jelmez

→ alakoskodásnál használt öltözet (álöltözet), melyet → álarccal együtt vagy anélkül használ a szerepet játszó alakoskodó, segítségével megváltoztatja a külsejét úgy, hogy a nézők felismerhetik, kit vagy mit akar megszemélyesíteni. A magyar népi színjátszásban jelmezt viselnek a → dramatikus játékok, → misztériumjátékok, az → állatalakoskodások stb. szereplői. A paraszti jelmez lehet jelképes, ez esetben konvencionális jegyekről ismeri fel a néző, hogy viselője kit, mit ábrázol, máskor azonban különösen az élő emberek, foglalkozások, zsánerfigurák ábrázolásánál aprólékos műgonddal, sok részlettel kidolgozott „naturalisztikus” jelmezeket viselnek (betyár-, cigányjelmez). A paraszti jelmeznek mindig a meglevő anyagi kultúrához, ruhatárhoz, környezethez kell alkalmazkodnia. Éppen ezért a nyári alakoskodásoknál virág és zöld ág, a télieknél a szalma a jellemző anyag, melyet a jelmez készítésénél felhasználnak. Másrészt a paraszti viselet egyes darabjai kerülnek felhasználásra; a legegyszerűbb jelmez évszázadok óta a férfi- és női öltözet felcserélése. A kifordított bundának sokféle alakoskodásban van szerepe: ilyet használtak a betlehemes játék (→ betlehemezés) pásztorai, a → regölés, néha az állatalakoskodás szereplői is. Az angyalok, szentek vagy kísértetek megszemélyesítésénél fehér női alsó, ing, lepedő, fehér textíliák játszanak szerepet. A király vagy a katona gyakran papírból készített fejfedőjéről ismerhető fel; általában papírból készítik mindazokat az elemeket, amelyek a meglevő ruhadarabokból nem alakíthatók ki. – A népviselet eltűnésével a viselet maga is jelmezzé válik, amelyet a helyi tánc- és színjátszó csoport visel. A dunántúli tuskóhúzás „násznépe” (→ vénlánycsúfolás) pl. a helyi viseletet ölti fel olyan falvakban, ahol különben már nem járnak viseletben. Hasonló jelenségek az egész országban megfigyelhetők.