betyárballada
betyárok, rablók, útonállók, zsiványok, szegénylegények tetteiről, életéről, kiváltképpen elfogatásukról és halálukról szóló epikus ének. Témája sokszor hasonló a → betyárdalhoz és a betyármondához (→ betyármondák). A betyárballada kialakulása a 17. sz. végére tehető, a társadalmi életben bekövetkező változások függvényeként. A 18–19. sz. fordulóján megjelent → ponyvakiadványok részletesen beszámolnak a betyárok kalandjairól, rémtetteiről, jogos büntetéséről. Ezek a szövegek általában elrettentő példaként állítják be hősüket. A 19. sz.-ban mindinkább szaporodnak a jeles betyárokról szóló énekek, amelyek a század közepétől egyre inkább ponyvaalkotások szintjén kerülnek a szájhagyományba. Leghíresebb betyárballada-hősök: → Angyal Bandi, → Bogár (Szabó) Imre, → Fábián Pista, → Geszti (Geszten) Jóska, → Juhász András, → Rózsa Sándor, → Savanyú Jóska, → Sobri Jóska, → Vidrócki Marci, → Zöld Marci. A nevükhöz kapcsolódó betyárballada rendszerint nem egyedi eseményeket, hanem tipikus történeteket mond el, és a hősök neve gyakran cserélődik. A betyárballadák nemcsak témájuk miatt jelentenek különálló csoportot, hanem az ábrázolásmód jellegében is. A balladaköltészet általános jellegével szemben a betyárballadák kifejeznek egyfajta tiltakozást és harcot az uralkodó életformával és közvetetten az elnyomó osztállyal szemben. A betyárballadában megfogalmazódik a törvénnyel, paranccsal szembeszegülő szabad élet utáni vágy, ami egyik oka lehetett, hogy rövid időn belül országszerte nagy népszerűségre tett szert. A betyárok közösségből kiszakított helyzetükben és harcukban érezhetően nem a saját egyedi küzdelmüket vívják, hanem a közösség vágyát képviselik. A betyárélet felszámolásával (1875-től) a hősök rokonszenves ábrázolása egyre erősbödik, ellentétben a prózai ponyvakiadványokkal, a hivatalos állásfoglalással. Az idealizált hős romantikus beállítása is ekkor válik divatossá, valamint a meg nem nevezett, elképzelt betyár virtuskodó ábrázolása is. A betyárballada formailag az új stílusú balladához tartozik, kifejezéskészlete, témája alapvetően eltér a korábbi „régi” népköltészeti stílustól. Kivételt jelentenek a → rabénekek és a → panaszdalok motívumait felhasználó alkotások. A betyárballada előadása részint visszatér a historizáló előadási módhoz (→ históriás ének), és az események képszerű ábrázolása a fő jellemvonása, másrészt érzelmességre, hatáskeltésre törekszik (a halál naturális részét hangsúlyozva, vagy hosszasan részletezve a temetést). A különbőző betyárokról szóló betyárballadák sok egymásba fonódást mutatnak. A benne szereplő név többnyire felcserélődhet, a témák könnyen általánosíthatók vándor motívumokkal, sztereotíp kifejezések visszatérnek. Jellegzetes betyárballadai fordulatok:
| Azt kérdezik mi a nevem, |
| Hol az utazó levelem... |
| Ha szaladok fejbelőnek, |
| Ha megállok megkötöznek... |
| Engem hívnak X. Y.-nak, |
| Ki is állok hetvenhét zsandárnak... |
| X. Y. mikor borát issza, |
| Kilenc zsandár az ajtót benyitja |
| Szilaj csikó nem eladó, |
| Nem is zsandár alá való... |
| Kérem a nagyságos urakat, |
| Engedjék el ezt a csekély bajomat... |
| ...Jönnek a zsandárok, |
| Messziről fénylik a csákójok... |
| Jóestét te X csaplárosné, |
| Hát ez a szép pej paripa kié... |
| Minden családban kell egy rossznak lenni... |
| Koszorúzzák azt a fát, |
| Amelyikre a X. Y.-t akasztják... |
A sztereotíp fordulatok bizonyulnak a legmaradandóbbnak, a betyárballadák kopásakor (→ széténeklés) megtalálhatók a félnépi ponyvaballadákban, → históriákban és tovább élnek a betyárdalokban. Az európai népköltészetben a magyar betyárballadák egészében lokális karaktert mutatnak. A szomszéd népek, elsősorban szlovák, ruszin, román, kisebb mértékben cseh, horvát, szerb stb. betyárballadákkal motívumbeli rokonság látható. De a különbség is számottevő. A balkáni betyárballadák hősei gyakorta valamilyen jelentős tettet hajtanak végre, és kemény küzdelem áldozatai. A bolgár hajdut-balladák, főleg a montenegrói betyárballadák tipikus témája a török elleni küzdelem. A híresebb betyárvezérekhez a valóságban a kisemmizettek sokasága csatlakozott, és így történelmi valós jelentőségük, harci mozdulataik számottevőek. Az események népköltészeti vetülete is nagy tömegeket mozgósít. Az újgörög kleftisz-balladák egyik jellegzetes témája szintén a török elleni harc. A román betyárballadákban az idegenek elleni küzdelem mellett fontos a bojárokkal való szemben állás ábrázolása, a velük való harc leírása, amiért a szegényeket vagy a hőst igazságtalanul bántalmazták. A balkáni betyárballadák főhőse gyakorta emberfeletti tulajdonságú, vagy célja elérésében emberfeletti lények segítik. A szlovák betyárballadák több hasonlóságot mutatnak a magyar anyaggal, mint az előbbiek mind formai, mind tartalmi szempontból. A K-európai népek betyárköltészete az adott nép társadalmi fejlődését konkrétabban tükrözi, mint az egyéb, elsősorban családi témájú balladák, ennek következtében a különbségek is szembetűnőbbek. – Irod. Dömötör Sándor: A betyárromantika (Ethn., 1930); Melicherčik, A.: Janošikovskie tradicie na Slovensku (Bratislava, 1952); Domokos Sámuel: Betyárok tüzeinél (Bp. 1959); Putyilov, B. N.: Isztoricseszkaja pesznya (Moszkva–Leningrád, 1964).