz bánásmód (Ispány úr is direg-dörög magába; Tamás Illés nem intézőnek való…) kap hangot. Kevés számú mulatságaikat duhaj hangulat s ennek megfelelő nóták jellemzik (Béresgyerek szereti a táncot…). – Irod. Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal: A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968).