jobbágyköltözés

a jobbágy kétféle módon távozhatott el lakhelyéről: 1. a költözési szabadsággal kapcsolatban semmiféle közhatalmi befolyás nem érvényesült. A jobbágy bejelentette földesurának távozási szándékát, lefizette a szokásos kimenőpénzt, elrendezte – ha volt – adósságait, s utána szabadon elmehetett bárhová. A jobbágyköltözésnek ez a formája Mo.-on a 13–15. sz.-ra jellemző. A földesurak már a 15. sz.-ban törekedtek a költözési szabadság korlátozására, hogy állandó munkaerőt biztosítsanak maguknak. – 2. A szabadmenetelűség (→ szabad menetelű jobbágy) országos érvényű, teljes felszámolása a Dózsa-féle parasztháborút megtorló, 1514. évi törvények hatályba léptetésével következett be, s ezzel létrejött a költözési szabadság elvesztése, azaz az örökös röghözkötöttség. Az örökös röghöz kötés a valóságban azonban csak tendenciaként érvényesült, már a század közepén hallgatólagosan föloldották. Az 1608. évi törvények a lebonyolítást – tilalom lehetőségével – a megyék hatáskörébe utalták. Ettől kezdve a jobbágyköltözésnek legális és illegális formája különböztethető meg. Az előbbit elsősorban a birtokokon uralkodó súlyos munkaerőhiány hozta létre. A jobbágyköltözésnek ezt, a hivatalos formáját nevezik jobbágybúcsúztatásnak (lat. ablicencia). Lényege, hogy valamely földesúr kezdeményezhette, hogy más birtokán élő jobbágy a megyei hatóság közbenjárása mellett elköltözhessen onnan. Ha a jobbágyban is megvolt a költözési szándék, és végigjárták a hivatalos utat, a szolgabíró a jobbágyot „elbúcsúztatta”, a régi földesura alól szabadságolta, „ablicenciálta”. A jobbágyköltözésnek ez a módja vég nélküli viszálykodást szült a földesurak között egymás jobbágyainak elcsábítása miatt, ezért a 17. sz. első felében minden megyében megszüntették a jobbágybúcsúztatást. A jobbágyköltözés másik módja a szökés volt. Ilyenkor a jobbágy földesura és a hatósági szervek tudta és engedélye nélkül hagyta el lakhelyét. A szökött jobbágy visszaszerzésére, büntetésére a rendelkezések egész sora született. A szökés különösen nagy méreteket öltött a 17. sz. végétől a 18. sz. közepéig kibontakozott vándormozgalomban, amelynek során a hódoltság és a felszabadító háborúk idején elpusztult települések sora éledt újjá földesúri engedély nélkül költöző jobbágyok letelepülésével. A szabadmenetelű és az örökös jobbágyi réteg az 1767. évi urbariális rendelkezésig élt egymás mellett. A röghöz kötést végül III. József 1784-ben törölte el. Ennek azonban akkor már gyakorlati jelentősége nem volt, mert a jogilag egységesített jobbágyrétegek gazdasági előnyhöz nem jutottak. (→ még: jövevény, → libertinus, → obligáció, → örökös jobbágyság) – Irod. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948); Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969).