félig nyúzott bakkecske, a

→ állatmese, funkcióját tekintve → gyermekmese. Cselekménye: a gazda elküldi sorra három fiát kecskét legeltetni. Meghagyja (versben), hogy hajtsák derékig érő fűbe, övig érő vízbe. A fiúk így is tesznek, a kecske ennek ellenére este mindig azt hazudja, hogy éhes és szomjas. Az apa fiait egymás után megveri (elkergeti a háztól), s végül maga hajtja ki a kecskét. A kecske, bár a gazda szeme láttára ette-itta tele magát, este ismét azt állítja, hogy egész nap koplalt (AaTh 212). A gazda haragjában egy cölöphöz kötözi és elkezdi elevenen nyúzni. Közben bemegy a házba kését megfenni, a kecske elszakítja a köteleket és világgá szalad. Erdőben egy rókalyukba bújik, a a rókát elijeszti. A róka különböző állatokat (farkas, medve) hív segítségül, de a kecske azokat is megfenyegeti (versben). Végül a sündisznó (dongó, szunyog) begurul (berepül) a lyukba, s a kecskét össze-vissza szurkálja. A kecske kiugrik, s az összegyülekezett állatok felfalják (H 212; BN 161*; MÁT 212B*; MNK 212A*). Voltaképpen két – olykor négy – típusból alkotott állandó típusösszetétel (a mese befejezése nemegyszer AaTh 20 + AaTh 21), melynek két összetevője nálunk önálló meseként csak elvétve fordul elő. 18 változatát (+ 1, ill. 2 változat a mese két részéből) tartjuk számon az egész magyar nyelvterületről. A típus Európában általánosan ismert. Nyugaton a mese első fele (gyakran, pl. a Grimm-gyűjteményben is, a → Terülj asztalkám! típussal kombinálva), keleten a második a népszerű (orosz, román, délszláv változatok). A típusösszetétel kialakulásának színhelye és időpontja felderítetlen. A magyar forma → versbetétes mese. Népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Arany László és Benedek Elek is lejegyezték, ill. feldolgozták, s változataik tankönyvekben, meséskönyvekben, kalendáriumokban és olcsó kiadványok formájában széltében elterjedtek. Több mesemondónk a kettő kombinációjából alakította ki a maga változatát. – Irod. Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I., Leipzig, 1913); Schullerus, A.: Verzeichnis der rumäniachen Märchen und Märchenvarianten (Helsinki, 1928; FFC 78.; 103 I*mt.); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: Magyar állatmesék típusmutatója (Népr. Közl., 1958. III. 3.); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF 1.); Kovács Ágnes: A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).