panaszdal, panaszvers

1. szegény sorsú falusi (jobbágy-) parasztok vagy mezei munkások szociális sérelmeit felsoroló ének, mely az érdekeltek nevében szól, bár nem feltétlenül saját szerzeményük. – 2. Többféle lírai dalcsoporton belüli tematikus típus, amely az adott körön (cselédélet, katonaság stb.) belüli közös panaszokat fogalmazza meg. E két panaszdal-típus sem kialakulását, sem pedig témáját tekintve nem választható el élesen. – A szociális panasz az ókortól, a verses panaszdal pedig Európa-szerte ismert műfaj; nálunk Szkárosi Horváth András néhány 16. sz.-i verse (A fösvénységről, Az átokról, Az fejedelemségről), a 17. sz.-i nemesi panaszok és a 18. sz.-i jobbágyi → porcióénekek tekinthetők közvetlen műfaji előképeknek, de közvetve a → kuruc énekek, → bujdosóénekek és más → történeti énekek, → politikai dalok egy része is ide vehető. Az újkori panaszdal közösségi, de nem közéleti; nem kapcsolódik országos jelentőségű történeti eseményhez sem, hanem a paraszti hétköznapokról szól. Elkülönül a személyes jellegű panaszdaloktól is (→ rabénekek, → keservesek), bár ez a műfaji-tematikai határ sem teljesen lezárt (pl. – Édesanyám is volt nékem…) – A korábbi porcióénekek hagyományait folytató panaszdalok régibbek és általánosabb sérelmeket szólaltatnak meg. Közülük egy évszázadon át Arany János nagykőrösi tanártársának, Losonczy Lászlónak (1812–1879) egy szabadságharc előtti verse (– Nyomorúság az életem…) volt a legnépszerűbb; a szóbeliségben mindig időszerű változatban énekelték: az adóteher (– A nagy adó súlya alatt Házgerendám majd leszakad…), a nincstelenség (– Nincsen kenyér, sóra való…), társadalmi ellentét (– A gazdagnak jól van dolga, A szegényt az ág is húzza…), a hazafiság kérdésessége (– Nékem hát nem édesanyám Magyarország, csak mostohám…) és más kérdések is kifejezést kapnak, de programot már nem tud adni (– Megváltozik majd egészen, Tudja Isten, mikor lészen?…). E dal a századforduló körül a mezei munkásság ajkára került (– Nekem feltörik tenyerem, Mégis alig van kenyerem…), majd az 1930-as válságévekben ismét felújult. Némely változata összeolvadt egy másik hasonló panaszdallal (– Szántani kék, tavasz vagyon…) és alighanem mintául szolgált egy újabbnak (– Csutkaszárból van a házam teteje, A szegénység kikönyököl belőle…). Népszerűségét jelzi, hogy rabénekként, sőt → bordalként (– Szeretnék én soká élni…) is énekelték. Az újkori paraszti panaszok a nehéz munkát (– Mind csak szántunk, mind csak vetünk, Még sincs megevő kenyerünk…), az adóterheket (– Nincsen dézsma, nincsen robot, Mégis csak ütik a dobot…), az időjárás mostohaságát (– Tavaszt es heába várunk, A tavaszba sincs áldásunk…) említik elsősorban. Az 1848–49 utáni panaszdalokban újult erővel jelentkezik a németellenesség (– Ránk vetette a nagy adót a német…). Idők folyamán e panaszok részben helyi jellegűek lettek (– Dudariak nem élhetnek…), részben mindinkább az agrárszegénység elégedetlenségét fejezték ki (– Édesanyám édes teje, De keserű más kenyere; – A szegénynek rossz a sorsa, Nincs, ki könnyebbítsen rajta…), de az osztálytudatosság fokára nem jutottak el. – Korábbi panaszdalok szerepváltás (a kutya, a ló, a nyúl stb. panasza; irodalmi párhuzamaik esetenként a középkorig követhetők) vagy dallamcsere következtében sokáig fennmaradhatnak (pl. a 18. sz.-i – Nincs boldogtalanabb a parasztembernél… kezdetű porcióének lakodalmi menetdallá, a csaknem egykorú – Négy szál deszka rideg házam… kezdetű → virrasztóének viszont panaszdallá vált). A gúnydalok (– Jászságba van jó lakás; – Kiürült a búzásveröm…), bordalok (– Falu végin a vasvella; – Szegény embernek szegény a sorsa…) és → szerelmi dalok (– A szememet rá se merem vetni; Szegény vagyok, tilalom szeretni…), egy része szociális panaszt fogalmaz meg, más részük egyszerűen a panaszdal típusának gúnyos változata (pl. a kéziratos költészetből származó vénlánypanasz). Alig van lírai dalcsoport, melyen belül panaszdalt ne találnánk, elsősorban a foglalkozási dalok (→ katonadal, → munkásdal stb.) között. – Irod. Küllős Imola: A 17. század kéziratos lakodalmi és szerelmi költészet folklórműfajai (Kézirat, szakdolgozat, ELTE Folklór Tanszékén, Bp., 1968).