örökös jobbágyság, második jobbágyság

a jobbágyrendszer második, kései felvirágzása, súlyos jogi, gazdasági következményekkel járó, a korábbinál szorosabb függőségi viszony a földesúr és a → jobbágy között. Az örökös jobbágyság rendszerének lényege két pontban foglalható össze: 1. A jobbágyot olyan szoros személyes függés fűzte a földesúrhoz, hogy amíg annak birtokán tartózkodott, lakott, az tulajdonjogot gyakorolt felette. – 2. A jobbágy e személyi függésből nem törhetett ki, mert ha el is szökött vagy költözött az új földesúrral szükségszerűen ugyanilyen viszonyba került. Az örökös jobbágyság legfejlettebb formájában tartalmazza a költözési szabadság teljes hiányát is. Az örökös jobbágyság rendszere a 16–17. sz.-tól fogva az Elbától keletre mindenütt kialakult. Kifejlődése kapcsolatban állt az áruviszonyon alapuló intézmények és kapcsolatok csökkenésével, megszűnésével vagy hiányával. Okai a munkaerőhiányban kereshetők, amikor is a munkaerő megkötéséhez szükség volt a gazdaságon kívüli kényszer eddiginél kiterjedtebb alkalmazására (a jobbágyság „röghözkötésére”). A munkaerőhiány adódhatott a lakosság megritkulásából, ill. egyenlőtlen eloszlásából, az eltartásra szoruló uralkodó osztály számának megnövekedéséből, a → majorsági gazdálkodás terjedéséből. – Törvénybe iktatása elsőként Mo.-on következett be 1514-ben. A jobbágyok költözési szabadságának teljes megvonása a gyakorlatban azonban csak fokozatosan valósulhatott meg. Az ország három részre szakadása, a török hódítás, ill. hódoltság, az örökös jobbágyság megszilárdulásának folyamatát hátráltatta, a 16. sz. közepén hozott törvények megszabott keretek között újból lehetőséget adtak a költözésre. Az örökös jobbágyság mo.-i megszilárdulása véglegesen csak a 18. sz. elején következett be. Ennek megfelelően az örökös jobbágyságnak két változata különböztethető meg: 1. meghatározott keretek közötti költözési lehetőség. Ebben az esetben a jobbágy státusa változatlan maradt, csak földesura változott. – 2. A költözési szabadság teljes hiánya, vagyis az illető jobbágy feletti tulajdonjog mindig ugyanazon földesúré és jogutódaié. (→ még: jobbágyköltözés) – A második jobbágyság, ill. a jobbágyság második kiadása kifejezések Engels nyomán terjedtek el. A történeti szakirodalom az örökös jobbágy elnevezést más jelentéssel is használja, olyan jobbágy jelölésére, akit a földesúr nem maga szerzett, hanem őseitől örökölt. (→ még: szabad menetelű jobbágy) – Irod. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948); Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969).