munkásmozgalmi dal

a történeti-politikai jellegű mozgalmi dal válfaja, a szervezett ipari munkásságnak az osztályharc céljait szolgáló lírai tömegdala. Az ipari → munkásdalok zöme munkásmozgalmi dal, többségében hivatásos (szöveg- és zene-) szerzők alkotása; eredete, tudatossága és szerepe révén is ez a daltípus áll legmesszebb a → munkásfolklórtól. Majdnem kivétel nélkül baloldali (szociáldemokrata, kommunista) pártok és érdekvédelmi tömegszervezetek (szakszervezet, földmunkásszövetség stb.) harcaihoz kapcsolódik, innen a párt vagy pártos költészet megjelölés, míg a demokratikus, ellenálló vagy tiltakozó és a forradalmi jelző mögött nem mindig kell szervezett erőt feltételeznünk. A bérmozgalmak önálló dalcsoportja a → sztrájkdal, a választási harcoké pedig (a nem mindig mozgalmi vagy baloldali) → kortesdal. A munkásmozgalmi dalnak részben önálló csoportja, részben vele párhuzamos alakulás az → agrármozgalmi dal. Története és kutatása, valamint esztétikai kérdései egyezők a munkásdalokéval. Terjesztésében nagy szerepet játszottak az ének- és zenekarok, egyéb kulturális és sportszervezetek. A könnyű elsajátítás kedvéért gyakran használtak fel korabeli divatos → népdalokat (→ Kossuth-nóta), → indulókat, → magyar nótákat (-Édesanyám is volt nékem; -Ez az én szeretőm; -Jaj, de magas, jaj, de magas ez a vendégfogadó; -Házunk előtt mennek el a huszárok; -Páros élet a legszebb a világon... stb.) és egyéb → műdalokat (-Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!...), valamint népszerű opera- és operettáriákat (-Bánk bán bordala) és egyéb dalokat is (Sorrentói szerenád; Solvejg dala stb.). A munkásmozgalmi dalok dallamának jelentős része zeneszerzői alkotás; sok az ismeretlen eredetű. Az ismert zeneszerzők és kórusvezetők tábora meglepően széles, változó; rendszerint néhány alkotásuk terjedt el (Arma Pál, Hamburger Jenő, Kozma Artúr, Stark Henrik, Szabó Ferenc, Szalmás Piroska, Vándor Sándor és mások). Rajtuk kívül természetesen ún. klasszikus zeneszerzők műveit is ismerték, énekelték, ill. előadták (pl. Bartók Béla, Kodály Zoltán és mások műveit). A szövegírók tábora természetesen még népesebb, ugyanakkor vegyesebb és változékonyabb is egyszersmind: földmunkás, nyomdász, néptanító, hírlapíró, ügyvéd, hivatásos költő és számos más foglalkozású található köztük, aki fordított, átköltött vagy új dalokat alkotott (Csizmadia Sándor, Csorba Géza, Farkas Antal, Gáspár Imre, Gyagyovszky Emil, Hidas Antal, Mónus József, Szatmári-Szatyi Sándor, Vanczák János és sokan mások). A munkások szívesen szavalták Ady Endre, Petőfi Sándor, Várnai Zseni és mások verseit. – Az ipari munkásosztály és szervezetei, valamint harcai jellegéből következően kezdettől fogva intenzív és közvetlen a nemzetközi hatás: dallamok és szövegek átvétele, fordítása és átírása, átköltése formájában; esetenként a dallam és a szöveg útját külön-külön követni nem mindig könnyű. Magyar viszonylatban a Monarchia idején a német-osztrák hatás érvényesült, később is megmaradt ugyan, de kevésbé intenzívnek (pl. -Munka hadának a lépése dobog... kezdettel a bécsi munkásinduló, melyet később a Szovjet Vörös Hadsereg indulójának dallamára énekeltek; az Erich Weinert–Hans Eisler-féle Roter Wedding, melyből a -Vörös Csepel... keletkezett; a -Wer kommt von der Höh’?... kezdetű német diákdal, mely nálunk -Az állam bajban van... kezdettel terjedt el stb.). A mozgalom befogadta a korábbi forradalmak indulóit (az 1792-es francia Carmagnole-t, az egykorú Rouget de l’Isle-féle Marseillaise-t; ez utóbbi dallamára Gáspár Imre -Föl dalra, társak!... kezdettel Munkás-Marseillaise-t is írt, mely magyar fejlemény; a svájci Andreas Hofer-féle induló, az orosz Dubinuska-Bunkócska stb.). Kezdettől „hivatalos” indulóként szerepelt az Eugène Pottier és Pierre Degeyter-féle Internacionálé (1887–88), melyet több ízben is magyarra fordítottak. 1917-től vált jelentőssé az orosz, ill. szovjet hatás (-A proletár áldozata vér; -Fel, vörösök, proletárok!... stb.), s minden olyan népé, amely forradalmi szabadságharcot vívott (a lengyel Warszawianka, az olasz -A vörös gárda c. induló, az -Avanti popolo!, a spanyol polgárháborús -No passaran!... és sok más). – A magyar munkásmozgalmi dalokat tartalom és politikai szerepük szerint lehet legkönnyebben csoportosítani, s ezek egyszersmind időrendet is adnak. A korábbi réteghez tartozó dalcsoportok közül fontosabbak: a május elsejéről (-Itt van újra május elseje; -Május reg bíborpírja; -Indulj, munkás, tüntetésre...), a vörös zászlóról (-Piros zászlónk, vörös zászlónk lobogtatja a szellő...) szóló dalok, valamint a sztrájk- és kortesdalok s egyéb egyleti dalok (-Proletárok, egyesüljetek!...). Népszerűek voltak a klérusellenes gúnydalok (-Aranyozzák a templomunk oltárát; -Megverte a sors A mi kis falunkat...). A régi réteghez tartoznak az agrármozgalmi dalok is. Külön csoportot képeznek a Magyar Tanácsköztársaság dalai (-Napkeletről zúgó szelek szárnyán; -Zengjük a dalt üde, mámoros ajakkal...), köztük a → tizenkilences katonadalok. A két háború között az üldözések következtében legismertebbek a panaszos, elégikus, de eszmeileg bizakodó → börtöndalok, a harcos, gúnyos és kíméletlen Horthy- és rendszerellenes gúnydalok (-A Boráros téri hidat; -Bethlen Pista vadászik; -Az állam bajban van... stb.), a leleplező válságdalok (-Ringy-rongy a göncünk, cafatos; -Munkát, kenyeret!...); ezekkel párhuzamosan „élednek fel” újra az agrármozgalmi (parasztmozgalmi) dalok is. A szervezeti, egyleti élet dalai között vannak a szociáldemokrata és kommunista kórusdalok (-Zászlónk kibontva, büszkén leng; -Madrid határán állunk a vártán...), az ifjúmunkás indulók (-Az ifjú gárda; -Munkásfiú, munkásleány...), az ún. túradalok (-Gyalogolunk, barangolunk...), a különféle sportmozgalmak indulói. Jelentős dalcsoport az új. szocdemcsúfoló (-Conti utca gyászban van; Földmunkások Szövetségét, ebadta! – Már minálunk, elvtárs...). – Hasonlók voltak a szomszéd országok magyar munkásmozgalmi dalai is, a szövegeket természetesen honosították (pl. Romániában a -Pesti utcák kövére... helyett így énekelték: -Grivicai utcák kövére; -Vörös Csepel, vezesd a harcot!... helyett -Vörös CFR, vezesd a harcot!...). Önálló csoport a II. világháború végén alakult jugoszláviai Petőfi-partizánbrigád dalkincse: legkedveltebb dalaik egyike volt -Elvtárs, a sorsunk: rögös úton járni; átalakítottak népszerű katona- és magyar, valamint nemzetközi munkásmozgalmi dalokat, vettek át délszláv énekeket is (így pl. szlovén népdal dallamára énekelték -Ha a munkás harcra kel Tüzes szóval, fegyverrel; -Magas hegyek ormain tanyánk...). (→ még: amerikás dal, → bányászdal, → békedal, → politikai dal, → történeti ének) – Irod. Rajta, rajta, proletárok! (Bukarest, 1954); T. Szerémi Borbála: Magyarországi munkásdalok (Bp., 1955); Pálinkás József: Népünk szabadságmozgalmának dalai (Bp., 1959); Szatmári Antal–Pálinkás József: Hej kenyér, barna kenyér! (Bp., 1964); Katona Imre–Maróthy János-Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968); Király Ernő: Vajdasági magyar munkásmozgalmi dalok nyomában (Újvidék, 1969); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).