versbetétes mese
elsősorban gyermekmese, ritkábban felnőtteknek szóló mese, verses vagy ritmikus prózában elmondott párbeszédekkel. Gyermekmeséinket a felnőttek, de maguk a gyerekek is úgy szokták elmondani, hogy azok az óvodás és kisiskolás korúak fokozott ritmusigényét kielégítsék. A → mondókamesék (Egyszer volt egy ember.., az, → icinke-picinke, → kóró és a kismadár, a), a → felelgetős mesék (→ szitakötögető, „Egy szem borsót ültettem”, „A gólya és a békák”), a → hazugságmesék (bolondmese; → szarkaháború), de az – → énekelt mesék (Hol jártál, báránykám?; „Hol voltál, te kis nyulacska?”) mind versszerű ritmikus prózában hangzanak el. A kis gyermekeknek elmondott tréfás állatmesék (→ hét kecskeolló, a, → kismalac és a farkas, a stb.) szereplői versben beszélnek. Pl. → félig nyúzott bakkecske, a két főszereplője, az apa és a hazug kecske így társalog:
| – Édes kecském, mondd, jóllaktál-e? |
| Elég füvecskét, mondd, kaptál-e? |
| – Jaj, jó gazdám, dehogy kaptam, |
| Mint a kutya, úgy koplaltam. |
A háromszor ismétlődő párbeszéd, majd a félig nyúzott bakkecske háromszor (négyszer) megismételt fenyegetőzése a rókalyukban tréfás színezetet ad a voltaképpen nem tréfás mesének:
| – Én vagyok, bém vagyok |
| a félig nyúzott bakkecske |
| dübü, dübü lábammal, |
| döfi, döfi szarvammal, |
| be ne jöjj, ha az életed kedves! |
A paraszti gyakorlatban az apró gyermekeit mesével mulattató, oktató édesanya a lerövidített tündérmeséket is ilyen versikékkel tűzdeli meg, s ezáltal teszi gyermekmesévé az eredetileg felnőtteknek szóló szövegeket (→ rejtekbe látó királykisasszony, a), Pl. „A két lány az ördög házánál” (AaTh 431) c. mesében az ördög, a jó leány és a macska így beszélget:
| – Tányér talpam, |
| Lompos farkam, |
| Szép lány mátkám, |
| Nyiss ajtót. |
| – Cicuskám, micuskám, |
| Mit csináljak? |
| – Nyisd ki neki! |
A leány kinyitja, bejön egy csúf, lompos ördög:
| – Tányér talpam, |
| Lompos farkam, |
| Szép lyány mátkám, |
| Rakj tüzet. |
(majd: „főzz ételt!” „egyél velem” „bonts ágyat”, „feküdj mellém” stb.) A – mi fogalmaink szerint csöppet sem gyermeki füleknek való – cselekmény tehát a verses párbeszédekben gördül tovább. Az elbeszélő részeknek rímes vagy ritmikus prózában való elmondása népi gyermekmeséinkben nem szokásos. A versbetétek mindenkor a szintaktikai paralelizmusra épülnek, rímeik rag- és képzőrímek, a ritmusérzetet a szóismétlés, az ikerszavak és az alliterációk fokozzák. Hasonló építkezésűek a felnőtteknek szóló mesék párbeszédei is, a gyermekmesékben azonban a ritmuskeltő elemek száma nagyobb, a sorok – a mondókákhoz hasonlóan – rövidek, változó szótagszámúak, gyakoriak a páratlan szótagszámú sorok, a párbeszédes és az elbeszélő szakaszok sűrűbben váltogatják egymást. Ha pl. Arany László gyermekkorában lejegyzett s a gyermekkori emlékek alapján formába öntött meséit „halló szemmel” olvassuk, meggyőződhetünk erről. A versbetétes mese valódi formájáról azonban hitelesebb képet kapunk, ha eredeti népnyelvi szövegeket olvasunk. Arany László meséinek „lektora”, Arany János és későbbi kiadójuk, Gyulai Pál abban a hitben éltek, hogy a versbetétek 6–8 szótagosak és kötött szótagszámúak, így egyes sorokat, felfogásuknak megfelelően, „kijavítottak”. Ha a paraszti mesemondók, Arany László meséit beiktatták repertoárjukba, versbetéteit legtöbbször a saját ritmusérzéküknek megfelelően módosították. (→ még: találós mese) – Irod. Arany László: Eredeti népmesék (Pest, 1862); Arany László: Magyar népmesegyűjtemény. (Összegyűjtött művei, IV., kiadta Gyulai Pál, Bp., 1901); Kovács Ágnes: A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai (Arany László magyar népmesegyűjteménye) (Népi Kultúra Népi Társadalom, 1969).