fakéreg edény

élő fa (nyír, nyár, éger, cseresznye, hárs, fenyő) lefejtett kérgéből készített edény erdei gyümölcsök, gombák szállítására, juhtúró, fenyőszurok, gabona tárolására. Alakja változatos, leggyakrabban kolompra, harangra emlékeztet, de van hosszú henger, tölcsér és lapos tarisznya-forma is. Űrtartalma általában 1–2 liter, de 4–5 literes fakéreg edények is készülnek. Az összehajtott fakéreg peremeit háncs vagy gyökér zsineggel varrják, az alkalmilag használt fakéreg edényt tüskékkel tűzik össze. Általában háncsból sodort füllel látják el. Régebben vízmerítésre, gabona- és liszttárolásra alkalmas fakéreg edények is készültek. Zalában kéreg-sótartók, fakéregből készült méhkasok is használatosak volta. Napjainkban az erdei gyűjtögetés eszközeként erősen visszaszorult, elterjedtsége csak a nyelvterület peremein figyelhető meg. Legintenzívebb a használata Erdélyben, különösen a székelyek közt. – A fakéreg edények elnevezésére számos tájszó ismeretes. Legelterjedtebb ezek közül a kászu (Székelyföld), kazlu, kaszol (Göcsej, Őrség), a kazup (Abaúj, Zemplén, Bereg, Szatmár). Erdélyben használatos a gyób, a Bakonyban a kobak szó. A Zempléni-hegységben falvanként változik a fakéreg edény neve: kozup, döbön, pudliszka. Az Ormánságban szükő, sarginya néven ismeretes. A fakéreg edény neveként említhető a toboz, bédó, bidon, kártya, pőnyeg, szepet, szelence szó is. – A fakéreg edény a magyarság ugorkori műveltségének már biztosan tartozéka volt. Készítésének igen nagy mesterei voltak a vogulok, cseremiszek. Nagy gonddal készült, gazdagon díszített változatai ismertek a finneknél. Ez az eszköz a szomszédos népeknek is a legrégibb műveltségi javai közé tartozik, és máig megtalálhatók elzártabb hegyi, erdei területeken a szlovákok, románok, szerbek körében is. A tárgy említett megnevezései közül is többet a szomszéd nyelvekből kölcsönzött népünk, pl. kazup, kadlup (ukrán), gyób (román). Manapság az erdei gyűjtögető, pásztorkodó életforma tartozékaként, Közép-Európa elzárt magashegyi területein található még meg. (→ még: famunka) – Irod. Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki székely famesterségek (Kolozsvár, 1942); Valonen, Nülo: Geflechte und andere Arbeiten aus Birkenrindenstreifen unter besonderer Berücksichtigung finnischer Tradition (Helsinki, 1952); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Kerecsényi Edit: Kéregedények a Thúry György Múzeumban (Ethn., 1970).

Cseresznyeszedő kászu (Torockó, v. Torda-Aranyos m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Fakéreg sótartó (Borszék, v. Csík m.) Bp. Néprajzi Múzeum