féling

TARTALOM

feliratos népköltészet

felirat

a parasztság által használt tárgyakon az írás és olvasás terjedésével párhuzamosan jelent meg és terjedt el. A eleinte puszta évszám, amelyhez csak később társult szöveg. – Míg Ny-Európából már a 16. sz.-tól ismertek datált paraszti tárgyak, a mo.-i emlékanyagban ilyenek csak a 17. sz.-tól jelentkeznek. A felirat-alkalmazás paraszti gyakorlata az úri-polgári körökben különösen a 16–17. sz.-ban divatozott szokás nyomán bontakozott ki. Míg azonban ott a felirat iránti igény hamarosan elhalt, a parasztságnál meggyökeresedve hagyományossá vált. A 17. sz.-ban és a 18. sz. első felében a paraszti tárgyakon az évszám szórványos (pl. mestergerendán 1686-ból, Börcs, Győr-Sopron m., háziiparos készítette → gömöri ácsolt ládán 1720-ból, falusi faragóra valló díszítésű, Sopron vármegyei mángorlón 1730-ból). A parasztok számára is dolgozó mesteremberek munkáin a is megjelent, így debreceni karosszéken: „Építődött Ao 1714 Molnár Pál palérlegin miatt” vagy dunántúli takácsszőttesen: „Gál Erseji Takács Pál szőtte 1746”. Az alkotót megnevező paraszti feliratok a 18. sz. második felétől mutathatók ki, pl. viszáki (Vas m.) mángorlón: „Ano 1767 Cinálto Lud Ferenc” és székely himzésen: „Nagy Ilona 1776 eszt. varrotta”. A 19. sz.-ban mind általánosabb lett az évszámok, feliratok alkalmazása az ünnepi szerepű tárgyakon. Az elterjedés azonban nem egyenletes, vannak vidékek, ahol még az egyszerű évszám is mindvégig ritka maradt, másrészt vannak tárgyfélék is, amelyeken csak elvétve fordult elő (pl. ácsolt láda). A feliratnak a tárgyon való elhelyezése változatos. Korábban a felirat csak esetlegesen ékelődött a díszítmények közé vagy járult melléjük, és előfordult a tárgy aljára rejtett datálás is. Majd mindinkább beépült a felirat a díszítménybe, sőt maga is díszítőelemmé vált (ennek legszebb példái közé tartoznak a 19–20. sz. fordulóján készült cserépfalui tányéros polcok, melyek legfőbb díszei a korlátokat alkotó áttört feliratok; → Hór-völgyi fafaragás). A felirat és évszám egyes elemei gyakran dekoratív elosztásban, ill. központi helyen láthatók. A különböző tárgykészítő központokban kialakultak a felirat eltérő elhelyezési módjai, pl. a → hódmezővásárhelyi bútornál a karosszéken a támla felső szegélye mentén, a menyasszonyi ládán a tető belsejében, rendszerint díszes keretbe foglalva. A felirat leggyakrabban a tulajdonost, ill. a megajándékozottat nevezi meg, esetleg a tárgy készítőjét, ajándékozóját, ritkábban az ábrázolt jelenetet vagy annak szereplőit. Egyéb felirat, különösen személyes vonatkozású, ritka (→ szerelmi ajándék), vallásos felirat a magyar népi tárgyakra általában nem jellemző. A 19. sz. második felében viszont meglehetősen gyakorivá vált a hazafias felirat, leginkább „Éljen a haza!”. Cserépedényen fordul elő a vásárlásra buzdító felhívás, pl. „Ved meg Panni”. Egyes tárgycsoportokon, elsősorban alkalmi szerepű boros és pálinkás edényen szinte követelmény a hosszabb, erre a célra fogalmazott felirat (→ feliratos népköltészet). – Irod. Ott, Margrith: Das Ornament im bäuerlichen Kunsthandwerk des Kantons Appenzell (Zürich, 1945); Tardieu, Suzanne: Meubles régionaux datés (Paris, 1950); Kresz Mária: Évszámos hódmezővásárhelyi cserépedények a Néprajzi Múzeumban (Népr. Ért., 1954); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).