virrasztóének, halottas, halotti ének

→ virrasztás alkalmával az előénekes, siratóasszony, imádkozóasszony, énekesasszony, diktás, énekvezető stb. vagy kántor által vagy vezetésével előadott énekek. A virrasztó vezetői saját énekgyűjteménnyel rendelkeznek, melyből a halotthoz, a halálesethez leginkább illő darabokat válogatják össze. Társadalmi helyzetük helyileg változó: közösségi megbecsülésből a hagyomány továbbvivőjeként kapta tisztségét, vagy a szegénység vitte rá, hogy így keresse kenyerét. Lajtha László a Sopron megyei virrasztóénekekről megállapította, hogy középkori énekektől, 16. sz.-i → históriás énekeken, népdalformulákon át, népies műdalelemeket tartalmazó kántorcsinálmányig minden található a virrasztóénekek között. A legkedveltebb gyűjtemény Illyés István zsoltárokat és halotti énekeket tartalmazó kiadványa, mely 1693-ban jelent meg először és 1921-ig sok kiadást ért meg. E században 19. sz.-i kiadásai forogtak közkézen Sopron megyében. A virrasztóban énekeltek egyházi énekeket, nem hivatalos egyházi dallamokat és szövegeket, de vásáron árult ponyvából tanult szövegeket is. Az ország más területein is hasonló vegyes anyagból állhatott a virrasztó repertoárja, a virrasztó vezetőjének felkészültsége szerint, a helyi és egyéni ízlésnek, hagyományoknak megfelelően. A szövegek java része moralizáló jellegű, a halotti búcsúztatókra (→ halott búcsúztatása) emlékeztető, első személyben megszólaló, de általánosabb jellegű és érvényű versezet. A témák között szerepelnek bibliai történetek, melyeket egyéb alkalmakkor is énekelhettek, valamint → Mária-énekek és → zsoltárok. Az újabb keletű búcsújáró, szentimentális szövegek és népieskedő kántorcsinálmányok megbontották a hagyományos virrasztók rendjét. A szövegek egy része kötött, vagyis ugyanazzal a dallammal éneklik mindenütt, de gyakoribb a vándorszöveg, amikor ugyanarra a dallamra más-más szöveget énekelnek. A virrasztás menetét a virrasztó vezetője határozza meg, az énekeket ő osztja be, elkezdi s a többiek, ha tudják, vele éneklik. Prot.-oknál általában a virrasztók közül hol az egyik, hol a másik vagy a kántor kezd el egy-egy halotti éneket és diktálja soronként a többieknek. – A virrasztóének zenei szempontból sem egységes. Elsősorban különböző korú, magyar vagy idegen eredetű műzenei termékek találhatók benne, melyek jelentős része valamilyen formában írásos forrásokban is fennmaradt (16. s főleg 17. sz.). Ezeknek a virrasztáshoz való kapcsolódása a következőket vonta maga után: 1. a szervezett keret biztosította megmaradásukat, hagyományuk folytonosságát; 2. e keretnek a felsőbb irányítástól való függetlensége, a zenei írás-olvasás hiánya e dallamoknak a népzene tendenciái szerinti variálódását segítette elő; 3. ugyanez őrizte jelentős külső befolyás nélkül hagyományos előadásmódjukat. Így a virrasztóének-anyag a dallamtörténet számára szállít kiegészítő adatokat, másrészt, dallamai közt, sok idegen eredetű lévén, azoknak meghatározható korszak alatt lejátszódó variálódásából a népi ízlést, formaérzéket illetően enged következtetéseket, végül segítséget nyújt egyes stílusok eredeti előadásmódjának rekonstruálásához. – Irod. Csomasz Tóth Kálmán: Halottas énekeskönyveink dallamai (Emlékkv. Kodály Zoltán 70. születésnapjára, Bp., 1953); Lajtha László: Sopron megyei virrasztó énekek (Bp., 1956); Kiss Lajos: Zenetörténeti emlékek szlavóniai virrasztó énekekben (Ethn., 1966); Siratók (A Magyar Népzene Tára, V., 1966); Kiss Lajos: XVI–XVIII. századi zenei emlékek népi dallamváltozatai Szlavóniában (kandidátusi értekezés, 1970).

Nótás Kasza Katalin énekelni indul virrasztóba. Tarisznyájában borosüveg (Csököly, Somogy m., 20. sz. eleje)